Magyarság, 1922. május (3. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-03 / 99. szám
4 Batthyány Tivadar gróf vasárnap tartotta meg programbeszédét Szentesen. Beszéde során kijelentette, hogy októbrista ma is. Elmondotta, hogy a nemzeti tanácsban csak egy függetlenségi foglalt helyet, de annál több volt a munkapárti. Nagyatádi Szabó István is tagja volt a nemzeti tanácsnak és a Beripkey-kormánynak. Bethlen István grófnak, aki a székely nemzeti tanács vezére volt, Bécsben tollba mondott Batthány egy memorandumok amelyet Bethlen az antant elé terjesztett. Bassay Károly Nagykanizsán mondott vasárnap programbeszédet. Az ez alkatomból tartott népgyűlés a szociáldemokrata párt központi vezetőségének határozata értelmében a nagykanizsai szocialisták, svédeknek , alatta folyt le. A munkások a rend ellen itt-ott véteket leszerelték s Így Rassay zavartalanul mondhatta el beszédét, amely után Sümegi Vilmos szólott a hallgatósághoz. A gyömrői kerület keresztény ellenzéki jelöltje, Smerczka Ferenc dr." államvasúri felügyelő vasárnap tartotta meg programbeszédét Ecseren, Maglódon és Péterinél választóközönség nagy lelkesedése mellett. Jövő vasárnap Gyömrőn, Mondén és Úriban tart beszédeket. Smerczka ellenjelöltje Teleki Tibor gróf, az »egységes« párt programjával indult harca. Az egy-séges párt hivatalos jelöltjének, Lukovich Aladárnak kevés kilátása lehet a győzelemre. A Rassay-párt is állított jelöltet. — Frühwirth Mátyás, a soroksári kerület volt nemzetgyűlési képviselője és kereszténypárti jelöltje vasárnap Soroksárpéterin és Nagyvazsányban tartotta meg programbeszédét. A volt képviselőt mindkét helyen lelkesedéssel fogadták. A nagyvázsonyi kerületben Krüger Aladár dr. a keresztény ellenzék jelöltje, vasárnap : Városlödön, és Kislödön mondott programbeszédet. Mindkét község lakossága nagy megértéssel fogadta és teljes számmal sorakozott a keresztény ellenzék zászlaja alá. Nógrádvilrőcéről írják nekünk : Vasárnap délután tartotta programbeszédét a kormánypárt jelöltje, Mikszáth Kálmán, aki a legitimista közönség megnyerésére megemlékezett az elhunyt királyról,, de a hatást tönkretette egyik utána következő szónok, aki kijelentette, hogy valamennyi Habsburgnak számkivetésben kell elpusztulnia. A közönség, mely legnagyobbrészt Huszár Elemér keresztény ellenzéki jelöltpárthíve, csöndes derültséggel halgatta az előadást. Lukács György dr. titkos tanácsos (kormánypárt) vasárnap mondotta el programbeszédét Gyulán. Lukács György már, képviselte ezt a kerületet a forradalom előtt nális joga. A Debrecenben megjelenő keresztény ellenzéki Tiszántúli Hírlap élesen kikel az alispán letiltó rendelkezései ellen és különösen azt hangsúlyozza, hogy miután az egyik jelölt a közigazgatási bíróság, tehát a közigazgatás legfőbb ítélőfórumának tagja, teljesen kizárt, hogy mint ilyennek politikai programja alkalmas lenne arra, hogy abban bárki is izgatást lásson. Márpedig a letiltó rendelkezésnek csakis ilyen esetben volna értelme. A két jelölt pártja elhatározta, hogy a sérelmet bejelenti az Apponyi Albert gróf elnöklésével működő jogvédő bizottságnak ,és attól kér sürgős jogorvoslást. Arspsíísíji és Asiárássy Körmenden és swoimti Sigray Antal gróf, a körmendi kerület keresztény ellenzéki jelöltje szerdán, május 3-án mondja el programbeszédét Körmenden, ahová ez alkalomból Apponyi Albert gróf, Andrássy Gyula és Milotay István dr. is leutaznak. Sopronból jelentik: Andrássy Gyula gróf, akit az egyesült keresztény ellensék egyhangúan Sopron város képviselőjéül jelölt, csütörtökön, május 4-én tartja meg programbeszédét a Kaszinó nagytermében. Andrássy kíséretében lesznek Apponyi Albert, Sigray Antal és Cziráky József grófok, Grats Gusztáv, Milotay István dr., Lingauer Joibin és más számos politikus. A programbeszéd egyúttal a keresztény ellenzék zászlóbontása, is lesz. * HaliMini óráról az indMi lMM?