Magyarország, 1921. május (28. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-04 / 96. szám

4 SÍ A GY­AROK SZAG Budapest, 1921. szerda, május 4. cselédnek látszó nő fogadott a villánál. Kit keres? ■— kérdezte. — Mondtam Tisza kegyelmes urat. — Kit jelentsek be? — Dr. Gaertner Martell-t. Alig, hogy az utolsó betűt ki­­mondtam, Tisza jött és igy szólt: „Tessék parancsolni." Kijelentem, hogy sem a cseléd, sem Dömötör nem igy vallott. Azt mondtam idegesen Tiszának: „Kegyelmes itt, itt nem szólhatok eg­y szót sem." Nem akartam beszélni a cselédek előtt. Kint a kapu előtt 30—40 főnyi csőcselék volt. Ezek sem tudtam, hova lettek. A kertben is láttam 4—5 alakot és a villa területén négy-öt személyt. Nem mondhattam azt neki hangosan, nyíltan, mások előtt, hogy én a sárosban reggel hallottam, hogy meg akarják ölni. Megfigyelték a villát, mint a grófnő mondja. Ila én ezt mondom, engem le­üthettek vok­­a. Mostanában lehet ilyet mondani, de akkor próbálta volna meg valaki. Meg azután én Ruzicska hadbírónak nem is tudtam a nevét. Én nem is beszéltem Ruzicskáról, ezt határozottan ál­lítom. Én nekem a pisztoly a hátsó zsebemben volt. Honnan tudta a grófnő, hogy pisztoly val nálam. Az valótlanság, hogy nekem Tisza azt mondta, következett ezután. Az elnök kérdéseire elmondja személyi adatait. Harmincegy éves orvos és nagy­­birtokos, Tisza István gróf unokaöccse. Egyéb ér­dekeltsége nincs az ügyben. Részletesen elmondja, amit az október 31-iki eseményekről tud. — Már délelőtt — kezdte elbeszélését — min­denfelé lövöldözés volt a városban. Mindjárt arra gondoltam, hogy nagybátyámmal esetleg valami baj történhetett. Két óra tájban kimentem hozzá. Ott találtam Sándor János volt belügyminisztert is. Ott ebédeltem. Tisza közben említette, hogy dél­előtt valaki volt nála fegyveres katonákkal. Az egészet csak úgy futólag hozta fel, úgy beszélt er­ről emberről, mint aki félbolond benyomását tette rá és nem vette komolyan az egészet. Délután nagybátyám be akart menni a klubba, hogy ott politikai barátaival tárgyaljon. Felesége kérésére végre beleegyezett, hogy nem megy, de kikötötte, hogy Sándor János menjen be velem együtt és én az üzenetekkel jöjjek vissza hozzá. Bementünk a városba, bent a klubban hallottam azután a hirt, hogy Tisza Istvánt meggyilkolták. Telefonon fel­hívtam a Rohelm-villát. Almássy Denise megerő­sítette a hirt. Erre mentőautót, majd kocsit pró­báltunk szerezni, de nem sikerült. Miután a villa­mos sem járt, gyalog mentünk ki megint. — Háromnegyed hét óra tájban értünk vissza a villába. A hall ajtaját nyitva találtam, nyitva volt a tolóajtó is. A földön ott feküdt Tisza Úgy, ahogy a gyilkosok ott h­agytá­k. Bevettük a haliba, lefek­tettük az ágyba. Nemsokára ezután jött egy rendőri bizottság, Szentkirályi főkapitányhelyettes, Hazs­­linszky rendőrorvos és még egy rendőrtiszt. Slazs­­linszkyvel felületesen megvizsgáltuk nagybátyám sérüléseit. A törzsön lévő seb már be volt kötve, egy közelim lévő kórház orvosa kötötte be. Két seb volt rajta. Az egyiknek a bemenetnyilása jobbolda­lán volt, a kimenetnyilás pedig a baloldalon, a go­lyó azután még behatolt a bal felsőkarba és azt teljesen szétroncsolta. Egészen bizonyosnak tartom, hogy a baloldali volt iá kimeneti nyilas, mert a kar annyira szét volt roncsolva, hogy a hús cafatokban lógott. A halált ez a lövés okozta és a halál elvér­­■­és folytán állott be. Roncolás