Magyarország, 1937. október (44. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-27 / 244. szám

1937 október 27 szerda MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG „VAGY-VAGY" Elég sűrűn hallani mostanában ezt a »vagy-vagy«-ot. Most vasárnap egy szélsőséges irányzat — óh, irányzat! — gyűlésén is azt mondták, hogy állást muszáj foglalni, vagy velük, az ő programjukkal, vagy ő ellenük. Így feltéve a kérdést, egész világos, még világosabb a válasz minden józan ember számára: ellenük! Ellenük, mert szélső­ség. Ellenük, mert »totalitásuk« vadidegen mindentől, ami magyar élet, hagyomány és történelem. Ellenük, mert mozgalmuk hecc, nép­­bolondítás, demagógia, programjuk: éjsötét fantasztikum és vakmerő vízió, ponyvaromantika és kalandromantika. Így egyszerű a válasz. Nem mindig egyszerű, ha a kérdés úgy szól, hogy: vagy jobboldal, vagy baloldal. De vegyük másr egyszer tudomásul, hogy jobb és bal nem fix pontok, hogy az ember valamihez képest jobb-, vagy baloldali, hogy jobb- és baloldal a mai szituációban önmagukban nem jelentenek semmit — olyanok, mint a délkör, amelyek valójában nem szelnek át hegyeket és tengereket, képzeletbeli vonalak ezek, nem valóságos vá­lasztóvonalak. Ami még tegnapelőtt igazán elkülönült jobb- és baloldal volt, az ma nem szembenáll egymással, hanem egymás mellett. Jobb­oldal és baloldal ma ép úgy nem jelentenek világos és tiszta hadállást a politikában, mint ahogy nem jelenti azt, hogy »kormánypárt és el­­lenzék«, mert a kormány az egész komoly ellenzékkel együtt egység­fronton van, minden szélsőséggel szemben és a jobboldali konzervatív politika is együtt van a baloldalinak mondott haladó politikával,­­ megint csak minden szélsőség, minden uszítás ellen, minden demagógia ellen. Minden ellen, ami útjában áll az igazi magyar nemzeti egység kialakulásának. Ma nem jobboldal és baloldal szerint válik el az út, nem is kormánypártiság és ellenzékiség szerint csupán. Ma az alkot­mányos nemzeti fejlődés gondolata áll szemben­­ a totalitás vakmerő propagandájával, s a szigorú renddel párosult szabadság ideálja áll szemben: a rendbontó abszolutizmus zagyva fantazmagóriáival. ÚJ TÉGLÁK Megünnepeltük a száz­ esztendőt és ünnep és ünneplés egyik része a téglahordóknak is szólt, akik száz év előtt a Hatvani Kapu szomszédságában megépítették a Nemzeti Színházat. Az a ház eltűnt. Az ünneplő Nemzeti Színház ma albérlő. Lehet ez? Hogy harminc év óta, amikor lebontották, sem tudják felépíteni a Nemzeti Színház házát. A gyönyörű és méltó jubileum igazi betetőzése lesz, ha most azután már igazán, rövid harmincéves felvonáskör után igazán fel­építjük a Nemzeti Színház új házát. Hordjuk az új téglákat. Irodalom és közönség most már semmi mentséget nem fog elfogadni és igazán nem túlzott türelmetlenség, ha harminc esztendő után író, színész, ren­dező, kritika és közönség megreklamálják az állandó Nemzeti Színház állandó székházát, az új színpadot, új nézőteret, új hajlékot. Építsünk! Az ország első színháza nem maradhat örökös albérlő és különösen nem olyan házban, amely annak idején zenés darabok számára épült és ahol a prózát, ha az nem magas és feszült dikció, állandó akusztikai zavarok és veszélyek fenyegetik. A százéves színház megérdemli, hogy újra háziúr legyen. A sajátjában