Magyarság, 1923. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-29 / 119. szám

1923 május 29. kedd Kiőfizetési árak: Negyedévre 2800 korona Egy hóra 1000 korona Egyes szám ára hétköznap 50 korona. Vasárnap 70 korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 1500 osztr. ker. 1 ára 50 korona Budapest, IV. évf. 119. (724.) szám MlKyjUKSMJ» Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utca 8. szám. Telefőn: József 68-90, József 68-91.­­ Kiadóhivatal: VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefőn: József 08-412., Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Hell-e a novella? Írta: Buda? Barna Kezdettől fogva részt veszek az Országos Földbirtok­rendező Bíróság munkásságában. Végigvonult előttem a földreformtörvény végrehajtásának valamenyi akadálya és nehézsége. De arra egyetlen ok és egyetlen eset sem figyelmeztetett, hogy a föld­­reformtörvény megváltoztatására szük­ség van. Hibák voltak és vannak. Csakhogy ezeket a hibákat újabb földosztó szakaszokkal nem javíthatjuk. Gyakran tapasztaltuk az U. F. B - ban, hogy a helyszíni tárgyalások menete lassú,, a jelentések hézagosak, emiatt póteljárásokat kell elrendelni, amelyek a végrehajtást hosszadal­massá teszik. Ám a lassúságnak ezt az okát nem lehet leküzdeni tör­vényszakaszokkal. Ide több bíró kell és gondos eligazítás, ami az admi­nisztráció kérdése. Azután a bírákat jobban kell díjazni. A bírák mun­kája felelősségteljes, fárasztó, ideg­ölő, munkateljesítésük csodálnivalóan nagy. Díjazásuk ezzel szemben ne­vetségesen kevés, úgyszólván meg­szégyenítő. Csodálom, hogy még akadnak vállalkozók erre a lelket őrlő munkára. Hanem ez megint nem törvénybe vágó kérdés, csupán pénzkérdés. Nagy, igen nagy gondot okoz a bíróságnak a földért jelentkezők sokasága. Törvény szerint úgyszól­ván minden falusi kis exisztencia kérhet és kaphat földet, a súlyos okokból érdemtelenek kivételével. A hadirokkantakon és hadiözvegyeken kívül jegyzékbe kerülnek a föld­munkások, a törpebirtokosok, azután a kisiparosok: kovács, bognár, szűcs t meg a többi; földet kérnek azután a közalkalmazottak, postások, vas­utasok, csendőrök; földet­ kérnek papok, tanítók, jegyzők fizetésének kiegészítéseként. Földet kivonnak gazdasági iskolák, faiskolák, köz­legelők, köztemetők, sporttelepek céljaira. Kérnek vitézi telkeket. Kér­nek középbirtokokat menekült gaz­dák, gazdatisztek, érdemes katona­tisztek. És végül visszajuttatást kér­nek azok a rosszul jártak, akik birtokukat háború idején olcsón adták el. Mindezekkel a jelentkezőkkel a bíróság egyénenként foglalkozik s rajta van, hogy kielégítetlenül senki sem maradjon. Mondhatom, minden érdemes jelentkező ügye a lelkünkön ül. De gyakran hiábavaló minden jóakarat, mert a község határában nincs elegendő föld, a helyileg ki­elégíthetetlen lakókat pedig nem utalhatjuk arra, hogy rajzzanak ki a községből és ott telepedjenek le, ahol több a föld. Sok helyen ki­telepítés hijján nincs megoldás, bár­mennyire is leszállítjuk az igényeket. Ezen a ponton tehát már segítség kellene. De nem az igénylők szapo­rítására s a kielégítés mértékének fokozására van szükség, hanem a telepítő politika eszközeire. Felmerül a kérdés, nem volna- e célszerű a megváltás jogát még job­ban kiterjeszteni, hogy az igénylőket kiadósabban kiszolgálhassuk. Ha több földet tudnánk szerezni a törvény alapján, kétségtelenül több embernek juttathatnánk és nagyobb mértékben. De ugyan mit vegyünk el még azon felül, amit a törvény alapján máris elvehetünk? Megváltható a törvény szerint a háborús és a részvénytár­sasági birtok egész területe; a nagy­birtokból annyi, hogy a visszamaradó részen okszerűen lehessen gazdál­kodni ; megváltható az 50 éven belül szerzett nagybirtok egész terjedelmé­ben; megváltható nyomós szükség esetén az 50 éven belül szerzett kis- és középbirtokok is. Az ősi kis- és középbirtokok kivételével megvált­ható minden más birtok olyan mér­tékben, amint ez a kultúra