Magyarország, 1923. május (30. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-01 / 98. szám
Budapest, 1923. május 1. kedd HAGYARORSZÁG Oldássy miniszteri tanácsos nyilatkozik délamerikai kivándorlási tanulmányútjának eredményeiről Négy hónapig járt Argentínában, Braziliában, Chiléban és Uruguayban. —„Egész Dél-Amerika nagy gazdasági kríziseket él át és még nagyobbak előtt áll." — Magyar kivándorlók kálváriája. — Nincs munka, haza akarnak jönni (A Magyarország tudósítójától.) Amióta az északamerikai Egyesült Államok a bevándorlást korlátozták, a délamerikai államok felé irányul a kivándorlás. A magyar kormány azonban a délamerikai államokba nem adott ki tavaly több útlevelet, mint nem et. Nem tudták azonban megakadályozni azt, hogy az útlevélkiadás megtagadása ellenére ne szivárogjon ki az országból egy esztendő alatt körülbelül 3000 magyar ember. A kivándorolt magyarok egyre-másra küldözgették leveleiket hozzátartozóiknak, ismerőseiknek, melyben a délamerikai állapotok nagyszerűségét ecsetelték, ami újabb és újabb kiszivárgásra adott alkalmat Ez a körülmény indította a magyar kormányt arra, hogy a kivándorlási ügyek vezetőjét, Aldássy József miniszteri tanácsost azzal a fontos megbízatással küldje ki Dél-Amerika egyes államaiba, hogy az oda kivándorolt magyarok helyzetét tanulmányozza és útjának eredményéről kimerítően tájékoztassa a kormányt és a magyar közvéleményt Aldássy tanácsos, aki négy hónapig tartózkodott az Óceánon túl, bejárta Argentínát, Brazíliát és Chilét, volt Uruguayban is, mindenütt beszélt kivándorolt magyarokkal, érintkezett az ottani kormányok kivándorlási ügyeinek intézőivel, vasárnap érkezett haza tanulmányútjáról. A Magyarország munkatársának alkalma volt hosszasan beszélni Áldássy miniszteri tanácsossal, aki délamerikai útján szerzett tapasztalatairól a következőket mondotta: — A Brazíliába, Argentínába és Chilébe kivándorolt magyarok azt írták haza, hogy odakünn jók a viszonyok. Az első megállapításom az volt, hogy ezt egyáltalán nem lehet mondani. Ma jó viszonyok, úgy látszik, sehol a világon nincsenek. A háború gazdasági téren Dél-Amerikában is olyan eltolódásokat okozott, amelyekről itt álmodni sem lehetett és amelyeknek hatásai majd csak ezután lesznek érezhetők. Egész Dél-Amerika nagy gazdasági kríziseket él át és még nagyobbak előtt át. Argentínában például a háború alatt mindenki a legintenzívebb állattenyésztésre rendezkedett be. A birtokosok rengeteg pénzt kerestek, a szarvasmarha ára 30—40 pezóról (egy pezó ma körülbelül 1500 magyar korona) 220 pezóig emelkedett, de alig hogy vége lett a nagy mérkőzésnek, katasztrófáiig erővel beütött a válság. A szállítások az európai hadseregek részére megszűntek és a marhaárak ellenállhatatlan erővel zuhantak mind mélyebbre, úgyhogy ma már 10—15 pezóért lehet a pampákon egy szarvasmarhát kapni. A gazdasági krízis, amely folyton fokozódik, nagy munkanélküliséget idézett elő nemcsak a bevándoroltaknál, hanem a benszülötteknél is. Argentína a háború előtt nagy textilüzemeket is rendezett be, a háború végén ezek is megszűntek, ami a bajokat újabbakkal tetézte. Érdekes tünet, hogy Argentínában is mindenütt működnek a takarékossági bizottságok, amelyek az állam kiadásait megszorítani igyekeznek. Ami az Argentínába kivándoroltak helyzetét illeti, erre nézve az ottani kivándorlási hatóságok azt mondották nekem, hogy az Imigrant House-ban, amely a világ egyik legszebb szállója, napról-napra nő a bevándorlók száma. Ezek mind elhelyezésre várnak és anyagi erő hiányában mind rá vannak utalva a kormány támogatására. A napi állomány a szállóban már hónapok óta 1200—1500 között váltakozik. Sajnos, találkoztam itt magyarokkal is, akik már kéthárom hónap óta vannak itt és nem tudnak munkához