Magyarság, 1923. július (4. évfolyam, 146-170. szám)
1923-07-01 / 146. szám
4 MAGYARSÁG 1923 július, vasárnap A halastavaknál Hortobágy, junius hó (A Magyarság tudósítójától) Európa legnagyobb mesterséges haltenyésztő telepe szélén állunk. Kétezerötszáz kataszteri holdnyi víztükör kacag felénk. Az örökké nyugtalan a kunsági* *tél délnyugat felől hajtja a tengernyi vizet s a csacsogó hullámok beszélgetve jönnek hozzánk, lábunk elé borulnak s kérnek, könyörögnek, hogy boruljunk mi is ölelő karjaik közé. A víz varázsa még csak a pusztán elbűvölő!... Debrecen városé ez a nagyvíztenger, melyet 1920-ban 25 évre adott bérbe egy részvénytársaságnak. Az egykori mezőgazdasági öntözés alá tervezett terület így lett halastó. Ez még jobb idea. E tengerzavaros, sőt piszkos, hullámzó víz z mind a Tisza vize. Tiszakeszi alatt kiágazó 20 kilométeres tápláló főcsatornán jön ez a víz a Tiszából. Magas vízálláskor, a tavaszi hóolvadás után és a zöldár idején május végén természetes esésénél fogva jön, alacsony vízállásidején egy 230 lóerős Diesl nyersolajmotor egy ikerszivattyú segítségével éjjel-nappal emeli a vizet a főcsatornába és mégsem elég. ■A tavakból külön csatornán a Hortobágyfolyóba vezeti le a vizet. Innen e kis kitérés után a Berettyón és Kőrösön keresztül újra a Tiszába megy a viz. E lócsatornában a Tisza egész állatvilága kavarog. Rengeteg kis halacska úszkál, de a tenyésztőktől rostélyos zsilipek zárják el őket és igy a vad hal nem mehet a nemes hal közé még akkor sem, ha tiszai hal is az. Az elég széles főcsatorna töltéséről mint óriási sakktábla áll a hatalmas tóvilág. Elragadó látvány. Tizenkét nagy tenyésztő tó van. Ebből kilenc egyenkint 250 katasztrális hold nagyságú egy méter átlagos mélységgel. Egyetlen ilyen tó egymillió 800.000 köbméter vizet vesz fel. Ezekben hizlalják mesterséges táplálékkal a halakat. Szépen egészíti ki a 3 kisebb, SO—fiókát, hold területű tó e nagyokat. A téli raktározásra, 1 vasra és ivadéknevelésre 82 kistó szolgál VI,—2 m, átlagos mélységgel. Ezek egyenként 2000 □ méter területűek. A főcsatornával vasbeton-zsilip köti össze mindenik tavat. A nagy tavak szélén halászó árok van, mely a töltés egész hosszában nyúlik, több helyt kiszélesedik. A lehalászás idején, mikor a vizet leeresztik, a hal e csatornákba vonul, itt vetik meg a halat és rögtön kifogják a tó haltartalmat. Have a szál és viz ellen A hortobágyi halastavaknak különös specialitása az, hogy a Hortobágy-puszta legrosszabb területén, a „Csúnya földön” egy végtelen lapos felszínen feltöltéssel csináltak tavakat. Vizzel természetes útán ritkán tölthető meg, a víz beeresztése is éppen a hely lapos volta miatt nagyon nehéz. A halastó gazdaságokat új probléma elé állította e különös helyzet. A Haltenyésztő Társaság a vízszerzésre és eltávolításra óriási áldozatok urán a tóvidéken 3 szivattyútelepet létesített, melyeknek segítségével tetszés szerinti időben, tetszés szerinti tóból szivatyúzza át a vizet egyik tóból a másikba. A halastó hosszú évek után a két szivattyútelep felállítása óta az idén volt először a kívánt módon megtöltve. Az állandó délnyugati szél a kút meredeken épített partokat folyton veszélyezteti. A bolygó hullámok egyre nyaldossák a töltött partokat. Hamar megbontják és ha a gát szakad, felcsendül a telep vészharangja, minden ember munkáját abbahagyva rohan a helyi telefon által jelzett gátszakadáshoz segíteni. Óriási erőfeszítés ez. Az 57 kilométeres partot éjjelnappal őrzi tavonkint két-két ember. A szélnek kitett töltések elé drága takarókat vernek be. A karók elé rőzsét fonnak, ennek hátulját földdel, trágyával jól megtömik. Ezek után elhihető, hogy e gázfenntartás évi 25 millió