Magyarország, 1915. augusztus (22. évfolyam, 212-242. szám)

1915-08-25 / 236. szám

Budapest, 1915. szerda, augusztus 25­. MAGYARORSZÁG — Akik nem katonák. Sok civilruhás em­ber járkál az utcákon, akik erőteljes külsejük­nél fogva katonák lehetnének, az ilyen embe­rek nem egyszer részesülnek abban, hogy fele­barátaik azt a kérdést intézik hozzájuk, hogy hát miért nem katonák. Sőt gyakran ajánlják a harctéri szolgálatot is, míg ők természetesen elfelejtenek ennyi buzgóság után önkéntesen jelentkezni. Igazán nevetséges egyes emberek­nek ez a túlbuzgó tevékenysége, ami kisebb­­szerű toborzáshoz is hasonlítható, hiszen nem lehetetlen, hogy éppen akit mint katonát akar­nánk látni, habár külsőleg erősebbnek néz is ki nála, mégis katonai, de különösen harctéri szolgálatra sokkal alkalmatlanabb, mint pél­dául ő, ak­i pedig él-hal a katonaságért. De nemcsak a férfiak között akadnak ilyen, a kávéházi harctéri szakértőkkel egy vonalon álló katonatoborzók, hanem még a nők között is vannak, akik mindenkit egyenruhában akar­nának látni. Már hallottunk olyan esetet, hogy a még katonasoron innen lévő fiatal­ember csu­pán azért jelentkezett, mert folytonosan bo­­szantották, hogy miért nem katona. Eltekintve attól, hogy az ilyen okoskodásokat nem kel­lene komolyan venni, hiszen semmi értelme nincs ennek az immár régen elavult katona­­fogásnak, mégis sokszor kellemetlen lehet az emberre, különösen ha olyanok előtt részesül ilyesfajta kérdésekben, akik éppen olyan kor­látoltan nézik az eseményeket, mint aki az államon ilyen toborzásokkal akar segíteni. Aminél pedig feleslegesebb dolgot aligha vég­zett életében. Mert az állam működését igazán felesleges egyes buzgó embereknek megelőznie. Ami pedig a katonai szolgálatot illeti, hagyják meg ezt kizárólag az állam legbelső hatásköré­ben. Tehát hagyják békességben, akik nem ka­tonák, hiszen ha beváltak volna, úgy sem sé­tálnának az utcák során, akik pedig ezután mennek sorozásalk, azokról majd megállapítja a bizottság, hogy katonának valók-e. Hiszen mindenkit megvizsgáltak és megvizsgálnak, aki csak él és mindenkit elvisznek, aki csak alkal­mas !­­— Honvédsír a kraszniki temetőben. Egy orosz földön harcoló honvéd, a kraszniki te­metőben a következő sírfeliratot találta: In Memóriám! A* kraszniki dombok testünk temetője. Innen szállt a testünk a csillagos égbe, Sirkantunk a szellő öleli, csókolja, Mezei virágot hord rajta koszorúba. Nagy orosz földnek itt minden kicsi rögje, Vérünktől harmatos, vérünkkel bevetve, Sarjadjon belőle diadalmas béke ,S a magyar honvédek örök dicsősége. 1915, Julius hónap 18. 40" halott. — Kövess tábornok üdvözlete. Kolozsvár város tanácsa táviratban üdvözölte Kövess tábornokot Ivángorod várának elfoglalása al­kalmából, mire tegnap érkezett a polgármes­terhez Kövess tábornok előbbi válasza «Kolozsvár sz. kir. város hazafias közön­ségének Nagyságod által tolmácsolt meleg üd­vözleteit vitéz csapataim nevében őszinte szív­ből viszonzom. Ivángorod bevételénél az 51. gyalogezred immár több mint 203 éves múltjá­hoz méltóan harcolt. Kolozsvár büszke lehet fiaira. Adja az ég, hogy az erős ellenséget mihamarább véglegesen legyőzzük. Fogadja Nagyságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvá­nítását. 1915. aug. 15-én Kövess s. k.