Magyarország, 1904. július (11. évfolyam, 156-182. szám)

1904-07-29 / 180. szám

m A ©­Y­A Eöl S . Á. & Budapest, 1904. péntek. junius­­29. tatlanságát. Merev abszolutizmus zsarnokosko­dik a népen; háborúkat folytat a legtávolabb Kelet-Ázsiában ; tengeri kalandokat az afrikai partokon. A nép mogorván megy a hábo­rúba, nem érti, mért kelljen neki verekednie a japániakkal, veszekedni angolokkal, németek­kel, amerikaiakkal; tűrni a szegénységet és zsa­rolást s ha mukkanni merészel, börtönskancsuka vár reá. Jönnek a vészhirek vesztett ütkö­zetekről, elsülyesztett hajókról, égő városokról, melyeket maguk a visszavonuló oroszok gyúj­tottak föl. Nőttön-nő az elégületlenség, de csak Tolstojnak van bátorsága megírni a czárnak, hogy kössön békét. A miniszterek veszekednek egymás közt; a fejetlenség épp oly nagy Szentpétervárott, mint az orosz főhadiszállá­son. Az éhező katonák nem harczolnak s az elnyomott nép összefeküszik. Kormányzók és miniszterek halálos sebekkel omlanak porba. Kétségtelenül ez a japáni háborúnak vissza­hatása. Kuropatkin jelentéseiből nem tűnik ki a csaták képe, sem az orosz hadsereg szánal­mas állapota. De egy bizonyos, hogy az oro­szok még egyetlen csatát sem nyertek és ösz­­szes hadállásaikból kiszorítva, a Szibériából Mandzsúriába vezető vasútvonalra vezettek vissza. Immár elvesztették összeköttetésüket Kínával is, ahonnét még élelmiszereket szállít­hattak. A tengerparttól teljesen el vannak zárva. Port-Arthurt többé fel nem menthetik. Remé­nyüket is elvesztették, hogy a japániakat vissza­verniük sikerülhet, mert az utolsó hadtestet, mely útban van, többé nem Kuropatkin sere­gének gyarapítására, hanem Vladivosztokba küldik őrségül. Ez bizonyítja, hogy az orosz fősereg teljes visszavonulását határozták el. Közeledik az idő, midőn Oroszország kényte­len lesz beismerni, hogy a hadjáratot elvesz­tette. Minő következményei lesznek e végzetes háborúnak Oroszország belső viszonyaira ? Forradalom fenyegeti a czezarizmust ? A holtszezon Magyarországon kedvez Tiszá­nak. Az ellenzék szétszóródik az országban és nincs, aki összetartsa. A nagy kormány­pártból százat felváltva berendelni mindig lehetséges. De oly hőség uralkodik Buda­pesten, hogy a miniszterek és tisztviselők se állják s a mamelukok szabadság után simák. A miniszterelnök is csépeltet és a gazdák valamennyien haza akarnak menni, tehát Tisza megkegyelmez nekik s pár nap múlva a képviselőházat elnapolja. Belenyugodott abba is, hogy a házszabályok revízióját ne most vegyék elő, mint tervezve volt, hanem az őszi időszak legelején, szep­temberben vagy októberben. A dolog gyanús, a revízió terve kész és bár előttünk nem is­meretes, bevallott c­élja, hogy minden obstruk­­c­ió lehetetlenné váljék, így pl. a zárt ülések megszüntessenek, vagy a többség egyszerű hozzájárulásától tétessenek függővé. A tech­nikai obstrukczió a szavazások új rendjével gátoltassék meg s a fegyelem az elnök diskré­­czionális hatalmának szertelen megnövesztésé­­vel gyakoroltassák. Tisza nagyon jól tudja, hogy a házszabályok revíziója nehezen fog menni, még leszerelő barátja­ segítségével sem sikerülhet egykönnyen. Előáll az eset, hogy vagy keresztülviszi a házszabályok módosítását s akkor ezek segítségével ke­resztülhajtja a vámszövetséget és a ke­reskedelmi szerződéseket, az osztrák tizen­negyedik paragrafus elismerésével, valamint az új véderőtörvényt a két új hadtest felállí­tásával, a létszám emelésével , vagy a ház­szabályok elleni obstrukc­ió alkalmas ürügyül szolgál neki a Ház feloszlatására és az új választásoknak még októberben való elrende­lésére.