Magyarország, 1925. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-28 / 22. szám

MAGYAR.OÍRSZ­ÁG 14 Budapest, 1925. január 28. szerda ■ — (Somogyi Erzsi II. kerestetik ...) Mindenkinek emlékezetében van még a Búzakalász tavalyi elő­adásának nagy meglepetése. Móricz Zsigmond nagy­hatású és bájos színművében ,­­egyszerre pillanatok alatt lett ismert színésznővé Somogyi Erzsi, a Szín­művészeti Akadémia fiatal növendéke. A Búzaka­lász bemutatója előtt nagy volt az izgalom a Re­­naissance Színház tájékán, a darab egyik legfonto­sabb szerepére nem találtak megfelelő színésznőt. Bárdos Artúr igazgató irodájában egymásnak ad­ták a kilincset a jelentkezők, az előadás napja már közeledett, már csak egy hét választotta el a pre­miertől, még mindig nem volt szereplő, amikor Ró­zsahegyi Kálmán ajánlotta a kit ?,Bogyót.­.. Meg­hallgatták és a Búzakalász premierje egy friss, ér­tékes tehetséget adott a magyar színjátszásnak. A napokban ezután újra tanácskozások kezdőd­tek a Renaissance Színház igazgatói irodájában. Csak annyit lehetett megtudni, hogy a Renaissance­­ban az idén meg fog ismétlődni Somogyi Erzsi esete. A színház elfogadta előadásra Zágon István Marika című háromfelvonásos vígjátékát. A darab arról szól, hogy egy nagy író falun tartózkodik és ott furcsa izoláltságban kell nevelnie egy fiatal leányt. Ennek a fiatal lánynak naivnak kell lenni, kell hogy hu­mora legyen, egy kis raffinéria, sok ártatlansággal fűszerezve, szóval­­egy a Búzakalász női szerepéhez hasonló figurára van szükség a Marikában. A Renaissance Színház most újra elővette a fel­fedező lámpást, újra megkezdődik a kutatás a színiiskolában, színházakban, vidéken, szárazon, vizen, égen, földön, egy Somogyi Erzsi II. után, aki Zágon István Marika darabjában a címszerepet­­eljátszaná. Van egy megoldás, amit nagyon jól tud a Re­naissance Színház igazgatósága is és ez az, hogy a Marika főszerpét az első Somogyi Erzsi játszaná a Renaissance Színházban. Ha a Nemzeti Színház beleegyezik ebbe a megoldásba, úgy a Marikának nyert ügye van, ha nem, akkor újra megindul a je­lentkezők sora. A Renaissance Színház irodája felé. 9 — (A szegedi színház Ibsen Peer Gyntjét feb­ruárban műsorára tűzi.) A szegedi színház ambíció­val készül Per Gynt-re, amely nyolc estén egymás­után kerül színre. A színház erre az alkalomra tel­jesen új díszleteket készíttetett, a darabot Grieg kí­sérőzenéjével adják­ elő. Színházai­ és Kabarén hírei­ t (Nagyszerű színmű tökéletes előadását) élvezi­k az Ezüstlakodalom közönsége a Vígszínházban. Var­sányi Irén, Gombaszögi Frida, Kürti József grandió­zus alakításai mellett Orsolya Erzsi, Dénes György, Kende Paula, Kész Rózsi, Székely Lujza, Litkey Irén és Földényi László pompás együttese juttatja ér­vényre az Ezüstlakodalom minden szépségét. E héten még szerdán, pénteken és vasárnap adják Géraldy remekét.­­ (Ma Géraldy legnagyobb sikerű színműve: •Szeretni...« (Aimer) a Renaissance Színházban.) — (Halló, Amerika!