Magyarország, 1926. március (33. évfolyam, 49-73. szám)
1926-03-02 / 49. szám
Budapest, 1926. március 2. kedd MAGYARORSZÁG 3 „Mészáros volt az, aki a frankhamisítás tervét Wrndischgrätz előtt fölvetette" — vallotta Schulze Berlin, március 1. (A Magyarország tudósítójának telefonjelentése.) Az Est szombati számában részletesen beszámoltam Schulzének itt felvett február 16-iki jegyzőkönyvéről, amelyben egészen addig a, pontig mondotta el a frankhamisításban részt vevőkkel való összeismerkedésétől az ügyben való szerepét, amíg 1923 november 18-án hosszas bajlódás után végre sikerült Bécsbe elutaznia.Scuhlzét a berlini rendőrségen ezután csak február 20-án kezdték ismét kihallgatni. Február 17-én és 18-án meg 19-én az előző napon felvettjegyzőkönyvben foglaltakra vonatkozóan Doucet francia detekt tívfelügyelő tett hozzá bizonyos részrétkérdéseket. Ezek a kérdések inkább, aztakarták tisztázni, hogy mik voltak és hogyan készültek azok a fényképfelvételek, amelyekről Schulze február 16-iki jegyzőkönyvében említést tesz. Másodsorban aziránt érdeklődött Doucet, hogy a Tér kerészett hitéezet laboratóriuma tökéletesen be ■volt-e már rendezve, úgy hogy semmi segédeszközre nem volt szükség a bankjegyekhamisításához. Hát ma elszól az érdekelte Doucet-t, hogy a Térképészeti Intézet gépterme rendelkezett-e már akkor azokkal a gépekkel, amelyeken később a francia bankjegyeket, utánozták? Végül aziránt faggatta a francia megbízott Schulzét, hogy hogyan történt az ő véleménye szerint a már elkészített bankjegyhamisítványok számozása. Schulze csaknem minden egyes kérdésre azt felelte, hogy pozitív választ adni nem tud. Állhatatosan kitartott amellett, hogy ő 1923 november 18-a óta nem érintkezett a frankhamisítókkal, róluk semmit sem hallott és hogy csupán egyetlenegy ízben írt levelet Windischgrlitz hercegnek, bizonyos anyagi dolgok elintézése céljából. Február 19-én a késő esti órákban azután mégis mondott valami olyasfélét Schulze, amelyből joggal lehet arra következtetni, hogy volt neki a frankhamisítókkal később is érintkezése, sőt határozottan meg lehet, állapítani, hogy ha ő maga nem is járt az általa utolsó időpontként megjelent november 18-a óta Budapesten vagy Magyarországon, a frankhamisítóknak mégis volt vele valamelyes összeköttetésük. Minden valószínűség szerint levelét, amelyből pontos adatot lehetett volna megállapítani, így többek között azt is, hogy Schulze a saját neve alatt utazott és be volt-e jelentve a budapesti Britannia és Continental szállodában, vagy pedig Schwarcz Artúr név alatt, mint ahogy erre adatok vannak. Schulze útlevelét azonban sehol sem találták. — útlevelem már nincs illeg, — felelte Schulze, — elveszett. A berlini magyar konzulátuson azonban, meg lehet állapítani, hogy mikor adtak nekem Magyarországra szóló vízumot, a berlini útlevélhivatal pedig bizonyítani tudja, hogy 1923 november óta részemre nem állítottak ki útlevelet, illetve, hogy azóta az idő óta külföldönnem jártam. Ezután kezdődött csak meg Rába vagy Gerő, esetleg maga Windischgrátz jártak kint Németországban bizonyos anyagok, gépek, technikai segédeszközök megszerzése céljából és ekkor volt alkalmuk Schulzéval összejönni, vele tanácskozni, sőt az is könnyen lehetséges, hogy egyenesen Schulze volt az, aki a gépet, papirost, vagy az olyan nagyon keresett számozógépet a frankhamisítók részére megvásárolta, .Mletve, a vásárlásnál szemé-, lyeseit segédkezett." Ezeknek a részleteknek a megvi-’ lágítása csaknem három teljes na-' ■pót vette igénybe, úgyhogy Schulsénak a frankhamisításban való részvételéről a további jegyző-, könyvezés csak február 20-án kezdődhetett meg. Ezt a jegyzőkönyvet Schulze a következők kijelentésével kezdte meg: — Mint legutóbbi jegyzőkönyvemnél említettem, Ulainnak Németországba való utazása, illetve