Magyarország, 1914. április (21. évfolyam, 80-104. szám)
1914-04-01 / 80. szám
Budapest, 1914. szerda, április 1. MAGYARORSZÁG : régóta hangoztatunk: meg kell erősíteni a délkeleti határt! A kormánylap tudósítója állapítja meg, hogy a román politikát már semmiféle félhivatalos, vagy hivatalos nyilatkozat többé Ausztria és Magyarország érdekkörébe be nem vonhatja. A liga gyűlésén együtt tüntetett a liga fanatikus híveivel egész Románia. Jobban már nem mérgesedhetik el a helyzet, jobban már nem éghet a gyűlölet a magyarok ellen... íme, Tisza paktumtárgyalásainak i«mellékhatása» — a kormánypárti lap szerint. És ugyanez a lap leleplezi Tiszát, meghazudtolja kenyéradóját, amikor idézi a «Schlesische Zeitungot”, amely megállapítja, hogy a német külpolitika azt a célt tűzte maga elé, hogy Romániát megtartsa a hármasszövetségnek... és hozzáteszi :«időközben a magyar miniszterelnök, részben a saját kezdéséből rést akart kötni a magyarországi megegyerománokkal ...» Tehát: részben a saját kezdéséből, részben pedig a német külpolitika szolgálatában. A «mellékhatást« tapasztalhatták most a román kulturliga gyűlésén. Hogyan is mondott a Tisza? «A tárgyalások fonala nem szakadt meg, csak összebogozódott. Ezt ki kell bogozni.* Rajta, hős O Bayard! Talán jó lenne ebben a kérdésben is Európa legnagyobb panamistájának a tanácsát kikérni. Ő még talán valami jó gondolattal segíthetne. Vagy talán a palotaőrséget kellene mozgósítani? Más ereje önnek, miniszterelnök úr, nincsen. A vármegyei reformról szóló törvényjavaslatról adott képet tegnap Sándor János belügyminiszter a képviselőház pénzügyi bizottságának a belügyi költségvetés tárgyalása ülésén rendjén. Ez a kép, mely immár autentikus formában ismerteti a kormány államosítási tervét, egyenesen megdöbbentő. vármegyei közigazgatás államosítása csak ugyan egyet jelent a magyar vármegyei önkormányzat meggyilkolásával. Akinek még kétségei voltak az iránt, hogy Tisza Istvánék a magyar alkotmány ama bástyáit is lerombolják, melyeket a nemzet a vármegyék törvényhatóságainak történelmi szervezeteiben bír: a Sándor János által kirajzolt kép láttára, meggyőződhetik arról, hogy Tisza István csakugyan gyilkos módon bánik el a magyar vármegyei élettel. A közigazgatás államosítása a legridegebb hatalmi centralizáció lesz. Nemcsak azért, mert megfosztja a vármegye közönségét a tisztviselők választásának ősi jogától, hanem azért, mert az egész vármegyei önkormányzatot üres formasággá devalválja. A vármegyék alkotmányvédelmi hivatását belefojtja egy groteszk, értelmetlen és tartalmatlan újításba. A vármegye álláspontját alkotmányvédelmi, és önkormányzati kérdésekben a vármegyének egy szabadon választandó bizalmi embere fogja ezután képviselni, erre száll e kérdésekben az előterjesztés és kezdeményezés joga, s a vármegye a kormány bizonyos intézkedései ellen ily előterjesztésre orvoslásért fordulhat közigazgatási bírósághoz. Fordulhat. Szengény vármegye! Egy választott bizalmi ember tehát előterjesztéseket tehet. Egy bizalmi ember, akit jobbára a kinevezett tisztviselőkből és virilistákból alakult törvényhatóság választ, s aki szemben áll a kormány által kinevezett, a kormánytól függő, az egész vármegyei hatalmat kezükben tartó tisztviselőkkel. Ez az úr azután szónokolhat, ha kedve tartja, s a kinevezett tisztviselőktől és virilistáktól függ, hogy előterjesztéseit a vármegye elfogadja-e vagy nem. Hát képzelhető-e