Magyarország, 1907. december (14. évfolyam, 285-308. szám)

1907-12-01 / 285. szám

•Budapest, 1907. vasárnap, december I* T&MAGYARORSZÁG ! b © a kiszabni, amely az ő igazság- és jogérze­­­­tének meg nem felel, s Ezeknek az égető bajoknak gyógyítását to­­­­vább halasztani nem lehet. Húsz év óta köve­­­­tteli azt a közvélemény, s a mulasztást a poli­tikai zavarokon kivül főleg az okozta, hogy az igazságügyi kormányok azon töprengtek, vár­jon egy teljes revízióval, vagy csak a legsür­gősebb rendelkezéseket involváló novella út­ján segítsenek a bajokon. Egyik igazságügyi kormány a másikra hagyta e súlyos örökséget, miylen a jelenlegi arra a helyes álláspontra helyezkedett, hogy addig is, míg egy általános revizionális törvényjavaslat elkészül, a tör­vényhozás novelláris úton segítsen a tartha­tatlan állapotokon. Kétségtelen, hogy ha va­lamely törvénykönyv oly alapelvekre van fek­tetve, amelyek már elavultak, szükséges mi­előbb egy új, teljes büntető törvénykönyv alko­tása. De egy ily javaslatnak megfelelő mó­don való elkészítése hosszú előtanulmányt igé­nyel, s megvitatása és életbeléptetése még hosszabb ideig tart. Ezért bizonyára nem volna czélszerű, hogy várjunk olyan jogelveknek egy novella keretében való érvényesítésével, ame­lyeket a külföldi törvényhozásban már bevezet­tek, s amelyek jóknak bizonyultak. Nem volna czélszerű késlekednünk oly hézagoknak pótlá­sával, amelyeknek eltüntetése égető szükség, és elmulasztanunk oly rendelkezéseknek javí­tását, pótlását, és kiegészítését, amelyeket az egész közvélemény kiáltó igazságtalanságok­nak állapított meg. Nem h­elyes-e, amit külön­ben az angol törvényhozás következetesen ke­resztülvisz, hogy amidőn valamely törvényes rendelkezésnek czélszerűtlensége kétségtelenné válik, a baj nyomban orvosoltassék? Miért kel­lene várni ily esetben egy új, teljes törvény alkotására, hogy addig is minden alkalommal törvényes alapon, a jog fegyverével az igazság megsemmisíttessék ? Örömmel látjuk tehát, hogy az igazságügyi kormány megindította egy teljes szerves bün­tetőtörvénykönyv megalkotásának munkálatait, de addig is, míg ez a nagy munka elkészül, egy novella keretében megvalósítja azokat a re­formokat, amelyek jogéletünk ajtaján évek óta kopogva követelik a bebocsátást. A kor­kellett volna ennyi megaláztatást tűrnie. Vagy azt hiszi, nem tudja mindenki, hogy nem a felesége? Azt hiszi, nem mutogatnak ujjal az én szép, derék, jó leányomra, akinek nincs más vétke, bűne, mint hogy beleszeretett egy ilyen csodabogárba, mint maga, akit már születése előtt eladtak. De ne gondolja, hogy én száz évig fogom tűrni ezt a tenger megalázkodást, ó nem. Megmondtam, s úgy lesz. A végren­delet egyetlen esetben engedi meg az elvá­lást, ha maga narancsszóra vett feleségét há­zasságtörésen éri. — ügy van! ■— Nos hát rajta kell élni. És ha maga ilyen pipogya, képtelen frátert tesz ide, mint ez a Krausheim, akkor maga nagyon is jól tudja, miért teszi. Tetszik, hogy megmondjam? Meg­mondom. Azért, mert magának esze ágában sin­csen, hogy Francait feleségül vegye. — Ugyan kérem... — Ó, tisztelt rémuram in spe, én nem v­a­gyok szerelmes magába, én tisztán l átok. Maga is férfi, maga is csak olyan telhetetlen, olyan haszontalan, mint a többi. Tetszik magának ez a magyar vad. — Magával nem lehet beszélni. Azt hiszem, hogy ha tetszett volna, csak tőlem függött volna... Braunné fölkaczagott. Csufondáco­mn, éle­sen, rekedten. Inkább vijjogásnak hangzott ez a rekedt sikoltozás, mint kaczagásnak. — Magától függött, — hahaha, — persze, hogy magától