­) Teljes erővel tartja a Fő­városi Operett Színház nagyszámú vendégművész­­szel, kórussal és balett-karral megnövekedett személy­ze­to a próbákat a Halló, Amerika! című revüből. Óriási érdeklődés nyilvánul meg a pénteki premier és a következő előadások iránt. — (Rózsahegyi Kálmán csütörtökön ismét fellép a Cigány­ban) a Városi Színház színpadán. A kiváló művésznek ezúttal is a népszerű Molnár Aranka lesz a partnere. — (Lette Schöne Gildája a szombati Rigolettó előadás dísze) a Városi Színházban. A nagynevű bécsi vendégművésznő, a bécsi állami opera büszke­sége ebben a parádés szerepében búcsúzik newyorki vendégjátéka előtt a budapesti közönségtől.­­ (Lotte Schöne még két este lép fel a Városi Színházban.) Szerdán este, a Szevillai borbély Rosi­­náját énekli Palló Imrével együtt, míg szombaton este a Rigoletto Gildájában fejezi be nagy érdeklő­déssel várt vendégjátékát. — (Ma, kedden este Krizantém Al­pár Gittával a Városi Színházban.) — (Nézze meg a hirdetőoszlopokon a Városi Szín­ház helyárait.) — (A Renaissance Színház kettős premierrel­ gazdagítja műsorát. A közönség ezt az újítást már a szezon kezdete óta a legélénkebb rokonszenvvel fo­gadta s táblás házak sorozatával honorálta. Ezúttal is két szenzációs bemutatóra készül a színház, még­pedig február hó 6-án hozza színre ifj. Gaal Mózes négyfelvonásos színművét, Az idegen­t, egy héttel később pedig egy francia vígjátékot mutat be. — (25 — 70.000.) Ez az egyenlet fejezi ki a Kri­zantém óriási sikerét, amelyet pénteken a 25-ik táb­lás ház, — tehát 70.000 ember — tetszése pecsételt meg a Városi Színházban. E kivételes sikerben egy­aránt részesek Nádor Mihály, a zeneszerző, a libret­­tisták, a színpompás és látványos rendezés és a ra­gyogó együttes, Alpár Gitta, az Operah­áz ünnepelt koloratúr művésznője, Vigh Manci, Galetta, Sziklay, D’Arrigo és Szirmay. A diadalmas operett legköze­lebb ma, kedden, a pénteki jubiláns előadáson és a­­hétfői ünnep este kerül színre a Városi Színházban. —­­Lőtte Schöne­r lesz Rosina és Palló Imre Figaró­ a Szevillai borbély szerdai előadásán a Vá­rosi Színházban. A bécsi állami Operah­áz világhírű koloratúrénekesnője, legközelebb a new­yorki Metro­politan színpadán fogja énekelni ezt a híres sze­repét.­­ (A »Hom­okzsák« négy utolsó előadása.) Az idei szezon legsikerültebb bohózata a Homokzsák, amit elejétől végig kacag a közönség, már csak pén­tekig bezárólag kerül színre az Apolló Színház nagy­hírű műsorának keretében. A mai és holnapi színházi előadások Operaház: Kedd: Troubadur szerda: Tannhäuser (7). — Nemzeti Színház: Kedd: Süt a nap, szerda: Egyenlőség (7). — Nemzeti Színház Kamara Szín­háza: Kedd: Candida, szerda: Az új bálvány .