jutni. Valószínű, hogy a rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel Argentína is meg fogja hozni a maga kvótatörvényét, amely gátat vet a célnélküli kivándorlásnak. Ez a törvény nem lesz egészen olyan, mint az Egyesült Államok törvénye, hanem foglalkozások szerint (kvalitative) fogja szabályozni és megszorítani a bevándorlást. Rio de Janeiróban körülbelül ezer magyar él, akikre Berzenkovich Károly főkonzul ügyel fel. Az Argentínában élő magyarok száma körülbelül 3000-re tehető, ezek közül sokan igen előkelő pozícióba küzdötték fel magukat, de a többség odakünn is épp úgy küzd a puszta megélhetésért, mint mi idehaza. Az itt élő magyarok egy segélyegyletet is alapítottak, mely igen áldásos tevékenységet fejt ki. Sajnos, a segélykérő magyarok száma nemhogy csökkenne, hanem állandóan növekszik. Ahány városban jártam, künn élő és jó pozícióban lévő honfitársaim csak arra figyelmeztettek, hogy az itthoniakat óvjam a kivándorlástól, mert nekik, sajnos, nincs elég pénzük arra, hogy az elhelyezkedni nem tudó kivándoroltak visszaszállításáról gondoskodjanak. Kinntartózkodásom alatt hozzám is igen sok magyar fordult és könyörgött hazaszállításáért, de ez a mi szomorú pénzügyi helyzetünk mellett teljesen lehetetlen. Találkoztam egy budapesti mechanikussal, aki annakidején csak nagy protekcióval kapta meg tőlem a kivándorlási engedélyt. Odakünn a legnagyobb nyomorban van. Tizennégy napig szaladgált Rio de Janeiróban munka után. Végül egy kovácstanhelyben talált alkalmazást, itt munka közben egy vakszilánk súlyosan megsebezte a szemét és most betegen azzal fenyegetőzött a főkonzul előtt, hogy agyonlövi magát és gyermekeit, ha nem szállítják haza. Az argentiniai magyar segélyegylet egy budapesti banknak kábelezett, hogy a szerencsétlen magyar mechanikus hazaszállítása iránt intézkedjék, mert nekik nincsen elegendő pénzük erre. Brazíliában sem jobbak most a viszonyok, mint Argentínában. Itt is gazdasági krízis van. Annak ellenére, hogy az ország kereskedelmi mérlege túlságosan aktív, valutája rövid néhány hónap alatt tíz százalékot vesztett értékéből. Az olasz Caviglia tábornok, amidőn a kolóniákat végigjárta, azt a megállapítást tette, hogy Brazília a legrosszabb hely a világon. Nekem az a nézetem, hogy Brazíliának szédületes jövője van. Ezt bizonyítja az is, hogy a háború alatt épült rengeteg gyár ma is működik, békeüzemre átalakítva. A kivándorlás tekintetében itt egyedül Santo Paolo jöhet tekintetbe ahol óriási kávéültetvényekre viszik a bevándoroltakat. Egyébként Brazíliában is ugyanolyan hangulat mutatkozik a bevándorlással szemben, mint Argentínában, sőt a kormány is közönnyel nézi az egész bevándorlást. A bevándorlók kelletét és elhelyezkedését súlyosbítja a gazdasági életben megnyilvánuló pangás, amelyet ugyancsak a háborús tömegtermelés idézett elő. Itt például olyan hihetetlen kávétömegek halmozódtak fel, hogy a megindult árzuhanás megakadályozása végett maga, a kormány lépett föl, mint kávévásárló. Most ő szabja meg a kávé világpiaci árát. — A délamerikai megélhetési viszonyokra érdekes fényt vet az, hogy lakásért a jövedelem egyharmadrészét kell odaadni. Beszéltem egy magyar napszámossal, aki elmondotta, hogy naponta öt pezót keres (Argentínában), lakásért pedig 40—50 pezót kénytelen havonta fizetni, ami pedig jelentékeny összeg. Chilében salétrom-krízis van. Ezt is a háború okozta. A salétromszállítások ugyanis olyannyira csökkentek, hogy az állam egész pénzügyi berendezését felforgatták. Itt tisztviselőkrízis is van, amely kormánybukást idézett elő. A szenátus ötvenezer tisztviselő elbocsátását határozta el, amit azonban a köztársaság elnöke nem engedett meg, hanem 21 óra alatt elbocsátotta a kormányt. Chilében is sok magyarral találkoztam. Ezeknek