Magyarország, 1903. június (10. évfolyam, 129-154. szám)

1903-06-09 / 135. szám

Budapest, 1903. kedd, jutlius 9. MAGYARORSZÁG volt minden, a bookmakerek Beregvölgyre semmiféle odds mellett sem fogadtak el tétet, a publikum vi­szont a bizonyosra vett favorittal szemben nem volt hajlandó más lovon dobálni el pénzét. Mindössze néhány hely fogadás történt így, még pedig javarészt Pompásra, Elpenorra meg Tolmácsra. Már a nyer­­gelésnél is Beregvölgy tetszett legjobban; a hatal­mas csontozatu, arányos sárgán a betegségnek nyoma sem látszott s az ő nevével végződő double- és treebleeventek tulajdonosai boldogan lélegzettek fel. Még jobban imponált Beregvölgy a próbagaloppnál, amelyet szebb stílusban végzett, mint az Alagi díjét. Nemsokára kimentek a starthoz a lovak. Itt Tolmács folytonos kitöréseivel csaknem félóráig huzavonát idézett elő. Mikor végre fellebbent a szalag, a lovak csaknem egy vonalban ugrottak el, kivéve Elpenort és Marco Polót, melyek egy keveset vesztettek. Ötven méter lefutása után Van Dusén az élre dobja Beregvölgyet, amely hatalmas galoppjával csakhamar jókora előnyt szerez. Pompás, Tárnok, Marco Polo és Elpenor nyomulnak lassan a közelébe, majd mindezeket megelőzi Tolmács, amely a rövid oldalon, ahol Beregvölgyet kissé pihenteti lovasa, csak egy hossznyira van a favorit mögöt. Ezalatt Pompás, Tárnok és Marco Polo teljesen vissza­esik s az egyenes elején Tolmács sem bírja már a forszírozott iramot s helyét Elpenor veszi át. Itt Van Dusén szabadra ereszti lovát, Beregvölgy fakép­nél hagyja társait s igen könnyen hat hoszszal győztes marad Czipész előtt, mely Elpenort a táv­oszlopnál kiszorítja a második helyről. Nemes negyedik, Fertő ötödik lesz. A magyarság zajos éljenzéssel üdvözölte a Blaskovich-színek győ­zelmét, de a bécsieket nem nagyon bántotta a dolog, mert ők is eléggé megkoppasztot­­ták Beregvölgy révén a bookmakereket, akik egyhamar nehezen fogják mai veszteségüket kiheverni. A publikum ováczióiból kijutott a zsoké­nak s a trénernek is, de legtöbb jutott volna Blas­­kovich Ernőnek, ha ugyan az öreg úr jelen lett volna Freudenauban, így a jó kivonatok csak utó­lag juthatnak el «Neszti bácsi»-hoz, aki bizony büszke lehet az ő tenyésztésének pompás produk­tumára Beregvölgyre, amelyhez hasonló klasszis már régóta nem volt pályáinkon. Ami azokat a lovakat illeti, amelyek ma Beregvölgy mögött végezték futá­sukat, hát az igaz, hogy azok Czipész után követ­keztek nem tartoznak valami jó osztályhoz, de hát mély talajban végigvezetve, ilyen stílusban győzni még gyengébb lovak fölött sem könnyű feladat. A versenyben egyébként Elpenor és Nemes meg­mutatták, hogy utolsó vereségük nem volt reális, viszont Pompásától bebizonyult, hogy múlt hétfői győzelme veretlenség volt. A derby mellett érdekes versenye volt a napnak a Rotunda handicap. Ezt az egyik legreálisabb jelölt széllcsend nyerte meg, míg a favorit Viribus unitis Orion­nal és Babatündér­rel együtt állva maradt a startnál. Viribus unitis aztán az utolsó futamban megmutatta, hogy milyen jó ló, mert bár itt is hosz­­szakat vesztett, mégis elsőnek érkezett be. A nap külső képen a rossz időjárás sokszor ron­tott, de mindamellett igen nagy