Magyarország, 1913. június (20. évfolyam, 129-153. szám)
1913-06-01 / 129. szám
2 összetörésére. Minket nem csüggesztett az, hogy magunkra voltunk hagyatva, hogy a sajtóban is örökös támadásoknak voltunk kitéve. Még ma is lehet hallani, hogy az obstrukczió milyen bűn és hogy milyen jogosult dolog annak letörése. Persze hogy bűn az obstrukczió, nemzetellenes és megnem engedett czélokra. De ha a nemzet szabad akaratából beküldött képviselők egy ilyen alávaló gaz rendszert akarnak megdönteni és a nemzet uralmát akarják visszaállítani, az nem bűn! Az egyenesen kötelesség. Sokkal kényelmesebb lett volna természetesen ölbe tenni a kezünket és néma szemlélői lenni Tisza, Khuen és Lukács garázdálkodásának, így megtarthatták volna a korrupczióra alapított uralmukat, ameddig csak akarták volna. Zsarolhatták volna tovább a bankokat és vállalatokat, a bihari gárda minden tagját pedig százezres borravalókhoz juttathatták volna. De az évekig tartó harcz végre is nyílt színvallásra kényszerítette őket. Az ellenzék szívós küzdelme letépte az álarcot a parlamentarizmus hazug ábrázatáról és meztelenre vetkőztette ezt a korrupczióra alapított kormányzati rendszert. Ezek a lefolyt nehéz idők ne múljanak el a nemzet feje fölött tanulságok nélkül. Ha sikerül most megdönteni a mai kormányzat uralmát — amit mindnyájan remélünk — azért el ne bizakodjunk. Nem lesz könnyű feladat még nemzetünket az igazi alkotmányosság útjára rávezetni és ott meg is tartani. Felülről van az az egész rendszer tartva és támogatva! Ha le is rázza a nemzet magáról a hatalom egyik-másik exponensét, jön utána a többi. Élülről kezdődik a harcz. Sőt láttuk, hogy a Tisza-uralmat még gyalázatosabb formában és még gonoszabb czélok keresztülvitelére restaurálták. Egy örök igazságnak kell tehát az egész magyar társadalmat áthatni. Politikusoknak, sajtónak, közvéleménynek egy áttörhetetlen szolidaritásba kell egyesülni. T. i. abban, hogy: az abszolút uralom ide küldött embereivel szemben kérlelhetetlen és közös harczra kell szervezkedni! Akárki legyen is az, legyen annak neve, vagy ne legyen neve. Horvátországból küldessék az illető, vagy Krajnából. Levitézlett politikus legyen, vagy új ember, aki Magyarországon a császári akarat végrehajtására vállalkozik, azzal szemben minden igaz magyar embernek a legerősebb frontba kell állani! Lám Récsey Ádámmal sem közösködött hajdanra egyetlen magyar ember és egyetlen magyar politikai párt sem. Pedig Récsey is magyar ember volt. Kinevezett miniszterelnök volt, és még sem gondolt senki arra, hogy a magyar pártok letörésére vele szövetkezzék, vagy őt nyíltan, vagy titokban támogassa. Principiis obsta ! Ez a régi igazság : az elveknek kell ellenállni! A szigorú elv az, hogy a nemzetet csak alkotmányos formában lehet kormányozni! Ha itt pénzzel és erőszakkal akarnak az abszolutizmus emberei eredményeket elérni, akkor mint a megbolygatott méhkas kell a nemzetnek egységesen felzúdulni. Az ezen elv ellen való vétkezés volt az elmúlt időknek legnagyobb átka. Teljes félreismerése volt a helyzetnek. Segítése és támogatása a nemzet letörésére ide küldött és aljas eszközökkel dolgozó vállalkozásnak. Inkább bukdácsoljanak