Magyarország, 1904. május (11. évfolyam, 104-129. szám)

1904-05-07 / 109. szám

g­ adásához, hogy örökös dísz-sírhelyet ajánl föl, a Deák Ferencz és Kossuth Lajos sírjai között, ahol idővel mauzóleum is lesz emelhető. A tanács mind­ezekhez hozzájárult, azzal, hogy Jókai Mór emléke­zetét, úgy is, mint a főváros díszpolgáráét, jegyző­könyvileg örökíti meg, a családhoz részvétiratot intéz s a ravatalra koszorút helyez. A polgármester rendeleteire, ma reggel az összes fővárosi középü­letre kitűzték a gyászlobogót. A sirbegy, mit a vázlat mutatja, az I. főkapura torkoló főút és a Nagy Krisztus Kereszt­ ut sarkán lesz. A kerepesi­ uti temető megkezdett szabályozá­sának befejeztével a Jókai sirja, esetleg mauzóleuma előtt architektonikusan készült sírboltok lesznek olasz stílben s akkor a mai I. fők ami lesz a har­madik, a Kossuth-mauzóleumhoz vivő pedig az első. Jókai körül a sirhelytáblák nagy része üres, csak a 25. számú parczellában nyugosznak még a 48—49-iki vértanuk, böszörményi, Szerdahelyi Kálmán, Czuczor Gergely és Csányi László. Tőle jobbra a főváros főtisztviselői pihenik őrös álmukat. Deák-mougolGunl, 18. sz parczella, 19­­87. parczella. Jókai f Vértanuk sírja* s Szerdahelyi Csányi 7 26. sz. Czuczor 7 parczela sírja. O 44­0 KOSBOtll­□ ---Nag­y Krisztus-Kereszt ut.-----n sirja. 27 sz. parczella. M Batthyány­•4 A •­rfiátszolenta.A t. kapu. n. kápa. 01. kapu. Jókai életrajza. Jókai Mór született Révkomáromban 1825 február 19-én; atyja József, az ásvai régi nemes Jókai csa­lád sarjadéka, ügyvéd volt és árvagyám, anyja Pulay Mária; a három gyermek között Móricz volt a leg­­kisebb Erős képzelődése korán nyilatkozott; atyja el­beszélései az 1809-iki nemesi felkelésről, amelyben r­észt vett, meg a magyar történelemből, élesztették érdeklődését és mesélő hajlamát. Az elemi iskolába már bizonyos ismeretekkel került, osztályában hamar első lett s a tanító gyakran magánál fogta­­az eeveneszüi fiút, hogy szép történetekkel, rejt­vényekkel mulattassa. Így rákapott a verselésre is és már 9 éves korában megjelent két versikéje (egy rimes rébusz a Regélő 1834. 70. számában és egy négysoros vers, A város bolondjáról a Hemneczy Társalkodójá­ban, 1834. 54. számában); ezeket a verseket a szintén komáromi Zóth Lőrincz adatta ki. A gimnáziumot szülővárosában kezdte, de már a szintaxisra 10 éves korában Pozsonyba küldte apja német szóra. Mikor két évi tanulás u­tán hazatért, halálos betegen találta atyját s még az évben el is veszítette. A Csapás annyira hatott rá, hogy életveszélyes betegségbe esett. A gimnázium többi osztályát Komáromban végezte; azalatt meg­tanult franciául, angolul és olaszul Vályi Ferencz tanárától, ki később sógora lett s haladt a rajzolás­ban, festészetben is, mire még atyja vezette vo­l. Az 1841—42. iskolai évben a második bölcsészeti osztályt Pápán hallgatta, hót többek közt Tarczy Lajos tanította. Itt néhány hasonló fényes tehetségű ifjúval került össze, akikkel nemes versenyt folytatva fejleszthette szellemi erőit, Berkápoly Károlyival, Orlai Petnek Somával, Kozma Sándorral, de külö­nösen Petőfi Sándorral. Amellett, hogy minden tárgyból kitűnő osztályzatot kapott, a főiskola képző társulatában is dicséretet arattak lírai versei és elbeszélései s 1842. július 26-án lilz is Víg czimű elbeszélésével pályadíjat is nyert; ugyanakkor nyert dijat Petőfi is. A következő két évet Kecskeméten töltötte, ahol testileg is megerősödött, szellemi élete is egész­ségesebb, vidámabb irányt vett. Ott ismerkedett meg az Alföld természeti bájaival és nép­­életével is.