Magyarország, 1929. szeptember (36. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-29 / 221. szám
1929. szeptember 29. vaárnap MAGYARORSZÁG 15 Hadifogoly-feljegyzések (25) Írta: FÁBIÁN BÉLA — Van itt egy szimbirszki muzsika lövészezrednek Újságolvasó. Mindig olvassa, hogy a háborút folytatni kell a diadalmathozó végig. A múltkor, mikor a cár nyilatkozott, hogy a háborút folytatni fogják a diadalmathozó végig, azt kérdi tőlem az én muzsikám: — Nagyságos Uram, Vilmos azt mondja, hogy a diadalmas végig, a mi Atyuskánk is azt mondja, hogy a diadalmas végig. Hogy lesz hát ennek a háborúnak vége és mikorra meg lenne a diadalmas vég, hol leszünk mi akkorra szegény szimbirszki emberek. Wassilesikowának a társaságban nem tulajdonítottak döntő jelentőséget, habár azt szimptomatikusnak tartották, hogy Vassilcsikovát, aki közismerten németbarát, egyáltalán beengedték Oroszországba. A Novoje Kremja erősen tagadta, hogyVassilcsikovát fogadták volna a cári udvarnál, sőt az egyik lap már azt is kilátásba helyezte, hogy rövidesen ismét elhagyja az ország területét. — Elhagyja az ország területét, — dühösködök Scsegorow. — ha híreket visz magával és híreket hoz ide és közvetítő, persze, hogy nem maradhat itt. Ezek a vöröskeresztes nővérek is jelentenek valamit. Ezelőtt néhány hónappal még szó sem lehetett volna arról, hogy Oroszországba vöröskereszteseket engedjenek be. — A táborokban borzasztó a ragály, — hozta szóba Ljuba. — Háború van — mondta az egyik tiszt. — A harctéren Jurij Ivanovics, — mondotta Ljuba — de nem Taskentben. — Háború és dögvész édestestvérek. Azt tudjuk a régi háborúkból. — Igen. De az egyik háborútól a másik háborúig mindig elfelejtjük. — Az összes lágerek kipusztulnak. — Az orosz társadalomnak kellene valamit tennie a pusztulás, megakadályozására. —_ A mi testvéreink is ott vannak ,az ő kezükben és azok esetleg ugyanúgy halnak. A faktifusz, a kolera hozzájuk ugyanúgy beköltözik, mint ide e szegények közé. — De ha nem is úgy, emberek vagyunk és nem vadak. Emlékezzetek, a békében bedőlt, egy bánya és a bányában életét vesztette húsz vagy harminc ember, vagy talán száz, minden nemzet kormánya részvéttáviratokat intézett a szerencsétlenség által meglátogatott ország kormányához és most milliók vesznek el és gebédnek meg a hadifogságban és ez most... — Indítsunk gyűjtési akciót a hadifogoly legénység részére, — csengett ki a vitából Ljuba fiatal hangja. , * — Tudod, hogy már próbálkoztam vele, tudod, hogy már voltam akormányzónál is, hogyKonstantin nagyhercegig is elmentem, —RKMederiia- Scsegorowa..-—de mindenütt az vont a válasz, ha gyűjteni akarunk, gyűjtsünk a'saját sebesültjeinknek, ha pénzt akarunk gyűjteni, gyűjtsünk a hadiözvegyeknek és a hadiárváknak, gyűjtsünk a hadirokkantaknak. A hadifoglyoknak gyűjteni nem szabad. Az egész felbuzdulás elcsendesedett és itt is az utolsó szó, az utolsó hang: — Mihalotti, Mihalotti. Estére egyedül maradtunk és kint ültünk a filagóriában, boldogan élveztük a szép meleg estét, melynek a kéthetes eső után és a nagy esős időszak előtt külön megbecsültük a zamatját. — Nem lesz béke. És tovább megy a háború, mert az emberek becstelenül gyávák. — folytatta Scsegorow halkan a délutáni témát. — Gyáva a cár, gyáva Vilmos császár, gyáva Poincaré és gyáva mindenki, akinek ehess a háborúhoz köze van. Amikor elkezdték, azt hitték: egy lerohanás. Ahogy Vilmos mondta, mire a levelek lehullanak a fákról. Azt hitték, hogy három hónap alatt elintéznek minden problémát. Valaki győz és azután minden marad a régiben, folytatják ott, ahol a háború előtt abbahagyták és mindenki országában minden marad a régiben. Az egyik ország egy kicsit kisebb lesz, a másik ország egy kicsit nagyobb lesz. Most azután már látják, hogy itt nagyba megy a játék és senki sem meri befejezni. Oroszországban mindenki szeretné befejezni a háborút, elsősorban a cár. — A cár* — kérdeztem. — Igen a cár, — folytatta határozottan Scsegorov. — Az itt ma már nem kétséges, hogy mentői több embert fegyvereznek fel, mentői mélyebbre halad az emberek lelkében az elkeseredés, és mentői több embernek lesz mind kevesebb a vesztenivalója, annál biztosabban