Magyarország, 1907. február (14. évfolyam, 28-51. szám)
1907-02-01 / 28. szám
fehwi I ..................■■■■■■■■ I.......■I ———— ■ ■■■■■■■■■ De kívánjuk, hogy Polónyi, mikor mint a parlamentnek és pártjának egyik kimagasló vezéregyénisége visszatér eddigi működési terére, lelkéből tépjen ki minden keserűséget, ami félreértések, vagy a helyzet félremagyarázása folytán netalán benne keletkezett. Ezt az áldozatot neki meg kellett hozni a helyzet kialakulása folytán. Mai indokolásában — igen helyesen — nem terjeszkedett ki az egyes részletekre, férfiasan elhallgatott minden momentumot, ami bármely irányban kellemetlen benyomásokat kelthetett volna, így kell az általa meghozott áldozatot felfogni és akkor el fognak simulni a politikai életben most felkevert hullámok.. Óvjuk, amennyire képesek vagyunk, a politikai élet csöndjét, hogy békés szövetkezésünk gyümölcseivel a nemzetet mielőbb megajándékozhassuk. Ez erkölcsi kötelességet ró nemcsak az egyes pártokra, hanem az egyes politikusokra is. Budapest, január 31. A képviselőházi holnap, pénteken délelőtt 10 órakor ülést tart, amelyen részleteiben tárgyalják a költségvetési javaslatot. Napirenden vannak még ezenkívül az uj nikkelpénz veretésére vonatkozó törvényjavaslatok s kérvények. A horvát bán a miniszterelnöknél. Félhivatalosan jelentik: Pejacsevich Tivadar gróf horvát bán ma délben Wekerle Sándor dr. miniszterelnökkel a képviselőházban hoszszasabban konferált. A bán holnap reggel visszatér Zágrábba. Kossuth Ferencz üdvözlése. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter, a mai napon Pöstyénből a következő üdvözlő táviratot kapta: Az üzbégh-radosnai vasúti közigazgatási bejárásához Radosnán egybegyűlt, főleg tót ajkú, de magyar szivü községi elöljárók szívből üdvözlik nagyméltóságodat és hódolatukat nyilvánítják nagynevű és szeretett miniszterüknek, Radosna- B.-falu, Nagyrippény, Nezsede, Rippény és Püsöreg Szoboszlaynét. Agyba kellett feküdnie. Mindjárt az első éjjel 40 fokos láza volt és az előhívott orvos jelentőségteljesen kérdezte Simonicsnét, hogy nincs-e a betegnek valakije? Ebből lehetett érteni... A jó kicsi asszony még aznap írt Fodor Irénnek. Ezer bocsánatkéréssel kezdte levelét, hogy ismeretlen létére bele mer avatkozni olyan dolgokba, mik nem tartoznak reá, de a szegény betegnek, mert olyan magának való volt, senkije sincs rajta kívül. Ő véletlenül megtudta, hogy az isteni művésznő unokája a nagyasszonynak, így veszi magának a bátorságot, hogy vele nagyanyja állapotát közölje, mely az orvos véleménye szerint oly rossz, hogy a vég nagyon közel van . . . Azért, ha még életben akarja őt látni, jöjjön, amilyen gyorsan csak jöhet. Mikor ez a levél megérkezett, Fodor Irén éppen a csábtánczot lejtette a „Csudakút“-ban. Mint valami virágillattól becsípett óriási arany lepke keringőzött a villanyözönben, az ektartált közönség szeme előtt. Ez volt az a jelenet, mely egyszerre hírnevessé tette nemcsak az országban, hanem külföldön is. A felvonásnak vége volt. A függönyt leeresztették. A közönség tombolt és Fodor Irén még vagy 10—15-ször jött ki mosolyogva, hajlongva köszönni meg a szűnni nem akaró ovácziót. Mikor pedig halálra fáradtan az öltözője felé ment volna, a levélhordó állotta útját: egy expresse levél ő nagysága számára ... És nem telt belé egy negyed óra, Fodor Irén, az ünnepelt