Magyarország, 1900. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1900-01-07 / 6. szám
Budapest, 1900. vasárnap, január 7. MAGYARORSZÁG nulmányát, Vörösmarty emlékezetét. Elme és szív egyaránt működtek e nagybecsű emlékbeszéd fogantatásánál. Majd Koroda Pál lépett a felolvasóasztalhoz és elszavalta székfoglaló költeményét. Két fiatal szív találkozását énekli meg. A fiú szerelmi vallomását mutatványul itt adjuk: Csudás szemedből az a tűz sugárzik, Mely nyughatatlan szivemben lohol, Ha nékem e fény többé nem világit, Előttem a világ köddé foszol. Csak képed szőtte mindig lelkem álma, És mindenütt téged kerestelek, Most ily későn meglellek valahára! S megint örökre elveszítselek! Koroda utánTolnay Lajost kérte föl az alelnöki élet czimű humoros elbeszélése fölolvasására, amely jellemző korképnek is beválik. Mikor Jókai jelent meg a fölolvasó asztalnál, az éljenzésnek és tapsolásnak egész vihara támadt. Végre Jókai szóhoz juthatott és megkezdte fölolvasását. Petőfivel való első találkozásáról szólt: , Egy szép tavaszelői napon Nyáry Pállal sétálgattunk Pest utczáin. Szomorú látvány volt. A kövezet felszedve, a palotasor leégve, összerombolva, a komor falak ijesztően meredeztek egymásra hajolva, mintha tanakodnának, melyik dőljön le előbb. Ahol még nem volt beégve a földszint, ott az ablakdeszkával volt beszegezve. Legijesztőbb volt a Redoute Budára néző része. Erre haragudtak legjobban, mert itt tanácskoztak a magyarok. Néhol még füstölgött a pinczékből a tűz lávája. Jó, hogy az eső kezdett esni. Ez az eső visszatéríti mindama kárt az országnak, amit a háború okozott — mondta Nyáry. — Alig bírtunk megválni onnan. Hát volt nekünk erre szükségünk ? Akkor szerettem volna az első utczaszegletre odaütni az én bolond fejemet, melyben a szabadság fészket vert. És ha ma végignézek a Dunasoron, nem sajnálom, hogy nem vertem oda az én bolond fejemet. Az időben tárgyalták az orosz intervencziót a magyar bonyodalom miatt. Bonyodalom itt nem tehetett egyebet, mint a magyar dicsőséges harczokat. Eközben eljutottunk a Szt Kristófig. Lepedőnagyságu veres plakát volt rajta. Szemere Bertalan rendelete volt, melyben az orosz invázió közelségére tekintettel három napi böjtöt, bucsujárást, imát ajánl, így szoktak védekezni a sáskajárás ellen. Nyáry Pál így szólt hozzám: Lengyelország halálszagát érzem. Hangos kaczaj hallatszott mögöttünk. Hátrafordultunk, Petőfi állt ott. Szakállát rég nem borotválta, kalapja nem volt fején, zubbonyban, kihajtva az inggallérja. Kardja nem volt az oldalán. Fogai közt morzsolta: Fuimus Troes, fuit Ilion. — Szegény bolond, — mondotta Nyáry, — elvesztette a rangját a nyakkendőnemviselés miatt. Irt egy magyar Marseillaiset Előre czimen. Felajánlotta a kormánynak, nyomassa ki 100,000 példányban és adjon neki 10000 frtot. Ha Nyáry a miniszter, megadja. Petőfi meg lett volna mentve, menekülhetett volna külföldre. De a tudósok minisztériuma nem bírt érzékkel a poéta fajsúlya iránt. 500 forintot adtak neki. Nyáry Páltól kérdeztem, nem jön-e a bankettra. Ez a nap a vigasságnak volt szentelve. Nagy Sándor dandára vonult keresztül a városon. Bankettet adtak a Nemzeti Múzeum nagy termében, mert a nagyvendéglők mind rommá lettek. Csodamód szabadult meg a Nemzeti Múzeum. Ebéd idején ott jöttünk össze. Valaki odatámasztotta mellettem a vállát a lépcső kövének : Petőfi volt. — Hej, Sándor, mi se így álltunk valamikor ezen a múzeumi lépcsőn. — Oda került mellém Rosenbach Verpflegsoberkommissar, pápai ismerősünk. Egy aranygalléros tábornok jött arra, II. Sándor. A közönség nyugodtan várta. Az asztal végén Rosenbach ült, jobbra tőle Petőfi, balra én. Rosenbach visszaemlékezett rám a pápai időből. — Mi