közönség volt oda­­kinn. A versenyek részletes eredménye a következő : I. Nyeretlen kétévesek versenye. Dij 3000 kör. Tavi 3000 m. Herzog M. pb. Marcsi­ja (lov. Spencer) első, Czipó második, Parthenia harmadik. Futottak még. Wermuth, Czibhuczko, Moloch, Beg­­lerbeg. Mindjárt. Tot.: 10 , 27, helyre 50 , 64, 121, 73. II. Rotunda-handicap. Dij 8000 kor. Táv: 1300 m. Somossi ménes­gé­p. Szélcsend­je (lov. Russel) első, Ágnes második, Faulk­esb­en harmadik. Futottak még: Ormod, Csókosasszony, Royal Flush, Csatt, Donald, Capellmeister, Charmant, Babatündér, Viri­bus unitis, Orion, Blockade, Sphinx, Gomb. Viribus unitis, Orion és Babatündér a startnál állva marad­tak. Tot.: 10,91, helyre 50,149, 279, 123. Ill. Kétévesek versenye. Dij 4000 kor. Táv: 1100 m. Szemere M. pm Salute-ja (lov. Bonta) első, Harczos második. Tot.: 10 : 18. IV. Osztrák Derby. Dij 100.000 kor. Táv: 2400 m. Blaskovich E. Beregvölgy­e (lov. Van Dusen) első, Czipész második, Elpenor harmadik. Futottak még: Nemes, Fertő, Angloman, Tolmács, Marco Polo, Pompás, Tárnok. Igen könnyen hat hoszszal első, három hoszszal harmadik, négy hoszszal ne­gyedik. Tot.: 10: 13, helyre 50,62, 158 és 105. V. Eladó kétévesek versenye. Dij 3000 kör. Táv: 900 m. Krausz L. Sólyom­ja (lov.Martinkovits) első, Liquette második, Columbia harmadik. Futot­tak még: Barbi, Munro, Lobau, Kinos, Rother­son. Tot.: 10 : 46, helyre 50 : 57, 61 és 55. VI. Trompeter-akadályverseny. Handicap. Dij 6000 K. Tá­v. 4000 m­. Első lett Mautner V. Tokaj­a (lov. Poole), második Almom, harmadik Grinzinger. Futott még­ Jour fix. Tot.: 10:16, helyre 50:63, 105. VII. Handicap. Dij 3000 K. Táv: 1600 m. Első lett Krausz L. Vinius umtis­e (lov. Slack), második András, harmadik Nina. Futottak még: Olympias, Barberine, Alesia, Babam, Ruggerio, Tó-Almás, Al­­cohol. Tot.: 10,25, helyre 50,73, 82, 127. * Kedden lesz az utolsó előtti napja a meetingnek. Ekkor a Schüttelichs és a Munkás gátverseny lesz­nek a jelentősebb futamok. Az előbbiben Wiking, az utóbbiban Cavatina lehet a nyerő. Tipjeink itt következnek : I. Rhodope—Dreher ist. II. Toldi—Bocskay III. Fulvia—Rhodope IV. Wiking—Czipész V. Tolmács—Semper idem VI. Cavatina—Boka VII. Mordály—Szemere ist. A Magyar Túrt tipjei: I. Dreher ist.—Moloch—Rhodope II. Bocskay—Kapus—Világos III. Rhodope—Macehiavelli—Fulvia IV. Wiking—Carte blanche—Pumus V. Semper idem—Tolmács—Marineur VI. Cavatina—Sweet Love—Boka, VII. Szemere ist.—Poa A Vadász- és Versenylap tipjei: I. Dreher-ist.—Rhodope II. Világos—Bonaparte III. (Rhodope)—Macchipvelli—Botherbon IV. (Wiking)—Passepartout—Ormód V. Semper idem—Sobri VI. Cavatina—Boka VII. Hozi—Takaros. m—r. A lövész-egyesület ünnepe. Budapest, junius 8. A Budapesti Polgári Lövészegyesület, József főher­­czeg születésének 70-ik évfordulója alkalmából ünnepségeket rendez, amelyeknek tegnap volt az első napjuk. Az ünnepélyen megjelent József főher­­czeg, József Ágost főherczeg és Auguszta főherczeg­­asszony, nagy kísérettel és úgy a főherczegasszony, mint a főherczegek, résztvettek e czéllövő-versenyben. Az ünnepély reggel 8 órakor kezdődött, amikor Jaritz András főlövészmester megnyitotta a lövé­szetet s megtette a szokásos lövéseket a