Magyarország, 1907. december (14. évfolyam, 285-308. szám)
1907-12-01 / 285. szám
•Budapest, 1907. vasárnap, december I* T&MAGYARORSZÁG ! b © a kiszabni, amely az ő igazság- és jogérzetének meg nem felel, s Ezeknek az égető bajoknak gyógyítását tovább halasztani nem lehet. Húsz év óta követteli azt a közvélemény, s a mulasztást a politikai zavarokon kivül főleg az okozta, hogy az igazságügyi kormányok azon töprengtek, várjon egy teljes revízióval, vagy csak a legsürgősebb rendelkezéseket involváló novella útján segítsenek a bajokon. Egyik igazságügyi kormány a másikra hagyta e súlyos örökséget, miylen a jelenlegi arra a helyes álláspontra helyezkedett, hogy addig is, míg egy általános revizionális törvényjavaslat elkészül, a törvényhozás novelláris úton segítsen a tarthatatlan állapotokon. Kétségtelen, hogy ha valamely törvénykönyv oly alapelvekre van fektetve, amelyek már elavultak, szükséges mielőbb egy új, teljes büntető törvénykönyv alkotása. De egy ily javaslatnak megfelelő módon való elkészítése hosszú előtanulmányt igényel, s megvitatása és életbeléptetése még hosszabb ideig tart. Ezért bizonyára nem volna czélszerű, hogy várjunk olyan jogelveknek egy novella keretében való érvényesítésével, amelyeket a külföldi törvényhozásban már bevezettek, s amelyek jóknak bizonyultak. Nem volna czélszerű késlekednünk oly hézagoknak pótlásával, amelyeknek eltüntetése égető szükség, és elmulasztanunk oly rendelkezéseknek javítását, pótlását, és kiegészítését, amelyeket az egész közvélemény kiáltó igazságtalanságoknak állapított meg. Nem helyes-e, amit különben az angol törvényhozás következetesen keresztülvisz, hogy amidőn valamely törvényes rendelkezésnek czélszerűtlensége kétségtelenné válik, a baj nyomban orvosoltassék? Miért kellene várni ily esetben egy új, teljes törvény alkotására, hogy addig is minden alkalommal törvényes alapon, a jog fegyverével az igazság megsemmisíttessék ? Örömmel látjuk tehát, hogy az igazságügyi kormány megindította egy teljes szerves büntetőtörvénykönyv megalkotásának munkálatait, de addig is, míg ez a nagy munka elkészül, egy novella keretében megvalósítja azokat a reformokat, amelyek jogéletünk ajtaján évek óta kopogva követelik a bebocsátást. A korkellett volna ennyi megaláztatást tűrnie. Vagy azt hiszi, nem tudja mindenki, hogy nem a felesége? Azt hiszi, nem mutogatnak ujjal az én szép, derék, jó leányomra, akinek nincs más vétke, bűne, mint hogy beleszeretett egy ilyen csodabogárba, mint maga, akit már születése előtt eladtak. De ne gondolja, hogy én száz évig fogom tűrni ezt a tenger megalázkodást, ó nem. Megmondtam, s úgy lesz. A végrendelet egyetlen esetben engedi meg az elválást, ha maga narancsszóra vett feleségét házasságtörésen éri. — ügy van! ■— Nos hát rajta kell élni. És ha maga ilyen pipogya, képtelen frátert tesz ide, mint ez a Krausheim, akkor maga nagyon is jól tudja, miért teszi. Tetszik, hogy megmondjam? Megmondom. Azért, mert magának esze ágában sincsen, hogy Francait feleségül vegye. — Ugyan kérem... — Ó, tisztelt rémuram in spe, én nem vagyok szerelmes magába, én tisztán l átok. Maga is férfi, maga is csak olyan telhetetlen, olyan haszontalan, mint a többi. Tetszik magának ez a magyar vad. — Magával nem lehet beszélni. Azt hiszem, hogy ha tetszett volna, csak tőlem függött volna... Braunné fölkaczagott. Csufondácomn, élesen, rekedten. Inkább vijjogásnak hangzott ez a rekedt sikoltozás, mint kaczagásnak. — Magától függött, — hahaha, — persze, hogy