Magyarország, 1913. december (20. évfolyam, 284-308. szám)
1913-12-02 / 284. szám
Bstoefc 1913. Mt december: 2 EEAGSÍABOIISBÜG Károlyi Mihály gróf beszéde. Tisztesit Országos Bizottság! Személyes megtérmadtatás czlimén kérek szót A megtámadta lap, amelyben részlesültem, igazi, hogy nem itt hangzott el, de egy, a külügyi albizottságban elmondott beszédemből keletkezett, amelyet a miniszterelnök úr a nyilvánosság előtt kritika tárgyává tett. Minthogy egyrészt úgy látom, hogy ez a kérdés meglehetősen nagy port vert fel másrészt Magyarország és Francziaország viszonyára vonatkozik, azt hiszem, legjobb, ha az Országos Bizottság szívos engedelmével itt, ahol a dolog keletkezett, védem meg magamat. (Halljuk! Halljuk!) Midőn a külügyminiszter úr expozéjával foglalkoztam a külügyi albizottságban, többek között az expozé azon passzusát kifogásoltam, amely a franczia köztársaságra vonatkozott. Annyit jegyeztem meg akkor, hogy kifogásolom azt a rideg hangot, melyet a külügyminiszter úr használt e köztársasággal szemben, holott tudtommal Franciaországnak egyetlenegy bűne az, hogy nem ad nekünk kölcsönt arra, hogy azt az ellene való fegyverkezásre is felhasználhassuk. A miniszterelnök úr már akkor félreértette intenczióimat, illetve olyan értelmezést akart szavaimnak adni, mintha nekem az volna a célom, hogy a franczia tőkét a monarchiába, illetve Magyarországba való bejöveteltől visszatartsam. ■Válaszomban már akkor az albizottságban kifejtettem, hogy ez félreértés, mert senki nem óhajtja melegebben, mint én, hogy éppen franczia tőke hódítson tért Magyarországon. Még a külügyi albizottság ülése előtt egy franczia hírlapíró kérdésére szóról szóra, következőket mondottam. «Az expozénak Francziaországra Vbrantkjonó része mindenkit meglepett, különösen minket, akik Francziaország barátai vagyunkés akik nem tudjuk megérteni, különösen, ha az expozé egész tartalmát nézzük, miért használt a köztársasággal szemben ily kevésbé baráti hangú kifejezéseket. Ez egyike azoknak a dolgoknak, miket a legmélyebben sajnálok, minthogy szerintem a kis érdekünkben áll, hogy a legjobb viszonyban legyünk Franciaországgal és mert az a meggyőződésem, hogy csak Franciaország segélyével lehetne az általános feszültségen enyhíteni. Különben 1s Francziaország volt az az ország, amely leginkább exponálta magát a válság egész folyamán az európai béke fentartása érdekében. A magam részéről úgy látom, hogy a hámasszövetség és Berlin politikája a végletekig militarista politika, márpedig a mi érdekünk elsősorban a béke, mert mégegy győzelmes háború is csak kárunkra lehetne. Én belátom, hogy Francziaország egészen oliosan jár el, ha tőkepénzeit nem gyümölcsözteti oyan országokban, amelyek ezt a préna, a hármas entente ellen való fegyverkezésre, tehát Francziaországgal szemben is felhasználná. A mi pénzügyi forrásaink annyira kimerültek, hogy nem bírhatjuk tőké, hogy Berlin követeléseit teljesítsük. Mindent meg kell tehát tennünk, hogy az európai politikát békés irányba tereljük és megakadályozzuk, hogy t a hármasszövetség és a hármas entente homlokegyenest ellenkező érdekei konfliktusra vezessenek. Ez a politika nemcsak kötelességünk ,erre kényszerülvé is vagyunk, mert Ausztria és Magyarország erőforrásainak a végére jár és igen nyugtalanító pénzügyi válsággal küzd. Mindezeknél fogva megdöbbenéssel láttam, hogy Berchtold gróf ily brüszkén becsapta e politika előtt az ajtót, az egyedül praktikus politika előtt, amely nem vezet a különben fenyegető katasztrófához. Aki komolyan akarja a monarchia két