Magyarság, 1923. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-01 / 98. szám

1923 május 1. kedd 1 Ára BU­rmana Budapest, IV. évf. 98. (703.) szám Előfizetési árak: Negyedévre 2800 korona Egy hóra 1000 korona Egyes szára ára hétköznap 50 korona. Vasárnap 60 korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 1500 osztr. kor. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa u­tca 8. szint« Telefon: József 68-90, József 08-91. — Kiadóhivatal: VII. kerület, Miksa­ utca 8. Telefon: József 68—92. ‘ Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A szövetkezés jubileuma Negyedszázados fordulóhoz érke­zett a magyar szövetkezeti mozgalom és ebben a keretben ünnepre készül az Országos Központi Hitelszövet­kezet. Ez az intézmény agrárvonat­­kozásában építette ki a kis erők egyesítésének programját s maga meg­erősödve, megterebélyesedve, ezernyi szállal belekapcsolódva a falu életébe, tényezőjévé vált a nemzet társadalmi felépítésének. Az O. K. N­. (mint rövidítve nevezik) nem hagyja figyel­men kívül a magyar kulturális élet szélesebb szemhatárát sem. A szövet­kezést, mint a gazdasági erőtényezőt hasznossá tette a szellemi élet fel­adatainak megoldásánál is. Az anyagi gyarapodás és a lelki nemes­ülés kölcsönhatásairól nem feledkezett meg eddig sem s számos adománya, amellyel a nemzeti élet fejlesztését szolgálta, annak a bizonyítéka, hogy részt kér magának az építő munká­ból a tudomány és a művészet terén is. Vele együtt többi fontos szövet­­­­kezeti szerveink is ünnepi évforduló­hoz jutnak ebben az évben s alkal­mat adnak rá, hogy lemérjük a szö­vetkezeti eszme magyarországi mun­kájának eredményét. Oly időben nyí­lik erre most alkalmunk, amidőn a rombolás periódusa után hozzá kell látnunk az ország újjászervezéséhez és hogy ezt tudatosan tehessü­k, szemlét kell tartanunk arra nézve:­­ mi volt az oka, az ország katasztró­fájának? ■ Azoknak a különböző politikai, szociális, gazdasági, szellemi és er­kölcsi tényezőknek a halmazából, amelyek tragikus összműködése nyo­mán a históriai magyar államrend­szer összeomlása járt, nehéz kivál­­asztani azt az egyet, amelyre joggal­­ráfoghatnék, hogy a legtöbb része volt a nagy magyar katasztrófa elő­idézésében. Mégis, ha megkísérelnénk felvetni a kérdést, hogy a múlt szá­­­zad második felében a magyar nem­zetdet irányítására befolyással bíró anyagi és szellemi rugók közül me­lyiknek a bűne az különösképpen, hogy a magyar társadalom oly csekély — ellenállásnak a legjobb akarattal sem nevezhető — szilárdságot tu­dott csak tanúsítani a léte, bizton­sága ellen törő erők ellenében, úgy a válasz kétségtelenül a belső társa­­­dalmi erők elernyedésére és helyte­len tagozódására műtöt rá. Közhie­delemmé, vált, — jellemzi e kor szel­lemét Szekfű­ Gyula, — hogy az igeni magyar munka köz­jogi munka, parlamenti és politikai cselekvés, amely tehát egyszerű parlamenti eszközökkel elvégezhető. Lelki fel­emelkedés, erkölcsi elhatározás, széchenyies ön­megtagadás nem kell hozzá.« Súlyos árat fizetett a ma­gyarság azért a végzetes és kény­­ngelmű mulasztásáért, hogy a leg­drágább nemzeti erőkkel valóságos politikai rablógarázdálkodást űzött s a termékeny gazdasági, társadalmi és kulturális tevékenység helyett a jelszavas, mellveregetős, dikc­iós poli­tika kultuszára pazarolta erői leg­­juráit.-­­ A magyar nemzetsors e sötét kon­túrjai adják a hátterét annak a hu­szonötesztendős tevékenységnek, ame­lyet a magyar agrárszövetkezeti moz­­­­galom — államtól, kormánytól és minden egyéb közhatalomtól elha­gyatva, tisztán­ a társadalmi szervez­kedés erejére utalva — végzett a »nagy parlagon«, s e nagy tragédia tanulságai domborítják ki azoknak a nagy férfiaknak történelmi jelentősé­gét, akik a produktív társadalmi és gazdasági munka és szervezkedés ka­tasztrofális hiányát érzékelve, az első hitelszövetkezet gyökerét beleplántál­ták a magyar humuszba. Ezeknek az úttörő szövetkezeti­­apostoloknak biz­tos ítéletét nem tévesztette meg a kor rohamosan felburjánzó, mesterséges kultúrtenyészete s az amerikai tem­póban, kibontakozó »nyugateurópaia­­sod­ás« mélyén is megtalálták a pusz­tulás csíráját: az igazi, ősnemzeti erőknek — a falunak és a falusi millióknak a végzetes elkorhadását. Károlyi Sándor gróf volt az egyet­len a nyolcvanas évek vezető köz­életi férfiai közül, akinek a szemét nem homályosították el a szabadelvű politikai rendszer látszatsikerei és akinek a liberális diadalmámor tető­pontján is volt ereje és bátorsága szemébe vágni korának és kortársai­­nak, hogy a liberalizmus csillogó köpenyének leple alatt voltaképpen a nemzet folytonos és vigasztalan életetlenítése és deposszedálása folyik. Nem abban merül ki egye­dül Károlyi Sándor gróf történelmi érdeme, hogy hideg és kegyetlen, szinte Széchenyies, aszkéta önmeg­tagadással mutatott reá kora ural­kodó eszméinek végzetes hibáira és tévedéseire, de, az utat is megjelölte — a gazdasági alapokon folyó tár­sadalmi szervezkedésben — és a szervezetet is megteremtette, — az önsegítés elvén nyugvó szövetkezeti szervezetben, — amellyel a nemzet lassú elvérzése még talán megállítható. Széchenyi örökségében az a bizo­nyos »harmadik nemzedék« csak a liberalizmus feszítőgőzét tudta fel­fedezni, azokról a biztosítószelepek­ről ellenben, amelyek nélkül a libe­ralizmust a legnagyobb magyar is romboló erőnek bélyegezte: a ma­gyar nép produktív munkára ser­kentéséről a »szavak dagályától szédelgő nemzedék« bizony végzete­sen megfeledkezett. Széchenyi e két­ségbeesett próféciájának­­ sürgetése adta meg a nagy szövetkezeti apos­tol, Károlyi Sándor gróf életének igazi tartalmát, de egyben az ő pá­ratlan gazdasági, szövetkezeti szer­vezeteinek »raison d‘être«-jét is. Ká­rolyi Sándor gróf nagyvonalú szövet­kezeti koncepciójának igazi jelentő­sége nem abban csúcsosodik ki, hogy a kisemberek millióinak ön­magukban tehetetlen, de összességük­ben óriási hatalmat képviselő erő­­cseppjeit összefogta és a magyar faj szociális és gazdasági megerősítésére fordította, de abban, hogy ezáltal olyan erőtartalékot gyűjtött össze a mai nemzedéknek, amelyek megléte és támogatása nélkül ma a keresztény gazdasági rekonstrukció munkája teres ábrándnál alig jelentene többet. Mi sí kvízes­és, azt ten­­nénk, hogy az a hatalmas erőrezer­­voár, amelyet a szövetkezeti szerve­zet rejt a méhében, csekély és jelen­téktelen azokkal az akadályokkal szemben, amelyekkel a keresztény gazdasági restaurációnak megküz­denie kell. Ne feledjük, hogy a szö­vetkezeti fedezékek mögött szerve­zett, fegyelmezett, dolgozó magyar millióknak egyesített ereje mai ható­­képességében is félelmetes hatalmat reprezentál, hátha még követjük Károlyi Sándor gróf végrendeletét és továbbfejlesztjük, jobban kiépítjük, tökéletesítjük, s eddig ismeretlen terrénumokra is kiterjesztjük a szö­vetkezeti tevékenység akcióképessé­gét. A­ forradalom megmutatta, mily végzetes következménye van a szer­vezetlenségnek, amely éppen a ke­resztény termelő és fogyasztó osztá­lyokat szolgáltatta ki más, gazdasá­gilag és társadalmilag jobban szer­vezett osztályok — kisebbségek —, kényének, kedvének. Huszonöt évvel ezelőtt Károlyi Sándor gróf még csak a falusi nép védőbástyáit látta a szövetkezetek­ben, ma í­gy mélységben, mint ter­jedelmében bővült ez az eredeti szö­vetkezeti hivatás, ma már nemcsak a falu népe, de az egyetemes magyar­­ság az, amely a szövetkezeti gon­dolat és a szövetkezeti szervezet ere­jéből támaszt, biztonságot, de egy­ben reménységet is­merít, hogy az a küzdelem, amely ma a magyarság gazdasági hegemóniájának visszaszer­zését írta zászlajára, nemcsak a po­litika­i változó atmoszferikus be­hatása zavarta bizonytalan leve­gőjében, de a reális gazdasági és társadalmi ténylegességek szilárd ta­laján is megindult, még­pedig nem jelentéktelen hadoszlopokkal és nem lekicsinylendő sikerekkel. A főváros emlékünnepe Andrássy Gyula gróf születésének Százéves évfordulóján — A m­agyarság tudósítóidtól — Idősb Andrássy Gyula gróf születésének százéves évfordulója alkalmából külső­ségeiben fényes ünnepséget rendezett vasárnap délelőtt a főváros. A magyar politikai élet vezéregyéniségei, a magyar