diva, kinek mosolyát, tánczát egy kis idővel ezelőtt is ezer és ezer sóvárgó, éhes férfiszem lestet kinek, kaczaja, csacsogása felderítette a legszkeptikusabb szivet, is, — egyedül ült egy csukott hintóban, mely őrületes sebességgel vágtatott vele a keleti pályaudvar felé. Még arra sem vett magának időt, hogy átöltözzék. Ugyanaz a fehér leden ruha volt rajta, melyben este az előadásra ment, míg igézetes alakján hermelinnel békért fehér esti köpeny omlott végig, melyet most, hogy egyedül találta magát a gyorsvonat első osztályú fülkéjében, fázósan húzott össze vállain. Szegény kis pillangó ! Az élet napsugaras, virágos forgatagából, amint így egyszerre beletévedt a halál birodalmának sötét, kietlen sikátorába, csoda-e, ha didergett ?... Kimerülve dőlt végig a kényelmes ülésen, de aludni nem tudott. Gondolatai káoszként gomolyogtak felizgult agyában és mind élesebben és tisztábban vált ki a nagymama alakja, kit ő tízéves kora óta nem látott. Abban az időben történt valami, amire még most is élénken emlékszik, valami nagyon szomorú dolog. Az édes mama, egy szép, halvány, szőke asszony, egy este kisírt szemekkel, merev arccal járt-kelt a szobákban és csomagolt. Mikor már minden rendben volt, a bőröndök lezárva, felöltöztette őt is és kihajtattak az állomáshoz, ők kettőn — apa nélkül, amin nem győzött eléggé csodálkozni. Hogy is lehet, hogy az ő imádott, szép apuskája nincs velük, nem vált jegyet, nem gondoskodik róluk, mint máskor mindig, ha utaztak. Szerette volna megkérdezni, hogy mit jelent ez, de az anyja oly véghetetlen szomorú volt, hogy gyermeklelkével is érezte, hogy most minden faggató szó úgy hatna, mint méregcsepp a nyílt sebre. Nem szólt tehát, hanem szepegve vonta meg magát a kupé egyik sarkában és nemsokára elaludt. Mire felébredt, a nagymamánál voltak. Itt minden szép, rendes, de komor és hideg volt. Legkomorabb és leghidegebb pedig a szigorít nagymama, kinek átható tekintetétől valósággal félt. Sóvárogva gondolt szegényke az elhagyott meleg otthonra és a honvágy gyötörte, ha eszébe jutott, milyen játszadozást és bolond ugrándozást vittek végbe olykor apukával, hogy anyának a könye is kicsordult a nagy kaczagástól. Apa gyönyörű dalokat komponált s azt eljátszotta a zongorán, ő meg hajladozott, tánczolt hozzá csak úgy, minden rendszer nélkül, ahogy jött. Apa ilyenkor az ölébe kapta, össze-vissza csókolta és azt mondta anyának: — Meglásd, ez a gyerek még sokra viszi. Az én hírnevem, dicsőségem semmi ahhoz képest, amivel ez a kis aranypille el fogja árasztani a Fodor nevet.“ Szóval az a mennyország volt ehhez a szürkeséghez képest, ami itt mindenre ránehezedett, mint a köd, mely nem akar eloszolni. Ő és anyuka sokat is sírtak, de csak titokban, mert a nagymama előtt nem mertek. Nem is lehetett ezt sokáig kiállani. . . Egyszer el is akarta csábítani a mamát, hogy hagyjanak itt mindent és szökjenek vissza apához, de anya hevesen rázta fejét, szép, szomorú szemei megteltek kényekkel és alig bírt annyit mondani, hogy : — Nem lehet az, kislányom . .. — Nem lehet ? De hát miért nem lehet ? — Mert apa . . . Eh, nem érted te azt! Ne is értsd meg soha! Az ő kis szivét azonban az ilyen rejtélyes beszédek csak annál inkább nyugtalanították és addig-addig töprengett, mig egyszer nagy VAQYABORSZAO Budapest, 1907. péntek, lenruarul. Sokfalu közönsége nevében Mikovényi Soma, Jahó István. Szegedről a következő üdvözlő táviratot kapta. A szegedi belvárosi függetlenségi és 48-as népkör évi közgyűlésén örömmel megragadja az alkalmat, hogy Nagyméltóságodat, pártunk vezérét és körünk díszelnökét legmelegebben üdvözölje és törhetetlen ragaszkodásáról biztosítja. Streigl József elnök, Polónyi lemondása. — Saját tudósítónktól.