a vármegyei politikai életnek, a vármegyei politikai ellenőrzésnek, a vármegye egész alkotmányvédelmi hivatásának hitványabb paródiája, mint ez? Ha még hozzávesszük, hogy az eddigi képtelen fegyelmi eljárás megmarad, s a főispán változatlan hatalmi körrel ott ül az egész intézmény fölött, akkor nyilvánvaló, hogy az egész vármegyei önkormányzatot Tiszáék reformja kiszolgáltatja a kinevezendő tisztviselőknek, vagyis az egész vármegyei önkormányzat odakerül a kormány hatalmi körébe. És amikor így megásták a vármegyék sírját, Sándor János belügyminiszter elég cinikus arra, hogy ezt a gyilkos műveletet a magyar földből, a nemzeti jogfejlődésből, s a történelmi előzményekből sarjadzó alkotásnak mondja. Mit szólnak ehhez a halálra ítélt vármegyék? Andrássy nyilatkozata. Andrássy Gyula gróf, aki több heti betegség után három héttel ezelőtt Brioniba utazott, onnan tegnap tovább hajózott Korfuba. Elutazása előtt Az Est munkatársának a következő nyilatkozatot tette : — Annak a hírnek, mintha a német császár Oroszországgal bármikor is tárgyalásba bocsátkozott volna, nem adok hitelt. A német császár trónralépése legelső percétől fogva még sokkal határozottabb barátságot mutatott a monarchia iránt, mint Bismarck, mert szakított az Oroszországgal való viszontbiztosítási szerződéssel. Arról, aki ezt tette, föl kell tételezni, hogy most sem akar minket kicserélni és Ausztria Magyarország helyett nem akar Oroszországgal szövetkezni. Ez teljes abszurdum lenne, Németország érdekei, úgyszintén a német császár belátása és lojalitása teljesen kizárják az ilyen politika lehetőségét. — Ami engem illet, én változatlan bizalommal ragaszkodom a hármasszövetséghez, — mint azt a delegációban is legutóbb kifejtettem, — viszont szükségesnek tartom azt is, hogy mi törekedjünk Oroszországgal is és Franciaországgal is a baráti viszonyt fentartani, mert a hármasszövetséghez való hűség nem jelenti egyben az ellenséges hangulatot az entente hatalmaival szemben. — Hogy nálunk most bizonyos elhidegülés mutatkozik a német szövetséggel szemben, ezt tulajdonképp főleg belpolitikai motívumokra vezetem vissza. Az a nagy elkeseredés és gyűlölet, amelyet a magyar faj egy nagy része érez a jelenlegi rendszer ellen, önként ellenszenvessé teszi mindazt, amit a jelen kormány cselekszik és cselekedni akar; azonkívül talán nem is egy olyan tényért, amely visszatetszést szült nálunk, a német befolyást is felelőssé teszik, mert nem egyszer hallja az ember rebesgetni, hogy az ellenzéket kellemetlenül érintő tények Németország helyeslésével találkoznak és hogy „Németország közvéleménye tapsolt Tisza erélyének" és hogy „Németország követeli az oláhokkal való megegyezést." Mindez természetesen reakciót támaszt nálunk és ezért nagy hiba volna teret engedni az ilyen hangulaterősködésnek. Bármiképp is gondolkozzanak a berlini körök a magyar belpolitikáról, addig, amíg külpolitikai érdekünk a Németországgal való szövetséget megköveteli és addig, amíg e tekintetben továbbra is számíthatunk a Németbirodalom őszinteségére, hiba volna a mi külpolitikai irányunkat megváltoztatni. Véleményem szerint magyar politika egy van helyes: fentartása a hármasszövetségnek, de a barátságos jó viszony ápolása az entente-hatalmakkal is, mert a magyar nemzet, mely az aggresszív politikától tartózkodik, és amely a békét szereti, legalkalmasabb arra, hogy az ellentéteket enyhítse. — Mit szól Excellenciád a román dolgokhoz ? !