nem történt és való­színűnek mondhatom, hogy a golyó a szív főütő­­erét átszakitotta és igy állott be az elvérzés. — A másik sebet a hasfal baloldalán kapta a nagybátyám, a mellényzsebében levő órát is szét­zúzta ez. A bizottság jegyzőkönyveket vett fel. Nagynénim még mondta, minek jegyzőkönyveznek, hiszen úgy sem fognak kutatni. Azután hamarosan elmentek. Kevéssel azután jött egy hadnagy, azt mondotta, hogy a hadügyminiszter hadsegéde, ak­kor nem tudtam ki ez, később megtudtam, hogy egy Sas nevű hadnagy, azt mondtam, jöjjön ké­sőbb, most nem foglalkozhatunk vele, de ő kért, mondjam el, mi történt. Erre elmondtam az ese­ményeket. Mikor befejeztem az elmondást, a had­nagy zavarban kijelentette, hogy még egy megbízatása van, meg kell nézni, hogy Tisza István tényleg meghalt-e. Én megbotránkoztam ezen a felháborító intézkedésen, megtagadtam tehát, erre azt mondta, írásbeli parancsa van, meg is mutatta. A parancs egy kézzel írott szolgálati jegy, melyen Linder hadügyminiszter volt aláírva. Erre azt mondtam neki, ha végre kell hajtani ezt a lealacsonyító megbízást, úgy tegye, hogy a család kegyeletét ne sértse. Ezt megígérte, nem is ment be at halottszobába, ha­nem csupán a külső ajtón át benézett. Ezután összeütötte sarkát és kijelentette, hogy az egész kormány nevében részvétét fejezi ki a családnak. Erre már kitört belőlem a felháborodás és azt mondtam, de ebből már azután nem kérünk. Vallomásomnak ezt a részét nagyon fontosnak tartom, mert ebből következtetem, hogy a kormánynak legalább is tudnia kellett a gyilkosságról, hogy ha én lőni fogok, ő is fog lőni. Amikor be­léptünk, azt mondotta: Tessék parancsolni. Továbbá a rendőrség előtt tett vallomásában azt mondotta a grófnő, hogy amikor Gaertner eltávo­zott, akkor már tudta, hogy az Gaertner. Tisza az ebédnél Sándor Jánossal és Radvánszky Bélával együtt ült, akinek elmondotta, hogy járt nála va­laki Nem hiszem, hogy Tisza úgy mondotta volna, ahogy a grófnő mondotta. Tisza azt nem mondta félbolond, hanem azt mondta bizonyára, hogy ideges. Ezt Radvánszky báró sem hallotta. Hát mit csinált Radvánszky? A fülén ült? Az elnök: Honnan veszi azt, hogy ilyen han­gon és ilyen kifejezésekkel beszéljen. Gaertner: Bocsánat, nem akartam szemtelen­­kedni. Az elnök: Üljön le, nem engedem tovább be­szélni. Gaertner: Bocsánatot kérek. Az elnök: üljön le, engedelmeskedjék, mert ha nem viselkedik tisztességesen, ma délutánra megbilincsel­tetem. .­­. •. . . — Almássy Denise három sebet szenvedett. Kettőt az orrán és egyet a halántékán a fül kö­zelében. Három hétig állott kezelés alatt. Tisza István sebei két lövéstől eredtek. Az elnök, Almássy Denise azt mondotta, hogy az ő véleménye szerint három golyótól eredtek a sebek. — Radvánszky: Nem, a két oldali főcsa­­torná­k annyira összefolytak, hogy ez nem való­színű. — Az elnök: Lehet-e, hogy Almássy Denisét ugyanaz a golyó sebezte meg, amely Tiszán rív’­­ment? — Radvánszky: Nincs kizárva. Az előbb elfelejtettem mondtam, hogy később a hallban a cselédség két üres töltényhüvelyt talált a földön, ezeket átadták nekem, magamhoz vettem, de a kommunizmus alatt elvették. — Az elnök: Nem tud-e arról, hogy a hadosztálybirósági főtárgyalá­­son szerepelt két tilltényhín­vely hogyan került elő? — Radvánszky: Nem tudom. — Az elnök: Mi­nálunk bűnjelként csak két deformált golyó van. (Felmutatja.) Ezek a testben deformálódtak, vagy a