Magyarország, 1914. november (21. évfolyam, 277-306. szám)
1914-11-01 / 277. szám
Budapest, 1914. vasárnap, november 1. ff MAGYARORSZÁG A khedive a bairami fogadáson Konstantinápoly, október 31. Az egyiptomi khedive részt vett a Bairamünnep alkalmával megtartott fogadtatáson és a kézcsók-szertartáson. A szultán különös helyességgel tüntette ki a khedivét. A török parlament ülését elhalasztották Konstantinápoly, október 31. Szultánisádéval a november 14-ére egybehívott parlament ülésezését egy hónappal elhalasztották „tekintettel a háborús helyzetre“. (Pol. Hir.) Konstantinápoly tüntet a háború mellett Konstantinápoly, október 31. A mai bajrám-ünnep alkalmából Konstantinápolyban már a kora reggeli órákban háborús tüntetések voltak. Több ezer főnyi tömeg bejárta a város utcáit és örömének adott kifejezést a török flotta győzelmén. A német és az osztrák és magyar nagykövetségek előtt hatalmas barátságos tüntetések játszódtak le. Konstantinápoly, október 31. (Saját tudósítónktól.) A Feketetengeri harcrólszóló hír, amely tegnap este mér el voltterjedve a városban, hivatalosait csak ma délben közölték és az mély benyomást gyakorolt a lakosságra. A városban az élet a rendes keretek között folyik. A hatás Olaszországban Róma, október 31. Általános meglepetést keltett a törökök megjelenése a háború színterén. Senki sem tudja e pillanatban, hogy miképpen fogja ez befolyásolni az európai helyzetet. A Giornale d’Italia így vélekedik : Rómában senki sem ismeri a különböző Balkán-államok igazi politikai céljait és legközelebb elfoglalandó magatartásukat, mert hiszen mind a két nagyhatalmi csoport valamennyi állama befolyásolja őket.• Minden szem Szófia felé fordul. Oroszország készen áll arra, hogy nagy csapattesteket vonultasson fel Konstantinápoly ellen s egyszers mindenkorra a saját érdekében oldja meg a Dardanella-kérdést. Ennek következtében Olaszországnak meg kell őriznie hidegvérét és Olaszország semlegességének nemcsak résen kell lennie, hanem lehetőleg erősen felfegyverkezve is. A Tribuna vezércikke ezt fejtegeti: Annyi bizonyos, hogy Törökországnak a harctéren való megjelenése csak az európai háború színterén kívül éreztetheti befolyását, a Kaukázusban aligha, inkább még a Suézi-csatorsában. Mind a két esetben Anglia is, Oroszország is kénytelenek lesznek nagy haderőket elvonni Európából. Berlin, október 31. Rómából táviratoztak. Az orosz-török ellenségeskedések megkezdése a Fekete-tengeren uyithatott, mint egy bomba. Róma, október 31. Az itteni bolgár követség első titkára a hírlapíróknak arra a kérdésére, várjon Bulgária most már hamarosan be fog-e avatkozni a konfliktusba, így válaszolt: — E pillanatban senki sem tudja megmondani, mit fog hozni a legközelebbi jövő. Bulgária számára már nincs drinápolyi kérdés, csupán egis görög és egy macedóniai kérdés van. Bulgária a saját érdekeihez képest fogja magatartását eldönteni. Szófia, október 31. A török-orosz konfliktus kitörését itteni döntő tényezők olyan eseménynek tekintik, amely lezárja azt, hogy Bulgária, Románia és Görögország továbbra is semlegesek maradhassanak. Ezek az államok kénytelenek lesznek a lehető legrövidebb időn belül a Törökország által teremtett új balkán helyzettel számolni. Itleni diplomáciai körökben úgy vélekednek, hogy a török flotta akciója nem annyira Oroszország ellen irányult, amelyet ugyan legmegsebezhetőbb és leggyengébb oldalán ért, hanem főleg Anglia ellen, amely a török-orosz háború kitörésekövetkeztében katonai szempontból leggyengébb területeit kockáztatja. Egyelőre itt a legteljesebb bizonytalanság van afelől, hogy mit hoz Bulgáriára a legközelebbi jövő. Irta: Tömörkény István Elomlóban Még pár évtized előtt egész csapat voltak, mikor ünnepek alkalmával fölvonultak az Utcákon a kávészinti piros-zsinóros atillában, darutollas kalapban, kardosan a negyvennyolcas honvédek. Mentek a templomba október hatodikán, vagy a szabadság-szobor elébe március tizenötödikén, vagy mentek Krisztus koporsóját őrizni a nagypénteki napon, avagy pedig a már elhalt egykori bajtársak sírját koszorúzni a temetőkbe halottak napján. «Kihúzták» magukat az öreg oroszlánok, a zászló repkedett elől és szigorúan verte a dobot a nagyszakállú hosszú Prinz, a szabó. Haj, haj, de micsoda büszkén verte, a fejét "Fölvetette magasra, csontos mellét kivágta, tűzben csillant meg az ősz ember fekete szeme és verte, peregve, robogva, dübörögve verte a dobot az öreg Prinz. Mert kemény legények voltak ezek a negyvennyolcas katonák még annyi idők múltával is, rendes egyletet alkottak, üléseket tartottak, segélyezték egymást, temetkezési egyesülésük is volt, és hát fehér selyemből való ídisz-zászlójuk is volt, amit a felső részén ezüstkoszorú ékesített, a nyelét pedig József főherceg zászlószege. Farsang alkalmával bálát is tartottak, mivelhogy ne nézze őket senki