állama pénzügyi helyzetének javulását, az nem követhet olyan politikát, amely a maga irányánál fogva természetszerűen megakadályozza a franczia tőke beözönlését. Pár nappal ezek után a miniszterelnök úr három vidéki küldöttségnek adott bankettje alkalmával legnagyobb csodálkozásomra a legélesebb hangon ismét azzal állott elő, hogy én vagyok az, aki mindent elkövetek arra, hogy a franczia tőke Magyarországba be ne jöjjön. Azért mondom, hogy legnagyobb csodálkozásomra történt ez, mivel a legtárgyilagosabb hangon ebbeli tévedését már a külügyi albizottságban rektifikáltam. Speciális okaim vannak arra, hogy a han°-modort, amelylyel Tisza gróf személyesen érintett, bármennyire jogosult volna is, most szóvá ne tegyem. Erre nézve csak azt válaszolom, amit 1875- ben a költségvetési vita alkalmával Tisza Kálmán válaszolt Németh Albertnak, aki őt élesen megtámadta. Azt mondta akkor Tisza Kálmán: russica matura tenet sua jura. Ennyit Tisza István személyes támadására, amire többé nem reflektálok, hacsupán a dolog meritumáról akarok beszélni. Mindenekelőtt ismételten jelentem a miniszterelnök úrral szemben, aki engem konokul félre akar érteni, hogy senki sem nagyobb barátja, mint én, annak a törekvésnek, hogy Francisrországgal pénzügyi nexusban legünk. Szükségesnek tartom est ^fipdoko|^. ' ^ A miniszterelnök úr nemcsak azzal vádolt hogy én a franczia tőkét vissza akarom tartani, hanem azzal is, hogy ennek elérése érdekében világa kürtölöm rossz pénzügyi viszonyainkat és általában, mindent elkövetek arra, hogy a monarchiának pénzügyi hitelét rontsam. Hát ez a strucczpolitika, amelynek nincsen semmi értelme, mert manapság nem lehet eltitkolni egy ország financiális helyzetét. Az országok financiális mérlege úgy fekszik az egész világ pénzügyi körei előtt, mint egy nyitott könyv. Hisz az árfolyamok esését mindennap telefon útján azonnal megtudják a világ összes tőzsdéi. Párában, Londonban, Newyorkban legalább is olyan jól tudják az illetékes körök, hogy mit ér egy ország, mint maguk azon országok polgárai De nem is beszélve a sajtóról, amely hónapok óta panaszkodik rossz financziájark miatt, nem is beszélve a különböző gazdasági faktorokról, amelyeknek panaszai pedig elég hangosak; itt vannak maguk a delegátus urak, úgy az osztrákok, mint a magyarok, akik csaknem kivétel nélkül mindig a legsötétebb színben festik gazdasági és finansziá- 113 viszonyainkat. Hogy a miniszterelnökúr éppen engem akar kipéczézni és az én panaszaimat tartja legveszedelmesebbeknek, ez bár rám nézve igen hízelgős, mégis kénytelen vagyok azt azzal a megjegyzéssel visszautasítani, hogy nem az én nyilatkozataimból szepez tudomást Francziaország a mi financziális állapotainkról, mert hisz szókról már teljes mértékben informálva van. _ Pénzügyeinknek rossz híre egészen más okokra vezetendő visszaés pedig olyanokra, amelyeknek előidézői éppen a kormány és pártja. Mert semmisem rontja, jobban az ország hitelét, mint azt, ha fundált kölcsönök helyett éveken át mindig fokozottabb mértékben kincstári jegyekkel operál, amelyeket lejáratkor nem tud kifizetni másként, mint úgy, hogy újabb ilyen természetű levegőadósságokat csinál. De rontja az ország hitelét az is, ha evidens módon gazdasági erőviszonyain, túl, aránytalanul fegyverkezik, végül leginkább aláássa az ország hitelét, ha kormányférfiak panamáznak és hegyibe a kormány,pártja még tapsol is nekik. ■ Károlyit nem engedik beszélni. Az elnök itt félbeszakította a szónokot és kijelentette, hogy Károlyi nem lépheti túl felszólalások czimének korlátait. Maga