Magyarország, 1904. szeptember (11. évfolyam, 209-234. szám)
1904-09-03 / 211. szám
1 -W-1-' MAGYARORSZAgt Budapest, 1904. szombat, szeptember 20. ■■ v»** © Japáni hajóépítések Angliában. London, szeptember 2. (Magántávirat) Japán sok új tipusú hadihajót rendelt angol hajógyárakban, hogy a háború befejezése után azonnal pótolhassa a veszteségeket. Egész hajóraj építésére tett rendeléseket a japánt kormány a skóciai hajóépítőknél s a hajók egy része már készül is. Ezek az új hadihajók ebben a háborúban már nem használhatók, mert ha el is készülnek a háború bevégzése előtt, nem hagyhatják el az angol vizeket, mert ez a semlegesség megszegése volna, amit az angol kormány semmi esetre sem engedne meg. Fuji japáni tengerészeti kapitány, a japáni tengerészetnek egyik legkiválóbb tisztje, Londonba érkezett s hoszszabb ideig fog ott maradni, hogy az új hajók építésére felügyeljen. Orosz hajók spanyol vizeken. Madrid, szeptember 2. Las Palmas (Kanári-szigetek) katonai kormányzója jelenti, hogy egy táviratot kapott, mely jelzi, hogy Lanzareotte szigetnél idegen hadihajók érkeztek, amelyek orosz lobogót viselnek. A hajók megérkezését szállítógözösök várták, amelyek szénnel látták el a hajókat. London, szeptember 2. A Daily Mail-nek táviratoztak Kievből, hogy az a szállítóhajóraj, amelyet az orosz kormány legújabban alakított, tizenkét hajóból áll. Két orosz szállítóhajó a balti hajórajnak szánt szénrakománynyal augusztus 26-án átkelt a Dardanellákon. A szénnek a hadihajókra való átszállítása czéljából nagy, tizenhatevezős naszádokat szereztek be. Az orosz önkéntes hajóraj számára a kormány megvásárolta a tízezer tonnás, angol hajógyárban épült Franc Comté hajót, amelyet franczia hajóstársaság váltott magához Havreben. Második orosz hadsereg felállítása. A legutóbbi napokban gyakran fordultak elő olyan hírek a lapokban, hogy Oroszország az eddigi mozgósításokkal nem elégszik meg és újabb csapatokat vet a harctérre. Ismét egész csomó hadtestet neveznek meg, amelyek közvetlenül a mozgósítás előtt állanak, úgy látszik, hogy Oroszország kelet-ázsiai hadikészülődéseit tényleg a legnagyobb erőfeszítéssel folytatva és az eddigi veszteségek által vissza nem rettentve folyton újabb erőket akar a japániak elébe állítani. Hire jár, hogy a legutóbbi napok egyikén maga a czár úgy nyilatkozott, hogy a háború legenergikusabb vezetését kívánja és hogy addig békéről tudni sem akar, míg a küzdelem Oroszországra nézve kedvezően nem végződött. Mégis az egész világon mindenfelé az ebbe a győzelembe vetett hit erősen megrendült. Port-Arthur bevételét mindinkább valószínűnek tartják mindenfelé. A vár minél hamarább való elestének gondolatával, ámbár Stössel tábornok 28.000 emberével halálmegvető bátorsággal védelmezi, már a pétervári vezető személyiségek is kénytelenek megbarátkozni. Manapság még a legjobban felszerelt és megerősített várak is túlnyomó erejű, nehéz tüzérség ostroma alatt csak aránylag rövid ideig tarthatják magukat. A modern mozsárágyúk merőlegesen röpített bombáival még a pánczélozott és betonozott erődök sem daczolhatóak. A Port-Arthurról szóló tudósítások pedig azt mondják, hogy ott csak igen kevés erőd van pánczéllal és betonnal ellátva. Az orosz gyalogság, bármily vitézül harczol is, a japániak tüzérségével szemben huzamos ideig nem állhat meg. Éppen azért Port-Arthurnak rövidebb, vagy hosszabb időn belül el kell esnie. Hacsak az orosz vezérkar nem áll csupa optimistából, neki is tisztában kell lennie Port Arthur sorsával. Az egyetlen, ami az ostromlott vár helyzetén nagy változást idézhet elő, csak Kuropatkinnak egy esetleges döntő győzelme lehet Liaojangnál. Erre azonban ez idő szerint kevés a kilátás és Kuropatkin legfeljebb tisztességes deffenzívára vállalkozhatik. Az eredmény itt is a kardtól