Magyarság, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-22 / 66. szám

1923 március 22. csütörtök Budapest, IV. évf. 66. (671.) szám hóra 30 karima THICaltAltSMf. Előfizetési árak: Negyedévre 1700 korona Egy hóra 000 korona Egyes szám ára 30 korona Ausztriában hétköznap és vasárnap 1500 osztr. kor. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utca 1. szám. Telefon: József OK-90, József 08-Ill. Kiadóhivatal: VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefon: József 68—02. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A kormány és a korona írta: Serényi Gusztáv A magyar állam pénze ma este Berlinen átszámítva, majdnem 0.11-ig hanyatlott, vagyis felére, mint ahogyan egy hónap előtt jegyezték! Ezzel arányosan őrült galoppban indult el a drágaság újabb hulláma, amelyen fuldokolva mármár odajutottunk, hogy nem lehet többé napi árakról beszélni, mert óráról-órára dagadoznak fölfelé az árak. Társadalmunk egyensúlyát ez körülmény felbontással fenyegeti, meg hetvenezer vasmunkás sztrájkol, akik nem tudnak megegyezni munkaadójukkal — a 0,23-as koronajegyzés alapján. És ma már e jegyzés felénél tartunk, vagyis még áthidalhatatlanabb az ár, ami a munkások igénye és a munkaadók fizetős hajlandósága között tátong. Hogyan lehet ezt áthidalni ? Itt olyan bajok kezdenek fölénk tornyosként, amelyek gyors intézkedést követelnek, de azzal a lesújtó érzéssel, hogy az ehhez szükséges eszközök csak gyéren állanak rendelkezésünkre. A magyar munka dandárja az őstermelésre összpontosul és amit ez a múlt aratás óta csürjeinkbe betakarított, annak immár a végefelé járunk. Felületesen és óriási hibák kíséretében gazdálkodták el mindazokat az erőtényezőket, amiket a múltévi termelés rendelkezésünkre bocsátott abból a célból, hogy a korona béna alá nyúlhassunk vele. Ipari fölöslegünk, amivel a külföldön megragadhatnánk a korona sorsát, nem áll olyan mértékben rendelkezésünkre, hogy számvetésünkbe ható tényezőként’ illeszthetnénk be. Ittállunk a legújabb gazdasági krízis közepén üres magtárakkal, üres raktárakkal és a Devizaközpont üres vasszekrényeivel. A helyzet azonban elviselhetetlen és nemcsak a pillanatot kell megmentenünk, hanem le kell raknunk egy új gazdasági politika alapját, amely termelésünkre, főleg fölöslegünknek kiviteli értékesítésére új szabályokat ír elő. Odáig jutottunk, hogy a meghasonlás jelei kezdenek mutatkozni mindenütt. Befelé, azok között, akiket a rendszer a maga élére állított, hába reménytelenség terjed ez; a szemközt álló hadsorokban pedig a szervezettségnek és az öntudatosságnak hatalmasságai arcán a káröröm és a bosszú előkészületei mutatkoznak. Mondjuk ki magyarán: a kishitűség és a káröröm is afféle együgyűségeket tételez föl, hogy megbukott az a rendszer, amelynek világnézeti alapja a forradalmak tanulságaiból rakódott le. Hát ez igen nagy tévedés! Ez a rendszer lehet, hibás, lehet könnyelmű. Lehet lelkiismeretem a saját érdekeivel, de ennek a rendszernek az ország többségében van a bázisa. A tömegek érvényesülését, az elnyomatásból való fölemelkedését csakis a mai világnézeti irány tudhatja biztosítani és ha változásról lehet szó, akkor csal: a vezetés változhatik, mert a tömeg szükségletei, igényei, vágyai és eszméi sokkal inkább fölébredtek, semhogy a gazdasági cellarendszer négy fala közé vissza lennének csukhatók. A vezetést azonban mindenesetre meg kell változtatni. Véget kell vetni a kísérletezések rendszerének. Véget kell vetni a korona folytonos hullámoztatásának. Íme, Hegedűs Lóránt a korona.