*nyírskrémi!chi DJ | A keresztény nemzeti földmives és polgári pártban kedden este rendkívül élénk élet volt.. A megjelent képviselők beszámoltak kerületükben végzett munkájukról, majd' bizalmas megbeszélést tartottak, amelynek végeztével Pallavicini György őrgróf a következőket mondotta munkatársunknak: — Sok heti nyomozás után végre sikerült ugyanazon tetteseknek ismét egy merényletét elkövetni. • Ezúttal hála Istennek emberhalál nélkül végződött a bűncselekmény, amely kitűnő rendőrségünknek újabb útmutatásul fog szolgálhatni abban az irányban, hogy hol keressem a merénylet elkövetőit. Biztosra veszem, hogy mindkét "merényletnek"értelmi szerzői azonosak. Ez az újabb bombamerénylet is illetékes helyen azt a benyomást fogja kelteni, hogy az első bombamerényletet is külföldi kommunisták követték el, annál is inkább fel lehet ezt tenni, mert hiszen csak idegenek lehetnek azok, akik nem tudták, hogy egy sohasem használt pincében nem tartózkodik senki. Ami a miniszterelnök egri beszédének azt a részét illeti, hogy kérlelhetetlen szigorral jár el,, megvagyok győződve, hogy Iitthán gróf fenyegetéseit le fogja váltani és teljes erővel törkön ragadja a tettiselet. Ez a tett és néhány külpolitikai eredmény ugyanis sokkal nagyobb cáfolata volna a seheletleh külpolitikát hangoztató panaszoknak, mint a legszebb kortesbeszédek hatósági kisérettel. A Koires2í€!Uj ellenzést fővárosi déli listái® A keresztény ellenzék fővárosi közös listájának előkészítése még nem nyert befejezést. * A főváros 111. választókerületének, a déli kerületnek a listája azonban már elkészült. E listán a következő nevek szerepelnek: Friedrich István, Weiss Koprád, Miklóssy István, 'Boronyádszky ' Zoltán dr., Diniek Vidor, Ilovszky János, özv. Dinier Gusztávné dr.-né, Takács István, Kovács P. József, Szente Gyula dr. Póttagok: Überschatt Viktor dr., Jajczay Mihály, Zinhober Nándor, Szakáll Géza. A hatdigniegisei alispán a csereszlémi endszért jelöltjei ellen Debrecenből telefonozza a Magyarság tudósítója. A keresztény földmives és iparos párt a nádudvari kerületben Szigetiiy Gyula szövetkezeti igazgatót, a hajduszoboszlóiban pedig Thury Zoltán dr.-t, a magyar, királyi közigazgatási bíróság szólóbíróját jelölte keresztény ellenzéki programmal. A két jelölt pártja nyílt levéllel akart a választópolgársághoz fordulni. A röpivében arra hívta fel a választókat, hogy álljanak jelöltjei mellé, akik egészséges gazdasági programot hirdetnek. A párt az előírásnak megfelelően lenne m utatta a röpiveket Pákozdy Sándor hajdúmegyei alispánnak, aki azonban a terjesztést nem engedélyezte. A hozzá intézett kérdésre, hogy miért tiltotta el a röp- ivek terjesztését, azt válaszolta, hogy semmiféle indokolást nem ad,miután a terjesztésre vonatkozó,döntés az ő diszkréció.. MAGYARSÁG 1322 május 3. szerda mégis Hieget veitek a d€JO©5traíáh Hosszas és sokszor már eredménytelenül végződött tárgyalások után a kettészakadt'demokratapárt tagjai ma' egyez-' séget kötöttek a választások tartamára s Rassayékkal együtt Egyesült demokrata- és szabadelvű párt címen közös listával veszik fel a fővárosban a választási kiz. delihet. A közös lista a következő: Budai ke-'' rület: Benedek János, Szilágyi Károly, , északi kerület Vázsonyi Vilmos, Ugrón Gábor, , Sándor Pál,, Szterényi József, Bródy Ernő; déli kerület: Bárczy István, Stassak Ivárcfly, Rupert Rezső, Pákold József. ■ A népeénelfai párt A honvédelmi párt szerdán, május 8-án este a régi képviselőházban választási agitációs nagygyűlést tart, amelyen Jármánczy Nándor elnöki megnyitója után , beszélni fognak .. Papp-Táry Elemérné, Botterényi Olivér, Kovács Kálmán, Ilosvay Gusztáv, Teutanovich Zoltán