Magyarság, 1921. március (2. évfolyam, 48-67. szám)
1921-03-05 / 48. szám
1921. március 5. szombat Budapest, II. évf. 48. (62.) szám MlCTlBSSt: Előfizetési árak : X^S^/Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa utca 8. szám. K : jgSSST llo korona szerkesztő: Milotay István/^x^ Egyes szám ára*2 korona Megjelenik brutó kivételével mlmiennap. A sztrájk körül Az úri hóbort — a területi integritáshoz való ragaszkodás és az érte való küzdelem — ezt hirdette választói előtt az egyik kisgazdapárti honatya, mint" a nemzetgyűlés mai ülésén a mentelmi bizottság egyik jelentéséből kiderült. Kisgazdatestvérünk ellen az ügyészség keresetet indított, a mentelmi bizottság fel is akarta függeszteni képviselői immunitását, a nemzetgyűlés többsége azonban úgy határozott, hogy nem adja ki Sziráky Pált, aki, mint védelmezői hangoztatták, pillanatnyi felhevülésében haragudott így meg Magyarország egységére, kiszólását tehát nem szabad súlyosabb beszámítás alá vetni. Mi nem haragszunk Sziráky Pálra, szívesörömest megbocsátunk neki, haragja mellett azonban meg kell állanunk egy pillanatra, mert az ő tiltakozása a területi integritás ellen ime épp akkor foglalkoztatja a nemzetgyűlést, mikor a másik oldalról viszont az ipari munkásság egy része üzent hadat annak a belső épségnek és egységnek, melyre a Csonkamagyarországnak legalább olyan igen-igen nagy szüksége volna. Az a lélek és az az észjárás, amely kisgala-mandliban úri hóbortnak nevezi a területi integritás ügyét, oly rokon azzal a másikkal, amely a munkásérdekek címén kész napokon át megbénítani és elnémítani a sajtószabadságot, hogy a munkaadók helyett, akiket voltaképpen sújtani akar, agyonüsse és elhallgattassa az állam és társadalmi rend, aszabadság és kormányzati konszolidáció egyik leghatalmasabb tényezőjét. A Sziráky Pálok — tudjuk, hogy kevesen vannak s ezek se tudják, mit cselekszenek — azt hiszik, hogy a haza csak addig terjed, ameddig a falu tornya árnyékát veti s hogy a magyar parasztságnak teljesen mindegy. Aagyarországnak és magyar államnak, vagy Romániának, vagy Csehországnak hívják-e azt a hatalmi és uralmi rendszert, amely fölötte zsarnokoskodik, őt adóztatja és katonának állítja. A nyomdászsztrájk vezérei pedig azt hiszik, hogy az ipari munkásügy olyan külön világ, olyan állam az államban, amelynek semmi köze nincs az úgynevezett egyetemes nemzeti érdekekhez s amely a közrendet, a termelés biztonságát, a sajtó szabadságát agyonütheti anélkül, hogy ebből az ő külön érdekeire bármiféle hátrány származhatnék. A kommunizmus őrületében ez a felfogás odáig ment, hogy az osztálysérelmek és a proletárérdekek nevében csakugyan agyonütötte, megfojtotta és megsemmisítette minden más osztály és minden más rend szabadságát s ezen az áron eszmélt rá végre, hogy a nemzetével együtt saját létét és szabadságát is megölte. De, úgy látszik, a magyar ipari munkásság, vagy a munkásvezérek legalább, nagyon hamar felejtenek. Úgy érzik, hogy a magyar állam és a magyar közrend már ismét elég erős vagy elég gyönge hozzá, hogy a felforgatás és forradalom próbagaloppjai nagyobb kockázat nélkül megindulhassanak s hogy ismét elérkezett az idő, mikor az osztályérdeknek kíméletlenül érvényt lehet szerezni a közérdek és a közszabadságok romjain. Így ébred és így kel fel két oldalról is a nemzeti újjászületés, az állami és társadalmi megszilárdulás gondolatával szemben az a szellem, melyet egyszer már legyűrtünk és leráztunk magunkról s amelyről azt hittük, sose fog többé csóvát gyújtani házunk eresze alatt s mi szétnézünk és keressük a pártokat, a férfiakat és a kormányt, mely ezzel a szellemmel és ezekkel az árnyakkal szemben előrelátást, okosságot és erőt tud a mérleg másik serpenyőjébe vetni, amely a nyomdász sztrájk fölcsapódó lángján át megérzi a földalatti