-javításának programjával jött és hihetetlen kárt okozott az országnak, amit még ma is szenvednünk kell. Alatta morzsolódtak szét és őrlődtek föl a kis- és középvagyonok és ömlöttek át a nagy tőkekoncentráció medencéibe, körülbelül abban az értelemben, ahogyan azt évtizedek előtt Rotschild jellemezte. Ennek a bankári világszervezetnek a feje egyszer a tőzsdéről beszélt, ahol óriási konjunktúra hullámaiban vergődtek a játékosok, fölfelé, az 1873-as krach felé. Rotsebild azt mondta: »Ezeknek az embereknek a pénzei kormányaik jóvoltából mind hozzám fognak vissza- ömleni, ez nem aggaszt engem. Csupán az vész el számomra, amit a spekulációra csábítottak faltai fölélnek és a maguk szükségleteire fordítanak.« Az a korszak, a múlt század derekán, éppen olyan gazdátlan, naiv, hiszékeny és egyensúlyozatlan káosza volt a játékos szellemnek, mint amilyen ma fejlődött ki. Ellenszere, éppen úgy mint ma, egy lett volna: a stabilizáció. Hegedűs nem erre törekedett és ezvolt az ország szerencsétlensége. Ő felfelé kormányozta a koronát és a hullámzásban az járt jól, aki, az áru és a pénz viszonylatának folytonos eltolódásaihoz fürgén alkalmazkodni tudott. Most, az ellenkező irányban látunk kísérletezést. Olyan pénzügyminiszterünk van, aki azt gondolja, hogy nincs más feladata, mint a kosztpénzre szokó és a munkáról, termelésről leszokó gazdasági életből minél többet kipréselni adó formáájában! Hegedűs az értéke fölé taszította a koronát, Kállay az értéke alá engedi lesüllyedni. Mert állítjuk, hogy a korona sokkal többet ér a mostani jegyzésénél és ha valódi értékére emelkedne, az nem »javítást « jelentene, hanem a pénznek a magyar gazdasági javakból eredő rangra való felemelését. A laikus is méltán kérdezheti, hogy miért sülyed ennyire a korona értéke Svájcban és a budapesti vásárcsarnokban, amikor alig szaporodik ? Még ma is alul van a nyolcvan milliárdon, vagyis ha az államot részvénytársulati alakulatnak tekintjük és a pénzt az állam részvényeinek, akkor tőzsdei nyelven azt mondhatnánk, hogy ezek a részvények nincsenek »fölvizezve.« Mégis azt látjuk a tőzsdén, hogy a fölvizezett értékek rohamosan ugrálnak fölfelé a föl nem vizezett koronával szemben. Ennek a csodálatos tüneménynek igen egyszerű a magyarázata: kiviteli és behozatali politikánkban gyalázatos és bűnös, engedékeny és elenőrzés nélküli gazdálkodás folyik, amelyen változtatni sem bátorsága, sem tudása, sem erkölcsi ereje nincsen azoknak, akikre ez a nagy ügyünk rá van bízva. Magyarországnak mai állapotában is jelentékeny tömegű mezőgazdasági és ipari fölöslege gyűllemült össze, amit a külföldön tud értékesíteni. Értékesíti is, de az ezekért befolyó külföldi fizetőeszközöknek csak hat százaléka jut a Devizaközpont tulajdonába, amelynek kongó kasszáin mégis türelmetlenül dörömböl ugyanaz a spekuláció, amely elvonja magának a kiviteli devizákat , és behozatali devizákat követel mégis. Ennek a spekulációnak százmilliói vannak Svájcban, Parisban, Berlinben és Amsterdamban fölhalmozva, s a koronával ezek a vagyonok és ezek politikai érdekei rendelkeznek — nem a kormány! Export-import kérdésünket, az itt dúló anarchiát, a mindnyájunk vérét elszívó visszaéléseket, önzést kell megszüntetnünk oly drákói eszközökkel, amelyek az érdekeltek szervezeteiben és sajtójában éktelen ellenzéssel, vádakkal és kontrakarírozásokkal fognak találkozni, de amiket elszántan végre kell hajtani, ha azt nem akarjuk, hogy ne csak, az úgynevezett »kurzusnak«,hanem magának az országnak is vége legyen! Három nappal Hegedűs Lóránt távozása előtt azt írtuk ezen a helyen, hogy menjen el Hegedűs, amíg nem késő ... Most megismételjük ezt a felhívásunkat és azt üzenjük a túlnyomó többségére hivatkozó kormánynak, hogy vagy csináljon rendet az export-import önzésekben, vagy pedig olyan történelmi bűn terhét veszi magára, ami alatt nem a keresztény tömegek érdeke, hanem azok a személyek fognak összeroskadni, akik a korona letöréséért kizáróan felelősek. A koránypárt fajtélelmi csoporttá folytatta a kordjót Mis fölécsifózdsok esimeis Spile Sahasan - A csoport még nem döntött ez egységes párttól való