éljen és dolgozzon. Nehogy örülhessünk! Szélesen és fényesre csiszoltan nyúlik le a két part fölött az újjászületett Margit híd. Már éppen örülni akartunk neki, amikor az utolsó pillanatban gyorsan vissza kellett lépnünk ettől a meggondolat­lan cselekedettől. A híd azért fiatalodott meg, hogy megkönnyítse a forgalmat. Az illetékesek azonban még idejében észbekaptak. Mivel a híd most már csakugyan kényelmesebbé és jobbá teheti a forgalmat, a két hídfőnél gondoskodtak arról, hogy ezt kellőképpen ellensúlyoz­zák. Költséget és fáradságot nem kímélve (már tudniillik a közönség költségét és fáradságát) sikerült olyan bonyolult alagút-lépcső-járda­­sziget zűrzavart szerkeszteniük mindkét hídfőhöz, hogy attól koldul­nak az idegeink. Aki reggel munkába siet s a hídfőnél leszáll, boldo­g­an látja néhány méternyi távolságban várakozni a másik villamost,­m a következő pillanatban elsüllyed a föld alá, lépcsőkön és útvesz­tőkben tévelyeg és mire lihegve, izzadtan kijut valahol Isten szabad ege alá, addigra a másik kocsi már rég nincs ott, csak kárörvendő, kaján csöngetése hallatszik a távolból. Akinek pedig sikerül nagy tü­relemmel, minden akadályt leküzdve eljutni a hídon át a Szent István körútra, arra új meg­próbáltatások várnak. Itt is az az elv érvénye­sült, mint a hídnál: középre tették a síneket, ami jó , de a sínpáro­kat időnként járdaszigetekkel görbítik el, úgyhogy a villamos, korát és méreteit meghazudtoló fürgeséggel percenként zökken egyet, egy­­máshoz verve és összerázva szerencsétlen utasait. Hosszú évek óta a Margithíd és a Szent István körút átalakítása lett volna az egyetlen örvendetes közlekedési reform , de szerzői ügyeltek, hogy mégse örülhessünk. 7 Elítélték a nyilas Di­csőnét, mert megsértette Eckhardt Tibort Szombathely, október 26. (A Magyarország tudósítójának telefonjelentése.) Gróf Festetics Sán­dor nyilaspártja június 20-án politi­kai gyűlést tartott a vasvári Zöldfa vendéglőben. A szónokok sorában a párt női szervezetének vezére, Dücső Jánosné is felszólalt és rend­kívül súlyosan sértő kitételeket hasz­nált Eckhardt Tiborral és a kisgazda­­párt képviselőtagjaival szemben. A június 20-iki nyilasgyűlés egy héttel a vasvári kisgazdagyűlés után zaj­lott le. Ezt a gyűlést a nyilasok bot­rányos módon meg akarták zavarni. Eckhardt Tibor feljelentést adott be Dücső Jánosné ellen. A kisgazda­­párt vezére feljelentésében előadta, hogy a nyilas agitátornő a Zöldfa­­vendéglőiben tartott gyűlésen a kö­vetkező sértő kijelentést tette Eck­hardt Tiborra: »A kisgazdapárt ve­zére, Eckhardt Tibor és képviselő­­társai összevissza hazudoznak a nép előtt«. — Ebből az következne, — mondja Eckhardt feljelentése, — hogy én tud­va és akarva olyant állítottam a nép megtévesztése céljából, ami a való­ságnak ép az ellenkezője. Már­pedig ezt a morális lealacsonyítást nem va­gyok hajlandó eltűrni még a nyilasok agitátornőjétől sem. Ma tárgyalta az ügyet Hegyházy Gyula vasvári járásbíró, aki előtt Eckhardt Tibort Pásztory István kör­mendi ügyvéd képviselte. A járás­bíróság a tanúvallomások alapján Dü­cső Jánosnét bűnösnek mondotta ki és büntetőparancsot adott ki ellene. A büntetőparancs becsületsértés vét­sége címén 8 napi fogházbüntetésre átváltoztatható rá pengő pénzbünte­tésre ítélte a nyilas