valami öregeknek, nini. Nagyon kedvelte ezt a mulatságot a közönség, mint ahogy az egész egyesülés iránt valami olyan ki nem mondott tisztelettel viseltetett. A kávészinti atilla láttára a múltakba borongott vissza az emlékezet és mindenki szeretettől tekintett a szívós öregekre, akik között nem egy akadt, aki egész regényt beszélhetett volna az életéről, ha kedve lett volna hozzá. Mennyi hánylvetett sorsról emlékezhettek a nyugalomba vonult régi tigrisek. Némelyik az emigrálás idején három világrészt járt be. Állomásnevek: Branyiszkó, Világos, Orsova, Kiutanna, Olaszország, Amerika, Miksa császár expedíciója Mexikóba, a másiknál az Észak harci a Dél ellen az Egyesült Államokban; volt, aki igazolta, hogy az amerikai Unió szabad polgára, Grant alatt szolgált és tiszti nyugdíjat is húzott onnan. Egy ilyen, Amerikából hazakerült negyvennyolcas tiszt volt az első a városban, aki fogorvosi műhelyt nyitott. Azután megint csak elment Amerikába katonának, majd ismét visszajött. Hivatalt vállalt a városnál, kint valahol a vámnál kezelte és őrizte a közpénzt becsülettel a szabad amerikai polgár. Mikor a nyolcvan esztendőt már jól túlhaladta, nyugdíjba küldték Debreczenyi Náczi bácsit, amin szerfölött méltatlankodott. Hiába mondták neki, hogy elég volt már talán a dologból, hiszen úgyis a teljes fizetését kapja nyugdíjba Náci bácsi, meg még ahhoz, amit az amerikai Unió küld, azután se felesége, se családja, maga se viselő, hát elélhet békén, hát mi panasza lehet? — Nem is az, nem is az, — dohogott ingerülten Náci bácsi, — de hát nyugdíjba küldik az embert ebbe a korba! Hát tudok én még dolgozni ! Hát nem vagyok én még valami tutyimutyi öreg! Aminthogy még azután is jó sokáig nem merészelt az öreg vitézbe belekötni a halál. Még a betegség sem. Pedig várta mind a kettőt. Elkészült az utolsó útra. Szép sírhelyet váltott magának a temetőben, első helyen, a fővonalon, mint illik is az olyan emberhez, aki a csatákban is előljárt. A sírhelyre alkalmas kriptát építtetett, márványtáblájára fölvésette. Itt nyugszik Debrecenyi Ignác nyugalmazott vámpénztárnok, Magyarország és az északamerikai Egyesült Államok szabadságharcosa, nyugalmazott 1848—49. évi honvéd főhadnagy. Mikor azután igy mindent elintézett, meghalt és bement a kriptájába lakni... * Tudja Isten, más fából voltak faragva ezek az emberek. Már legalább aki közülök a nagy kórt megérte, az azután abban erősen tartotta magát. Némelyik mellől teljesen elhalt és kimúlt a familia s maga maradt, mint szikár árbócrud valamely elhagyott szigeten. Mivelhogy azonban akármilyen kemény is a fa, idővel csak elkorhad és a tűzre teszik, hát ezek a kemény fák is apránkint megroskadtak és apránkint távozni kezdtek, mint a siralmas nóta mondja, a nyugalomnak csöndes éjjelébe, közanyánk ölébe, Abraham kebelébe, ammen. Fogyogattak. A kávészinti atillás csapat, ha itt-ott megjelent, egyre kisebbnek mutatkozott. Gyakran elő kellett venni temetési szempontból a fekete Törökbarát tüntetések Berlinben Berlin, október 31. Ma este nagy tünteések voltak itt Törökorország mellett. Este fél kilenckor a potsdami téren több kocsi hajtatott keresztül német és török zászlókkal diszítve. Az egyik kocsiban Jusszuf Ivic bég, török rendkívüli követ ült. Ez beszédet intézett az egybegyűlt óriási közönséghez, melyben kifejtette, hogy elérkezett az idő, hogy leszámoljanak az izlám elnyomóival. A mohamedánok még emlékeznek Vilmos császárnak Saladin szultán sírjánál tett kijelentésére a 300 millió mohamedán iránti baráti érzelmeiről. A törökök tudják, mit jelent Németország a kulturvilág számára és hogy mit köszönhet Törökország a németeknek katonai, gazdasági és társadalmi téren. Ma, amikor Németország az irigység egész világával áll küzdelemben, Törökország az oldala mellé áll. A padisah felhívását a legtávolabbi országrészekben is meg fogják hallani. Jusszuf beszéde végén a német és osztrák-magyar hadseregeket, valamint Vilmos császárt, I. Ferenc József császárt és királyt és a török szultánt éltette. A menet ezután a török nagykövetség elé vonult, ahol Tschepel követségi tanácsos megjelent a palota erkélyén és nagy lelkesedéssel beszélt a török-német-osztrák-magyar fegyverszövetségről. Mahmud Muktar basa rövid beszédben rámutatott arra a kölcsönös szimpátiára, amely Törökország és Németország között fennáll és kijelentette, hogy a mai tüntetés igen szívélyes visszhangra fog találni Törökországban és még szorosabbra fogja fűzni a két állam egymáshoz való viszonyát. A A nagykövet beszédét a tömeg nagy lelkesedéssel fogadta. Koholt hír török katonák zendüléséről Paris, október 31. A Matin szerint megerősítést nyer az a hír, hogy Drinápolynál zendülő török katonák és azok német tisztjei között valóságos harc fejlődött ki. A Wolff-ügynökség ehhez megjegyzi: Értesülésünk szerint ez a hír sem egyéb, mint