és a termelés súlyos sérelme nélkül le­hetséges. De bizony sokszor arra kényszerít bennünket a szükség, hogy megcsonkítsunk és szétaprózzunk olyan gyönyörű kultúrában tartott birtokokat is, amilyeneket csak a munka és a tőke, a tudás és a szor­galom évtizedes együttműködése hozhat létre. Menjünk hát még tovább? Ke­rítsük rá a sort az ősi kis- és kö­zépbirtokokra is, vagy irtsuk ki a magvát is a nagyüzemeknek?! Az O. F. B. ma is olyan nagy, csak fontos közérdekből korlátolt jogot gyakorol a megváltásra, hogy a jog kiterjesztése semmiféle felismert szük­séget nem szolgál. A jog most is elegendő, csak a föld kevés. Törvény­­módosítás tehát ebből a szempontból sem kell. Sok fennakadás van amiatt, hogy a földet kérők nem tudnak fizetni. Mi csak elosztjuk a földet, hanem a pénzügyi rendezésről már nem gon­doskodhatunk. Pedig a földhöz jutta­­tottaknak nemcsak a vételárat kel­lene kifizetniük. Vetőmagra, terme­lési eszközökre is szükségük volna. Éppen itt kapcsolódik bele a föld­osztás egyszerű mechanikai művele­tébe a közérdek, amely azt követeli, hogy ne csak az igénylő személyéről, hanem a föld sorsáról, a termelés okszerű folytatásáról is gondosko­dás történjék. Erre a célra megint nem újabb paragrafus kell, hanem a hitelező tőke, a mezőgazda­­sági igazgatás és a szakokta­tás támogató és irányító munkája. Helyettesíteni az elmulasztott hitel­­műveleti beavatkozást azzal a pa­ranccsal, hogy ezután a birtokos a föld vételárát hitelezni köteles, ez igen egyszerű, de tökéletesen balkáni izű megoldás. Egy kérdés volna még hátra. Mondjuk, hogy mégis szükség van a törvény módosítására fajvédelmi szem­pontból. Erre a célra elegendő volna egyetlen rövid szakasz törvénybe ik­tatása is, hanem ennek aztán nyílt rendelkezésnek kellene lennie. Ker­telni a fajvédelemmel nem lehet. Cél­talanul próbálkoznának a törvény szakaszai mögé rejtett sülyesztőkkel, mert ezekbe a sülyesztőkbe esetleg éppen azok bukhatnának bele, akiket menteni akarnak. Veszedelmes is volna azt kívánni a bíróságtól, hogy egy és ugyanazon törvényt többféleképpen al­kalmazzon, ahoz képest, hogy kivel áll szemközt. A magyar bíróság a tör­vény által biztosított védelmet sen­kitől sem tagadhatja meg. Ezt a jogi becsület tiltja. A magyar bírák, akik egész életüket az igazság esz­ményének szolgálatába állították, mindig a törvényt fogják végrehaj­tani, egyforma osztó igazsággal és hála Istennek, hogy igazságszolgál­tatásunknak ebben a pártatlanságá­ban megbízhatunk. Egyébiránt miért is elmélkedtem itt fajvédelemről, mi­kor a novellajavaslat az ősi kis- és középbirtokok védelmét is gyengíteni akarná. Fajvédelmi szempontból a törvénytervezet átalakítása csak hát­rányt jelentene. Bárhová tekintsek is, nem találok okot, amely közérdekből az érvény­ben lévő földreformtörvény megboly­gatását parancsolná. Annál kevésbé kívánja a közérdek,­­ hogy a törvényt alapelveiből kiforgassák, a bíróság munkájában politikai beavatkozások­nak adjanak helyet és az érdekelt feleket ismét felzaklassák. A novellában tervezett módosítás legfeljebb a politika pillanatnyi ér­dekeit szolgálhatná. Félek azonban, hogy a politikai helyzet javításának ezt a módját a társadalmi béke ke­servesen megszenvedi, az ország pe­dig megkoplalja. vege a politikai fégpersiiliek A jövő héten kezdődik a parlamenti kampány - Harc a timi­­viselőkérdés és a földbirtoknovella lídris — A Magyarság tudósítóidtól — A májusi nyár — úgy látszik — a magyar politikába is forró levegőváltozást hozott magával. Vasárnapi számunkban jeleztük azokat a kérdéseket és problé­mákat, amelyeknek megoldása vagy el­simítása nemcsak Bethlen személyes pozíciójára lesz döntő kihatással, de alap­jában fordíthatja föl a mostani politikai erők csoportosulásának taktikai és elvi bázisát is. Azok a függőkérdések, ame­lyek e pillanatban Bethlen hatalmi állá­sát ostromolják, a következők: 1. a föld­­reform­novella, 2. a tisztviselőkérdés, 3. A fővárosi választói