Magyarország, 1921. május (28. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-04 / 96. szám

Budapest, 1921. szerda, május MMff­YSZB­OK­SZ&G *** Pák gyilkosai. Hivatalos jelentés számol be­­ arról, hogy már megint városszerte pusztítják a fákat. A legutóbbi napaikban több mint ötezer fel­jelentés érkezett a fapusztítók ellen, akik különös előszeretettel az utcákat szegélyező fákat és a nemes gyümölcsfákat vagdossák ki. Ötezer felje­­­­lentés. Rettenetes szám. Megdöbbenve kell megál­­lanunk emellett az embertelen, vandál pusztítás mellett. Nem idegen kezek, a várost lakó emberek keze az, amely gyilkos vakmerőséggel ront a fák ellen. Utcáink öntözetlenek, nyári forróságban tűrhetetlenül szennyesek,­­ mi lesz, ha a porkötő, valamicske árnyékot adó fákat is tovább pusztít­ják? Szigorú, kíméletlen megtorlást ígér a fák gyil­kosai ellen most kiadott rendelet. Ennek a rende­letnek csak akkor lesz értelme, ha végre is hajt­ják, még­pedig csakugyan szigorúan, csakugyan kíméletlenül. — Szájgerolnak! Május elsején lépett életbe az új lakbérrendelet és a háziurak egy része a rendelet labirintusain keresztül a legleleményesebb módon akar hozzájutni a jogtalan lakbéremeléshez. Nagyon sok háziúr már mostantól kezdve felemelte a la­kbé­­reket, holott a 2600 koronáig terjedő lakások bérét csak augusztus, a 2000 koronán felüliek bérét pedig csak november elsejétől lehet emelni. Vannak­­azonban olyan háziurak is, akik a rendelet labilis intézkedését kihasználva, próbálkoznak a szájgerolással is. Nagyon sok háziúr, a rendelet egy pontjára hivatkozva, amely szerint az olyan lakók házbérét, akik feltűnő kedvező anyagi helyzetben vannak, a megállapított százalékon felül is lehet emelni, házuk összes lakójáról megállás­oítatták, hogy nagyon kedvező viszonyok között él­­nek és ezen az alapon 50, sőt 160 százalékkal duplázott rá a házbérre. Mások ismét az albérlőkre hivatkozva,­­emelték fel a házbért. Természetes, hogy nem igen akadt lakó, aki elfogadta volna a háziúr ukázát és így a házbérrendeletből kifolyólag nemsokára a pörök ez­­rei fognak megindulni. Miután pedig a lakóknak kell bebizonyítani, hogy anyagi helyzetük nem rózsás, a ■perek meglehetősen komplikáltak lesznek és rengeteg dolgot fognak adni a bíróságnak. — Házasság. Mayer János közélelmezési minisz­­ter leányát, Juliskát, eljegyezte Szabó Gyula tanító ikompoltról. Neumann Sándor (Aranyosmaróth) eljegyezte Neu­mann Ellát Pu­madios koráról. Strausz Imre, a Blochner hirdetési iroda főtisztvi­­selője és özvegy Kőry Alfréd­né, szül. Eleik Olga ház­­ássá­got kötöttek. — Tej­ jéggel megakadályozhatjuk a tej meg­savanyodását. Jelentettük, hogy mostanában húsz szá­zalékban megsavanyodva érkezik a tej Budapestre és a melegebb idők beálltával ez a százalékszám még ne­­velkedn­i fog. Werber Béla ny. Máv. főmérnök érdekes levelet küldött szerkesztőségünkbe, melyben félésévé m­int egy a Természettudományi Közlöny 1900. évi köte­­tében ismertetett eljárást a tejnek tej-jéggel való kon­zerválásáról. rA tej-jeget jó minő­ségű­ nagy zsírtartalmú (3,5%) tejből állítják elő s hogyha a tejes után le* hűlt tejbe 10—12% tej*jeget teszünk, tizenöt napig is konzerválja a tejet, különösen hogyha rossz hővezető edényben őrizzük meg. Az ismertetést eljárással kü­­lönleges berendezésű szállítási eszköz nélkül is meg le* het akadályozni, hogy a tej megsavanyodva érkezzen. Ezzel az eljárással a tejet lényegesen olcsóbbá is le* het tenni. — Magyar tőke a bosznabródi vagyongyárban. Szegedről jelenti tud­ósító;n.H. Sándor Pál tegnap a SLm,plon-;'s.presszeri Bosznia-Br­ódból Szegeden ke­resztül Budapestre utazott. Sándor Pál elmondotta, hogy Boszna-Br'­jhian egy nagyol,!) m­­agyar alapí­tás dolgában volt. A kistarcsai gyár ugyanis egy jugoszláv Bankkal megállapodást kötött egy 1roszna-Bródban létesítendő vagyorsgyár érdekében. A.