Magyarország, 1913. április (20. évfolyam, 77-102. szám)
1913-04-01 / 77. szám
, Tisza István és Lukács László neve örökre összefonva, összeforrva marad, és hiába erőlködik egyik is, másik is, hogy nevét a szégyentábláról kivakarja, nem fog nekik sikerülni. Együtt indultak el a fosztogató hadjáratra a nemzet jogai, javai, vagyona ellen, nekik tehát együtt is kell megbukniok. Van valami magasabb erkölcsi igazságszolgáltatás abban, hogy amikor már megutálták egymást, nem képesek egymástól szabadulni, és görcsösen, elvárhatatlanul összefonódva, egymást merítik a víz alá. A helyzet. — Saját tudósítónktól Budapest, márczius 31. Amióta a Tisza—Lukács-uralom boldogítja Magyarországot, azóta Bécsben egyebet sem tesznek, mint újabb és újabb követelésekkel nyomorítják az országot. Amint a véderőreformból törvényt csináltak, s az alkotmányos törvényhozást az erőszak törvényalkotási módszere váltotta fel, Bécs csodálatos találékonyságot tanúsít újabb követelések támasztásában. Alig pár hete, hogy a külpolitikai bonyodalmak által indokolva, ötszázmilliós hadügyi követelést szegeztek a nemzet mellének. Nyomon követte ezt az újabb létszámemelésnek híre. Először csak harminczezer főnyi emelésről volt szó, talán azért, hogy ne ijedjen meg a nemzet. Mára azután a bécsi lapok autentikusan köztik a közös minisztériumoknak a magyar és osztrák kormánynyal létesített végleges megállapodását a létszámemelésre. Eszerint ötvenezer főnyi újonczlétszámemelésben állapodtak meg, ami százmillió költségtöbbletet involvál. Ez a százmillió azonban csak szervezési költség, s természetes, hogy az ötvenezer ujoncznak évi ellátási költsége számos millió évi költségemelkedést jelent. A bécsi tekintélyes lapok unisono erről az újabb megterheltetésről írnak, s azzal indo- IW——------irr-i^T-irr-ii -----------------------------fm* kolják ezt a ránk nézve elviselhetetlen és teljesíthetetlen megterheltetést, hogy Németország Iiadseregfejlesztésével lépést kell tartanunk. Ezzel szemben Mába emeljük fel mi tiltakozó szavunkat, hiába hangoztatjuk, hogy nekünk nincsenek semmiféle hódítási aspirációink, — mi békében akarunk élni mindenkivel, — a mi óhajtásainknak és akaratunknak nincsenek szószólói és nincsen foganatja. Minket a szabadelvű és a munkapárti rendszerek néma adóalannyá alacsonyítottak, akinek nincsenek jogai, csak kötelezettségei. És ha már tehetetlen, számba sem jövő fizetőgéppé lettünk, még csak az időt és alkalmat sem válogatják, hanem akkor akarják a terheknek a fojtogató hurkát még szorosabbra húzni, amikor a katonaság szerepe előttünk a leggyűlöletesebb és azegész hadsereg a legnépszerűtlenebb. Igaz, hogy Bécs szempontjából a mai idő a legalkalmasabb a nemzet teljes leigázására, mert szolgálatkészebb és szolgalalkabb többség még sohasem állott rendelkezésükre, mint a nemzeti munkapárt. , Az ellenzék a parlamentben el van némítva. Aki tiltakozó szavát fel merné temetni az egyre fokozódó abszolutizmus ellen, azt Tisza Pavlik kezére adja. A többségi abszolutizmus ellen való képviselőházi küzdelemnek erkölcsi akadályain kívül ott áll a fizikai erőszak torlasza is, és ott fog állani a jövőben is. Tisza már kinevezte a parlamenti őrség tagjait, legénységét és tisztjeit, s májustól kezdve ez a válogatott legénység fogja teljesíteni Pavlik undorítómunkáját. A vitéz gárda kinevezésének név szerinti közzététele még késik, tisztán a kíméletből. Jól tudja Tisza is, s jól tudják a válogatott legények, hogy undok vállalkozásukért bajtársaiknak és az egész társadalomnak megvetése fordul feléjük, s amint nyilvánosságra kerül kinevezésük, ki lesznek közösítve a tisztességes társadalomból. Ezért hát várnak a fényes névsor közlésével egészen az utolsó pillanatig, az akczióbalépés idejéig, de már előzőleg elfoglalják a kaszárnyává alakított képviselőházat. — Férjhez fogjuk adni.