Magyarország, 1904. május (11. évfolyam, 104-129. szám)
1904-05-07 / 109. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1904. MÁJUS 7. SZOMBAT. XI. ÉVFOLYAM 109. SZÁM. Előfizetés: ár: negyedévre 7 k korona, egész évre 2 d t korona. Egyes szám ára helyben 3 fillér, vidéken 10 fillér. kőszerkeszti Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: reróz-airat 19. szám hirdatésok appparotllá számításai ljasznás tssziat. Lapunk mai száma 32 oldal. • Budapest, május 6. Fájdalmunkat ne fokozzuk félreértésekkel. Ne mondjuk, hogy Jókai meghalt, mert ez nem igaz. Jókai nyugalomba ment hatvan évig tartott szakadatlan munka után — ez a valóság. Lelkünk ne háborodjon, mert nem történt egyéb, mint hogy Jókai az élet nagy folyamán egyik hajóból a másikba lépett. Csak azok halnak meg, akiket elvesztünk. Ki mondja, hogy Jókait elvesztettük ? Van-e műveit magyar háztáj, ahol ő nincs jelen ? Van-e magyar elme, mely megszűnt vele társalogni ? Nemes szíveknek magasztos feldobbanását el tudjuk-e képzelni a Jókai közreműködése nélkül? Amíg nemzetünk keblében ég a hazaszeretet lángja, addig Jókai is él, mert ezt a lángot ömleszti. Amíg igaz értéke van a férfias erkölcsnek, a leányos tisztaságnak, a női hűségnek, addig Jókai 61, mert ő tanítja a férfit hűségre, a leányt ártatlanságra, az asszonyt kötelességre. Az a meleg párázat, melylyel lelkeinket a Jókai szelleme körülölelte, felszállott és felhővé alakult. Ez okozza a borús képet. De vigasztalódjunk ! A termékenyítő erő nem szűnt meg, leszáll a felhőből és fogtatja munkáját. A betűk milliomai átváltoznak harmatcsöppekké és megöntözik életünk virágát, törzsét, gyökerét. Közös érzések nélkül nincs nemzeti lét. Hagyományaink közösségét a próféta telkeknek, érzéseink életközösségét a költők szellemének köszönhetjük. Hunyadi, Rákóczi, Kossuth a hagyományok jogfolytonosságát képviselik. Vörösmarty, Petőfi, Jókai az érzések közösségét kovácsolták szent kapcsokká. Jókai nemzeti költő. Ez azt jelenti, hogy nagy költő. Aki nem forr össze nemzetével, lángessze daczára is kicsiny marad. Homér, Dante, Shakespeare, Göthe, Hugó Viktor, Petőfi annyira nemzetiek voltak, hogy műveikből, évezredek múlva is, mikor már csak sírkövek és romok beszélnek ezen nemzetekről, meg lehet konstruálni a görög, olasz, angol, német, franczia, magyar lelkivilágot. A Jókai müvei is áttörik a sir éjszakáját, mert ezek a müvek biztosították a magyar nemzet halhatatlanságát. A kölcsönhatásnak ez a legfenségesebb neme. Jókai örökéletü a nemzet érzései által; a nemzet örökéletü a Jókai müvei által. Jókai Mór: Századoknak magyar szokását tárta föl nekünk Jókai. Korrajzaiban nem az események lépnek előtérbe, hanem maga az élet. «Erdély aranykora», a «Magyar nábob», az «A földesúr», a «Szerelem bolondjai» többet érnek minden históriánál, mert levéltári adatok helyett eleven lények jelennek meg előttünk és okoskodások helyett a bánatnak, örömnek, a szokásoknak és erkölcsöknek, a hitványságnak és önfeláldozásnak revolúcziói ragadják meg képzeletünket. A Gondviselés jó volt hozzánk, mert a Jókai munkakedvét és munkaerejét a késő aggastyán korig fentartotta, így lett ő több nemzedéknek iskolamestere. Nézeteivel javított, hitével vigasztalt, érveivel meggyőzött. Csodálatos fantáziája szárnyakat adott hétköznapi lényeknek is. Prózai alakokat tudott önfeláldozásra bírni. Pezsgést öntött el fásult keblekbe. Lángolni tanított fagyos lelkeket. Trónt emelt a szív jogai számára. Üldözte a becstelenségnek minden nemét. Felséges humorával csillogóvá