és inkább kísérletezzenek ameddig tetszik, de nem szabad senkinek sem az ilyen hatalomnak szolgálatába szegődni. Félre kell tenni a nemzet alkotmányának válságos korszakaiban minden más kérdést. A legkülönbözőbb pártoknak, a legkülönbözőbb gondolkodású politikusoknak össze kell működni a fenyegetett alkotmány megmentésére. Hiszen természetes, hogy a nemzeti élet ezer tagozatból áll. Arisztokraták, munkások, klerikálisok, szabadkőművesek és minden más véglet egyaránt helyet talál egy nemzeti organizmusban. De akár fegyverrel, akár alkotmányos küzdelemmel kell a nemzet jogaiért síkra szállni, nem szabad közöttük különbségnek lenni amiatt, hogy életnézletükben, osztályérdekeiknél fogva eltérő felfogást vallanak. Az a nagy vergődés, amelyben a magyar közélet az utolsó évtizedekben van, a nemzet minden igaz fiát komoly mérlegelésre készteti. Mit ér a hatalom, mit ér az az után való futkározás, ha nemzetünk jövőjét biztos mederbe nem terelhetjük ? Ilyen nagy czél, amelyet magunk elé tűzhetünk, a nemzet újabb alkotmányának szilárd megalapozása. Ilyen czél az ország ipari és kereskedelmi fejlettségének megteremtése. Ilyen czél az ország magyar nemzeti jellegének a hadseregben, diplomácziában és udvartartásban való keresztülvitele. Mind egy-egy hatalmas korszakalkotó lépést jelent ez, amelynek sikere érdekében ismét a nemzet összes erőit kell koncentrálnunk. Ha az ellenzéki harczok most ezért érnek és sikerül a mai bűnös kormányzati rendszert Lukácscsal, Tiszával és Khuennel együtt megsemmisíteni, a nemzet közvéleménye legyen összetartó és óvatos. Ne hagyja magát olcsó és értéktelen sikerek kedvéért az igazi útról eltéríteni. A földre, mint kis játékszerek... az Euphrates egy sötéten csillogó szálig, s a feléje futó utak csak keskeny, szürke vonalak... Hallgatódzott Nebukadnezár; hallotta Amuhia sóhajtásait, ahogy feléje lappangott, hogy megkérdezze, mit akar éj idején Baál isten szentélyében ?! A királyné megmozdult és hirtelen fölment a megkeskenyült lépcsőzeten s megkopogtatta a szentély ajtaját. A szentélyajtó kinyílt, aztán becsukódott — Nebukadnezár éppen akkor ért oda. Felhördült, szitok tört ki az ajkán és az ajtónak rohant. Megválik, ki az erősebb : Baál-e, vagy Nebukadnezár ! Berontott, de nem Baál istent találta ott, hanem a főpapot, ki gyermekkorában a nevelője volt. És nem az öreget látta benne, hanem a férfit, ki éjszaka Baál szentélyében szép asszonyt, királynét fogad... Megrettenve néztek rá, olyan sötét és vad volt a képe. Fogcsikorgatva közelgett feléjük, szemében sárgás-zöld tűz égett s gyémántos tőrére tette a kezét. A királyné fölsikoltott és hátrált- A főpap alakja pedig megnyúlt, vékony, fehér kezét, amelyen Baál szent gyűrűje káprázatosan csillogott, fölemelte: — Nebukadnezár! Érczesen, tiltó parancsként csengett a hangja, merev szeme felejt lövelt s Nebukadnezár, a világ ura, megtorpant a tekintet alatt és a csillogó tőrt a kezéből kiejtette. Hörögve hátrált, de a foga csattogott. Az ajtóból visszaszólt: — Vessétek le magatokat atoronyból. Ha nem, holnap megöletek! II. Arra eszmélt, hogy ott fekszik a függőkertek tövében, a sötét cziprusok alatt. Maga sem tudta, hogy került