­ Jól tanuált, festegetett és egy-két műkedvelő színi előadást is rendezett. Ebben az időben, tehát 1842 tájékán írta az Arca­­démia pályázatára a «Zsidó fiú» czimű ötfel­­vonásos drámáját, folyékony jambusokban. A pályaművet Petőfi tisztázta le, azait Jókai úgy viszonzott, hogy megfestette Petőfi arczképét. A drámai d­cséretet nyert, sőt a bíráló bizottság két nagy nevű tagja, Bajza és Vörösmarty, jutalomra is ajánlották. A munka 1894-ben jelent meg nyomtatásban, összes műveinek nemzeti kiadá­sában. Tárgyát Jókai novellisztikus alakban is feldolgozta »Fortunatus Imre« czimű művé­ben. Jogi tanulmányait 1844-ben végezte el és ezután egy évig Komáromban volt egy ügyvédnél joggyakorlaton, majd egy pesti ügyvéd mel­ett jurá­­tuskodott, aztán letette a czenzurát és 1846-ban megszerezte az Ügyvédi oklevelet, de alig nyerte meg legelső perét, oklevelét félretette és egészen az irodalomnak szentelte idejét. Nyilvános írói pályája körülbelül 1846-től szá­­mitttó, amikor Pestre költözött és Petőfi utján megismerkedett a főváros fiatal íróival. Ekkor jelen­­tek meg a «Pesti Divatlapéban és az «Életképek» ben első novellái és tizennkilencz éves korában irt első regényének, a »Hétköznapodnak mutatványa. Ezt a regényt 1846-ban adta ki két kötetben, megnyitva vele műveinek száz meg száz kötetre menő soroza­tát. Jókai első művei mindjárt új hangot ütöttek meg, s nyelvének a magyar elbeszélő prózában addig szokatlan varázsa csakhamar az olvasó közönség kedvenczévé tette. 1846-ban belső munkatársa lett az «Életképekének, majd a Helmeczy «Jelenkorá»­­nak, s amott a színházi, itt pedig a hírrovatot ve­zette. Ebben az időben ő is a tizek társaságához tartozott, akik arra kötelezték ma­ukat, hogy egy évig semmiféle lapba nem írnak, bánéin maguk alapítanak lapot, amely iránunkat függetlenül szol­gálja. Erre azonban nem kapván meg a kormány engedélyét, így a társaság felosz­lott és Jókai visszatért az­­Életképedhez. Midőn e lap szerkesztője, Fransenburg, 1847-ben Bécsbe költözött, a 22 éves Jókainak adta át a szerkesztést, aki a lapot még magasabb színvonalra emelte, akkori irodalmunk legkitűnőbb alakjait csoportosítva maga köré. A szerkesztés különben némileg hátrál­tatta saját irodalmi tevékenységét. 1848 márcziusá­­ban Jókai Petőfivel egygyütt, a pesti ifjúság vezére volt. Ezzel a politika terére lépett és a márcziusi napokban, mint szónok és mint hírlapíró játszott szerepet. Ez izgalmas, esemé­nyekben gazdag napokban, a szépirodalom terén aránylag kevesebbet dolgozgatott Ebben az évben augusztus 29-én vezette oltárhoz Laborfa­vs Benke Rózát, a Nemzeti Színház akkori ünnepelt művésznőjét. Kossuth megbízásából politikai misszióval is járt a bécsi felkelőknél. Lapja ez év végén megszűnt és Jókainak újévtől kezdve, a «Pesti fi­rlan» szerkesztését kellett vo­na átvennie, de közbejött Windischgrt­z bevonulása Pestre és Jókainak fiatal nejével együtt Debreczenbe kellett menekülnie. Ott februártól kezdve a kormány hivatalos közö­­nyébe irt békés irányu czikkeket; majd 1849. feb­­uár 22-én megindította az «Esti lapok »-at, amely­ben a békepárt hívének vallotta magát. Pest felszabadulása után, Jókai visszatért a fővá­rosba, megindította a «Pesti Hirlap»-ot és június 4-től kezdve az «Estilapok»-at is oda tette át. Július­ban az előnyomuló osztrákok és oroszok elől ő is Szegedre menekült; ott találkozott nejével, azt Gyulára küldte az Erkel-családhoz maga pedig Nyáry Pállal Aradra ment. A világosi katasztrófa után az orosz táboron keresztül Gyula felé menekült és nejével együtt a borsodi Bükk rengetegeiben bujdo­sott. Tardonán húzódott meg öt hónapig, mialatt neje