Magyarország, 1910. augusztus (17. évfolyam, 182-206. szám)
1910-08-02 / 182. szám
. Abból pedig, hogy ellenségeinek erőfeszítése czélt érketett, világosan kitűnik, hogy alkotmányosságának alapjai gyöngék, ellentállást ki nem bírók, minélfogva az első föladat: ezeket az alapokat az egész nemzet bevonásával megerősíteni és megtörhetetlenekké tenni. A fölocsúdás folyamatának azért kell végbemennie, hogy azután teljes és friss erővel hozzá lehessen látni ezeknek a feladatoknak a megoldásához. Egyik irányban, a gazdasági önállóság kérdésében a legerélyesebb ellenállásra van szükség, hogy a nemzet kizsákmányolói czéljukat el ne érhessék, erőfeszítéseik gyümölcseit be ne szedhessék és a nemzet gazdasági béklyóit ne állandósíthassák. A másik irányban, a demokratikus átalakulás, a nemzet egyetemére kiterjedő választói reform tekintetében pedig állandó, szakadatlan serkentő és sürgető munkát kell végezni. A közeljövő politikai feladataiban ennek a kérdésnek kell dominálnia, és a nemzet igazi akaratát képviselő ellenzék akkor tölti be hivatását, amikor minden más téren, ahol a nemzetet megterhelni, megsarcolni akarnák, kemény és kitartó ellentállást fejt ki és ezáltal meggátolja azt, hogy a politikai élet tehervonata más, helytelen vágányra tereltessék. Vagyis: meg kell győzni császárt, kormányt, többséget és mindenkit arról, hogy ebben az országban semmiféle nagyobb kérdést el nem lehet intézni addig, amíg az ország és az alkotmány demokratikus átalakulásának a kérdése becsületesen megolldva és elintézve nincs. Természetes, hogy ez a meggyőzés csak nagy és heves parlamenti harczok árán lehetséges. Ehhez pedig pihent erő, visszanyert önbizalom, az ügy igazságába vetett hit, férfias harczkészség és lankadást nem ismerő kitartás szükséges. A depresszió érzetének az ellenzék soraiból el kell tűnnie, és helyet kell adnia annak a tudatnak, hogy a sors, a történelmi akarat nagy dolgok kivívására szemelte ki azokat a férfiakat, akik, mint az ősz Madarász József a mostani országgyűlés megnyitása alkalmával nagyon helyesen mondotta, a nép igazi akaratából jutottak a nemzet képviselőházába. Menjen csak most haza ez a fáradt és csüggedt képviselőház. Hisszük, akarjuk hinni és reményleni, hogy ősszel, amikor újra összejő, megváltozik a szelleme, visszatér a lelke és csalódást csakis a nemzet ellenségeire fog hozni, akik azt hiszik, hogy a magyar képviselőház a zsebükben van. Olsvayné észre is vette tartózkodását, de nem tette szóvá. Istenem, anyósnak készült és tanulékony volt. Megsejtette jó korán, hogy a modern kor alakulásában a régi anyósok szerepét, szeszélyeit a fiatal menyek okkupálják s hogy egy jóravaló anyósnak felesleges minden érzékeny kerlés, de hallgatás a helye. És elfelejtett rögtön mindent, mikor később felfogta a fiatalok egyetértő tekintetét, hogy tenniszezni mennek. — Ne zavarjuk őket, — gondolták mind a ketten s mig odafenn tizesztendei programmot apró részletezéssel előre megterveztek, tarkitva keresztelőkkel, apró kecske- és kicsi penny-fogatokkal, a tennisz felé vezető útón azt mondta Rózsika Olsvaynak: — Kijelentem magának, Peti, — akár tud róla, akár nem — hogy én anyáink tervébe nem megyek bele. Hogy erről nem tudtam eddig s nem is akarok tudni ezután se, mert engem a magam szivén kívül semmi és senki nem fog befolyásolni. Engem nem lehet odatonálni senkinek se; akihez én hozzámegyek, azt