listák ügye s végül 4. a kölcsön. Az a keresztény újság, amely a kormánnyal, illetve a kormány­párt szélsőjobb árnyalatával szemben a félhivatalos orgánum szerepét és hang­ját vitte, ma nagy cikkben támad meg egy ma még ismeretlen valakit ama táv­iratok hiányos közlése miatt, amelyek Bethlen és Kállay kölcsönszerző útjáról, illetve a jóvátételi bizottság döntéséről különböző időpontokban és különböző ki­vonatokban érkeztek Budapestre. Ez az előőrsi csatározás, amely alkalmasint a sajtófőnök személyének szól, elárulja azt a mélységes elégedetlenséget, az illúziók­nak azt a tökéletes összeomlását, amely­nek szemüvegén a fajvédő­ csoport Beth­len és Kállay vállalkozásának sikerét megítéli. Ebből az következik, hogy­ ez a csoport a maga harcát nem hajlandó abba­hagyni olyan homályos és bizonytalan ígé­retek kedvéért, amelyek a külföldi kölcsön politikai hátterét alkotják és amelyek miatt Bethlen István grófnak annyira szüksége volna még a pártközi béke meghosszabbítására és a politikai szél­csendre. Ámde a fajvédő csoport harci buzgalma nem állapodik meg a kölcsönügy ered­ménytelenségének puszta konstatálásánál és az abból levonható következmények­nél. Már eleve — nem tudni, minő forrás­­ból — leleplezi azt, hogy minő politikai változásoktól tétetik függővé az ántánt­­kölcsön esetleges folyósítása, nevezetesen az ántánt és a kisántánt ellenőrző bizott­sága minő politikai követelményekkel lép föl a magyar kormánynál, ha ez ragasz­kodnék a kölcsönterv realizálásához. Sze­rinte koalíciós kormány alakulása, a ke­­resztény társadalmi szervezetek megsem­misítése, illetve feloszlatása, a numerus clausus eltörlése s az emigráció likvidálása volnának azok a feltételek, amelyeket a francia-kisántantcsoport támasztana a magyar kormányzattal szemben. Alig való­­színű, hogy ezek a jóslatok megközelíte­­nék a valóságot. Hangulatkeltésre és arra azonban mindenesetre alkalmasak, hogy a kormány a maga félhivatalosán keresztül és a kölcsönügyön át tönkretegye a maga hatalmi helyzetét. A társadalmi szervezetek által össze­hívott tisztviselő-nagygyűlésen súlyos kritikák és vehemens kifogások hangzot­tak el a kormányzat ellen, éppen ama szervezetek képviselete részéről, amelyek­kel a kormány eddig oly kölcsönös szí­vességi viszonyban állt. Ez is arra mutat, hogy komoly meghasonlás támadt Bethlen és a keresztény társadalmi erőcsoportok között , hogy ezek elég fortélyosan igye­keznek hangsúlyozni azt az ellentétet, amely a kormányfő és az úgynevezett legmagasabb hely között van. A tiszt­­viselőkérdés parlamenti szempontból se közönyös a kormányzatra nézve. Tudjuk, hogy Homonnay Tivadar és Szilágyi Lajos kerdésére külön úgynevezett tiszt­viselőblokk alakult az ellenzék különböző frakcióinak tagjaiból s ezek nagy erély­­lyel tették magukévá a hivatalnoki nyo­morúság kérdését Ez az­­ ügy felszínen marad s mindenesetre szaporítani fogja a kormány pénzügyi és politikai gondjait. De nem csökkent erővel érezteti a maga szétfeszítő s bomlasztó hatását a földnovella kérdése is, amelyben a gazdatársadalom színejava áll éles és merev ellentétben a földmivelésügyi miniszter alkalmi tör­vényjavaslatával. A liberális és radikális tábor harcikészségét viszont a fővárosi választói listák összeállításának ügye zak­latta fel. Erről az oldalról, amely szá­mukra oly kényes hatalmi és politikai érzékenységek felületét érinti, el vannak készülve, hogy pergőtüzet ontanak Inter­pellációk formájában a kormányra, sőt a passzivitás gondolatával is számot vet­nek, ha a kormány nem parancsol m­eg­­állj­t Wolffék listaösszeállításának. Ilyen előjelek­ között nyílik meg a nemzet­gyűlés tanácskozása hosszú szünet után. A csatabárdokat kiásták a föld alól, a kardokat élesre köszörülték, az egyes táborok karcikedve a kánikuláris hőség forrpontjára emelkedett, a miniszterelnök személye és politikája körül vadul táj­­­ékzanak a hullámok, majd meglátjuk, mit hoznak a legközelebbi napok.

Next