a sorsa sem a legirigylésreméltóbb. Itt is mindenki más foglalkozás után kénytelen nézni, mint amit Európában tanult- Beszéltem egy villanyszerelővel, aki okleveles patikus volt idehaza. — Tanulmányutam összesen 129 napig tartott. Brazíliában szálltam partra, itt töltöttem két ízben összesen négy hetet. Paraguayba is el akartam menni, de Paraguay az ott dúló forradalom, miatt éppen akkor zárta el határait, amikor indulni szándékoztam. Uruguayba is ellátogattam és megnéztem Montevideót, ahol szintén találkoztam és beszélgettem néhány magyar kivándorolttal. Innen Buenos-Airesbe mentem, majd a Pampákon levő magyar kolóniákat tekintettem meg. Chilében egy hétig voltam. Innen visszautaztam Buenos-Airesbe, hogy részt vegyek az ottani magyar egyesület egy szépen sikerült estélyén. Itt nagyon értékes és derék magyarokat volt alkalmam megismerni, köztük egy Biró Dezső nevű volt osztrák-magyar repülőtisztet, aki most a buenosairesi katonai repülőtelepen oktató professzor. Biró rövidesen szenzációs dolgokat fog produkálni. Két motornélküli repülőgépet konstruált ugyanis, amelyeken most végzi kísérleteit, a motornélküli repülés nyolc és félórás világrekordjának megdöntéséért Egész Buenos Aires nagy izgalommal és érdeklődéssel várja a fiatal magyar repülő próbálkozásait. Végeredményképpen azzal összegezhetem tapasztalataimat, hogy nem mondható kedvezőnek az, amit láttam és a Dél-Amerikába törekvő magyarságnak csak azt ajánlhatom, hogy kétszer is gondolja meg mindenki, amíg elhatározza magát a délamerikai útra és az ezzel járó horribilis költségekre, mert ott túlzás nélkül mondva, nagy küzdelem vár reájuk. Aldássy tanácsos útja eredményeiről és tapasztalatairól ma tett jelentést Rakovszky Iván belügyminiszternek és legközelebb a Kivándorlási Tanács ülésein is beszámol mindarról, amit négy hónapon át a tengerentúl megfigyelni alkalma volt. Az elveszett arc írta: FÖLDI MIHÁLY Az asszony a tükör előtt ült és szembe nézett magával. Bő sárga pongyolája lecsúszott a válláról, nyaka az öregedés száraz felkiáltójelével meredt ki két kulcscsontja gondolatjelei közül, ahogy most hátrahajtotta fejét és sápadtan fürkészte arcát. Tavaszi napfény világított neki kegyetlen reflektorával. Nyílott az ajtó s a hálószobába, melyben fonynyadtan terpeszkedett az éjszaka levegője, egy férfi lépett. Az asszony férje. Hallotta az ajtó halk támlását, hallotta léptei neszét a vastag szőnyegen, érezte, majd a tükörből látta, hogy a férje közeledik, de nem fordult hátra, meg sem mozdult. A férj pedig mosolygott, azt hitte, hogy meglepi tűnődésében az asszonyt, akihez ma figyelmes akart lenni. Ma, a születésnapján. Lehajolt az asszonyhoz, kezét a szemére borította és mosolygott. Az asszony is mosolygott, szótlanul. A férfi azt mondta most: — kukk! — az asszony semmit sem mondott, csak mosolygott. A férfi az asszony arcához illesztette frissen borotvált arcát; kevés fanyar szagú pomádéval simára fésült ritkán fekete haja hidegnedvesen érintette az asszony lüktető homlokát. Most levette kezét az asszony szemeiről, amelyek lassan felnyíltak. A fáradt és tiszta szemek hosszú pillantást vetettek a tükörbe és az asszony megrázkódott. Elkapta fejét férje fejétől s leugrott. — Fázol? — kérdezte a férfi. — Egy kicsit — vetette oda az asszony és gyorsan hátat fordított a tükörnek. — Hűvös még a tavasz — mosolygott a férfi s megfogta az asszony kezét. — Szerbusz — s megrázta. — Szervusz — mormolta az asszony is. — Kezedet csókolom — mosolygott rendíthetetlen jóérzéssel a férj s piros szája a rövidre nyírott vastag barna bajusz alatt csókra gömbölyödött. Feje lassan, a birtoklás biztos érzésével előrenyúlt, az asszony kiegyenesedett, kitárta, odafeszítette nyakát, mellét a barátságos, a hitvesi szájpióca