az ügyrend követelie őt iga ,a bizottsági tag már messze tiulment személyes megtámadtatás czimének határain. Károlyi Mihály gróf Utal a rendkívüli esetre és kijelenti, hogy ha érdemben nem válaszolhat, inkább abbahagyja felszólalását. Hogy a panama szót említette, az nem okarra, hogy tőle a szót megvonják. (Leül.) Tissa István gróf emelkedett szólásra, de Apponyi Albert gróf megelőzte, az ügyrendhez kérve szót. Az elnök a szót neki adta. Apponyi Albert gróf Úgy tartja, hogy ha egyszer a delegáczió megadta a jogot a szólásra, akkor Károlyi gróf mindazt kifejtheti, amit szemétlyen megtámadása visszautasítására szükségesnek tart. A delegáczió méltóságával nem férne össze, ha e jogot visszavonná, noha Károlyi gróf nem lépte túl a korlátokat. Csodálatos, a panama szó említése olyan, mintha egy villanygombot érintenének meg, mihelyt említik, azonnal jön a szómegvonás. Az elnök kijelenti, hogy az ügyrenden túlmenő jogokat nem adhat. Felolvastatja a szakaszt, amely szerint a belkormányzat ügyei a delegáczióba nem tárgyalhatók. Törvénysértésre nem hajlandó példát szolgáltatni. ■ Tissa István gróf kijelenti, hogy a bizottság kivételes engedélyt adott és e czímen nem lehet hosszú financzpolitikaiértekezéseket tartani. Károlyi végtelenül durva módon szokta őt támadni. Abszolúte nem érintette Károlyinak egyéni jellemétés hiatafiságát, csak a pénzügyi ismeretek terén gyakorolt vele szemben szigorú kritikát, amelyet a közélet férfiai kötelesek egymástól eltűrni. A dolog érdemére vonatkozólag megjegyezte ,hogy Károlyi a franczia tőke eljárását jogosnak mondotta, pedig sehol a világon nincs példa arra, hogy egy nagyszámú politikai párt vezére a külföld előtt hazájáról így nyilatkozzék: Apponyi Albert gróf az ügyrendhez kér szót. Konstatálni kívánja, hogy Károlyinak nem engedtetett meg, hogy a maga védelmét egész teljességében előadhassa, ellenben a miniszterelnök ur per longum et latum kifejthette mindazon érveit, amelyeket megtámadtatára czímén előadni jónak látott. Elnök nem a maga, hanem az elnöki állás védelme szempontjából felkéri a bizottságot, jelentse ki, osztozik-e azon véleményben, hogy mindaz, amit a miniszterelnök úr mondott, tisztán a személyes megtámadtatás legszűkebb keretei között maradt. Ő ebben a nézetben van, és azért nem szakította meg a miniszterelnök urat előadásában. Kérdi, helyeslik-e ezt az eljárását? .(Helyeslés.)' ' r ’v \ Károlyi Mihály* gróf konstatálni akarja, hogy, amidőn a miniszterelnök őt megtámadta, akkor neki nem adatott maga a jog, hogy előterjesztenivalóit elmondhassa. A miniszterelnök által most elmondottakra, természetesen szintén volna felelnivalója, ha meg van róla győződve, hogy ha mindezekre a részletkérdésekre kitérne, rögtön megvonnák tőle újból a szót. Egyébként son tartja magának azt a jogot, hogy a komadtán ezt az egész kérdést fölelevenítve. s Elnöka legkisebb befolyást se akarja gyakorolni arra nézve, hogy a bizottsági tag úr kíván-e azelhangzottakra nyilatkozni. Azt azonban senki sem tételezheti föl róla,, hogy őt megakadályozná abban, hogy személyes megtámadtatás czirtén válaszolhasson. 