Magyarország, 1914. február (21. évfolyam, 28-52. szám)
1914-02-01 / 28. szám
BUDAPEST, 1914. FEBRUÁR 1. VASÁRNAP XXI. ÉVFOLYAM 28. SZÁM ........ tmbm—y^ataa———«—■—■—«—m——.mmmmmmmtmmmmmmmmmtma—www.mmmmmmM____________________ Előfizetési ár: ^Szerkesztő bizottság: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Negyedévre 7 korona. Egész évre 28 korona. KÁROLYI MIHÁLY fizét, Szerkesztőség és kiadóhivatal. Egyes sírmára helyben és vidéken 10 miér. BECK LAJOS LOVASZY MARION VI., Teréz-körUt 22. szám. A „MAGYARORSZÁG“ az államvasutak állomásairól a kormány törvénytelen rendelete folytán ma is ki van tiltva. Kérjük olvasóinkat, hogy utazás előtt a városi lapelárusitóknál szerezzék be lapunkat. A kerületek beosztása. ■ 7 n n mii— Az a fércmunka, amellyel Tisza István az általános választói jog iránt tett királyi ígéretet kijátssza, befejezéséhez közeleg. Ma terjesztette be Sándor János belügyminiszter a kerületek beosztásáról szóló törvényjavaslatot, amelynek életbeléptetésétől volt függővé téve magának a Tisza-féle választói jognak az életbeléptetése is. És ahogyan a jogfosztás volt a lényege magának a választói jogról szóló törvényalkotásnak, ez a mostani folytatás és kiegészítés, a választókerületek beosztásáról szóló javaslat sem más, mint folytatása a jogfosztásnak. A választói jogról szóló törvény az aelózó, dolgozó honpolgárok millióit fosztotta meg attól az elemi honpolgári jogtól, hogy az ország sorsának az intézésébe a maguk szavazatával sanak, a kerületi beosztásról beleszólhasszóló törvényjavaslat pedig a törvényhozást ,és a törvényhatóságokat fosztja meg attól a joguktól, hogy a községeknek a kerületekbe való beosztásáról intézkedhessenek. Ez a törvényjavaslat ugyanis csak arról intézkedik, hogy az egyes törvényhatóságok hány képviselőválasztó kerülettel bírjanak és hogy ezeknek a kerületeknek hol legyen a székhelyük, de maguknak a községeknek a kerületekbe való beosztását a belügyminiszterre bízza. Sem 1848-ban,sem 1874-ben nem így volt; a törvényhozás ugyan akkor is csak az egyes törvényhatóságokra eső kerületek számát állapította meg, de a községeknek, városokban a városrészeknek beosztását a törvényhatóságokra ruházta. Ezt a fontos autonóm jogot most a Tisza István törvényjavaslata a törvényhatóságoktól egyszerűen elkobozza. Hogy miért történt ez a jogfosztás, azt, úgy véljük, nem nehéz kitalálni. A pártérdek kívánta így. Habár a törvényhatóságoknak a kormánnyal szemben. tanúsítható ellentállásában nem igen bízhatunk, de az kétségtelen, hogy a törvényhatóságok, ha a községek beosztása reájuk bizatik, legalább is az észszerüség tartottak volna. követelméneit szem előtt És ha a törvényhajááinaüigok legtöbbje meg is hódolt a kormányzat omnipotenciájának, mégis akadhatott—• és bizonyára akadt is volna — nem egy olyan város vagy vármegye, amely sehogy sem lett volna hajlandó a kerületek észszerű, a helyi viszonyoknak megfelelő beosztását alárendelni a nemzeti munkapárt érdekeinek. Tisza azonban az az ember, aki ellentmondást nem tűr, kivált olyan dologban, amelyben a pártjának az érdekeiről van szó. Ezért vágta sutba az eddigi törvényes állapotot, amely a kerületek beosztását a törvényhatóságokra bízta, és ezért ruházta ezt a fontos jogot sógorára és bizalmasává, Sándor János belügyminiszterre. Ezek után az ország el lehet készülve arra, hogy a kerületek beosztása tisztán a nemzeti munkapárt érdekei szerint fog megtörténni. Geográfiai összefüggés, nemzeti érdek, érzelmi kapcsolat, szociális egyformaság mind alárendeltetnek annak az egyetlen egy, döntő szempontnak, hogy minél több munkapárti mandátum kerüljön ki a belügyminiszter furójfaragó, gyúre-gyömöszölő