király nevében és József főherczeg, mint az egyesület leg­főbb főlövészmestere nevében. Ettől kezdve aztán a lövészet szakadatlanul folyt egész napon át. Délelőtt 10 órakor az egyesület dísztermében orszá­gos értekezlet ,délben 1 órakor pedig fényes banker volt. Az első felköszöntőt Jaritz András főlövész­­mester, kezében a királyserleggel, a királyra mon­dotta. Utána Rupp Zsigmond, az egyesület tisztelet­beli főlövészmestere, lelkes szavakkal József főher­­czeget éltette. Már a banker alatt óriási közönség — közte számos hölgy — töltötte meg a lövőház kertjét. A lövészek és az egyesület tisztviselői egy­szerű, de ízléses egyenruhájukban jelentek meg. Fél három órakor megkezdődött a notabilitások érkezése. Elsőnek Surányi térparancsnok érke­zett ; közvetetten utána jött dr. Darányi Ig­­nácz földmivelésügyi miniszter s ettől kezdve a kocsik szakadatlan sora érkezett. Eljött Jablánczy csendőrkerületi főparancsnok, Lobk­ovitz herczeg hadtestparancsnok nejével, dr. Fejérváry Géza hon­védelmi miniszter, Gromon honvédelmi államtitkár, Márkus József főpolgármester, gróf Zichy Jenő, több országgyűlési képviselő és fővárosi bizottsági tag. Pont három órakor érkeztek a főherczegek, akiket a közönség lelkes éljenzéssel fogadott. Jaritz András főlövészmester néhány meleg szóval üdvözölte a fen­ségeket, mire József főherczeg válaszolva, kiemelte, hogy örömmel jött ebbe az egyesületbe, hová annyi sok, kedves emlék fűzi. Ezután az összegyűlt társaság bevonult a lövőház dísztermébe; innen a lövőcsar­­nokon keresztül a lövőállásba mentek. Jaritz András főlövészmester néhány szóval ismertette a különböző czéltáblákat és felkérte József főherczeget, hogy az emlékezéltáblán a lövészetet nyissa meg. József fő­­herczeg kész örömmel vette kezébe a czéllövő fegy­vert, három lövést tett s azzal a fegyvert József Ágost főherczegnek adta át, ki szintén 3 lövést tett. Ez a három lövés oly szépen talált, hogy a főherczeg, a mint a czéltábla ünnepélyes megnyitása véget ért, újból fegyvert fogott s most már egészen rendszere­sen versenyezett. Közben kezébe vette a fegyvert Auguszta főherczegasszony is s ő is tett néhány czéllövést. Részt vett a lövészetben Lobkowitz herczeg és felesége is, továbbá Fejérváry, Gromon államtit­kár, Dibits és Unterauer udvari tanácsosok. A czél­tábla, melyre a főherczegek lövöldöztek, 150 méter távolságra felállított 20 körös czéltábla volt. József főherczeg czéllövő fegyverrel lőtt, a főherczegasszony pedig egyszerű gyalogos vadászfegyverrel. Hogy Jó­zsef főherczeg mily kitűnő czéllövő, az ismeretes, de hogy Auguszta főherczegasszony, aki különben­ minden sportnak lelkes híve, mily kitűnően kezeli a lőfegyvert is, az igazán bámulatos. József Ágost fő-­­herczeg a 150 méteres czéltáblán szeglövést is tett (központot lőtt.) Fél 5 órakor a lövészetet megsza­kítva, József és József Ágost főherczegek, valamint a főherczegasszony a lövészekkel együtt lefényképez­­tették magukat. Majd visszatértek megint a lövő­állásokhoz, s a pisztolylyal kezdtek czélba­­lőni. József Ágost ez alkalommal a legnehezebb czéltáblán, az 5 körös pont-czéltáblán 20 egymás utáni lövéssel húszszor talált, s ezzel megkapta a «mesterlövő» czimet . Jaritz András főlövészmester mindjárt át is nyújtotta neki az egyesület «mester­­lövő-jelvényét», s kertére fel is tűzte mellére a sok fényes érdemrend közé. Szép szöglövéseket tettek Auguszta főherczegasszony és Lobkowitz herczegné is. Már alkonyodni kezdett, mikor a főherczegek abbahagyták a lövészetet. József főherczeg 12 lövést tett, József Ágost főherczeg 120-at, Auguszta főher­­­czegasszony pedig 92-őt. Még beírták neveiket az egyesület vendégkönyvébe, megtekintették az egye-*­sület relikviáit és a kiállított lövődijakat s ezzel fél 7 órakor a közönség lelkes éljenzése között hagyták el a lövőházat. f )—( A kassai versenyek. A kassai versenyek tegnapi első napjának részletes eredménye a kö­­vetkező : I. Kassa szab. kir. város dija. Dij 1000 korona. Első Reöck J. főhadnagy id. szpk Diving Bell (lov. tulajdonos), második Zobnaticza, harmadik Tscher-­ Kessin. Futottak még: Perkai és Tilos. Tol.: 10: 45. II.: Hadseregi akadályverseny. Dij 100 arany, táv: 4000 méter. Első Samarjay G. főhadnagy id. plier St. Patrick (lov. tulajdonos), második Biegunek, har­madik Kontár. Futottak még: Cap, Biró,Zsófi,Fogg Phileas. Tot.: 10:35. III. Földmivelésügyi m. kir. miniszter dija. Dij 1500 korona, táv: 2400 méter. Első Stein R. 36 pm Innocent (lov. tulajdonos), második Nifallor, harmadik Bodri. Futottak még: Air, Dollar, Dido, Bolygótűz és Páfrány. Tot.: 10­0: 59. IV. Sír­­lovasok Szövetkezetének dija. Akadályverseny. Dij 1000 korona. Első Lukács C. hadnagy 56 pk Tricolore (lov. tulajdonos), második Lázsiás, harmadik Datura. Futottak még: Biscze, Bojtár. Tot.: 10:47. V. Szép­laki vadászverseny. Dij 800 korona, táv: 5000 méter. Első Vas S. Ké­pk Székfü (lov. Reöck főhadnagy), második Horn, harmadik Legény. Futottak még: Olyan nincs, Fly, Mondbar. Tot. 10: 35. )—( A Grand Prix de Paris és a Hamburgi nagydíj. Tegnap az Osztrák derbyn kívül még két­ nagy turf-esemény játszódott le. Az egyik a Grand Pax de Paris, melyet Longchampsban futottak fel, a másik a Hamburgi nagy­díj, amelynek színhelye: Hamburg Gross Borstel volt. A Hamburgi nagydíj meglepetéssel végződött, mert a verseny győztese a hároméves Monopol debütje alkalmával oly rosszul mutatkozott be, hogy tulajdonosa elállott attól a szándékától, hogy lovag­lására J. H. Martin amerikai lovast elhozassa. A verseny előzetes favoritjai Signor, Irmin és Skem­­ming voltak. Signort egy nappal a verseny előtt törülték gyászeset miatt. A verseny eredménye a következő : Hamburgi nagy díj. Díj: 100.000 márka. Távolság: 2200 méter. Buggenhagen G­­ur 3é­m Monopol (lov. Harvey) első, Gapt Joe 4é­­m Irmin (lov. Smith) második, Römerhoff ménes 3é pm Fedor (lov. Warne) harmadik. Futott még Beowulf, Samum, Bahnfrei, Iltis, Erzatz, Miquel, Phoebus, Skemming és Godiva.­­ Könnyen két és háromnegyedhoszszal első, kéthoszszal harmadik. Totalizator: 18:88. Helyre : 20 : 54, 54 és 38. A Grand Pax de Paris is szenzácziós eredmény­nyel végződött, mert Ex voto, a franczia derby nye­rője és Vinicius az angol derby másodikja vereséget szenvedtek benne Quo vadistól és Cajustól. Ez az eredmény egyrészt bebizonyította­ azt, hogy a franczia derby lefolyása hamis volt, másrészt pedig azt, hogy 13

Next