— Hogy a román liga épp most olyan különös nagy reklámmal s oly különös módon tárgyalta a magyar belügyi kérdéseket, ez egyedül a Tisza paktumtárgyalásainak a káros következménye. Azt megengedem, hogy ha Tiszának ez az akciója a munkapárt és a románság között a viszonyt meg is javította, de a magyarság és a románság között a viszony elmérgesedett, mert a paktumtárgyalásokkal csak újabb lovat adott Tisza a túlzó irányzat alá. Az tény, hogy a román komité szemében „egyetlen óriás1”, „nagy koncepciójú", „széles látókörű“"és „nem sovén" magyar államférfiú : Tisza István azért nem tudott velük megegyezni, mert a magyar nemzeti állam eszméjével nem mert szakítani. Viszont azonban az is tény, hogy a magyarsággal szemben mindig nyers Tiszának a románokkal —dacára a kifelé eredménytelennek bizonyult tárgyalásoknak — csodálatosan sikerült a barátságot tovább is fentartani. Ez meglehet, hogy a munkapártra nézve előnyös, de azt a leghatározottabban kijelenthetem, hogy a Tisza paktumtárgyalásai éppen nem eredményezték — amint a liga gyocsén történtek is mutatják — a Romániával való jó viszony biztosítását. Tisza az ő akciójának „mellékhatásaként" azt remélte, hogy külpolitikai viszonyunk a román királysággal megjavul; félek, hogy a tényleg elért mellékhatás csak rontott a helyzeten. Szerintem, ha Tisza az 5 nagy garral hirdetett paktum tárgyalásai helyett az általa szükségesnek tartott reformokat a románság javára megvalósítja, ezzel inkább enyhült volna a magyarság és románság közötti feszültség, sőt a meghiúsult tárgyalásokkal Tisza tetemesen megnehezítette a román királyság és a közöttünk való megegyezést is. — Mit szól a kegyelmes úr a Szekfűafférhoz? — A könyvről megjelent ismertetések alapján csak fájlalni tudom, hogy egy magyar tudós kegyelet és szeretet nélkül nyilatkozik egyes, esetleg tévesnek is bizonyult ható adat alapján Magyarország egy olyan igazán nagy emberéről, mint aminő Rákóczi volt. Viszont azt is megvallom, hogy csakis a könyv elolvasása és a tudós védekezésének meghallgatása után tudnék a műről konkrét véleményt mondani.. ban ?— Várható nagyobb vita a delegáció— Azt hiszem, igen. Sok anyag lesz a most összeülő delegáció előtt. Én úgy hallom, hogy addigra meg fog jelenni a zöld könyv és ezenkívül a múlt delegáció óta is sok érdekes történt. Különösen előtérben fog állami viszonyunk a Balkán félsziget egyes államaihoz, amely úgy látom, nemigen javu 11. — Mit szól a kegyelmes úr az Országos Kaszinóban történtekhez ? — A részletekre nem kívánok nyilatkozni. A magam részéről nem hihetem, hogy Zlinszkyt és Beniczkyt kizárják a kaszinóból. S amennyiben ez megtörténnék, én kilépek az Országos Kaszinóból. Tisza Becsben. Tisza István tolla tilosba szántott a szemérmetes kis „Igazmondódnak Írván vasárnapi cikket s bősz haragjában nekiment megint egyet Oroszországnak. A cikkről aligha vettek volna tudomást, ha nem volna meg az a jó szokása Tisza egyik napilapjának, hogy az „Igazmondó" eme „nagy" cikkeit már a kis néplap megjelenését megelőzően leközli, így aztán feltűnnek Tisza népboldogító cikkei. Ezúttal azonban balul ütött ki a dolog. Oroszországban nagy felháborodást keltett a magyar miniszterelnök modortalan cikke, sőt a francia lapok is brutális támadásnak nevezték el Tisza kirohanását s úgy lehet, hogy diplomáciai kimagyarázásra lesz szükség. Tisza István ma Bécsbe érkezik és tanácskozik Berchtold gróffal.