■— Tizennyolcz éves. — Úgy tudom, az anyja is... No jó, hát nem hozom elő többet. De, eltekintve mindentől, egy kifejlett, egészséges, leány, férjhez mehet tizennyolcz éves korában... — Ugyan, kihez? Az itteni fiatalemberek'... . ■— Szó sincs róla! Ezeknek az inczifinczi legényeknek, akik itt a korzón, a lányok körül lebzselnek, dajka való, nem feleség. Ezek közül ugyan egyikre sem bíznám a Gábor Lenke leányát. De tudok valakit... Azzal, hogy az egész ország háborog a nyomorult rendszer felen és hogy a tiltakozó és bizalmatlan törvényhatóságok száma ismét megszaporodott Szabolcs vármegye súlyos ítéletével, a haladó karaván nem törődik. A létszámemelés. A «Belt» vasárnapi számában a létszámemelés dolgában a következőket írja: [ A hadügyminisztériumnak] az a szándéka, hogy az újonczlétszám fölemelését még a nyári szünet előtt nyélbe üsse. Lilikács László legutóbbi kihallgatása is leszel a kérdéssel függ össze. Az ujonczlétszám fölemelését illető előzetes tanácskozások már befejezést nyertek. Ezek a hadsereg állományát évi 50.000 ujonccsal fogják fölemelni, s minthogy kétéves szolgálat van, évenkint 26.000-rel több ujonczot követelnek. Ez a létszámemelés természetesen tetemes költséggel jár. A szükséglet részben egyszeri, részben állandó jellegű. Az egyszeri szükségletet körülbelül százmillió koronára teszik, de ezt több évre fogják felosztani. . A miniszterelnök nyilatkozata: Lukács László miniszterelnök a «P. Lloyd» egy munkatársa előtt kijelentette, hogy jól érd magát s nem fáradt bele a politikai küzdelmekbe. Majd a helyzetről szólván, a többek között ezeket mondta: — A kormány mindazokat a feladatokat, amelyekre vállalkozott, megoldotta. Véderőreform, választói törvény, házszabályrevizió mind tető alá került. Annak a kormánynak, amely ilyen eredményekre mutathat rá, nincs oka, hogy görcsösen ragaszkodjék a hatalomhoz. És ha int az óra, hogy búcsút vegyenek a hatalomtól, a becsületesen teljesített hazafias kötelesség nyugodt öntudatával cselekszik meg ezt De hogy az ország kára nélkül elmehetnek, ebből még nem következik, hogy a kormány meg is barátkozott már a visszalépés gondolatával. Ha az ellenzék azt hiszi, hogy egy olyan kormány, amely bevált, pusztán azért, mert bevált, átadja a helyét ellenfeleinek, ez olyan politikai balvélemény, amelybel az ellenzék soraiban oly gyakran találkozunk. De azok a faktorok sem osztják ezt a véleményt, amelytől a kormány sorsa függ. A schönbrunni váratlanul jött audienciára nézve azt mondja Lukács, hogy csalódik az ellenzék, ha azt hiszi, hogy ez a kormány elejtését jelenkedjék, a megrémült szülők még sokáig tanakodtak a távol fekvő hálószobában. — Láttad ? — kérdezte Mészárosné az izgalomtól elfúlt hangon, miközben remegő kezével alig tudta megoldani ruhája szalagját — még a mozdulatai is... Mikor nekem kezet csókolt, aztán fölvetette a fejét és ment ki... A