Magyarország, 1928. december (35. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-30 / 295. szám

4 T landóan idegesen rángatózik, az arca mozdulatlan. — Ettől kezdve — folytatja val­lomását Gáldy — Budapesten né­hányszor felkerestem a Feuer­­családot. Ilyenkor náluk vacsoráz­tam. Anna mint színésznő is és mint ember is, igen szimpatikus volt és a maga kedves modorával, vidámságával, tehetségével, valami meleg hangulatot teremtett min­dig maga körül. Ez a meleg han­gulat átragadt rám is. A sorsa iránt élénken érdeklődtem. Ami­kor a nővére férjhez ment, megje­lentem az esküvőn is. " — 1927 márciusában Annus egy napon felhívott telefonon, jelen­tette, hogy férjhezm­ent, már meg is volt az esküvője és elmondotta, hogy a férje: Erdélyi­ Béla, dr. Gratuláltam neki az esküvőhöz. Annus elmondotta, hogy már ré­gebbi keletű a dolog és közölte, hogy a Car­ilon­ban laknak, láto­gassam meg őket egyszer. Megbe­széltük, hogy egyszer a Newyork­­ban együtt fogunk vacsorázni. Még március hónapban történt, hogy tényleg együtt is vacsoráztunk a Newy­ork­ban. Itt bemutatta a fér­jét. Én szimpatikus embernek ta­láltam Erdélyi Bélát. Fiatal, élet­erőtől duzzadó ember benyomását tette rám. Beszélgettünk vacsora közben. Megtudtam, hogy Erdélyi vállalkozó, de anyagi dolgairól nem esett szó. Úgy láttam, hogy a házassá­guk igen boldog. A Newyork-ból átmentünk a Pete Mese mulatóba, majd hazamen­tünk. Én Erdélyivel ezután hosszú ideig nem találkoztam. Június vé­geide ismét találkoztunk véletle­nül Erdélyiekkel a Newyork kávé­­házban, innen átmentünk a Bele­­vue-be, egy divatrevüre, ekkor azt mondották, hogy holnap vagy hol­napután Tátrafüredre utaznak nyaralni. Elbúcsúztunk és én sze­rencsés utat kívántam nekik. Hanus oly boldognak éressé magát . Ezután július közepetáján le­velet kaptam Annustól. Millstatt­­ból írta, elmondotta benne, milyen, boldognak érzi magát ott és hivott engem is oda. »Ne sokat gondol­kozzál — írta — gyere le ide. Úgyis sokat emlegetünk téged és egészen hozzá tartozol már Mill­­statthoz«. — Ön Pesten is úgy tudta, hogy boldogan éltek! — vág közbe az elnök. — Én csak két alkalommal talál­koztam velük és ennek alapján mást nem is gondolhattam. — Nem szólt önnek Forgács An­na, hogy rosszul bánik vele a férje? — Nem is volt erre alkalom. Elmondja ezután Gáldy, hogy nem válaszolt Forgács Anna leve­lére, mert az volt a terve, hogy ezúttal nem Millstattban fog nya­ralni. Néhány nappal később azon­ban egy barátja, Lázár igazgató közölte vele, hogy felesége Mi­ll­­stattban nyaral és hogy ő is oda­utazik. Hívta a tanút, hogy tart­son vele. Erre Gáldy mégis meg­változtatta elhatározását és úgy döntött, hogy elmegy Milstattba. MAGYARORSZÁG Budapest, 1928. december 30. vasárnap Levelet írt Forgács Annának és kérte, hogy foglaljon szobát szá­mukra. Forgács Anna táviratilag értesítette, hogy a szoba megvan. Erre július utolsó napjaiban le­utaltak Mi­rktattba. A fürdőhelyen inkább saját társaságával volt. Erdélyivel és Forgács Annával csak egyszer vacsoráztak együk­ Mint derült égből a villámcsapást Manus homlokán, karján a kék foltok Egy esős délután hirtelen levelet kapott Forgács Annától. Ez a le­vél úrra hatott rá, mint