(‘/*8). — Városi Színház: Kedd: Krizantém, szerda: Sze­villai borbély (V28). — Vígszínház: Kedd: Délibáb, szerda: Ezüstlakodalom (V28). — Fővárosi Operett Színház: Kedd és szerda: Nincs előadás. — Magyar Színház: Kedd és szerda: Altona (V8). — Király Színház: Kedd és szerda: Marica grófnő (V28). — Belvárosi Színház: Kedd: Fej vagy Írás, szerda: Ki babája vagyok én (A8). — Renaissance Színház: Kedd: Szeretni..., szerda: A Waterlooi csata (V18). — Bl­aha Lujza Színház: Kedd és szerda: Postás Katica (/28). — Apolló Színház: Kedd és szerda: Medgyaszay Vilma, Homokzsák, Celhalott, stb. (8). — Terézkörúti Színpad: Kedd és szerda: Új műsor (1/29). — Vidám Színpad (Békeffy-kabaré): Kedd és szerda: A tanár úr nem tud, A váratlan vendég, stb. (Vs9). — Royal Orfeum Nemzetközi Varieté: Kedd és szerda: Januári műsor (8). — Papagály: Kedd és szerda: Táncvarieté (11). 42.000 ember tapsolt és lelkesült MN-TIM-TAN zseniális fémdombján a KAHAJRA és URÁNIA eddigi táblásházú előadásain. Előadások a Kamarában félő, negijed 7, 8, 10 az Urániában 5, negijed 8, fél 10 órakor. Heléna elrablása és Tréfa posztosa az Om­niában (Előadások kezdete: 4, 6, 8 és 10 órakor) fcORVIN SZÍNHÁz! | jjanuár 30-&69 US ARAB| Ress Inegram mesterműve. Főszereplők: m Alice Yerrof és £tairsfl©s* fclowasrr©. 11 jj Orion vii&gattrakcio­ja Mozi A rádió és a Capitol-m­ozi Mint ismeretes, Budapest egyik legforgalmasabb mozgófényképszínházában, a Capitol-mozgóban a közönséget a filmeken kívül rádióhangversennyel is szórakoztatják. Valamiképpen azután az a hír ke­rült szárnyra, hogy ezt a rádióhangversenyt, ame­lyet, mint a világ minden részéből érkező hangver­senyt­­adják be a közönségnek­. Pedig az egész in­nen ered Budapestről. Hétfőn este elmentünk a Capitolhoz egy rádió­szakértővel, akivel együtt meg akartuk figyelni a Capitol rádiótechnikusának munkáját. Már a bejárat előtt olyan hatalmas tömeg to­longott, hogy alig tudtuk keresztülküzdeni fingun­kat. Ide a bejárat elé is kihallatszott egy fúvós ze­nekar hangversenye, úgyhogy első pillanatra azt a hatást keltette, mintha a moziban játszanának. Mi­kor azután a rádióf­elvevőkészülékhez értünk, ott kézzelfoghatóan bebizonyította a kezelő technikus, hogy 358-es hullámhosszra van beállítva a felvevő­­készü­léke, amely hullámhossz a bécsi leadóállo­másnak felel meg. Bővebb érdeklődésünkre megmutatta a külön­böző hangfelvevőtekercseket, amelyek­ mindegyike k­ülön-külön hullámhossznak felel meg aszerint, hogy a világ melyik leadóállomását akarják Buda­pesten a közönség előtt lejátszani. Így Bécsből, Zürichből, Drezdából, Párizsból, Milánóból, sőt Londonból is hallható a rádióállomásokon éneklő és muzsikáló művészek előadása, ha a budapesti Ca­pitol technikusa azt a­ hullámhosszt állítja be, ott a közönség előtt, amely az illetőte leadó állomásnak megfelel. Mindenesetre kár, hogy a hanghullámok keresése még nem elég tökéletes, mert míg jelen voltunk is, előfordult, hogy egy téves hullámhosszra való beál­lítás kellemetlen, sivító és nyikorgó hangokat idé­zett elő, amelyeket még a legjobb akarattal sem lehet kellemes koncertnek nevezni. (M.) — (Griffith mesterműve.) A Missisipi rabjai pén­teken egyedül az Urániában. — (A Missisipi rabjai) — Griffith mesterműve ~ egyedül az Urániában pénteken. — (Az Olympia-mozi új műsora.) Sveddtől csütör­tökig szenzációs új műsor kerül