Magyarország, 1909. október (16. évfolyam, 232-258. szám)
1909-10-01 / 232. szám
••^Btwrap^V 1509/ penfel,’ öEixKier !Es, /HAGYAttORSZÁG3 sági önállóságért viaskodó függetlenségi pártot, mint a bécsi orgánumok. A közös ellenség ellen kell fegyverkeznünk, írja tovább az érintett sajtóorgánum. De hát mért nem teszik ezt a hatvanhetesek ? . Mert hiszen Ők most szervezkedni próbálnak, de nem a nemzeti ügy, hanem éppen oly kibontakozási tervezet mellett, amelynek érdekében hetek óta verik a bécsi lapok a nagydobot. Szervezkedni próbálnak az 1935- ben általuk is elfogadott gazdasági önállóság programmja és a függetlenségi párt ellen. Az egységet tehát nem itt, hanem a bécsi körökkel keresik. ';' 1" I / A könyvtári bizottság október hó 4. napján, hétfőn délelőtt 9 órakor a képviselőház elnöki beb fogadó termében ülést tartó. Változások diplomácziénkban. A „N. Fr. Pr.” diplomácziai körökből arról értesül, hogy az őszszel gróf Lützow quirináli, gróf Széchen vatikáni, gróf Berchtold pétervári és gróf Welsersheimb madridi nagykövetek megválnak állásuktól. Lützow helyett báró Burián István, a jelenlegi közös pénzügyminiszter megy Rómába a quirinálhoz nagykövetnek, míg pétervári nagykövet gróf Széchen lesz. Gróf Berchtold jelenlegi pétervári nagykövetet rendelkezési állományba helyezik, gróf Welsersheimb nyugdíjba megy és gróf Lützownak más munkakört fognak kiszemelni. Még nincs eldöntve, hogy ki lesz a nagykövet a Vatikánnál és Madridban. Báró Barián közös pénzügyminiszter utódául gróf Zichy Jánost emlegetik. Erre vonatkozólag a külügyminiszter lapja, a «Fremdenblatt» azt írja : Illetékes helyen szerzett információk alapján megállapítjuk, hogy e hírek részben légbőlkapottak, részben pedig túlságosan koraiak. Eddig a diplomácziai szolgálatban csak egyetlen változás van folyamatban és ez Thurn gróf távozása Szófiából, aki egy évre szabadságot kért és helyére Giskra báró lépéseit és a halogatás politikai indokait A kongresszus megkeresi a református és evangélikus és unitárius egyházakat illetve azok képviseletének elnökségeit és kéri azokat a következőkre: «Járuljanak együttesen az alkotmányos uralkodó elé és mutassák fel előtte az 1848. évi XX. tcz. 3. §-ának záradékát kérve annak értelmében a meghallgattatást, egyidőben nevezett egyházak vezetői emlékiratban forduljanak a magyar kormányhoz és törvényhozáshoz ugyanezzel a kéréssel és ha tényezőktől a meghallgattatásra nézve biztosítást nyertek, azonnal hivassanak össze a zsinatok, mert egyházi alkotmányunk a meghallgattatás törvényes formájának közvetítőjeként egyedül a zsinatot engedi meg. A zsinatok ezután az összes szükséglet kielégítését egybefoglaló segélyezést sürgessék meg a törvény alapján, amely nem egyesek, nem alkalmazottak, hanem az egyházak fedezését rendeli el.» Balthazár Dezső dr. elnök, összegezvén a felszólalások anyagát kijelenti, hogy a szekularizálczió követelése az elnöki felszólalásokban, valamint az összes jelentésekben minden alkalommal a kongresszus egyhangú helyeslésével megtörtént és ez irányban nagyszabású társadalmi és politikai mozgalom indult meg országszerte. Az elnökség is eljárt ez ügyben és pedig sokkal nagyobb eredménynyel, mint amennyit maga a javaslat kiván. Még több tárgyat intéztek el és délután 3 órakor a kongresszus befejezte tanácskozásait. Változás a honvédhadbiták osztályában. A király hozzájárult, hogy a honvédelmi minisztérium 15. osztályát 15/a és 15/b osztályokra válaszszák szét, hogy ez osztályokból egy negyedik rangosztálybeli tábornok-hadbiró, illetve a honvédbirák tisztikara főnökének vezetése alatt új igazságszolgáltatási osztályt szervezzenek és hogy a honvédbírák tisztikarának tényleges állományát két százados hadbíróval növeljék, valamint hogy a már fennálló tábornok-hadbírói állások egyikére egy negyedik rangosztálybeli tábornok-hadbírói állást szervezzenek. Beszámoló: Várady Imre dr., Nagybecskerek város országgyűlési képviselője, vasárnap, október 3-án, tartja beszámolóját Nagybecskereken, a «Kaszinó» nagytermében. Budapest, szeptember 30. / A pénzüügyminisztárium új államtitkárja. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király a pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök előterjesztésére Pap Elek államtitkári címmel és jelleggel felruházott miniszteri tanácsost államtitkárrá nevezte ki. Az luj államtitkár régi, kipróbált, kiváló munkába a pénzügyi közigazgatásnak, hosszabb tőn át igazi szakavatottsággal vezette a hitel- és költségvetési osztályokat és a kiegyezési tárgyalásoknál is hasznos szolgálatokat tett nagy tudásával. Igazságosságánál fogva, a tisztviselői kar osztatlan becsülését és szeretetét is bírja, kineveztetése tehát a pénzügyminizstériumban örömet és megelégedést kelt. Pap Elek 1868-ban született, így csak ötvenegyeik évében van. Állami szolgálatba 1850-ben lépett mint fogalmazógyakornok; 1881-ben pénzügyi fogalmazóvá neveztetvén ki, 1885-ban a volt pénzügyi közigazgatási bírósághoz osztották be, ahol rövidesen miniszteri fogalmazóvá lett; majd a pénzügyminisztériumban 1891-ben miniszteri titkárrá, 1896-ban osztálytanácsossá, 1903-ban minified tanácsossá ez év április havában pedig czimzetes államtitkárrá lett. Az 1900. évben nagy érdemeiért a király a III. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki. A képviselőház bizottságaiból. A gazdasági bizottság október hó 4-ik napján, hátfőn délelőtt fél 10 órakor a képviselőház elnöki elfogadó termében ülést tart, melyre, a tagok okvetlenmegjelenését kérik, sokkal jobban sajnálta. Egyszerre elevenedett meg, és egyszerre lett üres a lelki világa. Paradox érzések keltek birokra egymással a fáradt beteg lelkében, és a győzelem pálmáját egyikük sem tudta magához ragadni. A boldog műlt, és a halálosan szomorú jövő viaskodtak egymással, és vesztes közülük csak egy harmadik volt, és ezt a harmadikat Mellemének hívták. Mailernének. Csak Müllernének. Sem isteni dívának, sem egyszerű számnak, amivel a Kerepesi-temetőben szokták az olcsó, gondozatlan sírokat megjelölni. Mert Müllerné, az énektanárnő volt az, aki egy pillanat alatt élte végig Újból a múltját, és aki hirtelen rémesen tiszta tekintettel látott a jövőbe. És mi is volt ez a jövő? Tanítványai elhagyták, — hisz világosan megmondta a szeplős kis ügyvédné, hogy miért, — és így egyedüli perspektíva gyanánt csak az a hely látszott valószínűnek, amit reggel a vicze házmester jelölt ki oly jóslatszerűen a szemétpénzzel kapcsolatosan. Müllerné megborzadt egy perezre és azután átment a konyhából a lakószobájába. Nehézkesen maga alá szedte a csugos czipős lábait és leguggolt a lavendulaszagú, fénymázos szekrénye elé. Valami rozsdás kulcsot halászott ki a szoknyája kenyérmorzsás zsebéből és azután lassan, óvatosan nyitotta ki a szekrény alsó, fehérneműnek szánt fiókját. Rég elváligult, nyomtatott papiros arzént fájdalmasat, sejtelmeset, amikor kitolódott a fiók a szekrény aljából. Csupa kritika volt a nyomtatott papiros. A Müllernéről irt hőkölő, hizelgő kritika, nyomtatott tiszavirágok. Az öreg aszszony feltolta a pápaszemét a homlokára és félhangon,Kinnyögve kezdett el olvasni. Mire a végükre ért, átélte volt újból az egész életét. "A ragyogó, dicsőségteljes életét, amiről a kivágott újságlapok beszéltek és a szomorút, a szerencsétlent, ami utána következett. Nesun maggior dolore che ricordarsi del tempo felice nella miseria. Dante mondta és az a szegény öreg asszony, akinek önkéntelenül tolódtak fonyadt ajkai közé a fenti szavak, úgy érezte, hogy senki nagyobb, emberibb igazságot nem mondott soha, mint az olaszok halhatatlan költő-királyai. A szive, az a fáradt, szomorú szive, oly mérhetlen fájdalommal telt meg hirtelen, hogy