dr., Cselényi Pál dr., Szenner József volt főispán és mások,. lemondott főispán Ferzsák Jenő soproni főispán, aki a sopronlövői kerületben jelöltséget vállalt, a vármegyei főispáni állásáról lemondott, a városnál viselt főispáni tisztét azonban egyelőre megtartotta. Ez a lemondás a választásokra vonatkozó rendelkezések alapján történt. A vármegye főispáni állását, hír szerint Zsembery Istvánnal, a volt főispánnal óhajtanák betölteni, addig is azonban, amíg az új főispán kinevezése megtörténik, Lévay-Wolff Lajos alispán látja el a főispáni teendőket. fasisztási mozgalmak ■Debrecenből telefonozza a Magyarság tudósítója. Debrecen első kerületének keresztény ellenzéki érzelmű választópolgársága hétfőn délután tartotta meg intézőbizottsági ülését, amely, a párt megszervezésének kérdésével foglalkozott és újjáalakította a tisztikart. Az intézőbizottság elnökévé egyhangú lelkesedéssel Balogh Zsigmond nyugalmazott táblabírót választották meg, társelnöknő Hubert Ottóné lett,az elnökök pedig Báthory Sándor dr., Kertész Imre, Konkoly Géza és Prahács József. Az intézőbizottság ülésén, megjelentek a második és harmadik választókerület keresztény ellenzéki pártjainak vezetői is és egyhangú lelkesedéssel felajánlották a két kerület támogatását Milotay István dr. megválasztásához. Nagy tetszést keltett az ülésen Fülöp Jánosnak, a debreceni földmunkások egyesülete elnökének felszólalása, aki bejelentette, hogy ő és pártja mindent elkövet Milotay megválasztása érdekében. Makóról Írja a Magyarság tudósítója: A megye három kerületében hatalmas lendülettel indult meg a választási küzdelem. Makón Nyéki József volt képviselő kerületét négy jelölt ostromolja, legtöbb kilátással a keresztény ellenzéki jelölt.— Az apátfalvai kerületben a napokban kezdte meg körútját Záborszky István dr., a Bayerpitfk jelöltje. A nép mindenütt meleg rokonszenvvel fogadta. A régi képviselő, Kardos Noé, még a 800 aláírót sem tudja összehozni, a munkapárti Urbánits Kálmán főszolgabíró szintén népszerűtlen. Legerősebb a küzdelem a battonyai kerületben. A hivatalos szervek minden korteseszközt felhasználnak, hogy a régi képviselőt, Csernus Mihályt kibuktassák, a kerület népe azonban ennek ellenére,lelkes, impozáns módon foglal állást, Csernp mellett. A fürérpárttisstóje is külön pártot csinálna!:* ! Mint a félhivatalos Magyar Országos Tudósító jelenti, vasárnap megalakult a Ferencvárosi Társaskörben a Szabad Királyválasztó Párt. Az alakuló gyűlésen Balázs György báró, nyugalmazott táborszernagy elnökölt, aki állást, foglalt a »kárlisták« ellen. Kormi István fővárosi számtanácsos azt fejtegette, hogy a Habsburgok mindig ellenségei voltak nemzetünknek. Fábdán József, Kacziány Géza és Szemere Béla felszólalása után kimondták a Szabad Királyválasztó Párt megalakulását és elhatározták, hogy a főváros minden kerületében jelölteket állítanak. Ezzel az új — talán már tizenötödik — párttal szemben igazán szinte már zavarban vagyunk. Nem tudjuk, hogy azért alakult-e, mert bizalmatlanok a kormánypárt szabad királyválasztásának őszinte- iégével szemben, vagy pedig ez is egyik olyan külső előőrse lesz Bethlen minisz- s terelnök nagy egységének, amilyen a Beinfirich és a Buszai—Ernst-csoport, amelyeknek feladata egyformán az, hogy lehetőleg megnehezítsék Budapesten az ellenzéki pártok győzelmét és elforgácsolják a szavazatokat. .Mindenesetre akárki áll a párt mögött, csak helyeselhetjük, hogy épp egy nyugalmazott császári és királyi táborszernagyot választottak meg elnökül, mert ez is bizonyítja, hogy az osztrák elnyomás ellenére milyen hazafias szék sem lappangott a boldogult közös hadseregben. Megtalálták a cukorbetegség okozóját? Két angol orvos fölfedezése — A Magyarság tudósítójától —. Londoni szikratávirat jelenti, hogy egy angol orvosi