— Budapest, január 31. Tegnap délután — miként jelentettük is — beható tanácskozás után egy végleges szövegű határozatot állapítottak meg, melylyel a függetlenségi párt tegnap esti értekezletén s ma a képviselőházban búcsúzott el Polónyi Gézától. Ehhez a határozathoz a délután folyamán a koalicziós többi pártok vezetői is hallgatólag hozzájárultak s igy teljesen lehetővé vált az igazságügyi miniszter parlamenti bucsúzása, melyhez lemondásáig ragaszkodott s amelyet a függetlenségi párt is szükségesnek és kötelességszerűnek tartott. Polónyi ma búcsúzott el a képviselőház nyílt ülésén, a jelenet méltóságteljes, szép és egységes volt. Beszéde végeztével szobájába távozott a volt igazságügyi miniszter, hol barátai, köztük Kossuth, Darányi és Wekerle búcsúztak el tőle. Kossuth kényes szemekkel ölelte át távozó minisztertársát s megható szavakban biztosította változatlan barátságáról. Polónyi még a parlament épületében volt, mikor a jelenlevő miniszterek összejöttek értekezletre, hogy a változott helyzetet megbeszéljék. A megbeszélésen szóba került az új igazságügyminiszter személyének kérdése is. Pozitív értesülés ez ügyben még nincs, de hír szerint Günther Antal lesz az új igazságügyminiszter. Wekerle nem megy most Bécsbe, hanem Zichy Aladár gróf fog már az esti vonattal Bécsbe utazni. Polónyi a jövő hét elején birtokára utazik, hogy az utóbbi hetek izgalmait kipihenje s perének megindultáig távol akarja magát, tartani a politikai élettől. Polónyi lemondása a Házban. Polónyi Géza igazságügyminiszter ma megjelent a képviselőházban s napirend előtt bejelentette lemondását a Háznak. A pártok részéről csak a függetlenségi párt szónoka, Hoitsy Pál szólalt fel, aki felolvasta a függetlenségi pártnak Polónyi lemondása ügyében tegnap esti értekezletén hozott határozatát. Már jóval 10 óra előtt megteltek a folyosók képviselőkkel, akik nagy érdeklődéssel várták az ülés megnyitását. Polónyi Géza is közéjük vegyült a keresztfolyosón s vidáman beszélgetett egyes képviselőkkel. Pont 10 órakor Justh Gyula elfoglalta az elnöki széket s megszólaltak a villamos csengők a folyosókon. A képviselők egyszerre minden oldalról betódultak az ülésterembe. Polónyi Géza is a függetlenségi párt felőli oldalon bejött, kezet fogott Kossuth és Appoyi miniszterekkel, majd leült a miniszteri bársonyzsöllyében utoljára. Gyönyörű képet nyújtott a Ház. Az ülésterem feketéllett a nagy számban megjelent képviselőktől, a karzatokon elegáns hölgyközönség figyelte a történendőket. Végre ell hangzott Justh erélyes szava. — Az ülést megnyitom ! A jegyzőkönyvfelolvasással és hitelesítéssel pár percz alatt végeztek, mire az elnök jelentette: — Napirend előtt az igazságügyminiszter kíván szólani! Mély csend támadt egyszerre s mindenki Polónyi szavát leste: — Halljuk! Halljuk! — zúgott végig a termen. A sablonos megszólitás után, igy kezdt® Polónyi szavait: — Megrágalmaztak! Majd folytatta : — Illetékes tényezők egy pillanatig sem