falban? — Radvánszky: Valószínűleg a falban, miután erősen deformálva vannak. — Az elnök: Tud-e arról, hogy Tisza revolvere elveszett­? Radvánszky: Igen, mikor visszatértem a vil­lába, kerestem, de nem találtam. — Az­ elnök: Mondta-e Tisza, mikor az ebédnél Gaertnerről be­szélt, hogy egy katonai ügyészt keresett nála? — Radvánszky: Erre nem emlékszem. Az elnök: Igaz-e, hogy a Roheim-villát a tele­fonközpont nem akarta kapcsolni? Radvánszky: Ezt nem tudom, velem nem tör­tént ilyen. Az elnök: Hát az igaz, hogy a gyilkosság után közvetlenül megnyílt a telefonösszeköttetés? Radvánszky: Igen, ezt személyes tapaszalásból tudom. Feltűnően hamar, majdnem a gyilkosság után megint kapcsolt a központ, jelszó nélkül. Az elnök: A nemzeti tanácstól sem kellett en­gedélyt kérni? Radvánszky: Nem kellett. Én ilyen bandától, mint a nemzeti tanács, nem is kértem volna en­gedélyt. Az elnök: Ezt a kifejezést mégis tessék revo­­kálni, mert lehettek ott olyan férfiak, akik ideális érzésesek voltak. Radvánszky: Méltóztassék rendreutasítani, de én nem revokálom­. Az elnök: Van-e tudomása arról a báró úrnak, hogy Szenkirályi főkapitányhelyettes vezetésével egy rendőri bizottság szállott ki, amely a halott­­szemlét vette fel. Radvánszky Béla báró: Igen. Az elnök: Át volt lőve Tiszai István gróf órája? Radványszky: Középen keresztülment a golyó, oldalt érhette. Az óra most Geszten van. Az elnök: Az a lövés, amely a belső elvérzést okozta, mely oldalról érte a grófot? Radvánszky: Jobb oldalról. Az elnök: Tehát melyik lőhetett. Az, aki a középen állott, vagy akik oldalt állottak? Radványszky: A legvalószínűbb az, hogy a jobboldalon állótól eredt a lövés, de lehet, hogy a középen Átlótól. Ezután elmondja, hogy az első lövést a falban már másnap megtalálták, a mási­kat december folyamán, amikor Tiszánó holmijait levitette Gesztre. Kinyitották a szekrényt és egy csomó porcellánt összetörve találtak. Látták, hogy lövés érte ezt is, amely lövés a falba bement. Hal­lomásból tudja, hogy még a kandalló melletti osz­lopon is találtak egy lövésnyomot. Az elnök: Tud-e még valami olyat, ami a gyil­kosság tényével összefügg. Radvánszky: Két adatra emlékszem. 1919. augusztus utolsó napjaiban, vagy inkább szeptem­ber elején leutaztam Gesztre, onnan Gyulára. Át­mentem Almássyékhoz. Ide két detektív jött le Pestről és kihallgatták Almássy Denise grófnőt, elkérték fényképét, hogy utazási engedélyt fognak kieszközölni számára, hogy Pesten kihallgathassák. Akkor levelet írtam Diamandinak, de választ nem kaptam. November 18-án a nagyváradi püspöki rezidenciában találkoztam Diamandival, ahol szem­rehányást tettem neki, hogy privát levélre nem válaszolt. Azzal m­entegetődzött, hogy meg se kapta a levelet. Utólag hallottam, hogy a fénykép és a levél is eltűnt. A másik körülmény az, hogy olvastam a lapok­ban az itt elhangzott vallomásokat és azt, hogy az itt kihallgatott egyes tanúk azt vallották, hogy bántalmazták őket a rendőrségen. Amikor én először beszéltem Váry főügyészszel, ő megmondotta, hogy semmiféle testi fenyítéket nem alkalmaztak a gyanúsítottak ellen. Az elnök megkérdezi az ügyészt, van-e még kérdése. Az ügyész kijelenti, hogy nincs kérdése Ezután Fényes László kérdez — Legyen szives, mondja meg a báró úr, mi-­ kor az a hadnagy kiment a villába, volt-e ott még bizottság és volt-e ott újságíró. — Radvánszky: A bizottság ott volt, az újságírót csak­ később