tüzeket, melyekből ez a láng táplálkozik. Mert ez a sztrájk megszűnt, lassú sistergéssel kihamvadt, de csak úgy, mint a tőzegtűz, melyet a felszínen sikerült kioltani, lenn a mélyben azonban fojtva és lappangva tovább ég, mig éghető anyagot talál s mig önmagát föl nem emésztette. És még egy tanulságot ebből a sztrájkból. A pesti és budai Dunapart tízezernyi népe ma délben, az enyhülő" március ragyogó verőfényében másfél órán keresztül egy " izgató és hajmeresztő látvány szemtanúja volt. Egy szerencsétlen katona pillanatnyi elmezavarában fölkapasz kodott a Lánchíd egyik oszlopfőjére s azzal szórakoztatta és borzasztotta az összecsődült bámészkodókat, hogy úgy telt, mintha le akarna ugrani onnan az emeletek magasságából a folyó hullámaiba. A készülő tragédia izgalmát fokozta, hogy a lenn a tömegben ott sírt és jajgatott karján kis gyermekével az öngyilkosjelölt felesége s panaszát és könyörgő intéseit hiába küldötte a hídfő tetején halálra készülődő férfiúhoz. Végül is négy derék ember utánarugaszkodott, fölmászott hozzá, lefogta és karját lábát megragadva, lehozta a halál széléről vissza a földre Idelenn mindenki megkönnyebbült, az emberek, akik az előbb még sápadtak voltak a tehetetlenség izgalmától, nevettek és éljeneztek, örültek, hogy a tragédiából tragikomédia lett." Nagyszerű, hogy Jehovliit,] — jegyezte meg valaki a leny*ből. — Még nagyszerűbb lett volna, — felelte egy másik, — ha túl sem engedik, hisz arra van a rendőr. Akkor nem kellett volna másfél óráig pár ezer embernek ennyit szenvednie — hiába. Nincs ebben az esetben valami tanulság, ami illik a nyomdászsztrájkra, a sztrájkoló munkásokra és a kormányra is? Örülünk, hogy a munkásság négy napi tűnődés után mégis visszalépett a meredek széléről, ahonnan már-már leugrani készült, örülünk, hogy megbékítették és visszahozták, de nem lehetett volna tenni róla, hogy fel se jusson megint oda, ahonnan négy napon át rémítette önmagát és az egész közvéleményt? Vagy úgy áll az igazság, hogy aki el akarja veszíteni magát, ma kihúzhatják az egyik parton, holnap úgyis újra beugrik a másikon? Nagy vihar a német birodalmi Löwe elnök ismertette a londoni büntető pontokat Kijelentette, hogy ellenkeznek a békeszerződéssel Az Illést félbeszakították és be sem rekesztették 78, németeknek hétfőig kell megadni a végleges választ A londoni értekezlet, az első napok változatos fordulói után félbeszakította a keleti kérdés tárgyalását, miután a két török bizottság elfogadta a szövetségesek döntőbíróságát. A görög küldöttség ellenben elhárította magától ezt a gondolatot s a sèvresi szerződés változatlan fenntartásának hangoztatásával függesztette föl a maga részéről a kényes vitát. Ezután a német kérdésre tért át a konferencia. A keddi nap azonban már nem a világ, hanem a szövetségesek számára hozott némi meglepetést. Legalább is a konferencia vezető államférfiai úgy tettek, mintha meg volnának lepve. Ezen a napon terjesztette elő ugyanis Simons dr. a párisi határozattal szemben megfogalmazott német ellenjavaslatokat, amelyek elé érthető kíváncsisággal tekintett az európai közvélemény. A németek ötven milliárdos kínálnak A német javaslat utal az, hogy a párisi döntés messze túlhaladja Németország teljesítőképességét s ezzel szemben a német kormány hajlandó olyan kártalanítást üzetni, amely erejének megfelel. A német kormány számítása szerint az antant részéről követelt negyvenkét esztendős annuitás évi nyolc százalékkal számítva mostani értékben valamivel nagyobb összeget tesz fel ötven milliárd aranymárkánál. Ezt az összeget Németország hajlandó is megfizetni, de le kellene vonni belőle a Németország részéről eddig teljesített fizetéseket. Az eddigi törlesztés pontos értékét vegyes bizottság állapítja meg. .Az ötven milliárdnyi kártérítés megfizetését feltetően nemzetközi kölcsön útján kellene lehetővé tenni. A széntermelés érdekében szükségesnek tartja Németország, hogy a felsősziléziai népszavazást az ő javára döntsék el , hogy a világgazdasági forgalomban számára is biztosítsák a szabadság és egyenlő jogúság elvét. A párisi és londoni újságtudósítók azt jelentették, hogy Simons dr. előadása szinte elképesztően hatott a francia és angol delegátusokra. Amikor pedig a német külügyminiszter befejezte beszédét, Lloyd George a . .