koronába kerül. Olyan rezsiköltség ez, mely a társaság más halastavánál éppen a tó fekvésénél fogva elesik. Az ember viaskodik itt a széllel és a vízzel : a nagy harcban az ember marad alul. De csak időlegesen. A társaság költséget nem kímélve próbálkozik itt. Már megkezdte a töltések újraépítését. Kisebb eséssel ferdébben építi. A töltések biztosítására füzeket ültet. Nehéz dolog. Sok-sok ezer tűz kipusztult már egész szikes talajon. Az új intéző, Ilácz Béla az uj fűztöveket trágyába rakatja s csodálatos szépen virul a gyenge hajtás. Ha a fűz megöröködne, nagy terhet venne le az igazgatóság vállairól. A szél erősödik. Hortobágyi vélemény szerint még ez rendes, nem nagy szél. A hullámok erősen verik a gátakat. Két halász küzd egy csolnakon a haragos szinű hullámokkal. Arra repítik őket, merre nem akarnak menni. Erős karjuk győz. Kikötnek. Mi járjuk a tavak mentét. Ebol már kimarta a víz a rőzsét, nyalja tovább a partot. A tó őr ott terem s trágyával, földdel betörni a szakadékot. A víz nem nyugszik. Már amott új munkája van az őrnek. És ez így tart éjjelnappal szüntelenül. Mikor a főépört otthagyják helyieket Nézzük a hajszát, sőt mi is segítsünk! A haragos, hullámzó tó nagyobb, mint a többi. Közepén egy földpiramis, mint a tóvédőszentje merenkedik. Az intéző megáll. — íme a bizonyság, ha a tóőrök nem teljesítik kötelességüket, — mutat a földpiramisra. A kommunizmus idején az elbolondított munkások egy szép napon elhagyták a tenyészetet. Éjjel vihar volt. Az I. és II. számú tó választótöltésén lyukat vert az erős hullám. A pár kötelességét teljesítő ember máshelyt viaskodott a viharos éjszakán. A választótöltés lyuka elszakadt és máról holnapra elseperte az elem az 1560 méter hosszú töltést. Minő kár ez, ha tudjuk, hogy ma egy köbméter föld kiemelése 500 korona. E kis mulasztás jó néhány milliót jelent. De hozzáfognak és megcsinálják, mert szükséges... A szép, sima tükrű tavak után nádas és kábás tavak partján járunk. Szemnek, festőnek szép a buja tenyészet, de a halastavaknak ez idő szerint nagy megoldhatatlan problémája nemcsak nálunk, hanem külföldön is. A nád még tűrhető. Lehet értékesíteni. A tavalyi nád kévéjét 120 koronáért hordják. A sás haszontalan, sőt káros. Beárnyékolja a vizet és a hideg vízben nem tenyészik a halak táplálására annyira fontos plankton. Rothadása sok oxigént von el a víztől, miért is közelében nincs hal. Végül rengeteg vizet fogyaszt, holott a sásnélküli tavak szintje is a hortobágyi száraz szeles párolgás folytán havonta 10 centimétert szálle. A sást már sokféleképpen próbálták irtani, de eddig eredményre nem vezetett. Pedig e probléma megoldása sürgős, mert a tavakat az elsososodás veszedelme fenyegeti. A Halakat pontosan tantják számon Aki egyszer haltenyésztésbe fogott, nem tudja azt abbahagyni — mondja bizonyos rezignációval vezetőnk. De a hallal szeretettel kell foglalkozni. A mesterséges haltenyésztés anyaga a ponty. Ez kisigényű és nem kényes. A süllő kényes, a kecsege a mesterséges tenyésztés alatt nem szaporodik. Ragadozókat is, mint harcsa, csuka tartanak, de csak azért, hogy az is legyen. Ezeket azonban akkor eresztik a többiek közé, mikor már a hizlaló tó állománya megnőtt. Sőt még saját tavukban is hálórekesztőket tesznek fel, mert e falánk jószágok saját ivadékaikat is felfalják. Minden halat pontosan nyilvántartanak. Tudják, melyik tóban hány és milyen súlyúak vannak. A tóőrök mindennap jelentik a dögöket, ezt rögtön levonásba veszik. Kallódásra is számítanak jó néhány százalékot, ezeket a ragadozók és nagymennyiségben tenyésző vízimadarak viszik el. A nagy harcsának, csukának keresztneve van, erről ismerik a halászok. E pontos leltár után a