Magyarország, 1907. február (14. évfolyam, 28-51. szám)

1907-02-01 / 28. szám

f­e­hwi I ..................■■■■■■■■ I.......■I ———— ■ ■■■■■■■■■ De kívánjuk, hogy Polónyi, mikor mint a parlamentnek és pártjának egyik ki­magasló vezéregyénisége visszatér eddigi működési terére, lelkéből tépjen ki minden keserűséget, ami félreértések, vagy a h­elyzet félremagyarázása folytán netalán benne keletkezett. Ezt az áldozatot neki meg kellett hozni a helyzet kialakulása folytán. Mai indokolásában — igen helyesen — nem terjeszkedett ki az egyes részletekre, férfiasan elhallgatott minden momen­tumot, ami bármely irányban kelle­metlen benyomásokat kelthetett volna, így kell az általa meghozott áldo­zatot felfogni és akkor el fognak si­mulni a politikai életben most felkevert hullámok.. Óvjuk, amennyire képesek vagyunk, a politikai élet csöndjét, hogy békés szövetkezésünk gyümölcseivel a nem­zetet mielőbb megajándékozhassuk. Ez erkölcsi kötelességet ró nemcsak az egyes pártokra, hanem az egyes politi­kusokra is. Budapest, január 31. A képviselőházi holnap, pénteken délelőtt 10 órakor ülést tart, amelyen részleteiben tárgyalják a költségvetési javaslatot. Napi­renden vannak még ezenkívül az uj nikkel­pénz veretésére vonatkozó törvényjavaslatok s kérvények. A horvát bán a miniszterelnöknél. Félhivatalosan jelentik: Pejacsevich Tivadar gróf horvát bán ma délben Wekerle Sándor dr. miniszterelnökkel a képviselőházban hosz­­szasabban konferált. A bán holnap reggel visszatér Zágrábba. Kossuth Ferencz üdvözlése. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter, a mai napon Pös­­tyénből a következő üdvözlő táviratot kapta: Az üzbégh-radosnai vasúti közigazgatási bejárá­sához Radosnán egybeg­yűlt, főleg tót ajkú, de magyar szivü községi elöljárók szívből üdvözlik nagyméltóságodat és hódolatukat nyilvánítják nagynevű és szeretett miniszterüknek, Radosna- B.-falu, Nagyrippény, Nezsede, Rippény és Püs­öreg Szoboszlaynét. Agyba kellett feküdnie. Mindjárt az első éjjel 40 fokos láza volt és az előhívott orvos jelentőségteljesen kérdezte Simonicsnét, hogy nincs-e a betegnek valakije? Ebből lehetett érteni... A jó kicsi asszony még aznap írt Fodor Irénnek. Ezer bocsá­natkéréssel kezdte levelét, hogy ismeretlen létére bele mer avatkozni olyan dolgokba, mik nem tartoznak reá, de a szegény beteg­nek, mert olyan magának való volt, senkije sincs rajta kívül. Ő véletlenül megtudta, hogy az isteni művésznő unokája a nagy­asszonynak, így veszi magának a bátorságot, hogy vele nagyanyja állapotát közölje, mely az orvos véleménye szerint oly rossz, hogy a vég nagyon közel van . . . Azért, ha még életben akarja őt látni, jöjjön, amilyen gyor­san csak jöhet. Mikor ez a levél megérkezett, Fodor Irén éppen a csábtánczot lejtette a „Csuda­­kút“-ban. Mint valami virágillattól becsípett óriási arany lepke keringőzött a villanyözönben, az ektartált közönség szeme előtt. Ez volt az a jelenet, mely egyszerre hírnevessé tette nem­csak az országban, hanem külföldön is. A felvonásnak vége volt. A függönyt le­eresztették. A közönség tombolt és Fodor Irén még vagy 10—15-ször jött ki moso­lyogva, hajlongva köszönni meg a szűnni nem akaró ovácziót. Mikor pedig halálra fá­radtan az öltözője felé ment volna, a levél­hordó állotta útját: egy expresse levél ő nagysága számára ... És nem telt belé egy negyed óra, Fodor Irén, az ünnepelt