« — A Budapesten tartózkodó osztrák menekül­tek segélyezése. Az osztrák honosságú menekülte­ket segélyező bizottság ez után hívja fel a Buda­pesten tartózkodó galíciai, bukovinai és más osztrák menekülteket, hogy az augusztus 16-tól számítandó havi segélyük kifizetése érdekében a segélyző iroda VIII., Csokonai­ u. 6. sz. alatt levő helyiségében a nevük kezdőbetűje szerint minden­kor délelőtt 9—12-ig az alább megjelölt napokon jelentkezzenek: augusztus 25-én (szerda) A—F-ig, 26-án, csütörtökön G—K-ig, 27-én, pénteken L—P-ig, 29-én, vasárnap R—Szi­g, 30-án, hétfőn T—Z-ig. A jelentkezés alkalmával a segélyezett tartozik a fizetési könyvecskéjét beszolgáltatni, a segély ki­fizetésekor pedig a menekülési igazolványát is fel­mutatja. A segélyt az iroda csak a családfőnek fizeti ki. ' ' "A. — Szurmay altábornagy serege. Örley György dr. nagyváradi közjegyző, Szurmay altábornagy parancsőrtisztje, szombaton érke­zett haza Nagyváradra és a kárpáti győző had­seregéről a­­következő érdekes részleteket mondta el: — Január óta vagyok parancsőrtiszt a Szurmay-csoportnál, bizony meglehetős kö­zelségből látva olyan dolgokat, embereket és perceket, amelyekért érdemes volt élni és ott lenni. Tizennégy nap múlva visszamegyek Oroszországba. Vissza helyemre. Még­pedig a legnagyobb lelkesedéssel és a legőszintébb bi­zalommal. Szurmay altábornagy tette és ér­,­dem­ei a napisajtó megvilágításában már isme­retesek a magyar közönség előtt, de ő­róla mindig lehet újat mondani és eleget talán csak a történelem mondhat. Bennünket, nagy­váradiakat ismer, az itthoniak közül is töb­beket, hiszen itt volt zászlóaljpa­rancsnok annak idején.­­ Az nagyidéki harcokban teljesen ön­álló volt és mindent, ami ott történt, maga kezdeményezett és maga intézett. M­a­­gya­rország neki köszönheti, hogy el nem özönlötték az oroszok! Különben a király is már méltányolta és elismerte az ő érdemeit, az elsőosztályú vas­koronarenddel tüntette ki, ami csak a legnagyobb hadvezéreknek jutott. — A csoport össszeállításáról nem szólha­tok, de mindenesetre a magyar csapatok tel­jesen magyar jellegűek mindenben. Szúr­ni a­z altábornagy teljesen egyformán méltá­nyos minden nemzetiséggel szemben is, ez tény, teljesen egyformán igazságos. Tenger sok epizód bizonyítja ezt, hiszen állandóan tele is voltak vele a lapok. Arról, hogy mit csinált, hogy a mi seregünk merre vonult, hogy lépett közbe döntőleg, nem szólhatok, ez még nem a nyilvánosság elé való. Annyit azonban mondhatok, hogy ez a c­soport vakon bízik benne­,­ s a rajongásig szereti. Az uzsoki szorostól Oroszország bel­éjéig ez a sz­el s­em vitt bennünket. A Szumm­y-sereg veretlenül, kisiklás, miniatűr ku­darc nélkül oldotta meg mindenütt a feladatát . Kinevezések a honvédségnél és népfelkelésnél. A király Schranz Béla 3. honvéd gyalogezredbeli várakozási illetékkel szabadságolt alezredesnek és Békési Békássy Imre 1. honvéd gyalogezred­beli várakozási illetékkel szabadságolt őrnagynak, az újólag megejtett felülvizsgálat eredménye alapján mint szolgálatképeseknek a tényleges szolgálati állományba való felvételét elrendzettei, s a háború tartamára népföl­kelő­­főhadnagygyá, Faragó Dezső volt főhadnagyot, népfölkelő hadnagyokká: Brinda Pasku, Friedrich Pál Érdi és Vértesi Gaylhoffer János volt hadna­gyot, Hoyos Wenckheim Fü­löp gróf, Kali­­tovic Ferenc, Kerék József, Kintzig János, Széchenyi ■ Bertalan gróf, volt