Magyarság, 1923. július (4. évfolyam, 146-170. szám)

1923-07-01 / 146. szám

4 MAGYARSÁG 1923 július­­, vasárnap A halastavaknál Hortobágy, junius hó (A Magyarság tudósítójától) Európa legnagyobb mesterséges hal­tenyésztő telepe szélén állunk. Kétezer­­ötszáz kataszteri holdnyi víztükör kacag felénk. Az örökké nyugtalan a kunsági* *tél délnyugat felől­­ hajtja a tengernyi vizet s a csacsogó hullámok beszélgetve jönnek hozzánk, lábunk­­ elé borulnak s kérnek, könyörögnek, hogy boruljunk mi is ölelő karjaik közé. A víz varázsa még csak a pusztán elbűvölő!... Debrecen városé ez a nagy­­víztenger, melyet 1920-ban 25 évre adott bérbe egy részvénytársaságnak. Az egykori mező­­gazdasági öntözés alá tervezett terület így lett halastó. Ez még jobb idea. E ten­gerzavaros, sőt piszkos, hullámzó víz z mind a Tisza vize. Tiszakeszi alatt ki­ágazó 20 kilométeres tápláló főcsatornán jön ez a víz a Tiszából. Magas vízállás­kor, a tavaszi hóolvadás után és a zöldár idején május végén természetes esésénél fogva jön, alacsony vízállás­­idején egy 230 lóerős Diesl nyersolajmotor egy iker­­szivattyú segítségével éjjel-nappal emeli a vizet a főcsatornába és még­sem elég. ■A tavakból külön csatornán a Hortobágy­­folyóba vezeti le a vizet. Innen e kis ki­térés után a Berettyón és Kőrösön ke­resztül újra a Tiszába megy a viz. E ló­­csatornában a Tisza egész állatvilága kavarog. Rengeteg kis halacska úszkál, de a tenyésztőktől rostélyos zsilipek zárják el őket és igy a vad hal nem mehet a nemes hal közé még akkor sem, ha tiszai hal is az. Az elég széles főcsatorna töltéséről mint óriási sakktábla áll a hatalmas tóvilág. Elragadó látvány. Tizenkét nagy tenyésztő tó van. Ebből kilenc egyenkint 250 ka­­tasztrális hold nagyságú egy méter átla­gos mélységgel. Egyetlen ilyen tó egy­millió 800.000 köbméter vizet vesz fel. Ezekben hizlalják mesterséges táplálékkal a halakat. Szépen egészíti ki a 3 kisebb, SO—fió­kát, hold területű tó e nagyokat. A téli raktározásra, 1 vasra és ivadék­­nevelésre 82 kistó szolgál VI,—2 m, át­lagos mélységgel. Ezek egyenként 2000 □ méter területű­ek. A főcsatornával vasbe­ton-zsilip köti össze mindenik tavat. A nagy tavak szélén halászó árok van, mely a töltés egész hosszában nyúlik, több helyt kiszélesedik. A lehalászás idején, mikor a vizet leeresztik, a hal e csator­nákba vonul, itt vetik meg a halat és rögtön kifogják a tó haltartalmat. Have a szál és viz ellen­ ­ A hortobágyi halastavaknak különös specialitása az, hogy a Hortobágy-puszta legrosszabb területén, a „Csúnya földön” egy végtelen lapos felszínen feltöltéssel csináltak tavakat. Vizzel természetes útán ritkán tölthető meg, a víz beeresztése is éppen a hely lapos volta miatt nagyon nehéz. A halastó­ gazdaságokat új probléma elé állította e különös helyzet. A Hal­tenyésztő Társaság a vízszerzésre és el­távolításra óriási áldozatok urán a tóvidé­ken 3 szivattyútelepet létesített, melyek­nek segítségével tetszés szerinti időben, tetszés szerinti tóból szivatyúzza át a vizet egyik tóból a másikba. A halastó hosszú évek után a két szivattyútelep felállítása óta az idén volt először a kí­vánt módon megtöltve. Az állandó délnyugati szél a kút mere­­deken épített partokat folyton veszélyez­teti. A bolygó hullámok egyre nyaldossák a töltött partokat. Hamar megbontják és ha a gát szakad, felcsendül a telep vész­harangja, minden ember munkáját abba­hagyva rohan a helyi telefon által jelzett gátszakadáshoz segíteni. Óriási erőfeszí­tés ez. Az 57 kilométeres partot éjjel­nappal őrzi tavonkint két-két ember. A szélnek kitett töltések elé drága takaró­kat vernek be. A karók elé rőzsét fon­nak, ennek hátulját földdel, trágyával jól megtömik. Ezek után elhihető, hogy e gázfenntartás évi 