Magyarország, 1900. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1900-01-07 / 6. szám

Budapest, 1900. vasárnap, január 7. MAGYARORSZÁG­ nulmányát, Vörösmarty emlékezetét. Elme és szív egyaránt működtek e nagybecsű emlékbeszéd fogan­tatásánál. Majd Koroda Pál lépett a felolvasóasztalhoz és elszavalta székfoglaló költeményét. Két fiatal szív találkozását énekli meg. A fiú szerelmi vallomását mutatványul itt adjuk: Csudás szemedből az a tűz sugárzik, Mely nyughatatlan szivemben lohol, Ha nékem e fény többé nem világit, Előttem a világ köddé foszol. Csak képed szőtte mindig lelkem álma, És mindenütt téged kerestelek, Most ily későn meglellek valah­ára! S megint örökre elveszítselek! Koroda után­­Tolnay Lajost kérte föl az alelnök­i élet czimű humoros elbeszélése fölolvasására, a­mely jellemző korképnek is beválik. Mikor Jókai jelent meg a fölolvasó asztalnál, az éljenzésnek és tapsolásnak egész vihara támadt. Végre Jókai szóhoz juthatott és megkezdte fölolva­sását. Petőfivel való első találkozásáról szólt: , Egy szép tavaszelői napon Nyáry Pállal sétál­gattunk Pest utczáin. Szomorú látvány volt. A kövezet felszedve, a palotasor leégve, összerom­­bolva, a komor falak ijesztően meredeztek egy­másra hajolva, mintha tanakodnának, melyik dől­jön le előbb. A­hol még nem volt beégve a földszint, ott az ablakdeszkával volt beszegezve. Legijesz­tőbb volt a Redoute Budára néző része. Erre haragudtak legjobban, mert itt tanácskoztak a magyarok. Néhol még füstölgött a pinczékből a tűz lávája. Jó, hogy az eső kezdett esni. Ez az eső visszatéríti mindama kárt az országnak, a­mit a háború okozott — mondta Nyáry. — Alig bírtunk megválni onnan. Hát volt nekünk erre szükségünk ? Akkor szerettem volna az első utczaszegletre odaütni az én bolond fejemet, melyben a szabad­ság fészket vert. És ha ma végignézek a Dunasoron, nem saj­nálom, hogy nem vertem oda az én bolond fejemet. Az időben tárgyalták az orosz intervencziót a magyar bonyodalom miatt. Bonyodalom itt nem tehetett egyebet, mint a magyar dicsőséges har­­czokat. Eközben eljutottunk a Szt Kristófig. Lepe­­dőnagyságu veres plakát volt rajta. Szemere Ber­talan rendelete volt, melyben az orosz invázió közelségére tekintettel három napi böjtöt, bucsu­­járást, imát ajánl, így szoktak védekezni a sáska­járás ellen. Nyáry Pál így szólt hozzám: Lengyelország halálszagát érzem. Hangos kaczaj hallatszott mö­göttünk. Hátrafordultunk, Petőfi állt ott. Szakállát rég nem borotválta, kalapja nem volt fején, zub­bonyban, kihajtva az inggallérja. Kardja nem volt az oldalán. Fogai közt morzsolta: Fuimus Troes, fuit Ilion. — Szegény bolond, — mondotta Nyáry, — el­vesztette a rangját a nyakkendőnemviselés miatt. Irt egy magyar Marseillaiset Előre czi­­men. Felajánlotta a kormánynak, nyomassa ki 100,000 példányban és adjon neki 10000 frtot. Ha Nyáry a miniszter, megadja. Petőfi meg lett volna mentve, menekülhetett volna külföldre. De a tudósok minisztériuma nem bírt érzékkel a poéta fajsúlya iránt. 500 forintot adtak neki. Nyáry Páltól kérdeztem, nem jön-e a bankettra. Ez a nap a vigasságnak volt szentelve. Nagy Sán­dor dandára vonult keresztül a városon. Bankettet adtak a Nemzeti Múzeum nagy termében, mert a nagyvendéglők mind rommá lettek. Csodamód sza­badult meg a Nemzeti Múzeum. Ebéd idején ott jöttünk össze. Valaki odatámasztotta mellettem a vállát a lépcső kövének : Petőfi volt. — Hej, Sándor, mi se így álltunk valamikor ezen a múzeumi lépcsőn. — Oda került mellém Rosenbach Verpflegsoberkommissar, pápai ismerő­sünk. Egy aranygalléros tábornok jött arra, II. Sándor. A közönség nyugodtan várta. Az asztal végén Rosenbach ült, jobbra tőle Petőfi, balra én. Rosenbach visszaemlékezett rám a pápai időből. — Mi