társadalom szine-java hódolt a magyar­ság egyik legnagyobb fiának emlékezete előtt. Az ünnepséget Apponyi Albert gróf emlékbeszéde emelte országos jelentő­ségűvé. A tizenkilencedik század leg­nagyobb államférfiát méltatta Apponyi Andrássy Gyulában. .Abból a történeti nézőpontból tartott szemlét alkotásai felett, hogy hatalmas koncepciójából műveinek rombadőlése semmit sem ron­tott. A magyar nemzet mostani izolált­ságából ki akar emelkedni és feltörni azokhoz a világpolitikai horizontokhoz, amiből­­ a magyar helyzetet tekintette. Andrássy műveinek nemcsak a nagy össze­omlás vetett véget, hanem­, az is, hogy utódai nem értették meg alkotásainak igazi lélektanát. Az ő koncepciójának ele­ven életéből holt betű­kultuszt csináltak és megrontották. Történt ez a kiegyezéssel, a szabadelvű párt opportunizmusa követ­keztében. A német szövetségi politikában, azzal, hogy utódai nem voltak képesek elejét venni annak, hogy Németország politikáját megóvják az orosz és angol világhatalmakkal való összeütközésektől, vagy ha erre képtelenek voltak, Magyar­­ország és a monarchia számára kellett volna más utakat és lehetőségeket bizto­sítani. Andrássy gondolata Magyarország és a monarchia külpolitikájáról az volt, hogy közvetítsen Németország és Anglia között és ezzel elejét vegye annak a fe­szültségnek, melynek végső következmé­nye a világháború kitörése volt. Apponyi érdekes célzásokat tett arra, hogy Andrássy miért nem jutott­­vissza újból a külügyminiszteri székbe. A feje­delmek nem szívesen hallgatják a függet­len jellemű államférfiakat é­s csak a leg­nagyobb kényszer esetén,­ amikor sokszor késő már. Eitert az erkölcsi önállóságtól való félelme a mindenkori faiz álomnak volt Hmmlemh Ünnepség az Országház kupolacsarnokában Az Országház és a környező apületek zászlódíszt öltöttek, erre a napra. Már tíz óra után hatalmas tömeg hullámzott­ az Országház környékén. Díszruhás, sisakos rendőrök tartják fenn a rendet. Andrássy lovasszobra előtt az 1. honvédgyalogezred díszszázada és a helyőrségi zenekar helyez­kedett el. Egymásután érkeznek a közéleti és társadalmi­ előkelőségek és vénálnak fel a kupolacsarnokba. Az elnöki emelvény piros szőnyeggel van bevonva,, a háttérben pedig bordó drapéria. Pontban 11 órakor érkezik meg József kir. herceg, Izabella és ■ Auguszta kir. hercegasszonyok és Gab­riella kir. hercegnő, s helyet foglal­nak az emelvényen.­­József kir. herceg mellett ü­l Daruváry Géza külügyminisz­ter, a miniszterelnök helyettese, mint a kormány képviselője, az emelvény balol­dalán helyezkedett el Izabella, Auguszta és Gabriella hercegnők, középen pedig Appo­­nyi Albert gróf, Folkusházy Lajos al­polgármester­ és Szcitovszky Béla, a Ház elnöke. Az emelvénytől jobbra az An­­dr­ássy-család: Andrássy Gyula gróf és felesége, Andrássy Gréza és felesége, Andrássy Sándor és felesége, Bat­­hány Lajos gróf és felesége, született Andrássy Ilona grófnő, Battyhány Gyula gróf és fele­sége, C­ Aráky József gróf és felesége, Odescalchi Károly iló hercegné, Karátsonyi­­Jenő gróf és felesége, született Andrássy Karolina, özvegy Almássy György grófné, Papavicini György őrgróf és­ fele­sége, Hadik-Barkóczy Endréné grófné, Dessewffy Emil gróf és felesége foglaltak helyet. A kormány képviseletében jelen­­volt Rakovszky Iván belügyminiszter, Belitska Sándor honvédelmi miniszter, valamint a nemzetgyűlés számos tagja.­ Itt láttuk Lukács Györgyöt, Berzeviczy Albertet, Szász Károlyt, Wlassics Gyula bárót, Szterényi József bárót, Xerics Antal püspököt, Csiszarik János­­címzetes püspököt; a katonai előkelőségek közül jelen volt Koós Károly nyugalmazott al­­­tábornagy, Janky Kockára altábornagy, Vas-Willinger Jakab ezredes stb .• az egyetemi tanács, a kulturális in­tézmények, vármegyék, társadalmi intéze­tek küldöttei. Majdnem teljes számmal jelentek meg a Zudovika Akadémia első évfolyamának növendékei Hazai Samu báró volt honvédelmi miniszter vezetésé­vel. Képviseltette magát ezenkívül­ a Nemzeti Kaszinó, Zemplén, Szabolcs és Pest vármegyék, Tiszadob község, továbbá J­ÉW,ft­wi­**

Next