az ezután történt erélyes szállodai revízió tette lehetővé, hogy Budapestről , eltávozzak. Kötelességem azonban kijelenteni, hogy Ülein Ferencnek velünk semminemű kapcsolata nem volt és hogy az ő utazása bizonyos politikai célokat szolgálhatott ugyan, azonban én ét foliasim láttam Wimlischgratz herceg palotájában, vagy Sárospatakon, vagya Térképészeti Intézetten. Mielőtt kihallgatásában továbbmentek volna, Doucet kérte a kihallgatást foganatosító német tisztviselőt, hogy közölje Schulzéval, hogy Gerő azt vallatta, hogy 1921- ben találkozott Budapesten felé. — Ha Gerő azt mondja, hogy engem 1924-ben bárhol a világon látott, akkor téved. Én róluk 1923 november 18-ika óta nem hallottam. 1925.decemberében — a napra már nem emlékszem — olvastam az egyik berlini újságban Windischgrältz hercegék frankügyét. Sem azóta, sem azelőtt én Windischgratzékről nem hallottam, kivéveegy alkalmat, amikor ugyanis egy levelet írtam Windischgratznek. E levélben 1150 aranymárka megfizetését lértem tőlük munkadíj és elvesztett időm kárpótlása fejében. — Erre a levélre azonban Windischgratz herceg nem felelt még máigsem. Most azt kérdezték tőle hogy ha az ő részvétele a frankhamisításban csupán annyi, mint amennyit ő említ, mi szüksége volt arra, hogy Blumenthal Strasse 11. szám alatti lakását elhagyja és elbújjon?— Ennek igen egyszerű a magyart vndja — felelte Schulze. — Mint már első kihallgatásomkor említettem, tudtam, hogy Nádosy is részese a frankhamisítási tervnek. A herceg és Rába elég gyakran beszéltek nekem Nádosyról, aki egyik leghatalmasabb férfi Magyarországon. Azt is tudtam, hogy ő a budapesti rendőrség feje. Attól féltem tehát, hogyha berlini lakásomon maradok, egy vagon lefognak, autóba gyömöszölnek és erőszakkal Budapestre hurcolnak. Másrészt attól is volt okom tartani, hogy — ha , csak tanúkihallgatás céljából is, — Magyarországra vitethetnek. Őszintén megmondom, feltettem az életemet, erre annál is inkább okom volt, mert nekem Rába több ízben kijelentette, különösen az utóbbi időben, amikor Pesten voltam, hogy ha nem parírozok, az életem sem biztos. Ez a politika és csak így lehet politikai célokat elérni, — hangsúlyozta előttem Rába. Mikor ismét faggatni kezdték, hogy mondja meg őszintén, hogy 1923. óta mikor volt Budapesten, Schulze a leghatározottabban a következőket felelte: — Mikor Fregensburgba értem, 1923 november 20-ika táján, bejelentettem magam az ottani szállodában. Ennek a bejelentőlapnak most is meg kell lenni, ami igazolja előadásom szavahihetőségét. Hogy pedig ez tényleg 1923-ban volt és nem később.Amint Gerő állítja, az is bizonyítja, hogy akkoriban egy Sommer nevű barátom Berlinből 16 billió német márkát küldött nekem, útiköltségül. Ennyi pénzre nem lett volna szükségem egyesztendővel később. A berlini rendőrség szerette volna megkeríteni Schulzénak az út Cai ilANYSORSJEGYET ||| vegyünk! — Főnyeremény: 1 TScilészinarany | 1 Svagonbaza mg i'ohúzás : március 12. Ara. InBICMBC korona.SBB . ■ Mindenütt kapható ! Schulze tulajdonképeni részletes kihallgatása amely alatt a következőket mondotta: — A Térképészeti Intézet nem volt berendezve megfelelő fotokémiai eszközökkel. Gerő elsősorban ennek a felszereléséről gondoskodott. Ez mintegy négy-öt napig tartott. A felszerelést velem beszélte meg. Mikor készen lettünk, csaknem, naponta bejártam a Térképészeti Intézetbe, de én magam sohasem vettem aktív részt a mun-'. kában, csak utasításokat és tanácsokat adtam. Így például emlékezem, hogy egy ízben azt kérdezték tőlem, mondjam meg, hogyan lehet a fényképlemezen a francia bankjegyen mutatkozó háromféle színt, a kéket, a lilát és a feketét, úgy elkülöníteni valamilyen kémiai úton, hogy mindegyiket különle lehessen fotografálni. Én megadtam azerre vonatkozó tanácsokat. Arra a kérdésre, hogy ki végezte a