agitátornőt, akit ezenkívül a bűnügyi költségek vise­lésére is kötelezett. A büntető parancs­nak 15 napon belül ellent lehet mon­dani, ebben az esetben szóbeli tárgya­lásra kerül a sor. Zűrzavaros bonyolult pályaudvar lett a Margithíd budai hídfőjének környéke Tegnap reggel óta valóságos pálya­udvarrá alakult át a Margithíd budai hídfője. A kiszélesítés a budai olda­lon teljesen elkészült és tegnap reg­gel óta új közlekedési rendet léptettek életbe. Ezentúl a legbonyolultabb dol­gok közé fog tartozni, ha valaki Pest­ről a Margithídon át a budai Duna­­partra, vagy Óbudára akar utazni. A budai hídfőnél majdnem minden­kinek át kell szállnia. Azelőtt az át­szállásokat úgy oldották meg, hogy az utasnak nem kellett hosszabb gyalogtúrákat tenni, hogy a duna­­parti vagy óbudai kocsit elérje. Most minden megváltozott. A 9-es és 53-as végállomása a Margit híd budai híd­főjénél van. Aki Pestről érkezik, an­nak a budai hídfőnél le kell menni a villamosmegálló hatalmas járda­szigetéből vezető lépcsőn az alul­járóba és úgy kell kimenni a budai Dunapartra, hogy fel tudjon szállni a 9-esre vagy az 53-asra. Aki 72-essel Óbuda felé akarja folytatni útját, annak is le kell mennie az aluljáró­ba, csak éppen a másik oldalra. Ott építették meg a 72-es hurokvágányát, amely annyiban különbözik a többi hurokvágánytól, hogy sok fűvel és bokrokkal »díszítették«. A szentendrei HÉV-vel­­ utazók dolga is nehezebb lett. Az állomást a Pálffy térről áthelyezték a hídfő északi oldalára, ahol modern váró­csarnokot építettek. Csak az a hi­bája, hogy kicsi és így a forgalmas órákban a várakozó utasok nem fér­nek el a gyönyörű üvegcsarnokban. Persze, aki a HÉV-vel akar utazni és a Margit hídon érkezik, annak is ■iáiul kell járnia­, hogy elérje a vo­natot. A gyalog­járók ezentúl nem mehet­nek át csak úgy egyszerűen a budai hídfő egyik­ járdájáról a másikra. Ne­kik is az aluljárót kell használniok, ha mondjuk a hídfő egyik sarkán levő vendéglőből a szemben levő ká­véházba akarnak átmenni. Az új köz­lekedési rend nemcsak a közönséget állítja hatalmas feladatok elé, hanem a rendőrséget is. Nyolc rendőr ker­geti egyelőre harsogó vezényszavak­kal az embereket a­­minden közleke­dési problémát­ megoldó aluljárókon. Állást kapott Bán Sándor, a hajléktalan kertész A múlt héten írtunk Bán Sándor szegedi kertész szomorú történetéről: hogyan gya­logolta végig karonülő gyermekével, fele­ségével és másik két pöttömnyi fiával a fél országot, miután Tápén elvette kertjét a jég és hontalanná vált. Sorsa sok embert megkapott. Pénzado­mányok érkeztek Bán Sándor címére. A telefon is megszólalt: »Adok lakást* — közölte egy bárónő. »A gyerekeit nevelem, amíg állást kap* — telefonálta egy postatiszt. »Állást adok, de nem akarom, hogy tud­ják, ki vagyok.* Ezt közölte velünk az az úr, akinél ma reggel óta dolgozik Bán Sándor. Tegnap találkoztak itt, a szerkesztőség­ben. Két perc alatt megállapodtak. Bán Sándor ma reggel óta egy szoba, egy konyha és egy kamra boldog tulaj­donosa Dunaharasztiban. Tüzelő is akad, a lakásban villany ég. A háznak kertje is van, itt dolgozhat. Telepőrnek alkalmaz­ták.* Bán Sándor részére Doskai Ferenc (Bu­dapest) 10 pengőt, Nobody Sándor (Buda­pest) 2 pengőt küldtek hozzánk. UXX&hlXfoCnXOA. _______Ak­in drapée. Biztos. Olcsó!

Next