szeretni akarom, de még jobban kívánom, hogy ő szeressen és szabad akaratából óhajtson engem! — Én nem ismerem a tervüket. — Gondoltam — felel a leány. — Annál szebb’ az eset. S annál kevésbbé hízelgő rám nézve. — Miről van szó? — kérdi érdeklődve Olsvay. — Arról — hangzák’ a válasz hidegen, nagyon hidegen és ebben a fagyos tartózkodásban úgy festett ez a szép szál leány, mint egy gőgös királyné — van szó, hogy bennünket össze akarnak házasítani. — Mármint magát, Rózsika, és engem? — úgy van. De ne csodálkozzék és ne okozzon vele magának gondot. Én éppen olyan kevéssé akarom, mint maga s amilyen őszinte baráti érzéssel gondolok magára, éppen oly kevéssé tudnék iránta másként érezni. — Szóval: ki vagyok kosarazva. — Csak azt lehet kikosarazni, aki megkér bennünket. S maga nem tette ki magát ennek. A kosár — közös elhatározással és egyetértéssel — a mamák álmának szól. Aztán hűségesen elmondott mindent abból, amit hallott. Mint két fiatal pajtás, nevettek együtt. Peti azt gondolta magában, hogy Rózsikát feleségnek venni ugyan esze ágában se volt, de a dolog mégis mulatságos. Megbeszélték, hogy Olsvaynak csakugyan illenék már megnősülni, közel harminczéves. S hogy körül is néz egy kicsit a világban. Majd Rózsika segítségére lesz. ő maga még várhat a férjhezmenéssel, hiszen alig múlt húszesztendős. Anyáiknak nem szólnak, csak mikor már megtalálta Peti azt, akit neki a sorsa szánt. S míg a két mama boldogan álmodozott tovább, a két fiatalnak egyre messzebb esett egymástól az útja. Ha társaságban összeült a két önjelölt anyós, jóindulatú mosolygással nézték őket az emberek. Mindenki tudta, hogy a fiatalok nem kellenek egymásnak, csak ők nem akarnak tudni, látni semmit. Lehetetlen, hogy a dologból valami ne legyen, gondolták magukban. Ők bíztak benne. Sőt sok beható tárgyalás után megegyeztek már Rózsika új budoárjának spinében is. A fehéret unalmasnak vélték, a kéket sablonosnak, a rózsaszín meg leányoknak való. Sárga és halványlila között ingadoztak néhány napig, míg végre valami opálos tengerzöld színben állapodtak meg. Olsvay Peti akkor már hosszú időn keresztül járta a világot, a hatodik héten mulatott Budapesten, s hol ezzel, hol amazzal a leányéval együtt emlegették a nevét. Rózsika pedig egy egészen elfogadható kérőt kosarazott ki. A dolog nem volt egészen korrekt, mert bizony a szép leány eléggé udvaroltatok magának az illető gavallérral. De végre is nem tudott igent mondani. Azzal okolta meg önmaga előtt a dolgot, hogy nem megy férjhez sohase. Alapítványi hölgy lesz. Annyira okvetlenül ne rad rá a szülei után, hogy szerényen, tisztességesen megélhessen belőle. Petivel meg már oly régen találkozott, hogy bátran el is feledhették egymást. A két mama boldog ábrándja már nem is boszantotta, inkább némi kis sajnálatot érzett irántuk. Peti nem is jött haza az utóbbi időben. Nem akarta kitenni magát anyja unszolásának, aki megkívánta tőle, hogy Futakyéknál esetrőlesetre viziteljen. Aztán boszantotta Rózsika szemében az az örökös kérdés, hogy — még mindig nem talált senkire? Jóságos Isten, dehogy is nem talált, csakhogy mindeniknél, valamennyinél különb volt Rózsika. És körülbelül valamennyi szívesen is fogadta volna közeledését, de őt hidegen hagyta az egész világ.Pedig nem volt szerelmes belé, igazán nem, ezt tiszta meggyőződésből hitte és nem szűnt meg benne a remény, hogy rátalál majd arra, aki