magától függött. De mennyire! Én láttam, amikor kijött a «grófnétól», még a szeme is teli volt kényes. Vissza is fordult vagy kétszer, $ ha engem itt nem tud a közelében, kimányzat ezzel orvosolja az égető hibákat, s nem kivánja tovább is tűrni, hogy élő törvény ejtsen továbbra is soha be nem heggeszthető sebeket az igazságon. Nem kivánja tovább is tűrni, hogy a bár megtévedt, szerencsétlen embertársaink egyes esetekben oly büntetést szenvedjenek el, amelynek mértéke a bűncselekménnyel arányban nem áll. 1t. i l . A politikai helyzet. — Saját tudósítónktól. — Budapest, november 30. Wekerle Sándor miniszterelnök ma Bécsbe utazik. Az útnak czélja és jelentősége felől semmit sem árulnak el a hivatalos körök, de a politikával foglalkozói úgy tudják, hogy a mostani bécsi utazásnak fő czélja a horvát kérdés rendezése. A kormány ugyanis — e hírek szerint — elérkezettnek látja az időt arra, hogy a horvát kérdésben megkezdje az erélyes akciót. Amint már azt jelentettük, ebben az akcióban az első lépés a horvát országgyűlés egybehívása lenne; minthogy azonban sem a bán, sem a magyar kormány ettől az országgyűléstől semmi üdvöset nem várnak, ennélfogva az egybehívásnak csak úgy van értelme, ha ugyanakkor már a bán zsebében van a horvát országgyűlést feloszlató királyi kézirat. Nagyon valószínű tehát, hogy a horvát országgyűlés feloszlatása már a közeljövőben és pedig igen rövid időre a horvát országgyűlésnek deczember 9-ikére tervezett összehívása után be fog következni e vj közbeszólás._ Az egészben mi a régi rendszernek a próbálkozását látjuk arra, hogy nem érkezett-e el az ideje az ő restaurálásuknak. Hát megnyugtathatjuk a próbálkozó urakat; kísérletük legalábbis korai. A függetlenségi pártnak elég ereje van arra, hogy minden ilyenfajta kísérletet visszaverjen. Tanácsosabb tehát a régi rendszer embereinek egyelőre még odvaikban várni és türelmesen leselkedni a boldog föltámadásra. Ma még az ő bűneik nagyon élénk emlékezetben vannak; várjanak legalább addig, míg az emberi feledékenység elvégzi a maga munkáját. Mi ugyan meg vagyunk győződve, hogy elvárhatnak egész Ítéletnapig, de hát nekik most Úgy sincs egyéb dolguk, mint a leselkedés, ezt végezzék hát türelemmel. Budapest, november 30. A képviselőház hétfőn, deczember 2-án délelőtt 10 órakor ülést tart, amelyen folytatják az egyszakaszos felhatalmazási javaslat tárgyalását. A miniszterelnök bécsi útja. Wekerle Sándor miniszterelnök — értesülésünk szerint — ma este Bécsbe utazik. Tsirsky nagykövet Aehrenthsl bárónál. Berlinből jelentik nekünk, hogy Tsirsky Henrik az új német nagykövet és Aehrenthal báró külügyminiszter tegnap hosszabb beszélgetést folytattak, amelynek folyamán több jelentős kérdésről így különösen a macedón igazságügyi reformról tárgyaltak. A beszélgetés folyamán szóba került az osztrák képviselőházban csütörtökön szőnyegre hozott lengyel kérdés is. Mentelmi ügyek A képviselőház mentelmi bizottsága ma Malatinszky György országgyűlési képviselő elnöklésével ülést tartott. Előadó: Hédervári Lehel orsz. képviselő volt. A bizottság Bozóky Árpádot sajtó elleni vétség, Okolicsányi Lászlót rágalmazás, Bernáth Istvánt sajtó elleni vétség, Bethlen Ádámot párlajvétség miatt kiadta, ellenben Rakovszky Istvánt akit a perlaki kerületi kaszinó becsületsértés czímén perelt, nem adta ki, mert zaklatást látott a dologban. A czukoregyezmény és a czukoradó. Brüsszelből táviratozzák, hogy az orosz kormány hozzájárult ahhoz, hogy az 1907—1908. év kivitelét