­ uj vasgongyár 40 millió korona alaptőkével in­dít­. Az alapítás kifejezetten m­a,gyár részről törté­nik. A törvenyd­ököltségiben egyhaarmadrészt magya­rok, egy harmadrészt a­ németek, egy harmad részt pedig a jugoszlávok vállaltak. — Országos Hunyadi-fIRROR lesz Budán. A Hol­lós Mátyás Társaság elhatározta, hogy június 4-én és árén, Hunyadi János kormányzóvá választásának 472*ik évfordulója alkalmából országos ünnepséget rendez. A társaság küldöttsége Tasnády Kovács Jó* zsef vezetésével ma tisztelőért Bethlen István gróf mi* kérderelnökvél és az* kérte, hogy az ünnepségen js* lenjen meg a kormány is. A miniszterelnök a megje* lenést kilátásba helyezte és a rendezőségnek támogatá*­­ sal megígérte. A Hollós Mátyás Társaság ezt az ün* m­ű kel össze akarja kapcsolni a Falu Szövetség nagy {'.u­.r. •:Igével, öszszes nagy Corvin Mátyás*kiállitást rendez. •— Holttest a tóban. Az Erzsébetfalva melletti Cecsanya tavából egy 60—60 évesnek látszó, közép* termetű férfi teljesen feloszlott holttestét fogták ki. A főkapitányságról bizottság ment ki a helyszínre és a rendőrorvos megállapította, hogy a holttest körül­­belül két évvel ezelőtt kerülhetett a tóba. A holttest bal halántékán másfél centiméter nagyságú mély sérülés látható. Személyazonosságát még nem lehetett megál­­lapítani. A rendőrség megindította a nyomozást. f Jól fejlődnek a tavaszi jelesek és a takarmányfélék Közepes gyümölcstermés várható . Külön gyümölcsexportvonatokat állít be a Máv. Budapest, május 3. (A Magyarország tudósítójától.) A három, hét óta tartó eső följavította a pusztulásnak indult gabonavetéseket, a gyümölcsösökben és a szőlők­ben azonban az éjjeli fagy és a reggeli k­od több helyen nagy kárt tett. Az őszi búzavetésekben az eső még segített és a tavasziak nagyszerű fejlődés­nek indultak. Kapás növényekben, lucernában és szénában nagyon jó, bő termés ígérkezik, a legelők is dúsan fejlődnek. Április 25-ike után éjjeli fagyok és reggeli köd volt az Alföldön, a­minek következtében a gyü­mölcsben várható nagy termés közepesre redukáló­dott. A szőlőre is nagyon rosszkor jött az eső. Ha lassú májusi eső lesz, akkor ez a szőlőkön még segít és úgy gabonában, mint borban a közepesnél jóval nagyobb termést várhatunk. A legelső gyümölcs mindig a cseresznye. Az idén jóval hamarabb lesz a piacokon cseresznye, valószínűleg három hét múlva. Heves­ és Borsod­­megyében az osztrák kereskedők már most meg­vásárolják a fán a cseresznyetermést. Kecskeméten és Nagykőrösön a baracktermésre vonatkozóan kedvezőtlen a kilátás. Hozzáértők becslése szerint Kecskeméten 2400, Nagykőrösön 1800 vagyon ki­vitelre számítanak. Az idén a gyümölcskereskedők nem akarnak szövetkezetekbe tömörülni, hanem­­ külön-külön fogják a barackot Németországba és Lengyelországba szállítani. A Máv­ igazgatósága a cseresznye, barack, szilva és zöldség érésének idejére, amely öt hó­napra terjed, külön gyümölcsvonalakat szándéko­zik beállítani, a­melyeken a gyümölcsöt és a zöld­séget külföldre fogják szállítani. Kecskemétről és Nagykőrösről naponta egy-egy gyümölcsvonat fog indulni, még­pedig 38—40 v­agy­onnal. A földmivelésügyi minisztérium