25 millió koronába ke­rül. Olyan rezsiköltség ez, mely a társa­ság más halastavánál éppen a tó fekvé­sénél fogva elesik. Az ember viasko­dik itt a széllel és a vízzel : a nagy harcban az ember marad alul. De csak időlegesen. A tár­saság költséget nem kímélve pró­bálkozik itt. Már megkezdte a töltések újraépítését. Kisebb eséssel ferdébben építi. A töltések biztosítására füzeket ül­tet. Nehéz dolog. Sok-sok ezer tűz kipusz­tult már e­gész szikes talajon. Az új in­téző, Ilácz Béla az uj fűztöveket trágyába rakatja s csodálatos szépen virul a gyenge hajtás. Ha a fűz megöröködne, nagy ter­het venne le az igazgatóság vállairól. A szél erősödik. Hortobágyi vélemény szerint még ez rendes, nem nagy szél. A hullámok erősen verik a gátakat. Két halász küzd egy csolnakon a haragos szinű hullámokkal. Arra repítik őket, merre nem akarnak menni. Erős karjuk győz. Kikötnek. Mi járjuk a tavak men­tét. Ebol már kimarta a víz a rőzsét, nyalja tovább a­ partot. A tó őr ott terem s trágyával, földdel betörni a szakadékot. A víz nem nyugszik. Már amott új mun­kája van az őrnek. És ez így tart éjjel­nappal szüntelenül. Mikor­ a főépört otthagyják helyieket Nézzük a hajszát, sőt mi is segítsünk! A haragos, hullámzó tó nagyobb, mint a többi. Közepén egy földpiramis, mint a tó­­védőszentje merenkedik. Az intéző megáll. — íme a bizonyság, ha a tóőrök nem teljesítik kötelességüket, — mutat a földpiramisra. A kommunizmus idején az elbolondított munkások egy szép napon elhagyták a tenyészetet. Éjjel vihar volt. Az I. és II. számú tó­­ választó­töltésén lyukat vert az erős hullám. A pár köte­lességét teljesítő ember máshelyt vias­kodott a viharos éjszakán. A választó­töltés lyuka elszakadt és máról holnapra elseperte az elem az 1560 méter hosszú töltést. Minő kár ez, ha tudjuk, hogy ma egy köbméter föld kiemelése 500 korona. E kis mulasztás jó néhány milliót jelent. De hozzáfognak és megcsinálják, mert szükséges... A szép, sima tü­krű tavak után nádas és kábás tavak partján járunk. Szemnek, festőnek szép a buja tenyészet, de a halastavaknak ez idő szerint nagy meg­oldhatatlan problémája nemcsak nálunk, hanem külföldön is. A nád még tűrhető. Lehet értékesíteni. A tavalyi nád kévé­jét 120 koronáért hordják. A sás haszon­talan, sőt káros. Beárnyékolja a vizet és a hideg vízben nem tenyészik a halak táplálására annyira fontos plankton. Rot­hadása sok oxigént von el a víztől, miért is közelében nincs hal. Végül rengeteg vizet fogyaszt, holott a sásnélküli tavak szintje is a hortobágyi száraz szeles párol­gás folytán havonta 10 centimétert száll­­e. A sást már sokféleképpen próbálták irtani, de eddig eredményre nem veze­tett. Pedig e probléma megoldása sürgős, mert a tavakat az elsososodás vesze­delme fenyegeti. A Halakat pontosan tantják számon Aki egyszer haltenyésztésbe fogott, nem tudja azt abbahagyni — mondja bi­zonyos rezignációval vezetőnk. De a hallal szeretettel kell foglalkozni. A mes­terséges haltenyésztés anyaga a ponty. Ez kisigényű és nem kényes. A süllő kényes, a kecsege a mesterséges tenyész­tés alatt nem szaporodik. Ragadozókat is, mint harcsa, csuka tartanak, de csak azért, hogy az is legyen. Ezeket azonban akkor eresztik a többiek közé, mikor már a hizlaló tó állománya megnőtt. Sőt még saját tavukban is hálórekesztőket tesz­nek fel, mert e falánk jószágok saját ivadékaikat is felfalják. Minden halat pontosan nyilvántartanak. Tudják, melyik tóban hány és milyen súlyúak vannak. A tóőrök mindennap jelentik a dögöket, ezt rögtön levonásba veszik. Kallódásra is számítanak jó néhány szá­zalékot, ezeket a ragadozók és nagy­­mennyiségben tenyésző vízimadarak viszik el. A nagy harcsának, csukának kereszt­neve van, erről ismerik a halászok. E pontos leltár