(lovas iroda szerint ezt mondotta : — Itt az ideje, hogy lezárjuk az ülést, mert végül is még nekünk kell majd fizetnünk. Lloyd George beszéde : Trüteiteken újra meghívták a német szoteg tagjait s ez a limlommal átadták r akim a szövetségesek ultimátumát, amely hétfőig tűz ki határidőt a végleges válaszra. Az ultimátumot Lloyd George hosszabb beszéd kíséretében adta át, amelyben igazolni igyekezett a szövetségesek követelésének méltányosságát. A beszéd elszánt és határozott és főként erősen védi a francia fölfogást. Bevallott célja az, hogy a német népre hatással legyen. — Uraim, — mondotta az angol külügyminiszter, — kollégáim arra kértek, hogy olvassam föl a választ, amelyet a szövetségesek nevében adnunk kell. A szövetséges kormányoknak az a felfogásuk, hogy a német kormány nevében Simons dr. részéről előadott expozé egészen határozott kihívást jelent a Versailles- szerződés alapvető feltételeivel szemben , s így ennek megfelelően kell elbánnunk vele. A párisi határozat az engedékenység szellemében történt, hogy Németországgal barátságosan megegyezzünk. Az ellenjavaslat ennek a szerződésnek a kicsúfolása. — Engedje meg, hogy nyomban megmondjam Önnek: mi a szabad és virágzó Németország fönnmaradását Európa kultúrszükségletének tekintjük s nem kívánunk elégedetlen és rabszolgasorba jutott Németországot látni, amely ennek a kultúrának terhe és veszedelme volna. Mi egyszerűen azt kívánjuk, hogy Németország teljesítse kötelességét, úgy ahogyan elfogadta és hogy jóvátegye a császári kormány részéről elkövetett hadi igazságtalanságot, amelyért ő a felelős. Mi nem kívánjuk a hadiköltség megtérítését. Enynyire nem megyünk. Csak amellett vagyunk, hogy Németország fizesse meg a jóvátételt, amellyel a személyeken és javakon tett károk miatt tartozik és fizesse a hadiáldozatok és hadikárosultak ellátási költségét is. — Bizonyos vagyok benne, hogy Németország lakosságának fogalma sincs a szövetséges országokban elkövetett pusztításokról. Lloyd George itt felsorolta azokat a károkat, amiket a németek a világháború folyamán főként Franciaországban okoztak. — Mit kínálnak fel mindezekért az óriási károkért Franciaországnak — folytatta Lloyd George, — mit kínálnak Nagy- Britaniának, Olaszországnak és Belgiumnak? Még a negyedrészét sem annak az összegnek, amelyet a kár jóvátétele fejében követeltek. Lloyd George beszédének legjelentékenyebb része így hangzik: — Ha jövő hétfőn nem azt fogjuk hallani, hogy Németország, késznek nyilatkozik vagy a párisi határozatokat teljesíteni, vagy hogy oly javaslatokat terjeszt elő, melyek épp oly kielégítő módozatokat tartalmaznak, mint a Versailles- szerződésből eredő és Parisban megállapított kötelezettségek, akkor meghatározott idő múlva a szövetségesek részéről egyhangúlag elfogadott következő intézkedéseket fogjuk megtenni : 1- Megszálljuk Duisburg—Rulhort és Düsseldorf városokat a Rajna jobb partján. 1 2. A szövetségeseik felhatalmazást fognak kérni parlamentjeiktől, hogy polgáraik saját kormányaiknak fizessenekbizonyos arányos összeget, amellyel Németországnak német áruk vásárlásánál adósak maradtak. Ezt az összeget minden ország a jóvátétel számlájára fogja írni. Ez vonatkozik az összes szövetséges országokban vásárolt németárukra, is. A Rajnán ideiglenes vámvonalat állítanak föl a szövetségesek ellenőrzésével.