hivatalos je­lentése az összes vetések állásáról május 7 én je­lenik meg. A megszállott területekről beérkezett híreit szerint Erdélyben is nagy kárt okozott a szárazság, az őszi vetések nagyon gyengék, a fagynak súlyos következményei voltak. Az állatállományt betegsé­gek pusztítják, takarmányokban nagy a hiány, a­miért az állatárak nagyon csökkentek. Egy igás ökröt 4000 lejért lehet kapni, borjas tehenet 1000 lejért. A sertés kilója élősúlyban hat lej. Hasonló a helyzet a szerb megszállott területen. Ott nagy a hiány munkaerőben, nagy pusztításokat okoztak a szélviharok is. A meteorológiai intézet jelentése szerint az egész országiján még mindig tartósan és kiadósan esik az eső. Az eső mennyisége átlagosan meghaladja a tizenkét millimétert. Az eső mennyisége Budapes­ten 30 mpv, Szombathelyen 8, Kaposvár­ 10, Sze­geden 2, Debrecenben 5, Keszthelyen 22, Kecske­méten 4, Tapolcán 21, Magyaróvárott 6, Egerben 11, Békéscsabán 7 mm. nart. A hőmérséklet Buda­pesten 9, Szombathelyt 8, Kaposvárt 10, Szegeden és Debreczenben 10, Keszthelyen 9, Kecskeméten 10, Tapolczán 9, Sopronban 10, Magyaróvárott 9, Egerben 11, Békéscsabán 10 fok Celsius volt. Az országos eső rendkívül jó hatással volt úgy a kerti véleményekre, mint az őszi vetésekre. Kü­lönösen hasznos volt az eső Magyarországnak a tiszántúli részein, ahol az ősszel elvetett rozs, amely csak 20—30 centiméterre tudott megnőnn­ a szárazságban, már kalászba szökkent. Igen jó volt az eső a kalászosokra s a rétekre és legelőkre is, ugyanis nagyon sok helyütt már oly nagy volt a takarmányhiány, hogy sem a réten, sem a lege­lőn nem találtak ennivalót az állatok. Hivatalos jelentések szerint jobbára esős idő várható, lényegtelen hóváltozássall. — Időjárás és konfliskocsis. Az időjárásról azt mondják, hogy főleg áprilisban szeszélyes. A konflis­­kocsis mindig. Nincs az a szép asszony, aki hisztériá­jába, ldszámíthatatlanabbe és rosszabb, indulati­, mint a konfliskocsis. Amikor nyolcszorosról húszszorosra emeltik a taxamétert, akkor nyájas, hízeleg, lépésben halad üres kocsijával, kelleti magát és negédesen mo­solyog. Amikor a nap süt és sétálni volna­­kedved, akikor ott láratlan­kodik sánta lovával az orrod előtt, invitál, a hangja lágyan cseng, olyan kedves, hogy kibírhatat­lan. De csak essen az eső. A konflist’­­öcs is, ez az élő barométer, zord lesz, mint az égboltozat, kegyetlen, mint egy mészároslegémn­y a vágóhídon, gőgös, mint egy született őrgróf és oly hajthatatlan, hogy nincs az az orvosság, amely őt jobb belátásra bírhatná. Ilyenkor vágtat a lovával, lecsapja a taxaméter zászlaját, úgy tesz, mintha sietős dolga volna, pedig nem ül senki a kocsijában. Ilyenkor a lova is alkalmazkodik gazdája gonoszságához -és az a ló, amely napsütéses, szép idő­ben sántítva lépked, hogy majd megszakad a szívünk, esőben, amikor üres kocsit húz, egyszerre azt hiszi magáról, hogy versenyló, valósággal száguld, csak azért, hogy te megázz és ne juthass, kocsihoz. Ha egy daganat olyan rosszindulatú, mint a tonfliskocsis eső­ben, ak­kor menthetetlenül ki kell operálni. Sajnos, a konfliskocsist nem lehet kioperálni. Hozzátartozik ehhez a szegény Pestihez, épp úgy, mint a pisakos utca. — Gyászistentisztelet az elesett hármas huszá­rokért. A Ferenciek templomában ma délelőtt gyász­istentisztelet volt az elesett hármas (Hadik) huszá­­rokért. A templomot zsúfolásig megtöltötte a közön­­ség, ott volt a kormányzó neje, Dányi Balázs és Táncos Gábor altábornagyok, Nádassy Imre