Magyarság, 1922. május (3. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-14 / 109. szám
1922 május 14. vasárnap MAGYARSÁG fog érinteni Szombathelyen kívül a miniszterelnöki különvonat. A kormány ijedt kapkodásának egyik szomorú jele az az eljárás, amellyel a miniszterelnök sajtóosztálya az egyik délben megjelenő keresztény ellenzéki újságot a kormány elleni támadások beszüntetésére akarta rábírni, azzal a fenyegetéssel, hogy betiltja a lapot, ha támadásait folytatja. A keresztény ellenzéki sajtó hazafias lelkiismeretére hallgatva amúgy is sokkal kevesebbet és egészen másképp ír meg, mint ahogy azt a kormány és a kormánytámogató párt cselekedetei és mulasztásai megérdemelnék, de természetesen akkora kötöségszegésre nem kapható, hogy minden aggodalmas jelenség előtt szemet hunyjon. Aki politikát és hozzá kihívó és erőszakos politikát csinál, annak számolnia kell azzal, hogy működését megkritizálják. Az olyan eseteket, mint Mikes püspök megfigyelése, amelyet néhány üres cáfolattal elütni nem lehet, mint az érsekvadkerti eset, mint a Gömbös-Baltazár kibékülés, elhallgatni nem lehet csupán orvosolni. A kormány magára vessen, ha az orvoslás elmulasztása az országban izgalmat okoz. Május 22-től június 13-áig nem lehet szepgyűttéseket tartani A Magyar Távirati Iroda jelenti: A legtöbbi nemzetgyűlés megszűnte óta eltelt hosszú idő alatt a politikai pártoknak és jelöltjeiknek már eddig is mindenlehetőségük megvolt arra, hogy a választóközönséggel elveiket alaposan és részletesen megismertessék és így a választók már most is abban a helyzetben vannak, hogy a közeli választásoknál való politikai állásfoglalásuk tekin tetében határozott véleményt alkothatnak. Figyelemmel erre a körülményre és arra a nem kevésbé fontos szempontra, hogy az ország érdeke azt kívánja, hogy a közeljövőben megtartandó nemzetgyűlési választások a közrend legkisebb megzavarása nélkül, méltóságteljesen folyjanak le és a választópolgárok választójogukat a máris fokozott mérvben megnyilvánuló és sok esetben a közrendet is veszélyeztető pártszenvedélyek nagyobb izgalmaitól mentes, az ország jelenlegi súlyos helyzetéhez is illő, komoly nyugodtsággal gyakorolhassák, a m. kir. minisztérium az ország nyugalmának és a közrendnek biztosítása érdekében a kivételes hatalomról szóló törvényes rendelkezésekben nyert felhatalmazás alapján a következőket rendelte el: 1. 1922 május 22-től kezdve. 1922 júniust 13-ig bezárólag semminemű politikai gyűlés nem tartható és a nyilvános helyen tartani kivánt egyéb célú népgyűlések vagy felvonulások sem engedélyezhetik. 2. Aki e rendeletben foglalt tilalmat megszegi vagy kijátssza, amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és az 1912. évi LXIII.-c. 10. §-a alapján büntetendő. Sculolják a óseresztény chenteli tiszántuli alpszrülései A Nemzeti Sajtótudósító Iroda értesülése szerint a keresztény ellenzéki pártoknak a Tiszántúl vasárnapra tervezett népgyűléseit Debrecen kivételével a hatóságok nem engedélyezték. sonnlha wolff-párt A Mohácsi-utcai (Terézváros) Wolffféle párt bomlásnak indult. A párt legtekintélyesebb tagjai közül több mint mlvanan kiléptek s testületileg a Szent László-úti keresztény szocialista párthoz csatlakoztak, aminekkövetkeztében kérdéses, hogy a Mohács-utcai párt fenn tudja-e magát továbbra is tartani. Ebből a pártból indul ki a főváros északi kerületében a Csilléry András vezetése alatt álló Wolff-féle választási akció, amelynek eredményessége így