jön a forradalom. A cár szeretné befejezni a háborút, de nem meri, mert nyakán van a nagyhercegi párt , az egész Duma, amely nem akarja ezt a háborút befejezni anélkül, hogy a saját vágyai ne teljesednének. A Dumában csak a jobboldali pártok szimpatizálnak a különbékével, de azok sem merik megmondani. A jobboldali szervezetek is érzik a bajt, azok is szeretnének békepropagandát csinálni és lapjaik a fő háborús uszítók. A középpártok, a polgári demokrata pártok elvakultan verekszenek csak tovább, csak tovább, háború, háború, mert Miljukovék azt remélik, hogy egy győzedelmes háború után a francia és angol befolyás Oroszországot kiemeli az egyeduralom sötétségéből és Franciaország és Anglia befolyása majd demokráciát teremt Oroszországban. A szélsőbaloldali pártok jelszava: Mentői rosszabb, annál jobb. Ha Oroszország elveszíti a háborút, belehal az egész jelenlegi uralom és akkor jönnek ők. Mentői rosszabb, annál jobb. — És most nem lesz különbéke ? — Óh, nem. Ma még minden katasztrófa nélkül megköthetnénk mi is a békét. Nincs az embereknek annyi eszük és bátorságuk, hogy mernének a holnap érdekében szembehelyezkedni a tegnapjukkal. — És a vöröskeresztes nővér? — Adja isten,hogy sok mindent hozzon maguknak. Sok pénzt, amelyért itt ételt és életet lehet venni. Ha van pénzük, akkor talán az élelmezés is jobb lesz, a legális élelmezés. Talán lehetne pénzt adni az élelmező tiszteknek és akkor azoknak nem kellene összejátszani a szállítókkal és azoktól elfogadni pénzt, mert felszólalni a lopások ellen, azt higgje el nekem, csak Szibériát jelent. Nem hadifogolytábort, hanem ólombányát. ■— Iván Maximovics, nem pedig ezt a szomorú hangot. A mi öreg kertészünk nagyon öreg. Kellene neki két állandó segítség. Béla Lajosovics hozna a táborból két magyart, pénzbe se kerülnének, csak éppen élelmezni kellene őket, — kérlelte Ljuba Scsegerovot, Iván Maximovics elmosolyodott: — Két segítség az öreg kertésznek. Hát jó. Legyen két segítség. De ezzel megint csak két emberen segítettünk. És ha most még beszélsz egy csomó barátnőddel, hogy azok is az öreg kertészük mellé alkalmazzanak egy, vagykét segítséget, az is csak néhány segítség, tíz segítség, vagy húsz segítség. A többi tovább rohad, tovább eszi a tetű, a flecktífusz és a kolera és mi többi emberek nézzük és tűrjük hangtalanul, mert nem tudunk mást tenni. Nyugtalanul mentem haza a táborba. Ljuba a Kaufmanski square-ig kísért, kéz a kézben a szép csillagos turkesztáni éjszakában. A Restaurant Belgrád előtt, orosz tisztekkel és diákleányokkal találkoztunk. Jókedvűek voltak, a szemük csillogásán látszott, hogy tilos szeszt ittak. A Chiva-mozgóba mentek, ahol valami érdekes angol háborús felvételt mutattak be. Hívtak minket is, menjünk velük. — Nem lehet, — mondotta Ljuba. —..ma nagyon szomorú dolgokat hallottam. Borzasztó mi történik a hadifogolytáborokban. — Hát minket nem sajnálsz, Ljubácska? — kérdezte egy gyerekétül kis junker. Fessen összeütötte a sarkantyúját: — Még néhány nap és azután megyünk mi is Nyugatra. — Benneteket, is sajnállak, — mondotta Ljubácska. — Én minden embert sajnálok, aki fiatal. És nemcsak benneteket sajnállak, magunkat is sajnálom. Percnyi komoly csend. A Restaurant Belgrádból egy csasztuska hangja verődik ki az utcára. .Jobb a mámor, mint az igazság. Az egyik tiszt fütyörészni kezdett, a többiek a fütty ütemére pengetik sarkantyúikat. Kérdőleg néztem Ljuhára, aki azonnal elértette a tekintetemet. Elmosolyodott. — Te Szása, az én barátom. — fordult Ljuba a szomszédjához, — azt hiszi, hogy te , most a Warsawiankát, fütyülöd. — Ah, Warsawianka, — nevetett kiesé italosan a junker. — Ki fütyül Oroszországban forradalmi indulókat? Csasztuska, melynek ugyanaz a dallama, mint a Warsawiankának, de más a szövege, úgy-e, Ljubácska. Mikor a tisztek felfelé indultak a Kaufmanskaja-uticán, még hallottuk a Szása hangját, amint az egyik leánynak mondotta: — Mióta Ljuba ezzel a hadifogollyal együtt van, nem érdekli más, csak a hadifoglyok. Bántott a tiszteletlen hang és hátra akartam fordulni, de Ljuba megkapta a kezemet. — Hát nem igaz, nincs igaza Szásának? — kérdezte vidáman. (Folytatása következik."