a foglalkozása? — Tehát skribler, iró. Ellenben 6 temérdek szénás ,szekeret védett meg. Mennyi baja van mit den verfluchten Bauern. Mi Petőfivel csöndesen ültünk ott, két ismeretlen ifjú. Tavaly ünnepelt költők, ma fakó czivilek. Porrá lett velünk együtt minden: a di­csőség, a költészet, az egész világ. Nincs jövő. Petőfi sem barátom már. Tavaly még lelkemnek megmaradt fele, most már idegen, mert elvettem azt az asszonyt. Ezalatt lepergett a díszlakoma az utolsó mogyoróig. Sorban hangzottak a toasztok, a­mi igen jeles visszhang volt a Szemere böjt­­rendeletére. Mikor a hullakeselyűk kárognak a fejünk fe­lett, poharakkal csilingelünk a helyett, hogy ki­rántanánk a kardot: — Fegyverre magyarok! Émelyítőnek találtam a toasztokat, végül felállot­tam én is és ilyen toasztot mondtam: — Poharat emelek a hősökre, a­kik a szabad­­ságharcz alatt még ezután el fognak esni. Petőfi felállott. — Köszönöm, pajtás, hogy rám köszöntötted a poharat. Ekkor már megbántam a toasztomat. Négy hét múlva ott volt Petőfi az általam fel­­köszöntöttek dicső sorában.» És a­mint Jókai bevégezte szavait, ugyanaz a jelenet ismétlődött, mint a felolvasás elején. Az emelkedett hangulat még egyre tartott, mikor Makai Emil állott szólásra. «A hét kövér esztendő» czímű verses párjelenetét adta elő, melyet egy el­hízott házaspár mond el. A férj egykor mint szegény fiú Zuboly és Titánia vagy Dalok a padlásszobából czimen irt egy csomó nagyhatású verset. Azóta megházasodott, meggazdagodott és nem tud többé jó verset írni, mert a kövér poéta sose jó költő. A költő lelke nyárspolgárivá lett. A költemény tenorja a befejező sorok: — No nem jobb itthon, kényelemben, Koplalni, fázni a képzeletben ? Én ölbe kaplak, simogatlak, A kályha mellett czirógatlak. Az éjbe ki, a hol most kóborolnál Nem jobb-e, ha a képzelet sodor­?. Ah nincs nagyobb boldogság a nyomornál! S a boldogságnál nincs nagyobb nyomor. Makai verse, valamint Rákosi Viktor Nyári délután ozima pompásan megirt rajta állandó derültségben tartották a közönséget. Bartók Lajos köszönetét fe­jezte ki a vendégeknek a szives megjelenésért és erre megkezdődött az oszladozás. * A nagygyűlés után díszebéd volt az István főher­­czeg-szálló első emeleti külön termében. Díszes és szokatlan nagy társaság gyűlt össze. Az asztalfőn Jókai Mór, mellette jobbról Bartók Lajos, balról Szana Tamás ült, Szana Tamás mellett pedig a társaság egyetlen hölgytagja, Szabóné­ Nogáll Janka. Az első pohárköszöntőt Jókai Mór mondotta: «A közgyűlésen felolvasott emlékezésemben meg­emlékeztem arról a toasztról, a­melyet a Nemzeti Múzeumban ezelőtt ötven esztendővel tartottam. Ott azt mondtam: Azokra ürítem poharamat, a­kik ezután esnek el a csatában. Most pedig azt kiál­tom : sokáig éljenek azok, a­kik ezután munkátokat folytatják. Éljen az uj költői generáczió.» Szívből jövő éljen után Bartók Lajos szólott. Rendszerint — úgymond — a királyra mondják az első köszöntőt! Kövessük mi is ezt a szokást, éltessük a mi királyunkat, vezérünket Jókai Mórt. Pósa Lajos a legnépszerűbb irodalmi társaságra, a Petőfi­ Társaságra emeli poharát. Rákosi Viktor hu­moros felköszöntőben élteti az új tagokat, Somló Sándort és Koroda Pált. Egyúttal szerk­ezet is koc­káztat, a­melyre kikérte a társaság bocsánatát, «mert egy becsületes embertől hallotta.» Somló még sose volt Korodában, de Koroda már volt Somlón, Bartók Lajos második tesztjában az új buda­pesti lakosra, Ferenczi Zoltánra emeli poharát lel­kes szavakkal. Kenedi Géza a szellemi erő legfőbb képviselőjére, Jókaira üríti a poharat. Azután Ferenczy Zoltán beszélt. Tolnai Lajos Szana Tamást köszönti föl, Vészi József mint a Pe­­tőfi-Társaság kültagja a többi kültag nevében élteti annak szellemét. Majd Kacziány Ödön mond lelkes toasztot, utána Lörinczy György. Vége-hossza nem volt a toasztoknak és már alkonyodott, mikor a tár­saság jó hangulatban szétoszlott- TÁVIRATOK. A franczia összeesküvők. Paris, jan. 6. Guérint a clairvauxi fogházba vitték, a­hol büntetését le fogja ülni. Az átszál­lítás inczidens nélkül ment végig. Magyarország. 