tette a könnyet és derültté az éjszakát. Tolla alatt megszépült a bánat és varázsa volt a szenvedésnek. Senki sem tudott olyan magasztosan álmodozni, mint ő. Senki sem érezte meg jobban, mint ő, a nemzeti érvelés lüktetését. Ismétlem, nem halt meg, csak nyugalomba vonult. Mégis, nagyon fáj nekünk az ő nyugalma. Nem tudunk kibékülni azzal, hogy befejezte írói munkásságát. Életünk nagy szükségei közé tartozik, hogy mindig írjon egy-egy Jókai. Irodalmunk napját szemfedő borítja. Ez a gyászfátyol megérinti a magyar nők szivét és komorrá teszi a férfiak arczát. Ajkunk elnémul a bánat súlya alatt. De ti, magyar nők, sírjatok ! Kertnek, mezőnek virágait tépjétek le és hintsétek be rózsával, nefelejcscsel a költő ravatalát. Bartha Miklós: A nemzet nagy halottja. Budapest, május 6. Mélységes gyászt jelent a magyar irodalomra s a magyar társadalomra, a legtermékenyebb, legkiválóbb magyar író, Jókai Mór halála. A hatalmas szervezetű aggastyán kezéből kihullott az alkotó toll, színes, csapongó fantáziája nem gyönyörködteti többé nagy olvasóközönségét* ! A nagy író földi léte megszűnt s megnyílt neki a halhatatlanság. A magyar nemzet gyászában osztozik az egész müvelt világ, mert művei a világ csaknem minden nyelvére le vannak fordítva s mint a kimutatásokból tudjuk, egyetlen berlini cég 300.000 példányt adott el Jókai műveiből. A negyvenes évek második felében lép föl Jókai Mór s néhány apróbb novella után megjelenik első regénye, a Hétköznapok s a fiatal író neve egyszerre a legjobb hangzásúvá válik. Ettől kezdve se szere, se száma nincsen gazdag fantáziája termékének. Ritka kitartó szorgalommal, fáradhatatlan, meg nem gyengülő képzelőtehetséggel alkotta műveit s töméntelen novella s ujságczikk mellett ráér, hogy évenkint két-három regénynyel ajándékozza meg a magyar irodalmat. Minden regényét mohó kíváncsisággal, őszinte érdeklődéssel várta a nagyközönség s alig került a könyvpiaczra, elkapkodták. Az Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Uj földesúr, Mire megvénülünk, Fekete gyémántok, Aranyember, a rajongásig fokozza a magyar olvasóközönség szeretetét Jókai iránt s az ötvenes, hatvanas és hetvenes éveknek egész irodalma nem gyakorol olyan mély benyomást az olvasó közönségre, mint Jókai egymaga. Regényeinek hősei egy-egy szimbóluma a magyar faj életre termettségének, kiválóságának s a magyar lélek erejének. Az elnyomatás szomorú korszakában fejlődött ki az ő hatalmas írói egyénisége s a kor és viszonyok behatása alatt fejlődött azzá, ami volt, a legmerészebb képzeletű mesemondóvá, s a maga nemében páratlan, utólérhetetlen elbeszélővé. Nem keresi a lélek mélységes rejtelmeit, nem vizsgálja a szivek redőit; nem a gondolatok, érzések, cselekedetek rugóinak bonczolgatója; a részletekkel, apró vonásokkal nem bíbelődik, az ő világa mesemondás. Merész, magasan szárnyaló fantáziával mond hősökről regényt, elmondja szerelmes szivek mint lelnek egymásra ezer viszontagság, ezer akadály daczára, s nincsen egyéb problémája, nincsen más írói czélja, mint hirdetni a nemesek, jók és igazak érvényesülését. Tudjuk, az életben nem így áll a dolog, tudjuk, hogy a költői igazságszolgáltatás s az élet rideg valósága nem fedik egymást, de bármint hirdesse is a modern irodalom az élet könyörtelen valóságát, a legnagyobb tisztelettel kell meghajolnunk az ő külön, írói igazságérzete előtt, aki maga teremtve magának egy tisztább, szebb, nemesebb világot, abban juttatja érvényre a maga hitvallását, amelynek olyan kevés hitágazata van, egyszerűen ennyi.