a foglalkozása? — Tehát skribler, iró. Ellenben 6 temérdek szénás ,szekeret védett meg. Mennyi baja van mit den verfluchten Bauern. Mi Petőfivel csöndesen ültünk ott, két ismeretlen ifjú. Tavaly ünnepelt költők, ma fakó czivilek. Porrá lett velünk együtt minden: a dicsőség, a költészet, az egész világ. Nincs jövő. Petőfi sem barátom már. Tavaly még lelkemnek megmaradt fele, most már idegen, mert elvettem azt az asszonyt. Ezalatt lepergett a díszlakoma az utolsó mogyoróig. Sorban hangzottak a toasztok, ami igen jeles visszhang volt a Szemere böjtrendeletére. Mikor a hullakeselyűk kárognak a fejünk felett, poharakkal csilingelünk a helyett, hogy kirántanánk a kardot: — Fegyverre magyarok! Émelyítőnek találtam a toasztokat, végül felállottam én is és ilyen toasztot mondtam: — Poharat emelek a hősökre, akik a szabadságharcz alatt még ezután el fognak esni. Petőfi felállott. — Köszönöm, pajtás, hogy rám köszöntötted a poharat. Ekkor már megbántam a toasztomat. Négy hét múlva ott volt Petőfi az általam felköszöntöttek dicső sorában.» És amint Jókai bevégezte szavait, ugyanaz a jelenet ismétlődött, mint a felolvasás elején. Az emelkedett hangulat még egyre tartott, mikor Makai Emil állott szólásra. «A hét kövér esztendő» czímű verses párjelenetét adta elő, melyet egy elhízott házaspár mond el. A férj egykor mint szegény fiú Zuboly és Titánia vagy Dalok a padlásszobából czimen irt egy csomó nagyhatású verset. Azóta megházasodott, meggazdagodott és nem tud többé jó verset írni, mert a kövér poéta sose jó költő. A költő lelke nyárspolgárivá lett. A költemény tenorja a befejező sorok: — No nem jobb itthon, kényelemben, Koplalni, fázni a képzeletben ? Én ölbe kaplak, simogatlak, A kályha mellett czirógatlak. Az éjbe ki, a hol most kóborolnál Nem jobb-e, ha a képzelet sodor?. Ah nincs nagyobb boldogság a nyomornál! S a boldogságnál nincs nagyobb nyomor. Makai verse, valamint Rákosi Viktor Nyári délután ozima pompásan megirt rajta állandó derültségben tartották a közönséget. Bartók Lajos köszönetét fejezte ki a vendégeknek a szives megjelenésért és erre megkezdődött az oszladozás. * A nagygyűlés után díszebéd volt az István főherczeg-szálló első emeleti külön termében. Díszes és szokatlan nagy társaság gyűlt össze. Az asztalfőn Jókai Mór, mellette jobbról Bartók Lajos, balról Szana Tamás ült, Szana Tamás mellett pedig a társaság egyetlen hölgytagja, Szabóné Nogáll Janka. Az első pohárköszöntőt Jókai Mór mondotta: «A közgyűlésen felolvasott emlékezésemben megemlékeztem arról a toasztról, amelyet a Nemzeti Múzeumban ezelőtt ötven esztendővel tartottam. Ott azt mondtam: Azokra ürítem poharamat, akik ezután esnek el a csatában. Most pedig azt kiáltom : sokáig éljenek azok, akik ezután munkátokat folytatják. Éljen az uj költői generáczió.» Szívből jövő éljen után Bartók Lajos szólott. Rendszerint — úgymond — a királyra mondják az első köszöntőt! Kövessük mi is ezt a szokást, éltessük a mi királyunkat, vezérünket Jókai Mórt. Pósa Lajos a legnépszerűbb irodalmi társaságra, a Petőfi Társaságra emeli poharát. Rákosi Viktor humoros felköszöntőben élteti az új tagokat, Somló Sándort és Koroda Pált. Egyúttal szerkezet is kockáztat, amelyre kikérte a társaság bocsánatát, «mert egy becsületes embertől hallotta.» Somló még sose volt Korodában, de Koroda már volt Somlón, Bartók Lajos második tesztjában az új budapesti lakosra, Ferenczi Zoltánra emeli poharát lelkes szavakkal. Kenedi Géza a szellemi erő legfőbb képviselőjére, Jókaira üríti a poharat. Azután Ferenczy Zoltán beszélt. Tolnai Lajos Szana Tamást köszönti föl, Vészi József mint a Petőfi-Társaság kültagja a többi kültag nevében élteti annak szellemét. Majd Kacziány Ödön mond lelkes toasztot, utána Lörinczy György. Vége-hossza nem volt a toasztoknak és már alkonyodott, mikor a társaság jó hangulatban szétoszlott- TÁVIRATOK. A franczia összeesküvők. Paris, jan. 6. Guérint a clairvauxi fogházba vitték, ahol büntetését le fogja ülni. Az átszállítás inczidens nélkül ment végig. Magyarország. 