után a lehalászáskor ponto­san megkapják az egyes tavakban nyil­vántartott halmennyiséget. Mivel táplálják a halakat­? A mesterséges ivatás után, mely min­den halnál máskor van, az anyát kiveszik a tóból és jön az ivadéknevelés. A kis halat cukormelásszal kapatják az ételre és aztán 8-as lisztet szórnak neki a vízbe. A nagyobbak rendes főzelékbabot, csillag­fürtöt, tengerit kapnak, rendesen meg­darálva, gőzölve és pácolva adják nekik, hozzákeverve egy kis húslisztet is. A romlott ereséget jól megfőzve kell a halaknak adni. Mindennap közel két vagon ereséget etetnek fel a hizlalás ide­jén. Van időszak, mikor mesterséges táp­lálásra nincs szükség. Ezenfelül évenként 100 vagon istállótrágyát és 30 vagon szuperfoszfátot szórnak a tavakba azért, hogy a hal táplálására annyira fontos plankton-aprólény nagyobb mértékben fej­lődjék. Ez a trágya különösen talaj­­javítási tekintetben nagyon fontos. Egy év alatt közel 120 vagon vegyes takar­mányt adnak a halaknak. A második évben az ivadékot a nagy tóba teszik és az év vége felé hizlalják. Ez időben már havonkint lehalásszák s megmérik, hogy mennyit nőtt. Érdekes jelenség volt, midőn a pici halaknak a tó meghatározott pontján egy pár marék lisztet szórtak s mig ezek félénken köze­ledtek a táplálék felé, addig a nádasban költő szárcsabad előnszott és felfalta elő­lük. Ezért és a halrablásért haragszik a tógazdaság a vizi madarakra. Irtja őket és tojásaikat összeszedeti. Bezzeg itt jó­ él az ember vadmadártojással. Ez a nagy­üzem évente átlag 300 munkást foglalkoztat s 120—150 milliós évi rezsivel dolgozik. Ez óriási rezsi mellett a termelés kevés. Oka a nehéz vizszerzés és a tavak ósdi, hibás építése. Az egész idő kísérletezéssel telik el, így évente alig termelnek többet, mint 1200— 1500 mázsa halat. Ha rendszeresen kellő vízszolgáltatás lesz, ez a mennyiség csak emelkedni fog. Most a társaság nehéz deficittel dolgozik. Az 1922. évben 37 és félmillió koronát fizetett a hortobágyi üzemre. Ámde a társaság nem csügged el. Meg akarja mutatni, hogy akar és tud a Hortobágyon halastavat csinálni, nem retten vissza a legnagyobb áldozattól sem. Ami hasznot a többi hat tava produkál, rákölti a hortobágyira. Különben a tavalyi 37 és félmillió is nem valóságos deficit, mert jórésze ama beépítésre esik, melyet a társaság a jövő hasznáért is létesített. Ti hortobágyi Hal jórésze fzü­lféterve­kénül Legnagyobb baj az, hogy a termelt ha­lat apró korában kell értékesíteni. Ame­lyik már 1­l,12 kg. súlyú, piacra kerül. A halakat elevenen szállítják el e célra berendezett saját kocsijukban. A kocsiban két nagy víztartány van, melyekből egy motor folyton szivatyúzza a vizet és a totón keresztül zuhany alakjában bocsátja vissza, sőt még mesterségesen oxigént is ad hozzá. Halkonzerválás még nincs a tele­pen.­­Debrecen városát kivéve, melyet hallal ellátni a társaságnak szerződésbeli kötelessége, csak vagontételekben adják el a halat. A debreceni ember nem hal­evő, ezért, bár a kereskedelmi áron jóval alább adják a halat Debrecennek, mégis alig fogyaszt valamit. Ellenben nagy a szállítás Budapestre, Bécsbe. Sőt talán a sors iróniája, a hortobágyi halat Buda­pesten keresztül Szegedre is nagy mennyi­ségben viszik. Tavaly 5 vagonnal Amster­damba vittek, sok elment Csehországba, most indult el az utolsó szállítmány, egy fél vagon, Varsóba. Debrecen városa nem Saája, mije van ! A tavak világát bejártuk. A nagy rak­tárhelyiségből egyetlen emeletes épület a puskán csinos parkok között a halgazda­ság új, modern épületei felé megyünk. Felbecsülhetetlen értéket képviselnek ezek­ ma. A halastó folyton épül. Minden épülete, ami megvolt és ami ezután lesz, Debrecen városé, noha a haltenyésztő a saját költségén építteti. Ehhez