oda. A feje sajgott, zúgott, a lába vérzett. És fölnevetett csendesen, hogy a vére a fűszálakra hull... Föl akart kelni, de olyan sajdulást érzett a fejében, hogy visszaroskadt. Hallgatott a csendességben, hallgatta az őrkatonák távoli lábkopogását. És töprengett, mint aki zűrzavaros álomból ébred, tűnődött, hogy mi történt vele! Éles, erős sugár gyűlt ki az agyában. Amuhia a Baál szentélyében! Elment a főpaphoz! Most mit csináljon, mit tudjon csinálni velük, ha nem ugrottak le a hetedik toronyból? Megöleti! De egész Babilónia, Szíriáig és a zsidóföldig rajta fog kacsagni titokban, a világ után, aki ahelyett, hogy Babilon szüzei közül választott volna, elment a médek országába egy silány rózsáért! Fölemelte az öklét és verni "kezdte a fejét. Nebukadnezár ökör! És elmondta, elmormogta legalább százszor, hogy: ökör, ökör, ökör!... Kitépett a főpap nyelvét, a hátából szijjat hasíthat, karóba húzatja s Amuhiát is megöleti iszonyú kínzással... És amíg elgondolta ezeket, csendesen vihogó hangot hallott valahonnan : ökör, ökör, ökör... Szétnézett, senkit sem látott, mégis szól a hang: ökör, ökör... Remegő szemét ismét meghordozta a cziprusok árnyékain. Senki sincs sehol. — Ökör, ökör, ökör... Ki meri ezt mondani Nebukadnezárnak, a világ urának?! Fölpattant, mint a karika. Hallgatódzott és tisztán hallotta a csendes, gúnyos hahotát: ökör, ökör, ökör... A fák mondják? A fűszálak kiáltják? Az éj, a levegő tele van vele. Égből ez hallik, a földalól . Ökör, ökör, ökör... Megroskadt, leguggolt, hallgatódzott és a rémület megrázta a testét. A belsejéből, a lelkéből hajlik a szózat! A Ka, énjének bent lakozó énje szól hozzá: ökör, ökör, ökör.. Föl akart ugrani, hogy berohanjon a palotába, de ahogy fölemelte a fejét, rémeset kiáltott. Egy nagy fehér ökör állt előtte, s tüzes szemet rámeresztette! És hallatszott a titkos szózat: te vagy ez, Nebukadnezár, az ökör, ökör, ökör... Megfordult és megfutamodott, de a nagy,fehér ökör csak előtte van! Akármerre néz, mindenütt ott van, ott látja égen-földön, mindenütt, ahogy rámereszti nagy, tüzes szemét... Ha megáll, megáll, ha fut, vele fut. Rohanni kezdett a palota rengeteg kertjében, és vele rohant mindenütt a nagy, fehér ökör! Vad düh fogta el Nebukadnezárt, az ökörnek rohant, megragadta, és tépni-marczangolni kezdte. Érezte, hogy fogja s mégis neki fájt; érezte, hogy marczangolja, s mégis neki csurrant ki a vére... Ökör, ökör, ökör!... Elesett a földön. Az ökör is elesett. Négykézlábra állt, négy lábra állt az ökör is. Ha behunyta a tzemét, akkor is látta, s ha bedugta a fülét, akkor is hallotta: ökör, ökör. Ott találták a palotaőrök szegény Nebukadnezárt a fűben. Napkeltekor mászott a földön és a fogaival tépte a füvet a cziprusfák alatt. Csendes, szomorú bődüléseket hallatott, s amikor Asssurdán, a palotaparancsnok hozzá közeledett, feléje döfött a fejével, mintha szarva lett volna... III. Amuhia nemes és hős lelkű asszony volt. Nebukadnezárt forrón szerette. Akkor nap azért ment Baál templomába, mert észrevette, hogy az ura ragyogó elméje elborult. Elment titokban, egyedül, hogy, a főpappal nézess© . ' IE 2 G Y A* * w fl x / Ct Budapest, 1913. vasárnap, junius I*