folyóirat híradása szerint két angol orvos, Benshaw dr. és Fairbrother megtalálták a cukorbetegség okozóját. Az eddig ismeretlen bacillus az emberi táplálékkal fölvett keményítőt szervessavakká, alkohollá, acetonná és cukorrá alakítja át. Kilenc állítólagos cukorbeteg közül hét esetben sikerült a bacillust kimutatni. Orvosi körökben a hírt csak fenntartással fogadják. A cukorbetegség lényege körül ugyanis régóta folyik a vita. A cukorbajosok szervezete tudvalevőleg nem képes a szervezetébe bevitt és benne képződött cukortartalmú anyagokat kellőképpen értékesíteni vagy elraktározni, úgy hogy nagy mennyiségben, választja ki. Chevreul francia vegyész 1815-ben kimutatta, hogy a cukorbetegségben (diabetea mellitus) szenvedők által kiválasztott cukor azonos a keményítőből előállított szőlőcukorral. Chevreul felfedezése óta az orvosok túlnyomó része a cukorbetegség okozóját nem a bacillusok között kereste, hanem azt vallotta, hogy a súlyos kórt anyagcserezavarok okozzák. Claude Bernard mechanikai beavatkozással is előidézte a cukorbetegség tüneteit; ha a házinyulak nyúlt velejét bizonyos ponton megszúrta, a megsértett állatok több napon át cukrot választottak ki. A legnevesebb szakorvosok mind a mai napig a cukorbetegséget bizonyos szervek, a belső szekréciós mirigyek funkciós zavaraira vezetik vissza. Ezenkívül azonban a központi idegrendszer elváltozásaiban is keresték már a betegség okát. A modern orvostudományban két iskola áll ezen a téren egymással szemben. Noorden dr., a bécsi egyetem volt tanára, a cukorbaj egyik legalaposabb búvára, a cukorbetegséget a májra vezeti vissza. Szerinte a cukorkiválasztás akkor indul meg, ha a májat valami megakadályozza abban, hogy a táplálékban rejlő cukrot állati keményítő alakjában elraktározza. A májnak ezt a munkáját bizonyos belső szekréciós mirigyet» különösen a hasnyálmi« v így teszik lehetővé. Ha e mirigyek váladéka nem jut el a vérbe, úgy más, eddig még ismeretlen belső szekréciós termékek megcáfolják a máj cukorelraktározó munkáját. Noorden tanárral szemben Minkowski dr. azt tanítja, hogy cukorbajos szervezet képtelen a cukrot energianyerés céljából elégetni. A londoni szikratáviratnak egyik része nem jelent újdonságot. Régóta tudjuk, hogy bizonyos mikroorganizmusok a táplálékkal a szervezetbe bevitt szénhidrátokból, tehát keményitőtermékeiből és lisztből szerves savakat és cukrot is készítenek. Hiszen az alkoholos erjedés alatt is mikroorganizmusok alakítják át a szénhidrátokat alkohollá. A cukorbajnál a szénhidrátok különben sem oly fontosak, mert Noorden vizsgálataiból, főleg azonban a háborús orvosi kutatásokból kiderült, hogy a cukorbetegséget legtöbb esetben a bőséges fehérje-táplálók.. váltja ki. Kétségtelen azonban, hogy Benshaw és Fairbrother doktorok híradása újra ,az érdeklődés homlokterébe sodorja a diabetes régóta vitatott kérdését és talán meg is indul az utolsó roham, amely teljesn ,megvilágítja a fontos problémát.. .Bizonyossá csak akkor válik a londoni híradás, ha a megismert baeillusok egészséges állatok szervezetében megindítanák a cukorkiválasztást. I Blaha Lujiza , Bird Splílfyi ödojiní, a nemzet csalogimyai fellépése alatt és azonkívül is mindég, egész 50 éves színészi gályája alatt, csak" Blaha-padért, Blaka - évemet, Blana-szappant használt. Ezt a tényt minden hölgynek, ki szépségének és ifjúsága bájainak megőrzésével ] törődik, tudnia kell, mert ezáltal biztosítva van , hogy silány csodaszerekkel való kisérletezés helyett, egy 50 éven át kipróbált, a modern tecnika minden vívmányának felhasználásával készített szépítószere kap. .Siessen és tegyen kísérletet. Minden jobb üzletben kapható.. ffllMUMUHJ CapBBBaB^—MMHBBgaaCBBk Hirdetéseket elfo BudaJ&Eagl&'ziPSiaAF &i*z«E*&mt?aX attr 3. VIL £. Telefon : Jash/GS—iFO.