a derült égből lecsapó villám. A levélben Forgács Anna­ azt írta, hogy életbe­vágó fontosságú ügyben azonnal jöjjön át Gáldy a parkvillába. Na­gyon megdöbbentette a tanút ez, mivel furcsának találta, hogy nem abba a szállodába hívja Anna, ahol lakott, hanem egy másik villába. — Azonnal elmentem­ a Park­­villába — folytatja Gáldy. Ott ült szegényke Róthné nevű barátnő­jével együtt. A szeme ki volt sírva és rögtön láttam, hogy a homlo­kán és karján egy-egy kék folt van. — Borzasztó — panaszolta An­nus — Béla megvert. — Kérdezősködésemre elmondta azután, hogy összevesztek, mert Béla Baraschra féltékenykedett. Ütés, verés és csók — Elmondta, hogy szó szót kö­vetett és a veszekedés hevében Anna ledobta a földre Erdélyi fényképét. Erdélyi erre nekiesett és megverte. Nagyon meglepődtem ezen és azt mondtam, hogy legjobb lenne, ha elválnának és táviratoz­zon mindjárt haza. Anna azonban azt mondotta, hogy a legokosabb, ha visszamegy férjéhez és megpró­bál kibékülni. Figyelmeztettem, hogy ő színésznő, óvakodjék a bot­ránytól. Azt is mondotta Anna, hogy ne táviratozzunk, mert nem akarja felizgatni öreg szüleit. Reg­gel elmentem Erdélyiékhez, együtt reggeliztünk. A legnagyobb békességben ta­láltam őket és Anna mondotta, hogy már nincs semmi baj, nem volt komoly a dolog. Az ő kedves arcával felszólított, hogy fényképezzem le őket együtt, ami meg is történt. Megkért még, hogy Budapesten ne szóljak az esetről szüleinek. — Akkor volt az, hogy Erdélyi megmutatta a tenyerét? — szól közbe Schadl elnök. — Igen, megmutatta a tenyerét, hogy azon is van egy kék folt. Mondotta Annának, hogy nem is ököllel ütötte, hanem csak a hüvelykujj fölötti izommal. — És ekkor Forgács Anna, megcsókolta Erdélyi kezét? — Összecsókolóztak, erre em­lékszem. Akkor azután megcsináltuk a nyá­ri autóprogramot. Úgy terveztük, hogy Erdélyi, akinek gyönyörű sa­ját autója van Bolognától Ró­máig elvisz autón. — Az volt a megállapodás közöt­tünk, hogy Bolognában találko­­­zunk, onnan elmegyünk Rómába, közben Firenzében is­­kiszállunk­­ahol a régi műemlékeket fogjuk megnézni, amelyeket majd én ma­gyarázok nekik, amennyiben jár­tas vagyok ezekben a dolgokban Én nagyon örültem ennek a terv­nek, annyira, hogy minden egyéb tervet el is vetettem. Most újból a házasság kerül szóba. — Kérem. — kérdezi Schadl el­nök — amikor Feuer Gézával be­szélt a házasságról, mit mondott önnek Feuer Géza? — Ő is azt mondotta, hogy Er­délyi jól szituált ember. — És önnek ki mondotta azt hogy Erdélyi jól szituált, gazdag ember és hogy autója is van. — Maga Erdélyi Béla mondotta. M. millstatti nyaralásról kezdi meg vallomását Gáldy A tárgyalóteremben olyan nagy az izgalom, amilyen az Erdélyi­­tárgyalás legelső napjaiban volt. Minden hely megtelt és senki meg se moccan a helyén, feszülten figyelik Gáldy minden szavát. — Tizenhatodikén érkeztem Ali 11- stattba, a Lindenhof­ ban szálltam meg. Erdélyi a See-villában lakott. 17, 18 és 19-ike, ez a három nap nagyon szépen, simán telt el. Együtt voltunk Lőxy Zoltánék csa­ládjával és több­ más családdal, fü­rödtünk, volt közös kabinunk és kirándultunk. — Forgács Anna nem mondotta, hogy nem szeret kirándulni, mert szédülés fogja el?