1900 január 1-ével uj előfizetést nyitottunk lapunkra. Előfizetési árai Egy hónapra ... 2 Korona 40 fillér Egyes számára: Budapesten 8 fillér, vidéken 10 fillér. Kérjük azokat a t. oz. vidéki előfizetőket, kiknek előfizetésük december végével lejárt, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek, lakóhelyváltoztatás esetében pedig úgy helybeli, mint vidéki előfizetőinket arra kérjük, hogy előbbi czimüket velünk közölni szíveskedjenek, nehogy a lap küldése fönnakadást szenvedjen. Negyedévre .... 7 » — » Félévre ..... 14 » — » Egész évre .... 28 » — » NAPIHÍREK. 1900 farsangja. (52 báli éj.) A három szent királyok kíséretében rendesen egy profánlelkű herczeg is megjelenik január 6-án: Karnevál herczeg. Ismeretes, hogy élénk fantáziájú festők miképp szokták a csengő-bongó szánon érkező fenség érkezését megábrázolni. De ha az idén vennének föl pillanatnyi képet a jelenetről, bizony nem szánon, hanem csónakon, lélekvesztőn, vagy legalább is sárcipőben látnák a víg herczeget, hanem magas szárú csizmában. Másképp sohse lábolna el Pestig. Mégis jó, hogy nem respektálja a forgalmi akadályokat, és így ma a legesleghivatalosabb stílusban jelenthetjük : «Karnevál herczeg ma este hosszabb tartózkodásra Budapestre érkezett. Bizony, hosszabb időre, sőt hosszú időre. Hét hétig és három napig, vagyis ötvenkét napig, jobban mondva ötvenkét éjjel fogja kormánypalotáját használni. Február 28-án vet csak uralmának véget a hamvazó szerda, hogy helyébe szorítsa a szürke böjtöt. Ez csak négyhat napig fog tartani. Bűnre tehát ötvenkét napot, bánatra ám csak negyvenhatot engedtek az idén a kalendáriumcsinálók. Csak aztán deficitje ne legyen egynéhány tánczoskedvű embertársunknak férfi- és nőnemen egyaránt a bánatbudgetben! De hát mit törjük mi most fejünket azon, ami a böjt végén lesz ? Hisz még csak küszöbén állunk a bolond időnek. A farsang hosszúságán csak a férjek és apák keseregnek majd, kiknek tárczája ellen az idén több merénylet készül, mint egyébkor azután meg a mamák és nénikék, akik hálózó leánykákat őriznek, hosszú féléjjeleken át váljon mitől? A meghűléstől is. Viszont annál derűsebb arccal mosolyognak az idén lányok és ifjak az ötvenkettesre. Húsz és harmincz között lézengő polgártársaink és társnőink éppen nem panaszolják föl, hogy az idén hosszabb lélegzetű a farsang. Hisz’ tulajdonképp az ő uruk Karnevál. És ők készséggel tűrik uralmát. Az egyetlen uralom, mely ellen nem zúdult föl még soha a nép. Karnevál szelíden él uralkodói jogaival. Miként az ókor királyai pénzt szórtak a koronázás napján a nép közé, úgy jön Karnevál is bőségszaruval a kezében, melyből bálok, tánczestélyek, piknikek, teaestélyek, házi mulatságok, báli ruhák, keztyük, lakkezipők, virágok, kocsik, tánczrendek, eljegyzési kártyák és nem tudom, még mi minden jó és rossz dolog hull ki. Kicsiny különbség csupán az, hogy mindezen ajándékokértvalakinek meg kell fizetni. Akármelyik oldalról tekintsük is a farsangot, azt meg kell látnunk, hogy jó vonása több van, mint kivetni való. Mellette szól, hogy a mulatságok legnagyobb részét jótékony czélra rendezik ilyenkor a deficittel. A mulattató herczeg enni adna a szegényeknek is, ha . .. no, de ki látta panaszszal kezdeni a farsangot ? Hozott Isten, Karnevál herczeg ! Szívesen eléd sietünk s igy üdvözlünk: Ötvenkétnapos királyunk, ime hódoló alattvalóid ! s