nagyon kétségessé vált. Apponyi Sátoraljau Siemen Sátoraljaújhelyről jelentik:" Apponyi Albert gróf Debrecenből hétfőn Sátoraljaújhelyre utazik, Rutkafalvy Miklós keresztény ellenzéki jelölt támogatására. A fogadásra az egész város és vármegye közönsége lázasan készülődik és mint a város díszpolgárát a legfényesebb és legünnepélyesebb fogadásban fogják részesíteni. A fogadás után a városháza tanácstermében a tisztelgők küldöttségének egész sorozata fog megjelenni Apponyi előtt Az „Aprószenten“ A kormány az ellenzéki kritika megnémítása céljából oly módon próbál nyomást gyakorolni a gerinces sajtóra, hogy betiltással fenyegeti meg, azon ürügy alatt, hogy »támadásaival és bírálataival lerombolja a tekintélyeket. A Magyarság nemrég leleplezte az egységes pártnak, illetve a kormánynak azt a brosúra-gyárát, amely a legpéldátlanabb és legbrutálisabb fércműveket ontja ki magából az ellenzéki vezérek ellen. Aprószentek címen most egy újabb klasszikus publicisztikai mű hagyta el ezt a műhelyt, amelynek stílusára és harcmodorára jellemzésül álljon itt egy szemelvény, amelyet a keresztény politika és sajtó egyik köztiszteletben álló egyéniségéről írtak s amelynek sarat dobáló sorai nem érnek föl a megtámadott politikus intakt személyiségéhez s amelyek csak az egyelőre a névtelenség homályában meglapuló szerző előkelő ízlésére jellemzők. Az uj flotillával siklott az országos kezelés vizére. A magyar politikának egyik legjobb gyomra törtetője, ki minden rendszert végigszolgált, minden politikai asztalnál evett. Szabadkőműves, aki a zsidó fajtával forró szerelmi ölelkezésben pártisó. Támasztéka a liberális kormányrendszernek, harcos ellensége a vallásnak és a papságnak. Mohó habzsolója a helyi hatalom élvezésének, rettegésben tartója egész vidéknek, a szellemi terror alá nyűgözéje egy intelligens városnak. Félelmetes vidéki újságíróhatalom, aki jön rongyosan, ismeretlenül, szerez egy tintásüveget meg egy iv papirost, aztán kibontja a támadás ostorát és elkezd hízni, terebélyeskedni, gazdagodni, lenni. Lingauer Albin nem egyéniség, hanem típus. A gombafajtából való. Olyan, mint a gomba, mely a rothadás nyomán nő és terebélyesedik. Albin testileg is hasonlatos a puffadt gombához. Széles fazékfeja, fejlett rágószervei, kültelki primadonnák érzéki lendülete és bája mosolyog végig rajta. Szemei emlékeztetnek arra a bocskoros komitácsira, aki rongyai közül Zeiss üveggel lesi áldozatait. Testi és lelki berendezése szinte üvölti a mohóságot, a nagy étvágyat, a jó gyomrot. Albinka vidéki ember. Megtestesítője azoknak az alakoknak, akik nem tudni honnan, de elkövetkeznek egy nyit sem sejtő vidéki városra, odaülnek gazdasági forrásaihoz és élnek, híznak, naggyá lesznek. Mindig ott vannak, ahol hatalom van, pénz van, gazdaság van. Meggyőződése nincsen. És az a kormány, amelyik ilyen eszközökkel dolgozik, veszi magának azt a bátorságot, hogy megfenyegeti a keresztény ellenzéki sajtót azért, mert az elég vakmerő volt szóvá tenni a kormány választási visszaéléseit és minősíthetetlen erőszakosságait. Elégedetlenség a jegyzet Kariban a választósofostam való mellőztetésül miat Az ország jegyzői kara és az összes községi alkalmazottak már régebb idő óta egységes álláspontot foglaltak el, hogy a közigazgatási reform helyes megoldása és a községi élet felvirágoztatása céljából olyan embereket is be kell juttatni a parlamentbe, akik ennek a törekvésnek gyakorlott és megbízható harcosai. E gondolat és törekvés hatása