Magyarország, 1900. szeptember (7. évfolyam, 236-261. szám)
1900-09-12 / 245. szám
Budapesti, Igán. szerda szeptemberre. MAGYARORSZÁG — Margit királyné imája és Verdi. Laurini palermói költő versbe szedte Margit királyné költői szépségű imáját és megküldte a Santa Agatában tartózkodó Verdinek, hogy zenésítse meg. Verdi erre a következőképp válaszolt: Uram ! Korom, egészségem és az orvosok nem engedik meg nekem a legkisebb munkát sem. Megjegyzem, hogy különben sem zenésítettem volna meg e versbe szedett imát, mert az eredetiben, ahogy a királyné megírta, több a közvetlenség, keresetlenség és az a bizonyos primitív színezet, amely meghatóvá teszi. Üdvözli barátja G. Verdi. — Kitüntetett magyar iparvállalat. A «Magyar gyapjutomp és kalapgyár részvénytársaság» (Budapest, VII. Gizella út 44. sz.) a magyar czímer használatára nyert engedélyt. Az életerős vállalat a párisi világkiállításon kitűnő gyártmányaiért az ezüstéremmel és vezérigazgatója, Kozma Géza a közreműködést elismerő oklevéllel lett kitüntetve. A pénzhamisítók, Takács Zoltán és bűntársainak bankóhamisítási ügyében a vizsgálat a legszélesebb alapon folyik tovább. Tegnap tartóztatták le Gruber István fényképész-segédet, akitől Takács a fotolitográfiiát tanulta meg, amelynek segítségével sikerült a hamisítványait tökéletesíteni. Gruber Divald Károly műtermében volt alkalmazva és őt egy Alexy nevű fotográfus-segéd ismertette meg Takácscsal. Gruber tagadja, hogy a pénzhamisításban részes volna s csupán azt emlegette a vizsgálatot vezető Pekáry dr. kapitány előtt, hogy őt Takács addig vallatta, mígnem önkéntelenül is segítője lett. Pekáry dr. kihallgatta Zachar üllői uti vendéglőst is, akinél Gruber és Takács találkozni szoktak. Orosházáról jelentik nekünk, hogy oda is elnyúlnak a vizsgálat szálai és Kovács Soma csendőrőrmester tegnap alapos gyamokok alapján letartóztatta Kocsis Imre gazdálkodót és megfelelő őrizettel felküldte Budapestre a vizsgálóbíróhoz. A bíróság vádtanácsa Czárán bíró elnöklése mellett ma ült össze, hogy a nevezett foglyok további fogvatartása dolgában határozatot hozzon. A vizsgálóbíró dr. Takács, valamint Csapó József, Oravetz János, Bálint Ferencz, özvegy Korda Brigitta és a többi pénzhamisítókkal szemben az előzetes letartóztatást elrendelte, amit ők megfeledbeztek. A törvényszék vádtanácsa azonban Ruttkay István bíró előadása alapján helybenhagyta a vizsgálóbíró intézkedését, kimondva, hogy a fogság fentartását a bűntett súlyossága indokolja. Az iratok holnap visszakerülnek a vizsgálóbíróhoz, aki csak ezután fogja részletesen kihallgatni a vádlottakat. — A Margitsziget halottja, Gramm Frida bárónét, aki a Margitsziget kis szállójában e hónap 6-án éjszaka hirtelen meghalt, tegnap bonczolták fel az orvostani intézetben és megállapították, hogy szívbaj ölte meg, úgy volt, hogy a bárónét Drezdában temetik el, ettől a tervtől azonban a rokonság elállott. A bárónő ugyanis húsz esztendő óta a Margitszigeten töltötte a nyarat és annyira megszerette a magyar fővárost, hogy több ízben azt hangoztatta, hogy ha meghal, magyar földben akar pihenni. A család ezt a kívánságot kegyelettel teljesítendő, itt Budapesten temetteti el a német főúri hölgyet, aki a főváros előkelő társadalmának is kedvelt alakja volt. A