függ és az orosz hadvezetőség, bármennyire bízzék is Kuropatkin személyében, az eddigiek után nem számíthat föltétlen sikerre. Új erőkről azonban, melyekkel egy esetleges vereség veszteségeit kipótolják, Oroszországnak mindenesetre kell gondoskodnia. Hogy Oroszország folyton újabb csapatokat mozgósít, azt voltaképpen még rendkívüli erőfeszítésnek sem lehet nevezni. Minden katona egészen természetesnek tartja, hogy igyekszik a rendelkezésére álló haderőnek minél nagyobb részét a harctérre vetni. Csak az a feltűnő, hogy a legutóbbi napokban mily gyors egymásutánban rendelték el a különböző hadtestek mozgósítását Ha igaznak fogadjuk el az összes híreket, amelyek az orosz mozgósításról forgalomba kerültek, úgy most útra készülnek a 11. (Grodno), III. (Vilna), IV. (Minszk), VIII. (Odessza), XIII. (Szmolenszk) és a XVIII. (Jurgev) hadtest, azonkívül mozgósítási állapotban van a kazáni hadtest négy tartalékhadosztálya, melyekből állítólag a szibériai hetedik és nyolcadik hadtestet fogják szervezni. Összesen tehát nyolcz hadtestről van szó. Ez azonban már oly óriási haderő, hogy a Keletre való szállítása fizikai lehetetlenség és így a mozgósításról szóló híreket ilyen formában túlzottaknak kell tekintenünk. Komolyan a II., III., IV. és esetleg a XIII. hadtest mozgósításáról szó is alig lehet. Marad tehát a VIli. és XV111., valamint a két újonnan felállítandó szibériai hadtest. Ami a VIII., odesszai hadtestet illeti, voltaképpen ez játszsza az előőrs szerepét Törökországgal és a Balkánnal szemben és így mozgósítása bizonyára sokaknak ellenkezését vonhatja maga után. Másrészt azonban az odesszai hadtest parancsnoka, Kaulhard van kiszemelve a második szibériai hadsereg parancsnokának és valószínűnek látszik, hogy a harcrtéren is szeretné az eddig parancsnoksága alatt álló hadtestet megtartani. Az ilyen eljárásnak megvan az az előnye, hogy vezér és csapatok már ismerik egymást és a csapatainak képességét ismerő vezér nyugodtan rendelkezhetik velük. Mindazonáltal a VIH. hadtest mozgósítása még befejezett ténynek nem látszik. Ellenkezőleg, a XVIll. hadtest mozgósítása minden valószínűség szerint máris folyamatban van. Ugyancsak valószínű a kazáni tartalékhadosztály mozgósítása is. Ennek a hadtestnek, illetőleg hadosztálynak a harctérre való küldése annál is inkább természetes, mert legközelebb vannak az ázsiai határhoz és elszállításuk aránylag a legkevesebb nehézséggel jár. Legmagasabb számítás szerint tehát az új szibériai hadsereg felállításánál a VIII., XVIII. és VII. szibériai hadtestről lehet szó. Meglehet azonban, hogy ez új hadsereg kötelékeibe illesztik bele a már útban levő I. és VI. szibériai hadtestet is. Az első hadtestnek már mozgósításánál is szóba került, hogy Kuropatkin alá rendeljék-e, mert hadtestparancsnoka, Megendorf tábornok nála rangban idősebb. Végül megemlíthetjük, hogy báró Kaulbarson kívül még Szuhomlinov kievi hadtestparancsnok, Nikolajevics Miklós nagyherczeg, lovassági főfelügyelő és Alexejev helytartó neve is kombináczióba került az uj hadsereg vezérének kiszemelésénél. James nézte a szörnyű bukást s aztán vezette tovább rideg közönynyel a mezőnyt. Mikor másodszor került a nagy akadály felé, úgy látszott neki, mintha a gyep — a máskor friss, zöld gyep vérpiros volna — és aztán nem látott egyebet, mint vérpirosat maga körül. Az angol pad (akadály) után teljesen elvesztette lélekjelenlétét. Korbácscsal kergette lovát a nyolcas nagy vizes árka felé, a sövény helyett újra a kőfalat vette, elhagyta a társaságot száz és száz méterrel, úgy tetszett neki, hogy körülötte minden, a fűszáltól az akadály fonásáig, de még a lova sörénye is vértől piros. Az utolsó gát után azt hitte, hogy még a kantár szára is vért izzad. Holtra vált kétségbeeséssel vágta sarkantyúit lova