alatt a jegyzők és községi alkalmazottak még februárban bejelentették csatlakozásukat az egységes kormányzópárthoz, ahol szívesen fogadták őket. Meg is indult nyomban a választási akció és a jegyzők táborából országosan ismert nevek kerültek forgalomba képviselőjelöltek gyanánt. Hivatalos részről azonban teljesen elhanyagolták a jegyzőknek tett ígéretet, sőt hosszas, kéthónapos huzavona után a jegyzői kar neves vezéreinek biztos kerületeit odaadták olyanoknak, akiknek ott talajuk egyáltalában nincs és ennek folytán a párt elveszti a kerületeket. A jegyzői kar hosszú ideig várta vezéreinek hivatalos jelöltetését, azonban ez máig sem következett be és ezért országosan nagy csalódást váltott ki ez a burkolt mellőzés. A jegyzői kar mellőztetésének hatása alatt — mint több oldalról értesülünk — Koncz János dr., a kar vezérembereinek egyike le is mondott a jegyzői egyesület elnökségében viselt tisztségéről. Lemondását azzal indokolja, hogy ő volt a választási akció indítványozója s mint ilyen a bekövetkezett sikertelenség folytán elvesztette a belé helyezett bizalmat. Liberálisok egymás ellen A nemzeti demokrata párt ma este társasvacsorát rendezett Vázsonyi Vilmos tiszteletére. A vacsorán Vázsonyi hosszabb beszédben összetartásra hívta fel a liberális polgárságot a legkülönbözőbb áramlatoknak és politikai válfajoknak menhelyet adó ,egységes* párt ellen, majd pedig éles támadást intézett a kormányt támogató Reinrich-párt ellen, amelyet magyar Gímner*-pártnak nevezett. A nemzeti polgári párt szabadelvűsége szerinte csak konjunktúráé szabadelvűség. Vázsonyi után Ihődy Ernő szintén a nemzeti polgári pártot támadta rendkívül éles hangon. Választási mozgalmait Bethlen István gróf miniszterelnök az „egységes” párt több tagjának kíséretében szombaton este indult el dunántúli kortesútjára. Bár az utazási programot nagy titokban tartják, jól értesült helyről sikerült annyit megtudnunk, hogy Bethlen gróf a dunántúli városok közül Celldömölköt, Kőszeget, Szombathelyt és Sopront okvetlenül meglátogatja. Sopronban hétfőn este lesz az „egységes” párt nagygyűlése, melynek befejezte után a miniszterelnök visszautazik Budapestre, ahová kedden reggel érkezik meg. A soproni gyűlésen Klebelsberg Kuno gróf belügyminiszter is beszélni fog. Bernoldk Nándor népjóléti miniszter vasárnap a veszprémi kerület több községében, Hegyeshalmy La mégis : egy ridikült viselt elől. Ennek a ridikülnek a szija apró csigákból volt fonva, színes kőgyöngyökkel volt kivarrva és alul díszül bozontos emberi üstök lógott le, nyilván valami leskalpolt ember baja. A nő a kígyó szemének hidegségével nézett Oakesburyre, de nem szólt semmit. Belekapaszkodott egy fa alágörbülő ágába és zavartalanul nézett nyaga elé, mint ahogy Éva nézett Ádámra a bűnbeesés előtt. Vastag, fölvetett ajka szűzies bíborban égett és Oakesburynak úgy rémlett, mintha le tudná olvasni róla a néma beszédet: — Olyan vagyok, mint a kókuszdió, amely leesik a fáról anélkül, hogy valaki feltörné, megizletné. Férfit még nem láttam. Nem tudom, mi a különbség a pálmafa és a majom közt. Oly buta vagyok mint az igazság, amely még nem tudja, hogy mi a hazugság és mint a szépség, amely még nem tudja, hogy mi a csúnyaság. Itt még roskadozó fürtök nőnek És aki éhes, annak csak a kezét kell kinyújtania. Nem félek senkitől. Csak az estétől, félek, mert akkor siklik a kígyó és akkor gyullad ki a tigris zöld szeme. Imádom azt az aranykorongot, amely felébreszti a madarakat és ha