báróné holttestét tegnap este szállították át az orvostani intézetből a kerepesi úti temető halottasházába, a honnan ma délután fél 5 órakor temetik. A báróné hagyatékában egy írást találtak, a melyben azt kívánja, hogy zeneszó mellett temessék el. — Lövöldözés léghajókra. A most Lippán folyó tüzérségi lőgyakorlatok alkalmával két katonai léghajóval is gyakorlatoztak. Ugyanis 4—5000 lépésnyi távolságról 5—700 méternyi magasban lebegő két léghajót néhány percz alatt keresztüllőttek. A léghajók természetesen azonnal őrületes gyorsasággal kezdtek sülyedni. Ez annál szebb eredmény, mert az ágyukat többnyire altisztek irányozták. — Megbüntetett püspök. Rómából jelentik, hogy a kultuszminiszter tegnap rendeletet adott ki, melyben büntetésül megvonja Galdi ananiai püspöktől a fizetést, a miért Umberto király temetése alkalmából királyellenes érzelmeinek kifejezést adott. A püspököt ugyanis az andriai lakosság fölkérte, hogy szentelje be a dómban fölállított ravatalt, amit a püspök megtagadott, sőt a papoknak is megtiltotta ezt. E miatt a lakosság a püspöki palota elé vonult és ott nagy királypárti tüntetést rendezett; végül Gianturco kultuszminiszternek táviratilag jelentették be az esetet, az Osservatore Romámnak pedig tiltakozó táviratot küldöttek, mely utóbbi így végződött: «Az önök magaviselete olyan szobrot emelt önöknek, mely az égig ér. Isten sohasem fogja megbocsátani az önök sátáni művét.» A miniszter Iráni főállamügyészt bízta meg a vizsgálattal és ennek alapján vonta meg a püspöktől a fizetést. — Tűzkárok Julius havában. A központi statisztikai hivatal Havi közleményei szerint 1900. évi julius hóban a magyar birodalomban 1112 községben 1384 tüzeset fordult elő 3162 károsulttal és 5.013.924 korona kárösszeggel. Ebből a szoros értelemben vett Magyarországra 993 károsult község és 1258 tüzeset esik 2977 károsulttal és 4.842.009 korona kárösszeggel. Horvát-Szlavónországban a tűzvész által sújtott községek száma ugyanakkor 119, a tűzesetek száma 126, a károsultak száma 185 és a kárösszeg 171.916 korona volt. — A marólúg. Szőke Istvánné 41 éves napszámosnő ma Örömvölgy utcza 20. szám alatt levő lakásán öngyilkossági szándékból marólúgot ivott. A mentők eszméletlen állapotban szállították a Rókus-kórházba. — Letartóztatott sikkasztó. A soproni rendőrség — mint a Sopron írja — tegnapelőtt délután az Erzsébet-kertben letartóztatta Götz Károly 31 éves írnokot, ki a magyar kincstár delibláti (Temesmegye) jószágán volt alkalmazásban s onnan 1000 forint elsikkasztása után megszökött. Sopronban már több, mint egy hete tartózkodott Götz és pedig különféle nevek alatt. Több vendéglőst érzékenyen megkárosított. Kihallgatásánál aztán bevallotta a sikkasztást is. Götz ellen a nyomozás még folyik. — Lelenczügy. A Fehér Kereszt Országos Lelenczház Egyesület augusztus hónapban fölvett a központba 288, kilencz fiókintézetében 255, összesen 543 lelenct, elhagyatott és árva gyermeket. Nevelt a központban 3608, a fiókokban 1900, összesen 5508 gyermeket. 