elé. Lenézett férje rátapadó fejére, látta most nyakának szikkadó gödrét a kulcscsont fölött s rajta a férfiszájat, — finom reszketés futott rajta végig és elsápadt. — Fázok — Nem. Nem. — Nem akartalak zavarni, de kint mondta a Teréz, hogy már felkeltél s készíti a fürdődet. Tudtam, hogy ma sokáig fogsz keverészni, jó is az ilyenkor, mi? — és szeme az összetartozás diadalával mosolygott. — Jó, —, mondta az asszony. — Jó kis fürdőt kapsz, én már reggel megfürödtem. De jó volt... Jó meleg víz, jól esett. — S nyújtózott és mosolygott. — Hol jártam én már azóta! A fél várost bejártam. Nagyon meg vagyok elégedve magammal. Megvettem közben egy egész gyárat, eakumpak, azt hiszem, nagyon jól csináltam. Nagyon. Bevittem a Glückhöz a collier-dat ,délutánra meglesz. Te, anyus, láttam nála egy gyöngyöt, azt hiszem nagyon tetszeni fog neked. Nagyon. Mondd, hát nem... nem jobb így! Mondd? Az asszony összeszorította a fogát s a sóhaj, mely kiszaladt a szívéből, széttört görcsösen összetapadó két fogsorán. Aztán bólintott és mosolygott. Egy pillanatra meglátta a férfi arcát, akkor lehajtotta a fejét. — Na látod! Mi? — Igen. — Hát szerbusz. — S megrázta az asszony két karját. — Szervusz, fiam. — Most megyek. Csak még megnézem a fürdődet. Szólok, ha mehetsz. Az asszony visszament a tükörhöz. Beigazította toiletteasztala tükrét, egy másik gyöngyháznyeleset pedig a kezébe vett „Hát nem jobb így!“ — kérdezte az imént , ő bólintott. Két héttel ezelőtt ugyanúgy itt ült a tükör előtt s akkor, egy félóra múlva, már elköltözött innét. Tegnapelőtt tért vissza, az éjszaka kibékültek s ma már azt mondta bólintásával, hogy: igen, jobb így. Pedig most már bizonyos, hogy elvesztette... az arcát. Ez az arc, amely visszaverődik rá a tükörből, nem az ő arca, hanem az uráé. Az övé elveszett húsz esztendő házaséletében. Nem úgy, hogy megöregedett, nem úgy, hogy elhervadt a színe, virága, hanem úgy, hogy álarcot öltött és hozzá hasonult férje arcához. Nem történt semmi. Húsz esztendő, minden esemény, minden kiáltás, minden külső válság, még csak gyerek nélkül is. Tizenkilencéves volt, amikor szülei erélyes tanácsára elfogadta férje kezét... Ó, hogy eléje tárul most az élete, milyen világosan és élesen, mint egy lap tiszta papiros, amelyre semmi, de semmi nincs írva. Nem szerette férjét, de elhitte, hogy boldog lesz s bízott magában. Megint mosolyognia kellett. Emlékszik férje első csókjára, eszébe jut hűvös csodálkozása, amellyel fogadta. Akkor is tükör előtt, még leányszobája fehér tükre előtt ült s meglepetve nézte azt a sóvárgó mozdulatot, amellyel ez az idegen, idegen férfi hozzányúl. Már akkor érezte, hogy sohasem fogja szeretni. Becsülte. Nagyra tartotta képességeit, melyekkel ismeretlen sorból hatalmas bankigazgatóvá küzdötte fel magát. Tetszett neki a szerep, hogy díszes koronája legyen egy becsvágyó férfi sikeres életének. De sohasem melegedett fel mellette. Az arca miatt. Idegen, elérhetetlenül idegen volt ez az arc. Most eléje révedt, miként két héttel ezelőtt, menyasszonyi arca, a drága, a szép, a büszke, egyetlen. És mellette a vőlegény arca. Jobb orcájának a vonalától mindig félt. Gonoszságot, hajlíthatatlanságot, lelkiismeretlenséget, oktalan gőgöt látott benne. Talán hasznos tulajdonságok ezek . . . kint az életben, amely tőle mindig oly távol állott — őt mindig lehűtötték. Idegen volt arcának négy párhuzamos ránca, kettő, mely az orrcimpákból, kettő, amely a szájszögletekből nyúlik le, keményen, gyűlölködve, kéjelegve. Elriasztotta a férfi széles, kemény álla, alsó szemhéjainak ráncossága, szemének bizalmatlan, kutató, hol bántón éles, hol titko,cara beidéért te 3 EXGENSIQR-TEblKERT Rákóczi út 72. — Asztalrendelés: telefon József 60-45 Ma* Hétfőn, zéróra reggel /■* órakor /