vet­tem észre. — Fényes László: Azt mondta, hogy a nemzeti tanács küldte? — Radvánszky: Azt mondta, hogy a katonatanács küldte. — Fényes: Látta más is az írást? — Radvánszky: Csak én. — Fényes: Az újságíró, vagy a bizottság hallotta a beszélgeté­süket? — Radvánszky: A bizottság akkor már el­ment, az újságírótól nem tudom. — Fényes: Em­lékszik a tartalmára? — Radvánszky: A tartalma fedte a hadnagy kijelentéseit. — Fényes: Körül­belül se emlékszik? — Radvánszky: Nem. Fényes: Való-e, hogy a báró úr 1919-ben egy följelentést adott be. Az elnök: Az ügyészségre. Radvánszky: Személyesen adtam át Várynak, amelyben kértem, hogy indítsák meg a nyomozást abban az irányban, hogy t Jjli*'' Károlyi mennyiben részes a gyilkosságban ? Tettes-e, felbujtó-e, vagy legalább bű­npalástoló-e. Fényes: ön abban meg is nevezett bizonyos személyeket, akiket a gyilkossággal gyanúsított. ■— Radvánszky: Városszerte elterjedt hírek szerint ha jól emlékszem, Kérit neveztem meg. Fényes: Nem emlékszik, hogy megnevezte Pogány Józsefet, Heltait, Kiss Miklóst?­ — Rad­vánszky: A nevekre nem emlékszem. Fényes: De h­a aláírtam, feltétlenül kell emlé­keznie. — Radvánszky (az elnökhöz): Nem le­hetne ezt felolvasni? Az elnök: Nem olvashatom fel. Kiss nevére emlékszik? — Radvánszky: Nem. — Fényes: Nem emlékszik tehát. A följelentésben azt is állította, hogy a régi kipróbált csendőrök helyett dicsőrül­­őröket küldött ki Károlyi Mihály, illetőleg társa­sága a Bohemi-viillába. — Radvánszky: A cseléd­ség bemondása szerint kicserélték és másokat hoztak. — Fényes: Azt állította, hogy, álcsend­­őröket. Az elnök: Nem engedem meg a kérdés to­­vábbi firtatását. Nem ő irta, hanem az ügyvédje. — Fényes: De aláírta és ő felnőtt ember, Ilal nem engedi meg az elnök úr, akkor csak egy kérdésem van még. Tudja-e, hogy a nemzeti tanács tagjai közül csak én vanna­­k itt, több senki, én pedig csend­­őrszuronyok között vagyok. Radványszky: Nem tudom. Fényes: Más kérdésem nincs. Ezután Várkonyi Oszkár, Kéri védője intézett a fármhoz kérdéseket: — Említést tett, hogy ebéd­­közben Tisza gróf Gaertner látogatásáról beszélt. Az a benyomása volt Tisza Istvánnak, hogy Gaertner gyilkossági szándékkal kereste fel? — Radvánszky: ő nem tartotta fontosnak az ilyen­ dolgokat. Egy viselkedett akkor is, mikor a Leit­­ner-merénylet történt. Ő mindig egykedvű modor­ban adta elő és most is úgy telt. A gyilkossági szándékot nem említette. — Várkonyi: Említette, hogy Tisza politikai barátainak üzenetet küldött. Egyet, vagy többeknek? Radvánszky: Azt tudom, hogy Sándor János­nak küldött. Egyről tudok, mert mikor a többieket adta, nagynénimmel beszélgettem. Sándor János­nak azt üzente, hogy a párt addig, amíg Károlyi­ék az alkotmányos után járnak, passzió pártfogásával pártfogolja őket, amint Wekerlével is tették. Ne tekintsék Károlyi személyét, de azt, hogy ő őfel­sége kinevezett minisztere.­­­ Várkonyi: Nem tett Tisza gróf olyan nyilatko­zatot, hogy a Károlyi-féle politikai irányzat el akarja őt tenni láb alól, mert az benne látja az akadályt? Radványszky: Nem. Várkonyi további kérdéseire Radvánszky ez­után megismétli, hogy a Sas hadnagynál látott szol­gálati jegy hivatalos szolgálati jegy volt, ő meg tudja bírálni, mert hiszen ő is a fronton szolgált mint ezredorvos. Várkonyi: Ki van zárva az, hogy az volt a tartalma a s­zolgálati jegynek, hogy­ a hadnagy Radvánszky Béla báró kihallgatása

Next