diva, kinek mosolyát, tán­­czát egy kis idővel ezelőtt is ezer és ezer sóvárgó, éhes férfiszem lestet kinek, kaczaja, csacsogása felderítette a legszkeptikusabb szivet, is, — egyedül ült egy csukott hintó­ban, mely őrületes sebességgel vágtatott vele a keleti pályaudvar felé. Még arra sem vett magának időt, hogy átöltözzék. Ugyanaz a fehér leden ruha volt rajta, melyben este az előadásra ment, míg igézetes alakján herme­linnel bék­ért fehér esti köpeny omlott végig, melyet most, hogy egyedül találta magát a gyorsvonat első osztályú fülkéjében, fázósan húzott össze vállain. Szegény kis pillangó ! Az élet napsuga­ras, virágos forgatagából, amint így egy­szerre beletévedt a halál birodalmának sötét, kietlen sikátorába, csoda-e, ha didergett ?... Kimerülve dőlt végig a kényelmes ülésen, de aludni nem tudott. Gondolatai káoszként gomolyogtak felizgult agyában és mind éle­sebben és tisztábban vált ki a nagymama alakja, kit ő tízéves kora óta nem látott. Abban az időben történt valami, amire még most is élénken emlékszik, valami na­gyon szomorú dolog. Az édes mama, egy szép, halvány, szőke asszony, egy este kisírt szemekkel, merev arc­c­al járt-kelt a szobákban és csomagolt. Mikor már minden rendben volt, a bőröndök lezárva, felöltöztette őt is és kihajtattak az állomáshoz, ők kettőn — apa nélkül, amin nem győzött eléggé csodálkozni. Hogy is lehet, hogy az ő imádott, szép apuskája nincs velük, nem vált jegyet, nem gondos­kodik róluk, mint máskor mindig, ha utaztak. Szerette volna megkérdezni, hogy mit je­lent ez, de az anyja oly véghetetlen szomorú volt, hogy gyermeklelkével is érezte, hogy most minden faggató szó úgy hatna, mint méregcsepp a nyílt sebre. Nem szólt tehát, hanem szepegve vonta meg magát a kupé egyik sarkában és nemsokára elaludt. Mire felébredt, a nagymamánál voltak. Itt minden szép, rendes, de komor és hideg volt. Leg­­komorabb és leghidegebb pedig a szigorít nagymama, kinek átható tekintetétől való­sággal félt. Sóvárogva gondolt szegényke az elhagyott meleg otthonra és a honvágy gyö­törte, ha eszébe jutott, milyen játszadozást és bolond ugrándozást vittek végbe olykor apukával, hogy anyának a könye is kicsor­dult a nagy kaczagástól. Apa gyönyörű dalokat komponált s azt eljátszotta a zongorán, ő meg hajladozott, tánczolt hozzá csak úgy, minden rendszer nélkül, ahogy jött. Apa ilyenkor az ölébe kapta, össze-vissza csókolta és azt mondta anyának: — Meglásd, ez a gyerek még sokra viszi. Az én hírnevem, dicsőségem semmi ahhoz képest, amivel ez a kis aranypille el fogja árasztani a Fodor nevet.“ Szóval az a mennyország volt ehhez a szür­keséghez képest, ami itt mindenre ráneheze­dett, mint a köd, mely nem akar eloszolni. Ő és anyuka sokat is sírtak, de csak ti­tokban, mert a nagymama előtt nem mertek. Nem is lehetett ezt sokáig kiállani. . . Egyszer el is akarta csábítani a mamát, hogy hagyjanak itt mindent és szökjenek vissza apához, de anya hevesen rázta fejét, szép, szomorú szemei megteltek kényekkel és alig bírt annyit mondani, hogy : — Nem lehet az, kislányom . .. — Nem lehet ? De hát miért nem lehet ? — Mert apa . . . Eh, nem érted te azt! Ne is értsd meg soha! Az ő kis szivét azonban az ilyen rejtélyes beszédek csak annál inkább nyugtalanították és addig-addig töprengett, mig egyszer nagy VAQYABORSZAO Budapest, 1907. péntek, lenruar­u­l. S­okfalu közönsége nevében Mikovényi Soma, Jahó István. Szegedről a következő üdvözlő táviratot kapta. A szegedi belvárosi függetlenségi és 48-as nép­kör évi közgyűlésén örömmel megragadja az al­kalmat, hogy Nagyméltóságodat, pártunk vezé­rét és körünk díszelnökét legmelegebben üdvö­zölje és törhetetlen ragaszkodásáról biztosítja. Streigl József elnök, Polónyi lemondása. — Saját tudósítónktól.