függött. De mennyire! Én lát­tam, amikor kijött a «grófnétól», még a szeme is teli volt kényes. Vissza is fordult vagy két­­szer, $ ha engem itt nem tud a közelében, ki­mányzat ezzel orvosolja az égető hibákat, s nem kivánja tovább is tűrni, hogy élő törvény ejtsen továbbra is soha be nem heggeszthető sebeket az igazságon. Nem kivánja tovább is tűrni, hogy a bár megtévedt, szerencsétlen embertársaink egyes esetekben oly büntetést szenvedjenek el, amelynek mértéke a bűncse­­lekmén­nyel arányban nem áll. 1­t. i l . A politikai helyzet. — Saját tudósítónktól. — Budapest, november 30. Wekerle Sándor miniszterelnök ma Bécsbe utazik. Az útnak czélja és jelentősége felől semmit sem árulnak el a hivatalos körök, de a politikával foglalkozói­ úgy tudják, hogy a mostani bécsi utazásnak fő czélja a horvát kérdés rendezése. A kormány ugyanis — e hírek szerint — elérkezettnek látja az időt arra, hogy a horvát kérdésben megkezdje az erélyes akc­iót. Amint már azt jelentettük, ebben az akc­ióban az első lépés a horvát országgyűlés egybehívása lenne; minthogy azonban sem a bán, sem a magyar kormány ettől az országgyűléstől semmi üdvöset nem várnak, ennélfogva az egybehívásnak csak­­ úgy van értelme, ha ugyanakkor már a bán zse­bében van a horvát országgyű­lést fel­­oszlató királyi kézirat. Nagyon való­színű tehát, hogy a horvát országgyűlés fel­oszlatása már a közel­jövőben és pedig igen rövid időre a horvát országgyűlésnek deczem­­ber 9-ikére tervezett összehívása után be fog következni e v­j közbeszólás._ Az egészben mi a régi rendszer­nek a próbálkozását látjuk arra, hogy nem érkezett-e el az ideje az ő restaurálásuknak. Hát megnyugtathatjuk a próbálkozó urakat; kísérletük legalább­is korai. A függetlenségi pártnak elég ereje van arra, hogy minden ilyenfajta kísérletet visszaverjen. Tanácsosabb tehát a régi rendszer embereinek egyelőre még odvaikban várni és türelmesen leselkedni a boldog föltámadásra. Ma még az ő bűneik nagyon élénk emlékezetben vannak; várjanak legalább addig, míg az emberi feledékenység elvégzi a maga munkáját. Mi ugyan meg va­gyunk győződve, hogy elvárhatnak egész Íté­letnapig, de hát nekik most Úgy sincs egyéb dolguk, mint a leselkedés, ezt végezzék hát türelemmel. Budapest, november 30. A képviselőház hétfőn, deczember 2-án délelőtt 10 órakor ülést tart, amelyen folytat­ják az egyszakaszos felhatalmazási javaslat tár­gyalását. A miniszterelnök bécsi útja. Wekerle Sándor miniszterelnök — értesülésünk sze­rint — ma este Bécsbe utazik. Tsirsky nagykövet Aehrenthsl bárónál. Berlinből jelentik nekünk, hogy Tsirsky Hen­rik az új német nagykövet és Aehrenthal báró külügyminiszter tegnap hosszabb beszélgetést foly­tattak, amelynek folyamán több jelentős kérdésről így különösen a mac­edón igazságügyi reformról tárgyaltak. A beszélgetés folyamán szóba került az osztrák képviselőházban csütörtökön szőnyegre hozott lengyel kérdés is. Mentelmi ügyek A képviselőház mentelmi bi­zottsága ma Malatinszky György országgyű­lési képviselő elnöklésével ülést tartott. Előadó: Hédervári Lehel orsz. képviselő volt. A bizott­ság Bozóky Árpádot sajtó elleni vétség, Okoli­­c­s­á­n­y­i Lászlót rágalmazás, B­e­r­n­á­t­h Istvánt sajtó elleni vétség, Bethlen Ádámot párlajvét­­ség miatt kiadta, ellenben Rakovszky Istvánt akit a perlaki kerületi kaszinó becsületsértés czí­­mén perelt, nem adta ki, mert zaklatást látott a dologban. A czukoregyezmény és a czukoradó. Brüsszelből táviratozzák, hogy az orosz kor­mány hozzájárult ahhoz, hogy az 1907—1908. év kivitelét