* Münnich és Veszter urak nyilatkoznak, ter­mészetesen ők ártatlanok és nyugodtan néznek az illetékes fórum döntése elé. Hát nézhetnek is, amikor ez az illetékes fórum­ elzárja a bizonyítás útját Nesz Gyula elöl, akkor csak­ugyan kevés okuk van a terhelt képviselő urak­nak tartani az ítélettől. Ők tehát bizonyosan tudják, hogy fel fognak mentetni. De várjon fel fogja-e őket menteni a közvélemény, amely látja, hogy itt csak úgy volt felmentő ítélet hozható, hogy a bizonyítás útjai elzárattak ? I * nyílt, tengerszin feletti összeköttetés terve. A legkülönösebb ilynemű terv, amelyet csak kuriózumból említünk fel, az, hogy a brit szi­geteket újra félszigetté változtassák és földszo­roshoz hasonló óriási töltéssel kapcsolják össze a kontinenssel. A töltésen csak két-három csa­tornát hagynának a hajók számára, ezeket a csatornákat pedig szétnyíló hidakkal hidalnák át. Nem tekintve az anyagi nehézségeket, ame­lyekbe a terv megvalósítása ütközik, — a költ­ségek ugyanis 900 millió frankra rúgnának — nagy veszedelmeket rejtene magában a hajózás szempontjából is. A csatornának ilyetén elzá­rása ugyanis előre kiszámíthatatlanul módosí­taná az Északi-tenger és a La Manche-csa­torna viharait. A csatornák igen veszedelmesek lennének a hajókra nézve is, amelyek viha­rokban és ködös időben ilyen szűk utakra vol­nának utalva. A híd. Éppen azért a tenger színe fölötti összeköt­tetés megvalósításának sokkal alkalmasabb formája volna a híd. Az aczélhíd tervét először 1878-ban a franczia akadémiában Verand de Sainte-Anne mérnök vetette föl. Ez a terv állott még legközelebb a megvalósuláshoz, mert egy gazdag angol társaság, az «Internation­­ Railway Company» finanszírozására is vállal­kozott. Minthogy azonban akkor gyár nem akadt, amely az óriási nagyságú aczélalkatré­­szek elkészítésére vállalkozott volna, a terv abban maradt. A terv szerint 340 hídoszlopot állítottak volna föl a tengerben, úgy hogy az oszlopok közötti nyílások száz méter szélessé­­gűek lettek volna. Ez a körülmény már magá­ban megmagyarázza, hogy egy ilyen híd mek­kora akadályt jelentett volna a hajózásra nézve. Éppen azért ennek a tervnek a tengerészeti minisztériumok, a nagy ha­ditársaságok és a tengerészek voltak legnagyobb ellenségei. Azóta nagyot haladt az aczélipar. Az elért eredményekre támaszkodva, a társaság, amely nevét «Channel Bridge and Railway Com­­pany»-ra változtatta, Hersent mérnökkel és a Creusot-gyárral új tervet dolgoztatott ki, amely szerint a hídoszlopok számát 121-re redukál­ták volna. Más mérnökök véleménye sze­rint ezt a hidat 72 oszlopra is föl lehetne épí­teni. Ez már csakugyan nem jelentene aka­dályt a hajózásra nézve. Az ezzel kapcsolat­ban végzett tanulmányok, számítások alapján ennek a hídnak kiépítése körülbelül egy mil­liárd frankba kerülne. A visalatti híd. Mégis mások, hogy a hajózást egyáltalában ne gátolják, a két ország közötti összekötte­tést vízalatti híd segélyével akarták megvalósí­tani. Lényegében ez a terv abban áll, hogy a hidat mintegy tizenöt méternyire építik a víz színe alatt és a rajta lefektetett síneken óriási nagyságú, a víz színe fölé emelkedő, villamos­ság által hajtott kocsik futnak végig. Volta­képpen itt nem új dologról van szó, csak nagyobb arányokban akarják azt a rendszert alkalmazni, amely már a saint-mald­ öbölben és Brighton kikötőjében tényleg megvan. E terv szerint két ilyen rendkívüli nagyságú, tengeralatti hidat építenének, egymástól har­­­minc­ méternyire, amelyeken az ellenkező irányban menő kocsik közlekednének. Ezeknek a kocsiknak a táblája oly nagy volna, hogy egyszerre négy vonat férne el rajtuk. A kocsik felső része négy-öt méternyire állana ki a víz­ből. Hosszúságukat kétszáz, szélességüket tizennyolc­ méterre tervezik. Ennek a tervnek