1900. augusztus hóban a gyermekek felnevelésére költött 71.326 korona 55 fillért. Alapítványok és adományok utján befolyt e hóban: Kratochvila Sándortól 10 korona, Zelleri Gyulától 6 korona. — Agyonütötte a férjét. Érsek Lajos orlói lakos többször ittasan tért haza s ekkor feleségével rendesen czivódott. Legutóbb is részeg állapotban ment haza s szóváltás keletkezett közöttük. Az aszszony látván, hogy férje tettleg is bántani akarja, egy kapát ragadott fel és ezzel férjét úgy ütötte főbe, hogy ez másnap a sérülés folytán meghalt. A gyilkos feleség ellen megindították a vizsgálatot. Az országos rabbiképző intézet önképző és önsegélyző körének f. hó 10-én tartott alakuló közgyűlésén a tisztviselői kar következőképpen alakult meg : Elnök: Horovitz József. Titkár : Bende Zoltán. Pénztárnok: Kohn Andor. Könyvtárnok: Pláner Salamon. Ellenőr: Stein Zsigmond. — Életunt özvegyasszony. Gutha Istvánná, született Viskidonszky Mária negyvenesztendős özvegyasszony, ma reggel Hiadór utcza 14. szám alatt levő lakásán légkőoldatot ivott és súlyos belső égési sérüléseket szenvedett. A mentők a Rókus-kórházba szállították. — Gyászrovat. Hornyák Gézáné, szül. Krizsán Margit e hó 9-én délben, élte 22-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt Miskolczon. Groák Béla nyug. cs. és kir. hadnagy, életének 29-ik évében, hosszas szenvedés után Budapesten meghalt. AzElső Biztositó Intézetnél Katonai Szolgálat Esetére, ő cs. és kir. Fensége József főherczeg védnöksége alatt (Budapest, V., Erzsébet tér 1.) f. évi augusztus végéig 7,512.000 koronáról szóló belépési nyilatkozat nyujtatott be, s 7,408.300 koronáról szóló kötvény lön kiállítva. A biztosított tőke tehát immár 36,547.669 koronára rúg. Az intézet tudvalevőleg fiúgyermekek számára biztosít tőkéket és járadékokat, a katonai szolgálat költségeinek fedezésére, illetve be nem soroztatás esetén ellátás czéljából a nagykorúság idejére. Az üzemhaszon a biztosítottak és a besorozottak ezenfelül igen jelentékeny külön jutalékban is részesülnek. Színházak műsora. Nemzeti Színház. Csütörtökön: Crampton mester. Pénteken: Folt, a mely tisztít. Szombaton: A hol unatkoznak. Vasárnap : A kaméliás hölgy. Népszínház. Csütörtökön : Czigánybáró. Pénteken: A párisi élet (először). Szombaton: A párisi élet (másodszor). Vasárnap : A párisi élet (harmadszor). Magyar Színház. Csütörtökön : Harcz a milliókért (harmadszor). Pénteken : Harcz a milliókért. Szombaton: Harcz a milliókért. Vasárnap: Harcz a milliókért. Fővárosi Nyári Színház. Csütörtökön: Csárda virága. Pénteken: Cyrano de Bergerac. Szombaton: Felfordult világ. Vasárnap délután : Bánk bán. Este : Uff király. A pestis. Harmadéve a bécsi, tavaly az oportói, az idén Skótország délnyugati részén nagyobb számban előfordult pestisesetek félemlítették meg egész Európát A vészthozó kór a Gondviselés kegyelméből elkerülte mindezideig hazánkat, s meg-megújuló fenyegetésének immár megvan az az eredménye, hogy nem csupán stereotipikus körrendeletek látnak majd napvilágot a hivatalos lap hasábjain, hanem fontosabb intézkedések történtek, járványkórházat létesítettek, bár ez utóbbi még sok kívánni valót hagy hátrá, de a járvány meg sem találná a fővárost készületlenül. Dicséretes buzgalommal látott hozzá az országos közegészségügyi tanács járványbizottsága a preventív óvóintézkedések megbeszéléséhez, amelyekre a kormány figyelmét fölhívta. A belügyminisztériumban számtalan példányban készen áll a pestis-betegségek ismertetéséről szóló értékes kis