hadnagyokat és Szabó Aurél nép­fölkelő őrmestert, Gottlieb Dávid népfelkelő had­apródot, Hajagos Andor népfölkelő őrmestert, Jab­­lonszky Géza­ népfölkelő őrmestert, Varga Tibor nép­­fölkelő hadapródot, Vidákovich Béla népfölkelő őr­mestert, valamint népfölkelő­­ hadnagy-gaszdászati tisztté: Szőke Sándor népfölkelő őrmestert, tarta­lékos zászlóssá 1914. évi október hó 2­ával­ az ellenség előtt elesett: Kepes Jenő dr. tartalékos had­­apródjelöltet; tartalékos gazdászati tiszthelyettessé: Eckhardt Lajos tartalékos hadapródot; népfel­kelő segédszámtisztekké: Dolovcak Mihályt, Flögel Jánost és Ivanicevic Miklóst; továbbá népfölkelő mérnökké Voda Gusztávot; népfölkelő mérnökh­ad­­nagygyá: Gábor Rudolfot és Moskovits Jakabot ki­nevezte.­­ Egy plébános aranymiséje. Dobos István domosilói plébános most ünnepelte aranymiséjét. Az egész kerületi papság meg­jelent az ünnepelt parochiáján, szánt szerint tizenkilencen. A képviselőtestületi tagok s a tűzoltóság sorfalai álltak a parochia udvarán s nagy közönséggel a templomba kísérték az ünnepeltet. A mise celebrálásánál kilenc pap segédkezett, a manudoktora Sikorszk­y adácsi esperes-plébános volt. A prédikációt Vi­ncze Alajos, kápolnai plébános, az «arany­­szájú ■­ pap tartotta, aki az ünnepelt érde­meit méltatta, melyeket 44 évi működése alatt szerzett. A mise végeztével az ünnepelt laká­sán Sikorszky esperes a kerületi papság által készíttetett tömör ezüst keresztet nyújtott át Dobos plébánosnak. Délben diszebéd volt, amelyen Vincze Alajos plébános és Török Kálmán pr­épost méltatta az ünnepelt érde­meit. A diszebédre az ünnepelt világi barátai közül heten voltak hivatalosak, köztük Biró József járási főszolgabíró és Per­laky Zénó földbirtokos. — Orosz fogságból. Rácz István 5. hon­véd,gyalogezredben katona tiz hónapig nem adott életjelt magáról. Most Taskenből irt le- s velében tudatja, "hogy Oroszországban van . — Feldúlt tűzhelyeinkért! A’ háboruban! földult tűzhelyeket újra fölépítő országos bi­zottság nevében Khuen-Héderváry Ká­roly gróf elnök, Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Berzeviczy Albert és Zichy Aladár gróf társelnökök. Pekár Gyula alelnök a következő fölhívást bocsátot­ták ki: Magyarország vármegyéihez, városaihoz és tehetős társadalmához szólunk. Mindazokhoz, akiket megkímélt a világháború pusztító forgataga, akik bár megfeszült idegzettel, de mégis távol min­den veszedelemtől, dolgozhattak önmaguknak, ked­veseiknek. A nagy magyar Alföld, a Dunántúl már be volt vetve, a gyárakban folyt a hasznot hozó munka, az üzletember megkötötte az üzletét, míg­ a Kárpátokon élethalál-harc dúlt, hogy minden élet, minden munka, minden üzlet, minden család minden otthona a mienk marad-e? A magyar katona és nagy szövetségesünk vi­lágraszóló ereje visszavetették az ellenséget. Lengyelországot felszabadítottuk, bent Oroszország szivében kergetjük már az oroszt és a fenyők újra szabad napfényben fürödve állanak a vérlepett szabad Kárpátokon. De győzelemnek ára is volt! Hőseink temetője lett a Kárpátok hegye-völgye, a kegyelet örök földje, ahova elzarándokol majd az utód, hogy a névtelen sírokra letehesse a hála hervadhatatlan koszorúját. Az erő, mely „őseinket felhozó Kárpát szent bércére“, meg is tartotta halálmegvető hősiesség­gel a Kárpátokat és vele Magyarországot, az Al­földet, a kincses Erdélyt, a