egyszer lehoznád nekem, nem engedném többé vissza, mert akkor többé nem kellene félteni, mert nem volna sötétség... Oakesbury elmosolyodott. Hirtelen akaratlanul, mint valami furcsa ellentét eszébe jutott a londoni Selfridge-áruház, hol ilyenkor uzsonnaidőben szép asszonyok majszolják az epres tejszínfagylaltot és épp oly csacsiságokat csevegnek, mintha ők se tudnák, miért megy le a nap. Gúnyosan felkacagott, de erre a szokatlan, bántó hangra csodás változás történt az őserdőben. Hirtelen eltűnt a mezítelen nő, eltűnt a majom, eltűntek az óriási zománcos bogarak. Csak ősi fák nehéz levelei bólogattak elkárhozottan . . . Oakesbury futni, menekülni kezdett. Egyre kietlenebb játékokra jutott. Körülbelül száz esztendeig futott egyfolytában. Aztán összeroskadt ... És felnyitotta a szemét. Mosolygó, aranyevikkeres öreg úr fogta az ütőerét. — No, hogy vagyunk, fiatalember ? — kérdezte. Oakesbury dörzsölte a szemét és akadozva kérdezte: — Már Sidneyben vagyunk? — Nem, Londonban — felelte az öreg úr. — Térjen magához! Ön, uram, Forbes doktor magánszanatóriumában van. Engedje, hogy megrázzam a kezét. .Egy hét múlva ■egészen rendben lesz és elhagyhatja az intézetemet. — Hogyan jutottam én ide? — kérdezte Oakesbury. — Elég különös módon, — felelte az orvos. — Emlékezzék csak vissza, hogy ön a Paddington pályaudvarban egy padon megevett egy polinéziai gránátalmát. Ez nagyon kitűnő izű gyümölcs, csakhogy ön nem vigyázott eléggé. Az almán véletlenül pici bogár volt, amely Polinéziából útiköltség nélkül tette meg az utat az almák közt. Ön, anélkül, hogy észrevette volna, beleharapott a bogárba és lenyelte a fejét, amely bolondító mérget tartalmaz., — És mióta vagyok én itt? — kérdezte Oakesbury. — Három hét óta, — felelte az orvos. — De már, hála Istennek,, a teljes javulás útján van. Ön a halál vagy az őrület torkából menekült meg. De lehet, hogy mind a kettőből. Csak angol embernek lehet ilyen ellentálló szervezete! — Köszönöm, doktor úr — szólt gyönge, lábbadozó hangon Cakesbury. — És ez a tiszteletreméltó öreg úr, aki oly megdöbbenve néz rám, nyilván az apám? — Fiam, drága fiam! Csakhogy élsz! — kiáltotta Pomegranate lord, aki egy székről ugrott, föl és a fia ölelésére sietett. Cakesbury bágyadt* mosolyra vonta ajkát és, szólt: — Lásd, apám, London mégsem tud megválni tőlem.— Hála Istennek! Hála Istennek! — sóhajtott megkönnyebülten a lord. — London a világ legjellemesebb városa. Akire szüksége van, ahhoz ragaszkodik... Te persze még nem tudsz mindent. -1- Valóban még nem tudok mindent — felelte Cakesbury. — Elég erős vagy már, hogy elviselj egy rettenetes hírt? — Elég erős vagyok — erősítette Cakesbury. — Hát tudd meg, hogy az a gaz, hitvány öcséd megbecstelenítette a családunk címerét. Feleségül vette öt nappal ezelőtt azt a maláji ördögöt, azt a . . . — Miss Va-Vát? — Ilyen állati nevet — szólt megbotránkozva Pomegranate lord — nem vehetek ajkamra. És az az őrült kenguru még törvényes feleségévé is merte tenni azt a némbert, akinek az anyanyelvén csak ugatni lehet! ... Kitagadtam öcsédet, a márkit az örökségből. — Szegény papa! — mulatott Oakesbury. — Szinte látom, hogy a liberális újságok hogy kifiguráztak téged! — Ne ... ne említsd nekem az újságokat! — idegeskedett Pome- gránáté. — Ha igazi sajtószabadság volna a világon, akkor föl kellene akasztani a lámpavasra minden szerkesztőt. Nem hiszed el, hogy mennyipénzembe kerültél! Az újságok meg akarták rólad írni azt a... gyerekcsínyt. 3