lehalászáskor pontosan megkapják az egyes tavakban nyilvántartott halmennyiséget. Mivel táplálják a halakat? A mesterséges ivatás után, mely minden halnál máskor van, az anyát kiveszik a tóból és jön az ivadéknevelés. A kis halat cukormelásszal kapatják az ételre és aztán 8-as lisztet szórnak neki a vízbe. A nagyobbak rendes főzelékbabot, csillagfürtöt, tengerit kapnak, rendesen megdarálva, gőzölve és pácolva adják nekik, hozzákeverve egy kis húslisztet is. A romlott ereséget jól megfőzve kell a halaknak adni. Mindennap közel két vagon ereséget etetnek fel a hizlalás idején. Van időszak, mikor mesterséges táplálásra nincs szükség. Ezenfelül évenként 100 vagon istállótrágyát és 30 vagon szuperfoszfátot szórnak a tavakba azért, hogy a hal táplálására annyira fontos plankton-aprólény nagyobb mértékben fejlődjék. Ez a trágya különösen talajjavítási tekintetben nagyon fontos. Egy év alatt közel 120 vagon vegyes takarmányt adnak a halaknak. A második évben az ivadékot a nagy tóba teszik és az év vége felé hizlalják. Ez időben már havonkint lehalásszák s megmérik, hogy mennyit nőtt. Érdekes jelenség volt, midőn a pici halaknak a tó meghatározott pontján egy pár marék lisztet szórtak s mig ezek félénken közeledtek a táplálék felé, addig a nádasban költő szárcsabad előnszott és felfalta előlük. Ezért és a halrablásért haragszik a tógazdaság a vizi madarakra. Irtja őket és tojásaikat összeszedeti. Bezzeg itt jó él az ember vadmadártojással. Ez a nagyüzem évente átlag 300 munkást foglalkoztat s 120—150 milliós évi rezsivel dolgozik. Ez óriási rezsi mellett a termelés kevés. Oka a nehéz vizszerzés és a tavak ósdi, hibás építése. Az egész idő kísérletezéssel telik el, így évente alig termelnek többet, mint 1200— 1500 mázsa halat. Ha rendszeresen kellő vízszolgáltatás lesz, ez a mennyiség csak emelkedni fog. Most a társaság nehéz deficittel dolgozik. Az 1922. évben 37 és félmillió koronát fizetett a hortobágyi üzemre. Ámde a társaság nem csügged el. Meg akarja mutatni, hogy akar és tud a Hortobágyon halastavat csinálni, nem retten vissza a legnagyobb áldozattól sem. Ami hasznot a többi hat tava produkál, rákölti a hortobágyira. Különben a tavalyi 37 és félmillió is nem valóságos deficit, mert jórésze ama beépítésre esik, melyet a társaság a jövő hasznáért is létesített. Ti hortobágyi Hal jórésze fzülfétervekénül Legnagyobb baj az, hogy a termelt halat apró korában kell értékesíteni. Amelyik már 1l,12 kg. súlyú, piacra kerül. A halakat elevenen szállítják el e célra berendezett saját kocsijukban. A kocsiban két nagy víztartány van, melyekből egy motor folyton szivatyúzza a vizet és a totón keresztül zuhany alakjában bocsátja vissza, sőt még mesterségesen oxigént is ad hozzá. Halkonzerválás még nincs a telepen.Debrecen városát kivéve, melyet hallal ellátni a társaságnak szerződésbeli kötelessége, csak vagontételekben adják el a halat. A debreceni ember nem halevő, ezért, bár a kereskedelmi áron jóval alább adják a halat Debrecennek, mégis alig fogyaszt valamit. Ellenben nagy a szállítás Budapestre, Bécsbe. Sőt talán a sors iróniája, a hortobágyi halat Budapesten keresztül Szegedre is nagy mennyiségben viszik. Tavaly 5 vagonnal Amsterdamba vittek, sok elment Csehországba, most indult el az utolsó szállítmány, egy fél vagon, Varsóba. Debrecen városa nem Saája, mije van ! A tavak világát bejártuk. A nagy raktárhelyiségből egyetlen emeletes épület a puskán csinos parkok között a halgazdaság új, modern épületei felé megyünk. Felbecsülhetetlen értéket képviselnek ezek ma. A halastó folyton épül. Minden épülete, ami megvolt és ami ezután lesz, Debrecen városé, noha a haltenyésztő a saját költségén építteti. Ehhez