Magyarország, 1916. december (23. évfolyam, 334-363. szám)
1916-12-31 / 363. szám
BUDAPEST, 1916. DECZEMBER 31. Előfizetési ár: Negyedévre 9,50 korona. Egész évre 38 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 92 fillér. XXIII. ÉVFOLYAM 363. SZÁM 6 . ■ , Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Teréz-körut 22. szám. A koronázás IV. Károly mától kezdve Koronás kij ránya Magyarországnak. Ma lépett uralkodói jogainak és hatalmának teljességébe. Hosszú századok hagyományos fényével tette fel a magyar nemzet királya fejére Szent István koronáját és mialatt az ágyuk dörögtek, a harangok zúgtak a király esküt tett, hogy az ország alkotmányát, törvényeit, régi jó szokásait megtartja és megtartatja. Aztán a világ mind a négy tája felé sújtott a kardjával, annak a jeléül, hogy az ország területét, szabadságát min dec ellenség ellen megvédelmezi. Hogy ez a fenséges ünnep az ősi mai gyár keleti pompának milyen ragyogásával, a Budára sereglett nép milyen örömujjongása között zajlott le, arról alább részletesen beszámolunk. A szertartás kápráztató fényét messze túlragyogta a király és királyné arcának szeretetteljes ragyogása, melylyel az ujjongó nép üdvözlését fogadta és viszonozta. A koronázásnak nagy a jelentősége. Nem puszta szimbólum, varázserő van Szent István koronájában és palástjában. Az esküben és a kardvágásban. A múlt századok hatalmát és dicsőségét és a jobb, boldogabb jövendő zálogát jelentik a nemzet számára. A sok csillogás, ragyogás, fény azt jelenti : a nemzet és király szíve összeforrt érzésben, gondolkodásban, akaratban. A múltak sok keserű emléke feledve, a jelen sok szenvedése, gondja egy pillanatra feledve, a nemzet szeretettel köszönti a királyi párt, és bízik benne és a boldogabb jövőben. Károly királyival és Zita királynővel az ifjúság és szépség költözött az ősi magyar trónra. Mi hisszük, érezzük és bízunk benne, hogy az ifjúságnak és szépségnek jóság, erő, igazságosság és szeretet párosul. Károly királyt ma az ország nagyjai, zászlósai, előkelőségei, a nemzet szine-java vették körül, a nép nem vehetett részt ezen a felséges ünnepen. A külvárosok, munkásnegyedek, a falvak és a lövészárkok népe. De éreztük, hogy a király, mikor kezét esküre emelte, mikor kardját a világ négy tája felé Kora reggel, még hat óra előtt, mintegy varázsütésre megelevenedett a különben későn kelő Budapest. Az utcákon, ahol ilyenkor még a szemetes kocsik szoktak végigdöcögni, ragyogó fogatok jelentek meg és a nedves aszfalton kivilágított automobilok suhantak végig. A kapuk kinyíltak és irikés fűtőgyarrodás vagy legalább is cilinderes feketeöltözétű urak jelentek meg, hogy beszálljanak a rájuk várakozó kocsikba, és automobilokba. A sötét házak lámpásai is kigyulladtak és érezni lehetett, hogy most kél életre a koronázó főváros. Hölgyek és urak, gyermekek siettek végig az utcákon, leginkább a kávéházaik felé, ahol fölötte tarka társaság gyűlt össze. Kócsagos, magyarruhás urak, aranysarkantyús vitézjelöltek, leányok, gyerekek, puhakalapos civilek, plédekkel és lábmelegítőkkel fölszerelt öregasszonyok, gukkeres uracsok, mindannyian a reggelire vártak. Természetes, hogy ez bizony nehezen ment, mert a kiszolgálást alig egynéhány pincér bonyolította le, így hát a vitézek és gazdagon öltözött urak maguk sereglettek a konyha elé, hogy kávét és süteményeket kaphassanak. Az automobilok és kocsik különösen két irányban vágtattak. Az egyik kocsisor az országháza felé vágtatott, a másik pedig a Lánchíd felé. Még egészen sötét, volt és az ég korongos, bús feketesége apró esőszemeket hullajtott. Azt már mindenki tudta, hogy a koronázási pompát nem aranyozza meg napsugaras ragyogó idő, de a tömeg mégis reménykedett, hogy legalább is a zuhogó, eső nem fogja lerontani a színpompás ceremóniák hatását. A Duna partján ragyogtak a nagy szállodák ablakai és a távoli opálos ködben tündérpalotaként fénylett a parlament kivilágított épülete. Ugyancsak ragyogtaka királyi palota összes ablakai, mindsuhintotta, kezében a jogánál és az almával, hatalmával és jelvényeivel erre népre gondolt. Az eskü azt jelenti, hogy alkotmányos fejedelme lesz a nemzetnek, igazságos és jó királya a szenvedő, bizakodó, hű magyar népnek, két szárnyon és a főhomlokzaton is. A kiváncsiak törpége áttekintett a vár felé és mindenki arra gondolt, hogy odabent pompás, nagy készülődés, folyik. Fél hét óra felé azután regdördülek az ágyuk és amikor a Gellérthegy mögött és a pesti házsorok fölött mély kékszínűvé változott az égbolt, a Lánchíd pesti hídfője lett a leghatalmasabb forgalom középpontja. Háromnegyedhétkor a parlament épülete felől megindult a képviselők kocsisora, és a díszmagyaros urak, cifra huszárok és tarkaruhájú kocsisok százait lehetett látni a hídfő előtt megrekedt kocsitáborban. Más oldalról is idetódultak az összes kocsik, hogy a Lánchídon át hajthassanak föl az Albrecht-útra. A téli szürkületben összekeverednek az óriási, kék füstöt pipáló automobilok, a magánfogatok és bérkocsik, amelyek fehérszámokat viselnek lámpásuk fölött. A gyalogjárók életük veszélyeztetésével évsekelnek keresztül a nyugtalan táboron, amely csak nagynehezen juthat előre, mert a híd baloldalán egyes sorban haladnak a fogatok, jobbfelől p pedig a már üres hintók robognak visszafelé. A taronyhatóságok zászlóit meglengeti a hűvös, nedves szellő, de egyelőre még csak a villanylámpák fényében ragyognak a régi lobogók aranynyal szőtt brokátjai. Végül aztán nagynehezen oszladozik az automobilok és kocsik torlódása és végtelen sorban színes kígyóként húzódik a pompásan feldíszített Lánchídon át egyenesen a vár felé. A híd jobboldalán, ahol enyhe fenyőillat lengedez a sok fenyődísztől, tömött sorokban sietnek előre a gyalogosok, katonák, civilek, családok, hölgyek és urak, gyermekekkel összekeveredve, kíváncsiságtól hajtva, egymást biztatva: — Előre gyerekek, előre! Ha korán odamérink, jobb helyet kapunk. Ébrett a koronázó főváros áramunk mai »sáp» 32 oldal