korlátozzák, ami jelentékeny engedmény­—nek tekinthető. Az orosz kormány javaslata a kő­nagyobb pretenzióval, mint amekkora hiva­­tottsággal állott föl ma a képviselőházban Sándor Pál, hogy pur et simple kimondja a halálos ítéletet a függetlenségi párt fölött. Az ítélet azonban balul ütött ki; a halálra­ítélt függetlenségi párt nagyon is elevennek mutatkozott és valóságos viviszekcziót vég­zett magán az Ítélkezőn. Érdekes volt látni és hallani, hogy a nagy fenék­kerekítéssel ki­faragott «megsemmisítő» kijelentéseket hogyan silányította tönkre egy-két rövid szóból álló zony visszafordul, s odabo­rul a maga parancs­­asszonya lábaihoz, s lehazudja a valóságot. — Igaz! Képzelhetlenül aljasan bántam el ezzel a szegény leán­nyal. — Nem sírna most is vagy egy strófát, igen tisztelt dragonyos úr? Persze, ő vele igen aljasan bánt el, hogyne, a Sóváry kisasszony meg van csalva. Kapott öt milliót, grófi czi­­met, mindent, mindent, de hisz ez természe­tes. ő a sóvári Sóváry kisasszony, a gentli hölgy, az előkelő, a bájos, az isteni, bezzeg a Braun Franczi az senki, annak elég lehet, hogy a méltóságos gróf úr kegyeskedett őt magához emelni, kegyeskedett elcsábítani, megrontani, megbélyegezni. A gróf kínosan feszelgett, de nem tudott mit válaszolni a dühöngő asszonynak. — Csakhogy nem addig van, igen tisztelt gróf úr. A mi kettőnk szerződése írásbeli. Maga írta sajátkezüleg, maga írta alá. Ő, jól tudom, a bíróság előtt érvénytelen, de a be­csül­etbíróság, a katonai bíróság mégis csak ítélkeznék a mi ügyünkben. Az ön szélhámos­ságáról az én kezemben van a bizonyítvány s ez lesz az én esküvői ajándékom. Most pedig legyen olyan keg­­es a méltóságon gróf úr és fáradjon át Krausheim Brúnó főhadnagy úr­hoz s akár tetszik ez a nemes katonának, akár nem, vigye magával. Egy óra hosszáig sem vagyok hajlandó itt megtűrni azt a gyáva frátert. De ha jobban tetszik, menjen be a méltóságos asszonyhoz, a maga törvényes fe­leségéhez és valljon neki szerelmet. Én azt sem bánom. Tehát, hová parancsol menni? — Elviszem magammal a főhadnagyot. _ — A.mint parancsolja. Szédülve, megalázottan sietett Seelenbach a főhadnagy szobája felé. Amikor az ajtó elé ért, egy pillanatig visszatartozodott. Az a hóbor­tos, képtelen ötlete támadt, bemegy a tör­vényes felesége szobájába, megcsókolja a ke­zét annak a rutul rászedett asszonynak s az­után valahol főbelövi magát. Az embereknek vannak ilyen becsületes öt­­­letei, de ezek rendesen ötletek maradnak, Seelenbach sem tétovázott sokáig, hanem i­s belépett Krausheim szobájába. — Velem kell jönnöd, Brúnó, még pedig­­ azonnal. — mondta tompán.­­—Azonnal? ,— Úgy van, azonnal. A holmidat majd be­csomagolják s utánad küldik. — Helyes, — mondta vállat vonva a főhad­nagy. — Rossz médiumnak bizonyultam. Tudom. Többre vállalkoztam, mint amire képes vagyok. Az ember könnyelmű, pórul jár, becsületét is elveszíti, s azt hiszi gazember, őszintén, be­csületesen hiheti, hisz az­ írásban is be tudja bizonyítani, ha netalán kételkednék benne va­laki, de hát... Nos, hát aki nem jó becsüle­tes embernek, az még nem bizonyos, hogy gaz­embernek beválik. Hidd el, külön tehetség, kü­lön isteni adomány a gazemberség. — Készen vagy? — kérdezte Seelenbach, akit nagyon közelről érintett ez a czinikus bölcselkedés. — Nem viszek semmit magammal, tehát a málházással készen vagyok, a beszéddel még nem. Ez a szegény gyerek, akit nekem kellett volna megölnöm, mint az angol mesékben a­­ hóhérlegénynek a konkurrens királyfiakat, .......­­■----- ---- -------------------------------­

Next