vékonyába, hogy kiérjen e véres mezőből, ahol a gróf összetört véres rémalakja vigyorgott mindenünnen feléje. Már ott volt — alig húsz méterre a czél előtt, mikor úgy érezte, hogy vér csepeg a kantár szárából. Undorral dobta el — s a ló, a lovas lábaszára önkéntelen mozdulatától — vagy talán puszta szokásból — újra nekiszökött a nagy akadálynak. A fáradt ló nem tudta átugrani a szörnyű gátat. Tört inakkal feküdt le a gyepre, maga alá temetve lovasát. Noelie észbontó sikolylyal rohant vőlegényéhez, aki némán, elhaló szemekkel tekintett reá. Nem volt ép egy tagja sem, nem tudta mozdítani semmijét. Noelie megértette. Egy végső csókot lehelt az ajakára s úgy susogta: — Remélj engem odafent! * (Mikor a Maurice gróf lovát feltették a mentőkocsiba, még füstölgött a fülében a kenderkóczba burkolt tapló, amit a James cigaretteje gyújtott meg.) Kóburg Lujza herczegnő szökése. Budapest, szeptember 2. Kóburg Lujza herczegnőnek nyoma veszett. Hiába eredtek utána a lindenhofi szanatórium emberei, hiába mozgósították a rendőrségeket. A szökés természetesen óriási port vert s ma már az egész világ sajtója a Kóburg Fülöp családi drámájának ezzel az újabb fordulatával foglalkozik és egyértelműséggel örvendezik azon, hogy a herczegnőnek sikerült kijátszania őrei éberségét és sikerült kiszabadulnia Pierson tanár szanatóriumából. Mert bármit mond is az orvos-szakértőknek az a bizonyítványa, amelynek alapján elmegyógyító-intézetbe szállították a herczegnőt s amelyet mai számunkban közlünk is, a világ nem hajlandó bolondnak deklarálni Lujza herczegnőt s mint mindig, úgy ebben az esetben is, a szerelmesek pártján van s mohón les minden hirt, hogy megbizonyosodjék arról, hogy tényleg sikerült megszöknie a herczegnőnek. Az újabb részletekről tudósítóink az alábbiakban számolnak be : Lujza herczegnőt nem üldözik. Bécs, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Kóburg Fülöp herczeg Bécsbe érkezett s az Imperial-fogadóban bérelt lakást. A herczeg ma dr. Bachrachchal és dr. Festmantel ügyvéddel, Lujza herczegnőnek gondnokával értekezett s ezen az értekezleten elhatározták, hogy semmiféle törvényes lépéseket nem tesznek Lujza herczegnő üldöztetésére, feljelentéssel sem élnek. Előkészületek a szökésre. Drezda, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Lujza herczegnő pár hét előtt Drezdában több női divatáruüzletben ruhákat, köpönyegeket vásárolt s a megvásárolt holmikat Bécsbe küldette, nem a saját nevére, hanem más czimre. Részletek a szökésről. Drezda, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) A herczegné szökésének legaprólékosabb részletei is fel vannak már derítve, de arról semmi biztos sar nincs, hogy a menekülök merre vették útjukat. Alberti kerületi biztos és a Wettinerhof bérlőnője egész határozottsággal mondják, hogy Mattasich megfordult Elsterben, mialatt Lujza herczegasszony ott időzött. Mattasich nagyon óvatos volt s igy történt, hogy a herczegné környezete és őrei még meg sem tudták, hogy ő Elsterben van. Megvesztegette a fogadó szobaleányát és vele leveleket küldözgetett a herczegnének, aki azokra ugyancsak a szobaleány útján szóval válaszolt. Ilyen módon sikerült a szökést a legaprólékosabb részletekig közösen megállapítani. Az a bizonyos gráczi Weitzner, aki a menekülés éjszakáján szintén eltűnt a Wettinerhofból, a szökést megelőző napon az elsteri gyógyszertárban sok hajfestőszert vásárolt; valószínű tehát, hogy a herczegaszszony és szöktetői maszkírozták magukat. Weitzer alacsony, zömök ember, osztrák származású és stájer dialektusban beszél. Az eddigi nyomaosstok kétségtelenül kiderítették, hogy Weitzernek főszerepe volt a szöktetésben. Nem igaz az, hogy három férfit láttak Lujza herczegnével, az pedig ki van zárva, , hogy az állítólagos Weitzer azonos báró Orczyval.