tudományos munka, amelyet az országos közegészségi tanács megbízásából tavaly készítettek el Pertik Ottó és Kétly Károly professzorok. Mindaz, ami papiroson meglehet, megvan tehát minálunk is, s mégis egy tekintetben fegyvertelenül találna bennünket a pestis, mert biztosan állíthatom, hogy nincs e hazában orvos, aki pestises beteget látott volna, aki a pestisbeteg gyógykezelését autoopsia útján megfigyelte volna és nincs e hazában tíz orvosdoktor, a kinek alkalma lett volna a pestis kórokozóját — a melynek fölfedezése a legnagyobb horderejű tudományos vívmány — a pestis-baczillust megláthatni. Míg ugyanis más államok a legutóbbi oportói pestisjárvány alkalmával vállalkozó bakteriológusokat küldöttek ki tanulmányútra, addig nálunk ez irányban, ha történt is kezdeményezés, az megvalósítva nem lett. Márpedig tény, és ezt az orvostudomány kiváló búvárai állítják, hogy az első behurczolt pestis-eset fölismerése óriási jelentőségű , ez pedig más után, mint a pestisbaczillus jelenlétének minden kétséget kizáró megállapítása útján, nem lehetséges. Fontos azért is az első eset fölismerése, mert a velenczei konferenczia is kimondotta, hogy egyik állam a másiknak miden első pestis-esetet notifikálni tartozik. Nyilvánvaló tehát, mert az első teendő volna, hogy a kormány a glasgouri pestis tanulmányozására hivatalból szakférfiakat küldene ki. Másodrangú kérdés ezúttal a pestist gyógyító szérum termelésének kérdése. Szükség esetén ismét csak a külföldre vagyunk ráutalva. Ily európaszerte ismert nevű szakférfiakkal ellátott tudományegyetemnek, mint a miénk, rendelkeznie kell oly intézettel, ahol a külföldi tudományos kutatások ellenőrzésére és a hazai búvárkodás fejlesztésére alkalom nyílnék. E helyen azután csekély költséggel, veszedelem nélkül gyártani lehetne mindenféle szérumot is. Második teendő volna egy definitív Pasteur-intézetnek mielőbbi felállítása. Rátérve a legújabb pestishírekre, immár minden kétséget kizáró tény, mert kormányunkkal hivatalosan közölték is, hogy Glasgowban, amelyet az Adria hajói is érintenek, Nagy-Britanniának Londont és Liverpoolt követő legfontosabb kereskedelmi központjában több pestisbeteget ápolnak s száznál több gyanús beteg van orvosi megfigyelés alatt. A pestis eddig azonban lokalizálva van, mert téves egyes lapoknak ama közlése, hogy a járvány egyre terjed. Nem felelhet meg a valóságnak azon, ezzel kapcsolatban hozott közlés sem, hogy Glasgow-tól 43 mértföldre fekvő Govan községbe elhurczoltatott a pestis, nem pedig azon egyszerű oknál fogva, mert Govan Glasgownak tulajdonképpen külvárosa s ettől 2 kilométernyire fekszik. Ezek a nyugtalanító hírek tehát kellő értékükre redukálhatók. Volt alkalmam dr. Chyzer Kornél miniszteri osztálytanácsos úrral, az egészségügyi osztály vezetőjével beszélhetni azokról az intézkedésekről, amelyeket a szóban forgó pestis-esetek alkalmából tettek. A kereskedelemügyi miniszter egyetértését a belügyminisztériummal — hivatalosan tudomásukra adatván a pestis föllépése — azonnal intézkedett, hogy a Fiuméba érkező angol proveniancziák orvosi megfigyelés alá vétessenek. Szárazföldi intézkedések szüksége nem forog fenn, mivel ez azokat az országokat illeti, ahol az angol személyszállító és kereskedelmi hajók kikötnek Dr. N. A. 7