korlátozzák, ami jelentékeny engedmény—nek tekinthető. Az orosz kormány javaslata a kőnagyobb pretenzióval, mint amekkora hivatottsággal állott föl ma a képviselőházban Sándor Pál, hogy pur et simple kimondja a halálos ítéletet a függetlenségi párt fölött. Az ítélet azonban balul ütött ki; a halálraítélt függetlenségi párt nagyon is elevennek mutatkozott és valóságos viviszekcziót végzett magán az Ítélkezőn. Érdekes volt látni és hallani, hogy a nagy fenékkerekítéssel kifaragott «megsemmisítő» kijelentéseket hogyan silányította tönkre egy-két rövid szóból álló zony visszafordul, s odaborul a maga parancsasszonya lábaihoz, s lehazudja a valóságot. — Igaz! Képzelhetlenül aljasan bántam el ezzel a szegény leánnyal. — Nem sírna most is vagy egy strófát, igen tisztelt dragonyos úr? Persze, ő vele igen aljasan bánt el, hogyne, a Sóváry kisasszony meg van csalva. Kapott öt milliót, grófi czimet, mindent, mindent, de hisz ez természetes. ő a sóvári Sóváry kisasszony, a gentli hölgy, az előkelő, a bájos, az isteni, bezzeg a Braun Franczi az senki, annak elég lehet, hogy a méltóságos gróf úr kegyeskedett őt magához emelni, kegyeskedett elcsábítani, megrontani, megbélyegezni. A gróf kínosan feszelgett, de nem tudott mit válaszolni a dühöngő asszonynak. — Csakhogy nem addig van, igen tisztelt gróf úr. A mi kettőnk szerződése írásbeli. Maga írta sajátkezüleg, maga írta alá. Ő, jól tudom, a bíróság előtt érvénytelen, de a becsületbíróság, a katonai bíróság mégis csak ítélkeznék a mi ügyünkben. Az ön szélhámosságáról az én kezemben van a bizonyítvány s ez lesz az én esküvői ajándékom. Most pedig legyen olyan keges a méltóságon gróf úr és fáradjon át Krausheim Brúnó főhadnagy úrhoz s akár tetszik ez a nemes katonának, akár nem, vigye magával. Egy óra hosszáig sem vagyok hajlandó itt megtűrni azt a gyáva frátert. De ha jobban tetszik, menjen be a méltóságos asszonyhoz, a maga törvényes feleségéhez és valljon neki szerelmet. Én azt sem bánom. Tehát, hová parancsol menni? — Elviszem magammal a főhadnagyot. _ — A.mint parancsolja. Szédülve, megalázottan sietett Seelenbach a főhadnagy szobája felé. Amikor az ajtó elé ért, egy pillanatig visszatartozodott. Az a hóbortos, képtelen ötlete támadt, bemegy a törvényes felesége szobájába, megcsókolja a kezét annak a rutul rászedett asszonynak s azután valahol főbelövi magát. Az embereknek vannak ilyen becsületes ötletei, de ezek rendesen ötletek maradnak, Seelenbach sem tétovázott sokáig, hanem is belépett Krausheim szobájába. — Velem kell jönnöd, Brúnó, még pedig azonnal. — mondta tompán.—Azonnal? ,— Úgy van, azonnal. A holmidat majd becsomagolják s utánad küldik. — Helyes, — mondta vállat vonva a főhadnagy. — Rossz médiumnak bizonyultam. Tudom. Többre vállalkoztam, mint amire képes vagyok. Az ember könnyelmű, pórul jár, becsületét is elveszíti, s azt hiszi gazember, őszintén, becsületesen hiheti, hisz az írásban is be tudja bizonyítani, ha netalán kételkednék benne valaki, de hát... Nos, hát aki nem jó becsületes embernek, az még nem bizonyos, hogy gazembernek beválik. Hidd el, külön tehetség, külön isteni adomány a gazemberség. — Készen vagy? — kérdezte Seelenbach, akit nagyon közelről érintett ez a czinikus bölcselkedés. — Nem viszek semmit magammal, tehát a málházással készen vagyok, a beszéddel még nem. Ez a szegény gyerek, akit nekem kellett volna megölnöm, mint az angol mesékben a hóhérlegénynek a konkurrens királyfiakat, .......■----- ---- -------------------------------