még talán a kis unokáját sem látta volna meg ebben a perezben, ha az apró emberke valahogyan eléje került volna. De nem került. Nem őt látta. Egészen más volt az, amit látott: csendes, elhagyott fakeresztes dombot a temető szélén. Domb. Fakeresztes domb és a domb alatt egyszerű, fekete koporsó. Ingyen lakás. Évnegyed és szemétpénz nélkül. Az. És ebből a szomorú, kis utolsó lakásból mintha magnetikus sugarak áradtak volna a szomorú asszony felé. Valami halálos álmosság lett úrrá a lelke felett. Látta magát a koporsóban. A selyemruhájában látta és szép, fehér párnán nyugodott a feje, összekulcsolt, ránczes ujjai közt ott tartotta az elefántcsont-feszületet, azt, amely az ágya felett lóg és amelyet a kérmaanyjától kapott, amikor régen, Istenem, de régen, konfirmálták. És ezek a víziók oly szépek voltak. De olyan szépek, olyan hívogatok! Hát van szebb dolog a világon, mint az örök nyugalom, az örök pihenés a nirvána szóval? Müllerné úgy találta, hogy nincs. Hirtelen elhatározással felkapta a szekrény fiókjából kedves emlékeit és vitte őket a kályha felé. Az apró, rozsdás vaskályha kitátotta a fogatlan száját és a következő percben a gyomrában tűnt el minden, ami valaha rózsaszínű volt az öreg Müllerné életében. Müllerné végighúzott egy szál gyufát a vaskályha oldalán, libbent az apró láng és felgyűlt tőle a múlt. Dohogott a vasszörny, ágaskodtak a f elsárgult papiroslapok és kesernyés füst tolult ki a kályhaajtón az öreg asszony arczába. Ez maradt az életéből. Füst, kesernyés, rossz szagu füst... Müllerné hosszan — anélkül, hogy látott — tekintett a tűzbe és azután, felnyitotta a szoba közepén lógó egykarú gázfüggő szelentyűjét. A halálos méreg lassan, szivárogva ült nászünnepet a levegővel a kicsiny udvari szobában és nem telt bele két perez, Müllerné már úgy érezte magát, mintha kriptaszag lengené körül. Az elmúlás denevérszárnyú angyala röpködött minden kétséget kizárólag a halántéka körül. Szinte érezni vélte a szárnya suhintását a halántékán. A szíve a torkában dobogott és a gondolatai összekuszálódtak. Csak egy érzése maradt tiszta, az, hogy megoldotta az élet legnagyobb problémáját. Mert a halál meg az élet — Müllerné úgy, érezte— nem ellentétes fogalmak. Nem. Folytatólagos, elkerülhetetlen megoldása csak az egyik a másiknak. Igen, Müllerné hirtelen nagyon rosszul kezdte érezni magát. A lélekzete el-elakadt, mintha valami láthatatlan óriás rakta volna a húsos markát a mellére —■ és ideges reszketés fogta el a sovány, hegyes térdeit. Ez a vég, tagolta szinte gépiesen és hanyatt dúlt az ágyára. Annyi erejig még volt, hogy levetette az elefántcsontfeszületet a falról és azután összekulcsolta a kezeit. Egy darabig mintha még zenét, jól ismert opera-melódiákot hallott volna és azután hirtelen sötétség borult a lelkére. Nem volt öntudatnál többé, amikor a nap, a világ királya lassan, vonakodva siklott le az ég pereméről, hogy utolsó sugaraival bearanyozza azt a szobát, amelyben egy lélek mondott épp búcsút a testének. A horvát képviselők mentelmi ügye. A képviselőhöz mentelmi bizottsága tegnap nem tárgyalta a horvát képviselők mentelmi ügyét, amely napirendre volt tűzve. Az iratokhoz ugyanis 114 horvát lapban megjelent czikk volt csatolva és miután a magyar képviselők a horvát nyelven írt czikkeket nem értik, a czikkek magyarra fordítása vált szükségessé, ami Zágrábban fog eszközöltetni. Az OrsZ Református Lelkész Egyesület ma folytatta Detreczenben kongresszus tanácskozásait. Az egyesület Kocsis József előadása után aMagyar Közös Bevásárlási Szövetség országos szervezése tárgyában intézkedett. A református kultusz reformja tárgyában javaslatszerkesztő-bizottságot küldtek ki, Csiky Lajos teológiai dékán elnöklete alatt. Nagy István az 1848 évi XX. tcz. végrehajtási ügyét ismertette, valamint a javaslat hiányait és újabb sérelmes megszegé