1900 január 1-ével uj előfizetést nyitottunk lapunkra. Előfizetési árai Egy hónapra ... 2 Korona 40 fillér Egyes szám­ára: Budapesten 8 fillér, vidéken 10 fillér. Kérjük azokat a t. oz. vidéki előfizetőket, kiknek előfizetésük dec­ember végével lejárt, hogy azt minél előbb megújítani szívesked­jenek, lakóhelyváltoztatás esetében pedig úgy helybeli, mint vidéki előfizetőinket arra kér­jük, hogy előbbi czimüket velünk közölni szíveskedjenek, nehogy a lap küldése fönn­­akadást szenvedjen. Negyedévre .... 7 » — » Félévre ..... 14 » — » Egész évre .... 28 » — » NAPIHÍREK. 1900 farsangja. (52 báli éj.) A három szent királyok kíséretében rendesen egy profánlelkű herczeg is megjelenik január 6-án: Kar­nevál herczeg. Ismeretes, hogy élénk fantáziájú fes­tők miképp szokták a csengő-bongó szánon érkező fenség érkezését megábrázolni. De ha az idén ven­nének föl pillanatnyi képet a jelenetről, bizony nem szánon, hanem csónakon, lélekvesztőn, vagy legalább is sárc­ipőben látnák a víg herczeget, hanem magas szárú csizmában. Másképp sohse lábolna el Pestig. Mégis jó, hogy nem respektálja a forgalmi akadályo­kat, és így ma a legesleghivatalosabb stílusban jelent­hetjük : «Karnevál herczeg ma este hosszabb tartóz­kodásra Budapestre érkezett.­ Bizony, hosszabb időre, sőt hosszú időre. Hét hétig és három napig, vagyis ötvenkét napig, jobban mondva ötvenkét éjjel fogja kormánypalotáját hasz­nálni. Február 28-án vet csak uralmának véget a hamvazó szerda, hogy helyébe szorítsa a szürke böj­töt. Ez csak négyhat napig fog tartani. Bűnre tehát ötvenkét napot, bánatra ám csak negyvenhatot en­gedtek az idén a kalendáriumcsinálók. Csak aztán defic­itje ne legyen egynéhány tánczoskedvű ember­társunknak férfi- és nőnemen egyaránt a bánatbud­­getben! De hát mit törjük mi most fejünket azon, a­mi a böjt végén lesz ? Hisz még csak küszöbén állunk a bolond időnek. A farsang hosszúságán csak a férjek és apák keseregnek majd, kiknek tárczája ellen az idén több merénylet készül, mint egyébkor azután meg a mamák és nénikék, a­kik hálózó leánykákat őriznek, hosszú féléjjeleken át­­ váljon mitől? A meghűléstől is. Viszont annál de­rűsebb arc­c­al mosolyognak az idén lányok és ifjak az ötvenkettesre. Húsz és harmincz között lézengő polgártársaink és társnőink éppen nem panaszolják föl, hogy az idén hosszabb lélegzetű a farsang. Hisz’ tulajdonképp az ő uruk Karnevál. És ők kész­séggel tűrik uralmát. Az egyetlen uralom, mely ellen nem zúdult föl még soha a nép. Karnevál szelíden él uralkodói jogaival. Miként az ó­kor királyai pénzt szór­tak a koronázás napján a nép közé, úgy jön Karne­vál is bőségszaruval a kezében, melyből bálok, táncz­estélyek, piknikek, teaestélyek, házi mulatságok, báli ruhák, keztyük, lakkezipők, virágok, kocsik, tánczrendek, eljegyzési kártyák és nem tudom, még mi minden jó és rossz dolog hull ki. Kicsiny különbség csupán az, hogy mindezen ajándékokért­­valaki­nek meg kell fizetni. Akármelyik oldalról tekintsük is a farsangot, azt meg kell látnunk, hogy jó vonása több van, mint kivetni való. Mellette szól, hogy a mulatságok leg­nagyobb részét jótékony czélra rendezik ilyenkor a defic­ittel. A mulattató herczeg enni adna a szegé­nyeknek is, ha . .. no, de ki látta panaszszal kez­deni a farsangot ? Hozott Isten, Karnevál herczeg ! Szívesen eléd sietünk s igy üdvözlünk: Ötven­kétnapos királyunk, ime hódoló alattvalóid !­ s

Next