Kilépés kérdésében A polifide hírei — A Magyarság tudósítójától — Az egységes párt tájvédelmi csoportja és a kormánytámogató ■ keresztény pártnak csatlakozó részei tegnap óta nehéz elhatározások előtt állanak. A parlamenti vereség, amely az egyetemi ifjúság és az államremdőrség konfliktusában őket érte, sokkal nagyobb méretűnek látszik, mint az első pillanatban sejthető volt. Gömböséit, ugyanis azt a stratégiai hibát követték el, hogy rajtaütésszerűen akarták megbuktatni a kormányt , ... belevonták az összeesküvésbe a minden hatalmi konjunktúrához ösztönösen igazodó nagyatádi Szabó Istvánt is, anélkül, hogy a visszavonulás lehetőségét biztosították volna egy vereség esetén a maguk számára. Nagyatádi sietett nyomban kivonni magát a meghiúsult puccsnak reánézve kellemetlenné válható következményeiből, igyekszik jó képet vágni az arany középutasok diadalához, mint ahogy hasonló nyájas derűvel fogadta volna el a földmivelési tárcát a fajvédelmi csoport kezéből is. Ez a sajátságos politikus, aki a keresztény éra kezdetén a liberálisok reménysége és ütőkártyája volt, most negyedfélév után hajlandónak mutatkozott összeszürni a levet az intranzigens erőcsoporttal is, féltéve, ha kormányon maradhat. Nagyatádi ártalmatlan ellenfél, de megbízhatatlan szövetséges és felette rugalmas oszlop a politikában. Aki reá épít, az könnyen járhat úgy, mint Gömbösék tegnap. Az erőviszonyok ilyetén kialakulása és tisztulása előre megszilárdította Bethlen parlamenti állását és látszólag döntő túlsúlyra emelte a régi liberális munkapárti elemek befolyását. A tájvédelmi csoport leszerelt, elhallgatott, elméleti cikkekbe fojtja bánatát és az arany középútnak a keresztény irányt fenyegető veszedelmeit. Persze, egészen másképp alakult volna a helyzet, ha azok a bizonyos felsőbb összeköttetések és■ befolyások, amelyek Gömbösök megmozdulásának hátterét keretezték, csakugyan helytállottak volna a fajvédelmi akció és az egyetemi ifjúság ügye mellett. Az egységes párt többsége minden bizonnyal, odaállott volna parlamenti támasznak a Gömbösék hatalma alá is. A felsőbb támogatás a döntő pillanatban azonban elmaradt, viszont Gömbösék magukra hagyatkoztak s minthogy vérmes követelésekre építették fel egész mozgalmukat, most a legnagyobb zavarban vannak , nem tudják miként fedezni visszavonulásukat. Egyelőre még annak a nagy kérdésnek a válaszútján vannak: bennmaradjanak-e a pártban, vagy kilépjenek s egyetlen homogén pártba gyűjtsák-e össze az intranzigens tájvédelmi erőket? Normális parlamenti viszonyok esetén ez a kérdés nem is lehetne kérdés többé. De ha Gömbösék kiválnának, tovább már semmiféle megmozdulásukat se színezhetnék azzal a látszattal, hogy ők az úgynevezett legfelsőbb intenciók bizalmasai és beavatottjai. Ha kiválnának, kénytelenek volnának ellenzékbe menni s ezzel megnyitnák az utat a Szilágyi Lajos, esetleg a Zichy János-féle csoport előtt s egyszer és mindenkorra vége lenne ama beállítás lehetőségének, mintha a kormányhatalom tulajdonképpen az ő árnyalatukat képviselné. De más okok is útját szegik az ellenzéki elhatározásnak. Sem ők, sem szervezeteik nem függetleníthetik magukat a kormányhatalomtól s annak sok- féle támogatásától és pártfogásától úgy, hogy minden valószínűség szerint, noha elégedetlenül és keserű szívvel, de bentmaradnak az egységes pártban. Ez az akció tehát túlságosan messzemenő célokat tűzött ki, semhogy egyszerre sikerülhetett volna. A legfőbb gond most, hogy mielőbb feledtessék és behegesszék a fájó sebeket, hogy újabb és talán ilgyesebb akcióra szedhessék össze erejüket. Szerencséjükre: e baloldal akkora vaklármával fogadta a kormányéinak és a belügyminiszter nyilatkozatait, annyi nagyon támogatja a «liberális] Bethlent, hogy ebből a támogatásból Gömbösék rövid idő múlva újból megélhetnek és újas erőket gyűjthetnek.