léptei... A csipője ringása... Mintha csak káprázat volna... Egyszer láttam azt az aszszonyt a templomból kijönni... És mindig előttem van... Mészáros a könyveit szedte elő, amikből az ágyban olvasgatni szokott. Ez a munka látszólag annyira elfoglalta, hogy nem felelt. — Hiába volt hát minden fáradozásom, — aggóskodott tovább az asszony. — Ez a végzetes hasonlatosság, mintha gúnyosan kaczagna a szemembe : «lerombolok mindent, amit építettél...» — Még nem tudhatjuk, fiam, igyekezett őt megnyugtatni Mészáros, nem sok meggyőződéssel a hangjában. — A külseje... Nos, az letagadhatatlan... De nem következés azért, hogy örökölte annak az asszonynak a kárhozatos hajlamait is. («Az az asszony...» Egymás közt csak így beszéltek az első Mészárosnéról.) — Mindössze huszonnégy órája, hogy vele vagyunk. Ezalatt nem ismerhettük ki. A bizonyítványai nagyon szépek, úgy tanulmányai, mint magaviseletét illetőleg. Már pedig ez az Orsolya-szüzeknél sokat jelent! Mindenesetre, most már rád hárul a kötelesség, hogy tovább is... — Isten ments! Ezt a felelősséget én nem vállalom! —— Mit akarsz hát? — Nos? * — Fejér György... — De hiszen az... — Harminczhárom éves, meglett, komoly férfiú. Szép állása van. Minden tekintetben megfelelne. Mészárosnak aggodalmai voltak. — Úgy hallottam, pénz kell neki. — Szót sem érdemel. Egy kis adóssága maradt még kora fiatalsága viharos éveiből. Beéri, ha azt kifizetjük. Én már informáltattam magam. — Mégis! A korkülönbség igen nagy! — Az a tizenöt esztendő? Hány boldog házasságot tudok, ahol a férfi még idősebb, ott van Turczinszkyné. Ugyan kivel cserélne? —• Igen. De ez az ember, ez a Fejér... — Nem Adonisz, az igaz. De ez is gusztus dolga. Némelyek határozottan érdekesnek találják. Különben is, mit akarsz? Megvárni, amíg a házad megint botrányköve lesz a városnak? Ez hatott. Semhogy egyébről ne pletykájának, mint az ő tisztességes házáról, inkább vigyék a leányt minél hamarább ül. És gyorsan ment minden, mint a mesékben szokás... Néhány napig volt csak otthon Mária, mikor egy délután Fejér György, városi főmérnök látogatott el hozzájuk. Alig szólt a leányhoz, csak koronként vetett rá kutató pillantást, ami fejébe kergette a vért... Legjobban szeretett volna kifutni a szobából, de mozdulni sem tudott a zavartól és ijedtségtől... A mérnök ezentúl mind gyakrabban ment. Most már ebédre is hivatalos volt vasárnaponként, amikor délután kirándultak Mészárosok szőlőjébe. Későbben a család egészen kiköltözött a csinos nyaralóba. Fejér most sem foglalkozott többet a leánynyal, mint bent, a városban. Hagyta, hogy könyvvel a kezében órákig üljön kedvencz helyén, a hegy aljában, az orgonabokrok tövében. Mária nem olvasott, csak töprengve nézett maga elé és mindig összerezzent, valahányszor a zömök férfialakot megpillantotta az út felső részén. Ilyenkor hirtelen felnyitotta a könyvet ... De Fejér nem ment le hozzá, hanem újra visszatért a verandára, ahol leendő apósával késő estig kvaterkáztak. Aztán egyszer csak azt mondták neki: — Férjhez fogsz menni Fejér Györgyhöz! Semmi többet. És ő egy szóval sem ellenkezett. Megszokta kicsikorától, hogy Úgyis hiába, a szülői akarat ellen nincs appelláta. — Most itt az ideje a lefekvésnek. És ő ment szépen feküdni, holott boldog kis pajtásai még akkor keringőztek javába a fák alatt* MAGYAROESSAG Budapest, 1913. kedd, április 3.