munkájából. És ami még rosszabb, még kárhozatosabb: ennek a fő szempontnak rendeli alá a törvényjavaslat a nemzeti szempontot is, amelyet pedig hej de hangosan szavalt Tisza István, mikor arról volt szó, Meddig tűrsz még? . . . Meddig tűrsz még Kossuthnak nemzete ? Tovább is élned , nem érdemes, Hogy egyre újabb gyásztól sújtva le Mindennap egy-egy szent kincset temess l óh, mily sötét biín éghet telkeden, Hogy sorsodat az Ég sem szánja már! Én fénylő múltú édes nemzetem, Te egykor föllegjáró sasmadár! Meddig tűrsz még Kossuthnak nemzete ? Mikor sújtasz karjára már neki ? Lám most már fejszét rejteget keze, Melyig el hazád szent testét szétszeli.. . Ararajbányás szép Erdélyből feléd 'A téli szél a vészhirt zúgja már: Elveszted tündérvölgyeit, hegyét Te egykor föllegjáró sasmadár! Meddig tűrsz még Kossuthnak nemzete ? ütött az óra! Óh, tovább ne várj! Rázzon föl a vészhir havas szele. Dörögd az áruló felé, megállj ! S ha meg nem ért: Kossuth Lajos fölött Szakítsd föl azt a márványkriptazárt...! Hadd lássa a világ az üldözött S most ismét égigjáró sasmadárt...! * ••iTiTiT.TirimF.rw • nm-ia rimatffiniTiiT—..itt tíítr-rr-m - - - dgtSiggíke. (.4 lovagkorból,)í írta: Lázár Zsíros., AHI. , «Fáj a fejem ...» Másnap ki-ki megkapta köteles részét zsákmányból, sőt még azon fölül is. Akinek a családja volt, az elment, a fiatalok tovább mulatoztak — a vitézek is az udvaron — még két kerek napig. Ezek is elszétedtek minden irányba.^ János lovag is készülődött, Azt mondja neki Radnóti Farkas: Te maradj még, nemes barátom.tégedet nem vár szülő, feleség’. Légy a házamnak szívesen látott vendége, igen megkedveltetek1... Ott maradt János lovag. Hogyne maradt volna, hiszen az asszonynyal még nem beszélhetett! Váltig azon töprengett:: miképpen ejthetné szerét, hogy négyszemközt t alá hozhassák vele’ Most már csak hármasban ebédeltek a kisteremben, de jelt sem tudtak váltani, s az asszony mindig visszavol torni kenés Után, pedig irigy látszott a szeméből, hogy ő is szeretne valamit mondani, ha alkalom találódnék. — Gyere, lovag, — mondta Radnóti Farkas és levezette János lovagot a fegyverterembe. Kardok, dárdák, kopjék, lándzsák, kelevézek ezer és ezer számban, hadi tőrök, trofeumok, elszedett, zászlók, tépett lobogók,török handzsárok 33 lófarkok, száz lél szfáz ‘emléke a győztes csatáknak, miket a félelmetes Radnóthok vívtak külső és belső ellenséggel századokon át, mind ott állt János lovag átfutó szeme előtt, mint egy káprázatos álom. e—» Be’ gyönyörű! =—1 Évszázadok feküsznek itt... :—1 Sohasem láttam szebbet! — Sírboltja minden dicsőségnek... Odavezette, hol a nagyobb és értékesebb történeti ereklyék voltak elhelyezve. < Látod azt a dárdát? Azzal az ötödik elődöm magát, a török szultán öccsét sebesítette meg. Ott van az a széles fringia...Radnóth Boldizsár azzal vett részt a keresztes háborúkban. Látod-e azt a hatalmas, erőd paizsot? Azt is Radnóth-buzogány csapta be... És ott van mellette... Megsülszedett Radnóth Farkas nézése. Arca démoni kifejezést nyert a félhomályban. .... Az a fekete, tömzsi üveg. Abban van a világ legerősebb mérge. Azzal pusztította el egyik nagynevű elődömet egy kígyó, a felesége... Megmutogatott, sorjában mindent. Egy, drágakövekkel díszített kard előtt hirtelen megállt. — Jóbarátom, nézd ezt a kardot! Levette a szegről l és a kezébe adta. Valóságos remekmű... pengéje iszonyúi acél... Damaskusból való... S az ékkövek is megérnek rajta egy-két kicsi várat... János lovag magasra tartotta a gyönyörű fegyvert és némán gyönyörködött benne. :— Hugi ki a tokjából s v%j a levegőbe, János lovag úgy cselekedett. -- Hallod?... Lapunk mai száma 44 oldal.