'TUT ■ ma.armimmn.3 A munkapárt obstrukcziója. Ezután Andrássy Gyulai gróf szólalt' pl it a következőket mondotta: Tisztelt Országos Bizottság! Azügyrendhez kérek szót. Nem a mostani szomorú incidensről czólom beszélni, erre nézve csak konstatálom, hogy itt is abban .A helyzetben viagyunik, mint a képviselőház■ban, itt is szemben állunk az elnöki hatalommal, amely a többség politikájának tesz szolgálatot, (ügy van a középen.) Meg fogja ez magát boszélni a delegáczióban is. Fölszólalásom tulajdonképpeni czélja, hogy fölhozzam, hogy a múlt alkalommal,amikor nyolcban kértünk egy külön ülést, ezt az ügyrendi adta jogunkat tudatosan kijátszották, olyan összejátszással, amelyben részt vett maga az igen elnök Urás. (Úgy vanntp középen.) Kijátszották az ügyrend pozitív szabályainak megsértésével, technikai obstrukcziót űzött a t. .többség, amely hivatkozik mindig akisebbség obstrukcziójára, de azzal a különbséggel, hogy a házszabályokat egyenesen megszegte. Megszegte először az ügyrend 51. és 52. §-át, melyet, amint később kimutatok, nagyczélok megállapítottak, adelegátusok azon kötelességét, hogy részt vegyenek az ülésen és csak rövid időre távozhassanak el. Két napnál további távolléthez már a bizottság engedélye szükséges, addig is az elnöknél kell, hogy bejelentsék távollétüket és csak ez elnök igazolása mellett lehetnek távol két napnál rövidebb időre is. Ezt pedig megszegték mégpedig nem úgy, hogy amint gyakran történik, hogy a delegátusnak dolga lévén, elutazik, de megszegték tervszerűen összebeszélés útján azzal aczélzattal, hogy ne legyen tartalma az általunk összehívott gyűlésnek. (Úgy van a középen.) És a tisztelt elnök úr tudta azt előre, hiszen nekem megmondta azelőtt való nap, hogy hiába mennek fel az urak, nem lesz határozatképes a delegáczió, mert a többséghez tartozó tagok nem fognak feljönni. Az elnökkel való megbeszélés alapján tudatosan, akarattal maradtak el tehát a többséghez tartozó tagok. Kérdem, milyen jogon tették ezt? Hadik János gróf: Miniszterelnöki tanácsra! Andrássy Gyula gróf: Mily jogon követelhetik ezek után a kisebbségtől, hogy ne obstruáljunk, anélkül, hogy a kisebbség a legkisebb jogcímet, vagy ürügyet adjon ilyen eljárásra, de hogy ezért érhessenek, újabb szabálysértéseket kellett elkövetni. Ez a sorsa mindig annak, aki egyszer megsérti a jogot, hogy elkerülhetetlenül abba a helyzetbe kerül, hogy többször is kénytelen megsérteni. A második sértés az volt, hogy az ülésen felállottam és az ügyrendhez kértem szót. Alkalma lett volna az elnök úrnak megengedni, hogy szóljak az ülés akármelyik stádiumában, végig álltam és vártam a felhatalmazást, hogy az ügyrendhez szóljak, mivel erre a jogot az ügyrend megadja, de a t. elnök úr nem szólított fel, hanem meglepetésszerűen bezárta az ülést, ezzel megfosztott attól a jogtól, amelyet az ügyrend megad, hogy az ügyrendhez szólhassak. Egyszerűen elszökött, otthagyva az elnöki széket. És mindez miért történt? A t. miniszterelnök úr azt mondja, hogy ha megengedik, hogy 8 tag összehívhassa az ülést akkor, amikor a képviselőház ülésezik, akkor 8 főrend meghiúsíthatja a képviselőház ülését. Senkinek sem fog eszébe jutni, hogy ilyen trükkökkel kellemetlenkedjék. Hivatkozhatom arra, hogy mi a delegációban csak egyszer vettünk részt-, ott a legnagyobb objektivitást tanúsítottuk, törekedtünk tehetségünkhöz mérten hozzászólni a tárgyhoz. Semminemű obstrukciós szándékot nem árultunk el, ez a legtávolabb áll tőlünk a delegáció termeiben. Erre nekünk avval válaszolnak, mintha itt már mindenféle apró foglárokat csináltunk volna, mintha mi ezen feltétlenül rendelkezésünkre álló jogunkat mellékcélokra akartuk volna felhasználni. Maga az a sérelem, amelyet fel akartunk hozni és amelyet ma felhozunk, akár alapos, akár alaptalan, mindenesetre komoly, ha alapos, aminthogy annak hisszük, akkor kötelesség ezt minél gyorsabban tisztázni. A többségnek is érdekében áll minél gyorsabban tisztába, hozni, hogy jogosan cselekszik-e akkor, mikor