vászonra az Olym­­pia-moziban. Két hatalmas filmet vetítenek le, ti­­zenöt felvonáson filmalkotásokat, amelyek sikeres múltra tekinthetnek vissza. Az első Szivecském !, Lavetta Taylorral a főszerepben, igazán a szia filmje és hét felvonáson keresztül gyönyörködteti a nézőt. A másik film, a Hu­morszanatórium, teljesen fedi a címet, mert nyolc hosszi­ felvonáson keresztül nem fogy ki a közönség a kacagásból. f­ezgófénytrénszínfeázas műsora Capitol (J. 132—09): A könnyek szigete (6 felv. Putty Lia, Paul Wegener) — Tartóztasson le! (Pilotti­­burleszk, 6 felv.) — Fenyő Emil személyesen! (5, 7 és 9­.­Carmen-mozgó: A becsületes gazember (Petro­vich Szvetiszláv) — Kutya van a kertben (6 felv.) .(előállások 4 órától folytatólagosak). * Corvin Színház (J. 89—88, J. 95—84): Dr. Bu­ster Keat­on a tőzsdén (vígjáték 8 felv.) — Ne légy félté­keny! (vígjáték, 6 felv.) — Magyar Híradó — Fény­játékok (5, 7 és 9): Diana-mozgó (Visegrádi ucca 11/a.): Ghettó gyön­gye (6 felv.) — Zigottó bajban (vígjáték, 7 felv.) (5, 7 és 9.) Elnorádo (Népszínház ucca 81. J. 31—71): A spa­nyol táncosnő (Pola Negri, 8 felv.) — A borzalmak vonata (7 felv.) (előadások 5 órától folytatólagosak.) Elit­ mozgó (Vígszínház mellett): A flandriai fiú — A francia baba (5, V18 és Vi* 10). Kamara (J. 140—27): Rin-Tin-Tin (egy kutya tör­ténete, 6 felv.) — Előjáték! Személyesen fellépnek Szokolay Olg, Takács László, Széles Ady — A Bony Streeti fiúk (gyermekburleszk, 2 felv.) (Vas, Dél,­ 8 és 10). Mozgókép-Otthon: Garszon asszonyok (regény, 8 felv.) — Három arany (bravúrfilm, 6 felv.) (‘A4, V26, V28 és V2­O). Nyugat (71—62): A csata (Lessue Haya Cova) — Válópörös gyermek (6 felv.) (‘A4, V26, I/18 és 3/.:10). Olympia (J. 129—47): Szivecském (Lavette Taylor, 7 felv.) — Humorszanatórium (8 felv.) (4, 6, 8, és 10). Royal-Apolló (J. 118—94): Félszűzek — Madame Don Juan (5, V28 és VAO). Tivoli: Heléna elrablása és Trója pusztulása (Mindkét rész egy előadásban) (5, V18 és­­10). Uránia: Garszon asszonyok (Corine Griffith) — Bin-Tin-Tin (egy emberlelkű kutya története, 6 felv.) 5, háromnegyed 8 és fél 10 órakor. M Mozggófcén-Ottfson nagysiftereit atírjaSzolos vnUsott a s Garszon asszonyok (8 felvonás) Corinne Griffith és Milton Stils a főszerepben 3 arany az amerikai Fox bravúrfilmje. (*/s4, V,6,­­1,8, Vs 10 órakor) Január 30-án jön EMIL JANNINGS nagy filmje m: utolsó Emm Usa-Génius villágattrakció ROYAL APOLLO CAPITOL milliós Helénapárpat­­­j­a A Studium filmművek­ igazgatósága pályázatot hirdet a következő kérdésre: Hűtlen ii volt-e Heléna? fitttt­iimmiip..iiiiiiiHTiniiiiii hm TrnmiiWii'miiTTmmr A legszellemesebb válasz jutalma egymillió Korona másod.k díj 390.000 Korona: harmadik díj 200.600 Korona: négytől­ nyolcadik díj 100.000 Korona. A­­pályaműveket Pakots József, Tolnai Ákos és Törzs Jenő uk­&li&k­e... A pálya­művek beküldendők a Stúdium film­­­műivekhez,egy fél jegy melléklésével Budapest, VI. Teréz körút 12. szám­ú film látható Osania, Corso és Tivoli mozgószínházak­ban

Next