­ — Azt nem mondotta, hogy szé­dül, egyszerűen annyit mondott, hogy nem jön. Valamelyik nap az­után ők is átjöttek a Lindenhof­ba lakni. Ettől kezdve együtt ebédel­tünk. Huszadikán délelőtt elhatá­roztuk, hogy délután elmegyünk sétálni Lőwékkel, köztük a Lőw­­család egyik férfitagjával. Én An­nához fordultam. — Ugy­e, ti is eljöttök! — kér­deztem. Anna azt válaszolta, hogy ők nem jönnek, de én csak menjek, mert kötelességem szórakoztatni Lőwéket. Elmentünk Dellach-be kirándulni. Este jöttünk haza. Az Hirtelen nagy idegesség, izgalom vett erőt rajtunk. Megijedtünk valamennyien. — mondja. Gáldy Nándor és szavaiból érezhető az akkori napok izgalma. — Azonnal a Lindanhof-ba mentünk, ahol An­na feküdt. Ott találtuk Annát, ott voltak a Löw-leányok és Feuer­ Helén. — Hát hogy történt, mi történt? — kérdeztük idegesen Annától, Anna csak ezt hajtogatta: — Leestem, leestem... — Én bennem feltámadt va­lami gyanakvás, gondolva a ve­szekedésre és ezért Annához for­dultam és megkérdeztem tőle: — Hát nem volt közöttetek valami civakodás, valami vesze­kedés? Anna csak bólintott a fejével, hogy nem. — Hát biztos, hogy nem vesze­kedtetek ? — Erre Anna elmondta, hogy milyen borzalmas érzés volt lezuhanni, hogyan vesztette el eszméletét, hogy tért újra ma­a­gához, hogyan fogta meg a gyökeret és volt a megállapodás, hogy Annáék­kal a Lee-villában találkozom,­­általában igyekezett megnyugtat­ni bennünket. Újra megkérdeztük, hogy hogyan történt, mire Anna ezt mondotta: — Megszédültem, megszédül­tem, gurultam, gurultam. Ez alatt az orvos elővette a mű­szereit, hogy bekötözze Anna se­beit, mi ez alatt az idő alatt ki­mentünk a szobából. Amikor visz­­szajöttünk, bent volt Lőwné, a Lőw leányok, Feuer Helén é­s An­na. Anna Erdélyi felé fordulva a következőket mondotta: — Édes Bélám, úgy tűnt fel nekem, minthogyha megtaszí­tottál volna. — Erre azonnal rávágtunk erre a nyomra, pillanat alatt átszaladt fejünkben a gondolat és mi meg­kérdeztük Annát, hogyan történt, hogy érezte azt, mintha Erdélyi megtaszította volna, mire Anna a következőket mondotta: — Nem úgy éreztem volna, mint­ha Béla megtaszított volna, ha­nem az volt az érzésem, mintha utánam kapott volna. Éreztem Béla kesét, mintha utánam nyúlt volna. — Nekem úgy kell elmondanom — folytatja Gáldy, — ahogy sze­gényke mondotta. Ti mikor odaértünk, azt mon­dotta a szobaleány, hogy a nagyságos asszony leesett. Szegény Aina bizony nagyon igyekezett a legkisebb gyanút is eloszlatni atekintetben, mintha Erdélyi Béla őt lelökte volna. Amikor látta, hogy ennyire kér­dezzük, minden igyekezete azon volt, hogy megértesse velünk, hogy ő nem úgy érezte mintha férje ta­szította volna le a szikláról és mintha, verekedés, dulakodás lett volna köztük. Azt igyekezett meg­értetni, hogy úgy érezte, mintha Erdélyi Béla utána nyúlt volna. Ebben a magyarázatban azután ■valamennyien megnyugodtunk. ■ — Mondotta-e Forgács Anna: Jó, hogy nem volt öv a ruháján, mert talán Béla is leesett volna, ha abba kapaszkodik. —­ Igen, ezt mondotta: én a 1,1 kilómmal nem estem le nagyon, de ha Bélának sikerült volna, engem wwwv'/y- -vwwv'Awywwf/v LEGJOBB ZONGORÁK KERESZTEIT hírneves zongoratermében VILMOS csÁszAr Úr 21

Next