mellett elfelejti az egész világot. Végre is haza kellett térnie; az intézője olyan dolgokat referált neki, amelyek elintézéséhez személyes jelenléte kívánatos. Azon tűnődött egész után, hogy miként térhetne ki Rózsika kérdő tekintete elől... Kigondolt egy ártatlan hazugságot. Hogy már van válasz* tottja. Valaki, akinek még nem szólt semmit»’ de akihez visszaossza húzzák a gondolatai." Tulajdonképpen nem is volt valótlanság a dolog. Aki legjobban érdekelte mégis, az egy bájos, szőke leány, akivel összetévedt olykor* olykor a tekintete. Határozottan érdekes leány és ki tudja? A félvalóságból bizonyosság is lehet. És Rózsika szemében legalább nem fogja látni többet ezt a kellemetlen kérdő tekintetet. ... " Jókedvűen hajtott át hozzájuk’. Mert, elfé* mAGYARORSZÁG Budapest, l£>xv. iujuu, amrüsztüs 2. A politikai helyzet Saját tudósítónktól. 1— Budapest, augusztus 1. "A képviselőház a nyári szünet előtt ma tartotta utolsó érdemleges ülését. Lesz ugyan még két formális ülés, a holnapin a konzuli bíráskodásról szóló törvényjavaslat harmadszori felolvasása történik meg, a csütörtöki ülésen pedig a főrendiháznak az oda tárgyalás és «szíves hozzájárulás» végett átküldött javaslatokról érkezendő üzenetet veszi a képviselőház tudomásul. És ezzel bezárulnak a parlament kapui, s a képviselők csekély számú csapata is, amely még tartózkodik, szétoszlik a szélrózsa minden irányába. Hír szerint szeptember hó 26-án gyűl ismét össze a képviselőház, de első feladataként a delegáczió tagjait fogja megválasztani, s aztán újra elnapolás következik, míg a delegácziók végzik munkáinkat. A közös ügyes bizottsági tárgyalások után sem fog következni a parlament plénumának munkája, mert előbb a jövő évi költségvetést tárgyalja le a pénzügyi bizottság, így tehát csak október végén,vagy november elején fognak a képviselőház érdemleges ülései megkezdődni. * Hatalmas, nagy arányokban folyt le tegnap a munkásoknak tüntető felvonulása és népgyülése a lakásmizéria és házbéruzsora ellen. Elől a gyermekek, utánuk az asszonyok s végül a férfiak sorakoztak s a Hunyadi-térről a Csengery-utczán, And'" •"-•-utón, Nagykörúton és Rákóczi-úton át vonultak a Garay-térre, hol a népgyűlés lefolyt. Az impozáns nyugatat felvonuló tömeget a közönség mndenütt élénk rokonszenvvel üdvözölte és gyakran meg is éljenezte. Hiszen Budapest polgárságának túlnyomó részét szintén ugyanazon nyomorúság terhe sújtja, amelynek szomorú képét nyújtották a felvonuló tüntetők. Ma már tarthatatlanok és tűrhetetlenek azok az állapook, amelyek a fővárosi lakásviszonyokat uralják. A sokat szidott koalíciós kormány megkezdette a szociális intézkedéseket, hogy enyhítsen a bajokon, de bizony a már több, mint félév óta Uralomra került Uhuén kormány «nemzeti munkája» e téren is megbomlotta az előhaladást. Különben aprólékos intézkedésekkel ez álapotokon segíteni nem lehet. Több irányú, nagy konverepcziójú intézményeknek égé,ez sorozatára van szükség. S ezeket vaskövetkezetességgel, erős kézzel, s mindenekfölött gyorsan kell létesíteni. A képviselőház gazdasági bizottsága a parlamenti vendéglőst évi tízezer korona szubvencióival segélyezni javasolja. Jól választotta meg a gazdasági bizottság az időt erre a szubvencióra. Amikor Budapestet lakás- és kenyérforradalom fenyegeti, amikor az állam szolgái kiirtják családjukat, mert nem nézhetik tovább azok irtózatos nyomorát.■