és barátai kieszközölték megmenekülését; si­került nevét beíratni a komáromi kapituláltak közé, akiknek amnesztia volt biztosítva. Azonban még Pestre visszatérte után is tanácsos volt rejtőznie, s «A bujdosó naplója» és a Tardonán is «Forradalmi csata képek» csak Sajó­s név alatt jelenhettek meg. Az ötvenes években Jókai már kizárólag az irodalomnak élt, és ekkor jutott el dicsősége és hatása tetőpontjára. Mint munkatárs támo­gatta az­­uj szépirodalmi lapokat, így a Vahot Imre «Remény»-ét, a gróf Festetich Leo «Déli­­báb»-ját és főleg a «Vasárnapi Ujság»-ot, amely­nek alapításában, sőt szerkesztésében is részt vett. 1856-ban alapította a «Nagytükör» czímű, füzetes alakú, humorisztikus illuszt­ált vállalatot, majd 1858. augusztus 21-én megindította az «Üstökös» czimü illusztrált, szatirikus hetilapot, amelynek «Politikus csizmadiás-ja, «Tallérosy Zebulon»-ja és «Kakas Márton»-ja népszerű alakokká lettek. Ez időkből valók Jókainak nagy regényei is, így első történeti regénye: «Erdély aranykora», melyet 1851-ben irt s ennek folytatása, a «Török világ Ma­gyarországon», majd a «Janicsárok végnapjai» s a rendi Magyarország és a reformkorszakból vett nagy társadalmi regényei: «Egy magyar nábob» és foly­tatása a «Kárpáthy Zoltán». A hatvanas években mint képviselő és politikai lapszerkesztő, politikai szerepet is vállalt. Az 1861. országgyűlésen a siklósi kerületet képviselte és mindvégig Tisza Kálmán hive volt; mint 1862-ben átvette a «Magyar Sajtó» szerkesztését, a következő évben pedig megalapította a «Hon»-t, a Tisza-párt közlönyéül, amelyet 1882-ig szerkesztett , amely akkor Csernátonyi «Ellenőr»-jével A kormánypárti «Nemzetibe olvadt és ennek lé Jókai lett a főszerkesztője. 1867-ben a «Igazmondó» czimű politikai nép apát alapította és 1879-ig szerkesztette. Az «Üstökös»-sel 1880-ban hagyott fel. 1868-ban fél évi fogházra ítélték, mint főszerkesztőt, gróf Zichy Nándornak a «Honi­ban közölt «Répkérd­ések» czimü czikkeért, kirá­lyi kegyelemmel azonban egy hón­ap múlva ki­szabadult. Tisza Ká­mán idejében nem egyszer tett nagy szolgálatokat a kormánynak. Politikai szereplése mellett irodalmi tevékenysége nem csökkent s szinte hihetetlen termékenységgel dolgozott. Egymásután bocsátotta közre köteteit. Évenként négy-öt új kötetet adott ki, Jókai azonban nemcsak mint regény és novellairó, politikai szónok, humorista és lapszerkesztő, hanem mint politikai költő és drámairó is nevezetes. A 60-as éveiben temérdek politikai szatírát irt. Drámáit többnyire novelláiból és regényeiből dolgozta át. Így 1852-ben a «Dalmá»-t a «Varehoniták»-ból, majd a «Manlius miniszter»-t, 1877-ben «A szép Mikhái»-t, 1884-ben az «Arany ember»-t, 1885-ben a «Fekete gyémántok»-at. Régibb darabjai közül nevezetesebbek a «Dózsa György» és «A szi­getvári vértenuk» (1860), mely egyik legnagyobb sikerű darabja volt. Álta­lban azonban, mint dráma­író kevésbbé tudott érvényesülni. Vannak egyébféle munkái is, nevezetesen úti­rajzai, emlékiratai, történeti és biográfiai munkái. A forradalom óta állandóan Pesten lakott. 1853- ban szerezte svábhegyi telkét, melyet, mint szenve­délyes kertész, szép szőpkertté alakított át; ott dolgozott legszívesebben, több éven át azonban balatonfüredi nyaralójában töltötte az év egy részét, de neje halála óta, akit 1886-ban veszített el, ismét a Svábhegyre költözködött. Rendszerint hajnalban kelt fel, 5 órakor télen­­nyáron íróasztalhoz ült, s már 10 órára megirt egy­két nyomtatott ivre valót; a nap többi részét társa­sági és klubéletnek szentelhette. MA­GYARORSZAG» Budapest, 1904. szombat, május 1.

Next