első pillanatra szembeszökőek az előnyei: gazdaságos, egyszerű, a közlekedés gyors és feltétlen biztos lebonyolítását teszi lehetővé. Számítások szerint ezen két tengeralatti hídnak az építése öt-hat évig tartana s háromszáz­ötvenmillió frankba kerülne. A gőzkomp. Az eddig említett tervek azonban részint politikai, részint pénzügyi és technikai akadá­lyok miatt csak nehezen valósíthatók meg. De minthogy a nagy forgalom lehetőleg átszállás nélküli összeköttetést követel Anglia­ és Fran­­cziaország között, sokan ideiglenesen megelé­gednének egy olyan nagyságú gőzkomp építé­sével, mely egyszerre egész vonatokat volna képes befogadni. Nagyobb arányokban itt ugyan­annak a gőzkomprendszernek a megvalósításá­ról volna szó, amely másutt már régóta alkal­mazásra talált. Ilyen gőzkompok közvetítik a közlekedést New­ York és Brooklyn között, a Bodeni- és Bajkál-tavon, továbbá a messinai szoroson. Ennek a kompnak a hosszúsága 150 méter, legnagyobb szélessége 18 méter volna és három, 18 kocsiból álló vonatot volna képes egyszerre átszállítani. Összes tonnatartalma hatmillióra rúgna és a gőzgép, amely moz­gatja, tízezer lóerőre volna berendezve. Ekkora erejű géppel a komp három óra alatt oda­­vissza megtehetné az utat Calais és Dover között. Megközelítő számítások szerint a gőzkomp építésének költségei nem igen haladnák meg a húszmillió frankot, amely valósággal nevet­ségesen csekély összegnek látszik azokkal a száz, meg százmilliókkal szemben, melyekbe a hidak vagy az alagút kerülnének. Ezeknél kevésbbé fényes megoldása ugyan a kérdésnek, de előnyei mégis kiszámíthatatlanok lennének. Számos előnyét, különösen olcsóságát és biz­tonságát tekintve, valószínű, hogy leghamarább ez a terv fog megvalósulni. Akkor büszke szigetország is állandó összeköttetésbe kerülne Európával, anélkül, hogy sziget­ jellegéről, mely hatalmának alapja, le kellene mondania. A földmivelési vita. — A képviselőház ülése. — Budapest, július 28. A költségvetési vita —­ ha ugyan­annak lehet nevezni ezt a néhány napos beszélge­tést — a földmivelési tárczánál érte el a kul­­mináczióját. Itt szólalnak fel ugyanis legtöb­ben. Kemény kritikáról azonban szó sincs, csak csöndes melankóliával panaszolgatják a bajokat és emlegetik, hogy mi mindent kellene tenni. Papp Géza előadói beszéde vezette be a tárgyalást. Arra utalt, hogy hat év alatt 50 millióról 59 millióra emelkedett a földmivelési budget. Elismerte, hogy ez kevés, ha meggon­doljuk, hogy a mezőgazdaságban van az állam­­háztartás erejének forrása, mindazonáltal ő meg van elégedve s ajánlja ezt másoknak is. Marjay Péteren, a következő szónokon azon­ban nem fogott a jó tanács. Mindjárt azt ki­fogásolta, hogy egy milliárdos költségvetést ilyen könnyedén és minden komolyság nélkül tárgyal a Ház. Azután elkezdte magasztalni a földmivelési minisztert,de nem a mostanit, hanem az elődjét. Ezért pedig megharagudott Molecz Dani és egy csomó kormánypárti­s fölindultak, hogy ne erről beszéljen a szónok, hanem a költségvetésről. Marjay aztán fölsorolta a gaz­dák összes nyomorúságait, az eladósodást, a súlyos közterheket, a terményértékesítés ne­hézségeit, a túlságba vitt vízlecsapolást, a nagybirtokosok javára foganatosított igazságta­lan ártérfejlesztést, az állatorvosi szolgálat drágaságát, a jégbiztosítási kartell stb. s kö­vetelte a második földtehermentesítést, úgy hogy a konvertált adósságok a közadók mód­jára legyenek törleszthetők; végül pedig hatá­rozati javaslatot terjesztett be a fokozatos adózás behozatala, az útadó eltörlése, a kincs­tári illetékek leszállítása, a külföldön lakó birtokosok dupla megadóztatása iránt. Bedeházy János :a magyarság keleti bástyá­­ i.

Next