járul, hogy ez talajjavító gazdaság és hosszú évek után a régi rossz talaj mégis csak meg fog javulni. És ekkor visszamarad a városnak. Most létesítik a 450 holdas öntözőtelepet a halastavak mellett. Ezt is a társaság csinálja a városnak. Ezenfelül, midőn a város az egész berendezés fenntartását és tovább kiépítését valamint a halastó közterheit a bérlő társaságra ruházta át, még jelentős évi bért is kap földjéért, így igaz az, amit a gáncsolóknak szoktak mondani: a város igazán azt se tudja, mije vanitt a halastóban! Ezek mellett nem szabad elfelejtenünk azt a nagy szociális eredményt sem, melyet a gazdaság a környék szegény népével tesz. Évente átlag 300 ember dolgozik itt s ezek, ha egyszer bekaptak, nem hagyják el a gazdaságot. A folyton megismétlődő nagyobb építkezéseknél pedig, időszakosan bár, százával ad kenyeret Egyek, Csege, Nagyiván községek dolgos szegényeinek. — Örömmel látom, — mondja Rács Béla intéző, — hogy az állandó munkások közül évek múltán becsületes munkával többen annyira vitték, hogy legalább egy kis házikót, kertet vehettek s öregségükre van hová lehajtsák fejüket. Egy kis oázis ez a végtelen puszta tengerben. A leáldozó nap törött sugarai bearanyozzák a telepet. A pacsirta hallgat, nyugovóra tért a prücsök és békahad vette át birodalmát. A fészkelő vizimadarak veszekednek a nádasban, úgy látszik, itt is lakásnyomor van... Ecsedi István dr. I BÉVAKÖD... Viliogibálul* értékeinket! A kormányt alkotó politikusok azzal a tervvel lepnek meg bennünket, hogy valorizálni fogják az adóinkat. Mi, szegény adófizető polgárok mivel feleljünk erre? Nos, úgy gondoljuk, az lesz a legigazságosabb válasz, ha viszont követeljük, hogy valorizáljuk vezető politikusainkat is! Mert gondoljuk csak el például szegény Kállay Tibort. Mikor megkezdette a nagyszerű erőfeszítését a korona megjavítására, őt magát is legalábbis ugyanígy jegyezték, sőt magánforgalomban már- már 6—700-zal is le lehetett számítolni. Ámde, mikor lecsúszott a korona, akkor ő még a korona 105 jónél is lejjebb csúszott, sőt ma már talán nem is jegyzik őt egyáltalában. Nagyatádit például a földetváró parasztság mondjuk körülbelül tizennégykarátos aranynak értékeli, ő maga is ilyen kurzuson játssza meg magát, Orosházán tegnapelőtt már-már aranyparitáson felül helyezték. Nos, mit gondolnak kérem, mi lesz az ő értéke a földreform kimenetele után ? Aligha csalódunk, ha azt mondjuk, hogy búzabarna-valutában is legföljebb 00-t fog órni, még az orosháziak szemében is. Nem mondom, hogy például te kellene bízni a Klebelsberg Ivano gróf stabil voltában. Csak gondoljuk meg, hogy ő mindig erélyesen forgatja magát, vesz és elad, elad és vesz, minden körülményekre regresszálja magát, új meg új kibocsátványokkal erősíti a kurzusát; ha pénzem volna, igazán vennék belőle egy kötést. Gömbös immár nem tartozik a hivatalos értékek közé, de azt mondják, hogy a magánbüszéje forgalmában már-már megér egy üret taplót. Nos, nem kár volt-e egy ilyen férát nem valorizálni, mikor még hivatalos forgalomban is jegyezték, lanszírozták, míg aztán Bethlen végképp megkontreminálta. De valorizálni kellene magát az egész összminisztérium-állományt, mielőtt valami nagy kontremin (nem olyan kis zugbörzét gondolunk, mint a Három Kapás beli) megkontreminálja. Mert igen sok derék szegény magyar polgár kötést csinált rája, nos kérem, hogy vegyék a lelkükre, ha majd realizálásra kerül a sor, hogy fognak szegények kinézni. Ez a gondolat magánértesüléseim szerint magánál a kormánynál sem népszerűtlen, hát csak gyerünk vele, uraim, mert Zürich felől mind nagyobb depressziót hoznak a szelek. ForpencKEK Szakál és Kirschenbaum szakiszletében, V., Dorothja u 1.________