— Budapest, január 31.­­ Tegnap délután — miként jelentettük is — beható tanácskozás után egy végleges szövegű határozatot állapítottak meg, melylyel a füg­getlenségi párt tegnap esti értekezletén s ma a képviselőházban búcsúzott el Polónyi Gézá­tól. Ehhez a határozathoz a délután folyamán a koalicziós többi pártok vezetői is hallgató­lag hozzájárultak s igy teljesen lehetővé vált az igazságügyi miniszter parlamenti bucsúzása, melyhez lemondásáig ragaszkodott s amelyet a függetlenségi párt is szükségesnek és köte­­lességszerűnek tartott. Polónyi ma búcsúzott el a képviselőház nyílt ülésén, a jelenet méltóságteljes, szép és egységes volt. Beszéde végeztével szobá­jába távozott a volt igazságügyi miniszter, hol barátai, köztük Kossuth, Darányi és We­kerle búcsúztak el tőle. Kossuth kényes sze­mekkel ölelte át távozó minisztertársát s meg­ható szavakban biztosította változatlan barát­ságáról. Polónyi még a parlament épületében volt, mikor a jelenlevő miniszterek összejöt­tek értekezletre, hogy a változott hely­zetet megbeszéljék. A megbeszélésen szóba került az új igazságügyminiszter személyé­nek kérdése is. Pozitív értesülés ez ügy­ben még nincs, de hír szerint Günther Antal lesz az új igazságügyminiszter. Wekerle nem megy most Bécsbe, hanem Zichy Aladár gróf fog már az esti vonattal Bécsbe utazni. Polónyi a jövő hét elején birtokára utazik, hogy az utóbbi hetek izgalmait kipihenje s perének megindultáig távol akarja magát, tartani a politikai élettől. Polónyi lemondása a Házban. Polónyi Géza igazságügyminiszter ma meg­jelent a képviselőházban s napirend előtt be­jelentette lemondását a Háznak. A pártok részéről csak a függetlenségi párt szónoka, Hoitsy Pál szólalt fel, aki felolvasta a füg­getlenségi pártnak Polónyi lemondása ügyé­ben tegnap esti értekezletén hozott határo­zatát. Már jóval 10 óra előtt megteltek a folyo­sók képviselőkkel, akik nagy érdeklődéssel várták az ülés megnyitását. Polónyi Géza is közéjük vegyült a keresztfolyosón s vidáman beszélgetett egyes képviselőkkel. Pont 10 órakor Justh Gyula elfoglalta az elnöki szé­ket s megszólaltak a villamos csengők a folyosókon. A képviselők egyszerre minden oldalról betódultak az ülésterembe. Polónyi Géza is a függetlenségi párt felőli oldalon bejött, kezet fogott Kossuth és Appoyi mi­niszterekkel, majd leült a miniszteri bársony­­zsöllyébe­n utoljára. Gyönyörű képet nyújtott a Ház. Az ülés­terem feketéllett a nagy számban megjelent képviselőktől, a karzatokon elegáns hölgy­közönség figyelte a történendőket. Végre ell hangzott Justh erélyes szava. — Az ülést megnyitom ! A jegyzőkönyvfelolvasással és hitelesítés­sel pár percz alatt végeztek, mire az elnök jelentette: — Napirend előtt az igazságügyminiszter kíván szólani! Mély csend támadt egyszerre s mindenki Polónyi szavát leste: — Halljuk! Halljuk! — zúgott végig a termen. A sablonos megszólitás után, igy kezdt® Polónyi szavait: — Megrágalmaztak! Majd folytatta : — Illetékes tényezők egy pillanatig sem

Next