Jelevény Bánátot és gyümölcsös Dunántúlt. Mienk a győzelem, j­óh, de milyen lehetett volna a pusztulás, ha a győzelem is ennyibe ke­rült. Községek, falvak mentek tönkre százszámra a Kárpátokban, a kis helységek lakóinak nincs lakóhelye, a tűzhely üszkös téglahalom és hamu lett. Gránátok fúrták át az ereszt, ahol máskor a fecske fészkel, tűz égette fel a gerendát, ahol aranyfényben csillogó kukoricasor mesélte eddig, hogy élet, béke, nyugalom volt. A Kárpátok népe egész Magyarországért szen­vedett; a Kárpátok falvai azért pusztultak el, hogy­ Magyarország megmaradjon. Sáros vármegyében 20, Zemplénben 20, Ung vármegyében 5 község és falu pusztult el teljesen; töméntelen ezenkívül a községek és falvak száma, amelyek részben szenvedtek. Több mint 5000 ház semmisült meg. Nincs igavonó állat, nincs marha, nincs ba­romfi, mindent elhajtott, elpusztított az orosz. A mezőt nem lehetett felszántani, a földet bevetni, a gyermekeket iskolázni. Siessünk az érettünk szenvedő Kárpátok segít­ségére. Az állam megtette, amit tehetett, gondoskodott az első segítségről, gondoskodott arról is, hogy a feldúlt tűzhelyek felépüljenek. De Magyarországnak, a magyar vármegyék­nek, városoknak és társadalomnak nem lehet kö­zömbös, hogy miként épülnek újra a Kárpátok el­pusztult falvai. Szegény és elhagyott volt eddig ez a vidék, kultúrája elmaradt; a hála érzete, a magyarság szeretete és kegyelete kötelességgé teszi, hogy gondoskodjunk róla, hogy többé ne legyen szegény, elhagyott és kulturátlan. Újjá, szebbé, jobbá, egészségesebbé és ma­gyarrá építjük az elpusztult falvakat, hogy gyer­mekei még az unokákban is arról meséljenek, hogy milyen csodát tett a magyar hála és sze­retet. . . Magyar óvodák és magyar iskolák támadnak a rutén és tót falvakban és magyar imával fogja megköszönni a föld szegény népe a Kegyelmes Istennek, hogy a magyarság szivét feléje fordította és hogy őt a magyarság szivére zárta. Mindnyájunk közös, szent munkája az, hogy­ így történjék.­­ Ezért alakult meg a Háborúban Feldúlt Tant­helyeket Újra felépítő Országos Bizottság (Buda­pesti Képviselőház), amely Magyarország gazda­sági, technikai és művészi legjobb erőinek, bevoná­sával, a hatalmas magyar sajtó támogatásával akarja célját megoldani. Ezért fordulunk Magyarország vármegyéihez, városaihoz és tehetős társadalmához, hogy segít­senek munkánkban, lássanak el termékenyítő gon­dolatokkal és pénzzel, hogy leróhassuk hálánkat a Kárpátok népe iránt és vigyük egy fokkal előbbre a kultúra útján. A szív szeretetével, a gondolkodás bölcseségé­­vel lehet ezt elérni. A szeretet és gondolkodás vezet ahhoz, hogy a pénz, pénz és pénz szükséges ehhez a munkához. A Kárpátokban elveszett kedveseink és szivén nek épít emléket, aki a Kárpátok népét segíti. Ha azok a vármegyék, azok a városok és az a társadalom, amelyet megkímélt, sőt üzlethez jut­tatott a háború, engedelmeskednek a szív és ész szavának, a Kárpátok elpusztult vidéke szebb, jobb és magyar lesz. Budapest—Képviselőház, 1915. Szent István király napján. — A vak és rokkant katonáknak. Ifj. Holis Endre tórfalui gót. kát. lelkész hívei között esz­közök­ gyűjtése eredményeként 10 koronát küldött a „Magyarország“-nak felerészben a megvakult, felerészben pedig a rokkant katonák részére. Ki­­adóhivatalunk az adományt rendeltetési helyén áttette,­­te ' 5­ 9

Next