járul, hogy­ ez talajjavító gazdaság és hosszú évek után a régi rossz talaj mégis csak meg fog javulni. És ekkor visszamarad a vá­rosnak. Most létesítik a 450 holdas ön­­tözőtelepet a halastavak mellett. Ezt is a társaság csinálja a városnak. Ezenfelül, midőn a város az egész berendezés fenn­tartását és tovább kiépítését valamint a halastó közterheit a bérlő társaságra ruházta át, még jelentős évi bért is kap földjéért, így igaz az, amit a gáncsolók­nak szoktak mondani: a város igazán azt se tudja, mije van­­itt a halastóban! Ezek mellett nem szabad elfelejtenünk azt a nagy szociális eredményt sem, me­­lyet a gazdaság a környék szegény népé­­vel tesz. Évente átlag 300 ember dolgo­zik itt s ezek, ha egyszer bekaptak, nem hagyják el a gazdaságot. A folyton meg­ismétlődő nagyobb építkezéseknél pedig, időszakosan bár, százával ad kenyeret Egyek, Csege, Nagyiván községek dolgos szegényeinek. — Örömmel látom, — mondja Rács Béla intéző, — hogy az állandó munkások közül évek múltán becsületes munkával többen annyira vitték, hogy legalább egy kis házikót, kertet vehettek s öregsé­gükre van hová lehajtsák fejüket. Egy kis oázis ez a végtelen puszta tengerben. A leáldozó nap törött sugarai bearanyozzák a telepet. A pacsirta hall­­gat, nyugovóra tért a prücsök­ és béka­­had vette át birodalmát. A fészkelő vizi­madarak veszekednek a nádasban, úgy­ látszik, itt is lakásnyomor van... Ecsedi István dr. I BÉVAKÖD... Viliog­ibál­ul* értékeinket! A kormányt alkotó politikusok azzal a tervvel lepnek meg bennünket, hogy valorizálni fogják az adóinkat. Mi, szegény adófizető polgárok mivel feleljünk erre? Nos, úgy gondoljuk, az lesz a legigaz­ságosabb válasz, ha viszont követeljük, hogy valorizáljuk vezető­ politikusainkat is! Mert gondoljuk csak el például sze­gény Kállay Tibort. Mikor megkezdette a nagyszerű erőfeszítését a korona meg­javítására, őt magát is legalábbis ugyanígy jegyezték, sőt magánforgalomban már- már 6—700-zal is le lehetett számítolni. Ámde, mikor lecsúszott a korona, akkor ő még a korona 105­ jónél is lejjebb csúszott, sőt ma már talán nem is jegyzik őt egyáltalában. Nagyatádit például a földetváró paraszt­ság mondjuk körülbelül tizennégykarátos aranynak értékeli, ő maga is ilyen kur­zuson játssza meg magát, Orosházán tegnapelőtt már-már aranyparitáson felül helyezték. Nos, mit gondolnak kérem, mi lesz az ő értéke a földreform kimenetele után ? Aligha csalódunk, ha azt mondjuk, hogy búzabarna-valutában is legföljebb 00-t fog órni, még az orosháziak szemé­ben is. Nem mondom, hogy például te kellene bízni a Klebelsberg Ivano gróf stabil vol­tában. Csak gondoljuk meg, hogy ő min­dig erélyesen forgatja magát, vesz és elad, elad és vesz, minden körülményekre regresszálja magát, új meg új kibocsát­­ványokkal erősíti a kurzusát; ha pén­zem volna, igazán vennék belőle egy kötést. Gömbös immár nem tartozik a hivata­los értékek közé, de azt mondják, hogy a magánbüszéje forgalmában már-már megér egy üret taplót. Nos, nem kár volt-e egy ilyen férát nem valorizálni, mikor még hivatalos forgalomban is je­gyezték, lanszírozták, míg aztán Bethlen végképp megkontreminálta. De valorizálni kellene magát az egész összminisztérium-állományt, mielőtt valami nagy kontremin (nem olyan kis zugbör­zét gondolunk, mint a Három Kapás beli) megkontreminálja. Mert igen sok derék szegény magyar polgár kötést csinált rája, nos kérem, hogy vegyék a lelkükre, ha majd realizálásra kerül a sor, hogy fognak szegények kinézni. Ez a gondolat magánértes­üléseim szerint magánál a kormánynál sem népszerűtlen, hát csak gyerünk vele, uraim, mert Zürich felől mind nagyobb depressziót hoznak a szelek. Forp­encKEK Szakál és Kirschenbaum szakiszletében, V., Doroth­ja u 1.________

Next