főkapitány és a hármas huszárezred tisztikara. — A német kommunista­ párt ma már csak tö­redék. Lipcséből jelentik: A németországi kommu­nista pártok felbomlása gyors ütemben halad előre. Naponta tömegesen jelentik be a pártból való kiválásukat, még­pedig főleg azokon a vidé­keken, melyeket eddig a kommunisták főfészké­nek tartottak. Brúnó Höttge kerületi titkár és tar­­tománygyűlési képviselő, aki egyike volt a leg­radikálisabb kommunista vezéreknek, szintén ki­lépett a pártból. A kilépését megindokoló levelé­ben tiltakozik a moszkvai diktátorok ellen. A né­met kommunista párt — Irjaj levelében — ma már csak töredék. — Az Égisz közli, hogy Szt. Lukács fürdői „Teirasz Café-Aséta­.front“-ja szerdán, május 4-én megnyílik. Naponta, délután és este, szimfoni­kus hangverseny — Halálozás. Miháldi Splény Ernő báró, minisz­­teri tanácsos, a m­. kir. állami hidak igazgatója, e hó 2*ám 60 éves korában Budapesten meghalt. Temetése 4*én, szerdán d. u. 4 amkor lesz a farkasréti temető l­sdolttash­ázából. Ifj. Lovásza Márton dr. hírlapíró apósát gyászolja az elhunytban. Juhos András, a Pesti Hazad Takarékpénztár Egye­­sület altisztje 61 éves korában elhunyt. Temetése ó­­ hó 4-én 4 órakor lesz az uj köztemető halottasházából.­­ Az uj moziengedélyesek egyesületbe akar­nak tömörülni. Az uj moziengedélyesek ma dél­előtt küklöttségbel kerestek fel Hegedűs Lóránt pénzügyminisztert és támogatását kérték az irány­­ban, hogy az engedélyokiratnak az új engedélye­sekkel szemben foglalt terhes kikötését enyhítsék. Az engedélyokirat ugyanis kimondja, hogy az új engedélyesek egyesületbe nem tömörülhetnek, ők azonban érdekeiket egyesületbe tömörülve kívánják megvédeni. Hegedűs Lóránt válaszában kijelentette, hogy ez nem az. ő■ reszortjába tartozik. Minden­esetre azonban érintkezésbe fog lépni a belügyi mi­niszterrel és megkéri, hogy ilyen értelemben ren­dezze ezt a kérdést. — Szigorítani akarják a szesztilalmat Amerikában. Mint Washingtonból írják, a szárazuk végrehajtóba zotkága az alkoholtilalom szigorítására új rendszabá­­­yokat kér a törvényhozástól, így kérd, hogy az orvo­­soknak tiltsák meg a sörnek, min­t gyógyszernek ren*­delését, öt esztendőre tiltsák meg mindennemű sze*­szes ital behozatalát és szüntessék be a szeszes italok gyártását. | Mfa&m ’ap ........1 Xbáfmsiyik ma@$án\ előfizethet 230 kormával 3 hónapra, 3 lapra: g Pesti Napló az Est Maa&eip&vszútj Az uj előfizető megkapja visszájué? 'on ’Krízz­i: Zsigmom nagyszerű regényének, az tteuzelés ■. napjáig a , Pesti Napló *- ban kitöti folytatásait 'melleit''lévő l­iáki !?S3S!$gl5iil8t m efism­­ioin* Tiszteletül Kitűnő konyhát Nagy A!bsr* Részvény udvari sör! vandT'les Fi" I Hl t/AS Atzberger Józsefné VII. ker. • Saabul — * ** " 4Alsóerduser-utca 5. szám­ alatti élelmiszer üzletéből írtíg!vál.'1 ; kinek lárvatslése van, 8 napon belül dr. Bárd Imre ügyvédnél, Ban­or­­ utca 7. IV. emelet bejelentendő, későbbi bejelentés nem vétetik figyelembe. A legaktuálisabb könyv az elmúlt hetek eseményei folytán­­ malter Matírzést fog Jogtörténeti és közjogi tanul­m­ány oklevélmellékjetekkel. Irta: CZEJJEY ISTVÁN Minden művelt magyar embernek el kell olvasnia a könyvet, mely történelmi alapon, tudományos felkészültséggel tárgyalja a trónözökösi joggal összefüggő összes kérdéseket. A hatalmas kötet ára 50 korona. Kaphat*: ^GST könyvkereskedéseiben VII., Erzsébet* körút 18-20., IV. Va-­j-utca 12., V. Vilmos crásaár-ut 14., f»fagyarc«......., kön­yvkereskedés­ben­­Erzsébet-körut 0.

Next