felvételeket, Schulze csak annyit mondott, hogy egy 35 év körüli, középtermetű, szőke fiatalember, aki rendkívül ügyes fotográfus volt és olyan módszereket ismert, amelyek még ő (Schulze) előtt is ismeretlenek voltak. A fényképezésnél állandóan jelen volt Gerő is, aki szintén kitűnően értette a fotograf állást. Itt, a Térképészeti Intézet laboratóriumában, Gerő a nap nagy részét elkísérletezte. Még családi fényképeket is készítettek, mert emlékszik, hogy egy ízben, egy hölgy fényképét másolták, mire Gerő kijelentette, hogy ez az ő hozzátartozója. . Azt kérdezték Schulzétől, hogy ismeri-e Hajtsot. — Személyes sohasem láttam, azonban Gerővel beszéltem róla. Egy ízben azt mondotta Gerő, hogy könnyen lehetséges, hogy a közeli napokban — ez október végefelé lehetett, — antant-bizottság fogja meglátogatni a térképészeti intézetét is, amelyet felül akar vizsgálni. — Mi lesz akkor a fényképészeti laboratóriummal? — kérdeztem, — hiszen meg fogják látni, hogy itt francia ezerfrankosokat fényképezünk, a dolog tudomásukra fog jutni és nagy kellemetlenség származhatik belőle. Ekkor Gerő a következőket mondotta: — Ennek az intézetnek a vezetője és parancsnoka Hajts, ő nemcsak hogy be van avatva a mi frankhamisítási tervünkbe, hanem támogat is bennünket. Ha az antantbizottság megérkezik — már megbeszéltük Hajts-sal — ő egy óra hosszáig is le tudja őket foglalni. Majd könyveket és egyéb dolgokat mutogat nekik az irodában, — ez az épület első szárnyában volt — mondotta Schulze —, úgyhogy egy óra időnk lesz eltüntetni a frankhamisításra vonatkozó előkészületeket. Ez alatt az idő alatt az előre kijelölt rejtekhelyen fogjuk eldugni a gyanús dolgokat. Ennyit hallottam Gerőtől Hajiéról. De Hajissal magával sohasem találkoztam. A további kérdésekre vonatkozóan kijelentette Schulze, hogy addig, amíg ő Budapesten, illetve a Térképészeti Intézetben tartózkodott, a frankról kliséket nem készítettek és nem is hallotta, hogy a klisék készítését a közeljövőre tervbe vették volna. — Erről annál kevésbé lehetett szó, — mondotta — mert a fényképezés, — bár hangsúlyozom, igen ügyes ember készítette, — még nem volt olyan előrehaladottstádiumban, hogy ezekről megnyugtató kliséket lehetett volna készíteni. A technikai kérdések elintézése után egyes személyi vonatkozású dolgok iránt érdeklődtünk Schulzénél. Elsősorban . s megsimtatták neki Teleki Pál grófnak a fényképét, amire ő a következőket válaszolta: — Ezt a fényképet ismerem. Egy berlini újságban láttam, azt hiszem, ugyanerről a képről készült nyomától. Azt is tudom tehát, hogy ez Teleki Pál gróf. Azonban én sem itt nem ismerem, sem nevét nem hallottam Windischgrätzéktől. Anynyit tudok csupán, és ezt is Rábától, hogy egy Teleki gróffal, hogy ezzel-e, azt nem tudom, Windischgrätz valami rokonságban áll. A Teleki után való kérdezősködés után minden átmenet nélkül azt kérdezték tőle, hogy a számozógépet melyik németországi gyárban rendelték. Schulze csodálózó arccal választlt: — Már több ízben kijelentettem, hogy semmi technikai előkészület, ami a bankjegyek nyomását illeti, a jelenlétemben nem történt, ilyesmiről semmit sem tudok. —■ Akkor mondja meg, kérdeztek tőle minden átmenet nélkül — hogy mióta hmeri Mészárost. — Mészárost ismerem, persze, hogy ismerem. Sárospatakon találkoztam vele, mikor oda betegen megérkeztem. Később, mikor egészséges lettem, a herceggel is feljött Budapestre velem. Windischgrass herceg a legszorosabb barátságban volt Mészáros professzorral Tegezte, és legjobb barátjának említette. Azt hiszem, hogy még a saját feleségével sem volt Windischgrätz herceg olyan bizalmas viszonyban, mint Mészárossal,aki Windischnifiz hercegnek minden legapróbb dolgáról tudott, így termesztésen a frankhamisításról is, sőt — bár erre pozitív adataim nincsenek — mindig az volt az ér