Magyarság, 1923. augusztus (4. évfolyam, 171-195. szám)
1923-08-01 / 171. szám
1823 aigusztus 1, szerda !? Am 12B ferdíts* Budapest, IV. évf. 171. (776.) Igaza Előfizetési árak: SegiMUnae M.OCO korona. Egy hóra 4900 korona. Egyes szám ára hétköznap 190 korona. Vasárnap 150 korona. Ausztriában hétköznap 1 SCO—„vasárnap 3000 o. K. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utca 8. ny am* Telefon:József 68-90, József 68-91. Kiadóhivatal: VII. kerület, Miksa-utca 8. Telen: József 68—82. Megjelenik hétfő kivételével mindetrelap. Lengyelország ás Szinaja Varsó, Jal. SZ (A Magyarság tudósítójától) A szinajai találkozóról sok különböző 6n ellentétes hírt hoztak a magyar lapok. Prágai és belgrádi hírek alapján azt is írták, hogy a szinajai találkozón Lengyelország belép a kisántantba, ami természetesen igen rossz hatást idézett elő a magyar társadalomban s alkalmas lett arra, hogy elhidegülést keltsen a lengyelség irányában. Az ily táviratoknak célja világos: egyrészt szuggerálni akarnák Lengyelországnak, hogy lépjen be a kisántantba, másrészt kedvezőtlen hangulatot akarnak teremteni nálunk Lengyelország irányában , minden közeledést megakadályozni a két nemzet közt. A magyar olvasóközönség — sajnos — külügyi kérdésekben még nagyon naiv s elhisz mindent, ami a prágai hazugsággyárból kikerül. A magyar olvasóközönség a legjobban tenné, ha a Prágából eredő híreknek egyáltalán nem adna hitelt. Az alábbiakban igyekezni fogok megvilágítani Lengyelországnak a kisántánthoz és Oláhországhoz való viszonyát, melyek közt nagy különbség van, mert míg Lengyelországnak a kisántánthoz való viszonya nagyon laza, addig Oláhországhoz szoros katonai szövetség köti egy esetleges orosz támadás ellen. A lengyel sajtó sokat foglalkozik a szinajai találkozóval s a különböző pártállású lapok cikkei alapján meglehetős tiszta képet kapunk arról, hogy gondolkoznak a lengyel politikai körökben e kérdésről. A poseni sajtó a poroszok okozta lengyelüldözés következtében erősen, németellenes és minden kérdést csak ebből a szempontból tekint. Másik sajátsága az, hogy politikailag kevéssé iskolázott, mert a porosz elnyomatás idején a gazdasági harcra összpontosították minden erejüket az ottani lengyelek. Minden kérdést csak poseni szemüvegen keresztül tekintenek s mintha még mindig a poroszok ülnének a nyakukon. A varsói sajtó nem nagyon lelkesedik az értekezletért. A Kurier Warszawszhsn Koskotwski szenátor írt nemrégen cikket a kisantántról (VII. 8.) Törékeny és gyenge alkotmány címmel, melyben kimutatta, hogy a kisantánt kebelében nem uralkodik valami ideális viszony, mert Oláhország érdekei nem egyeznek meg mindenben a csehek és szerbek törekvéseivel. Ezt látni lehetett Oláhország magatartásából Károly király második kísérlete él a legutóbbi bolgár események alkalmával, mikor Oláhország nem követte Prága és Belgrád eljárását. A varsói centrumpárti Kurjer Pelskci »»Sinaia«c.cikkében (VILII.) megpendíti azt az eszmét, hogy a lengyel diplomácia részére igen hálás feladat nyílnék a közvetítésre Magyarország és szomszédai közt, Lengyelország az Oláhországgal való szövetségre támaszkodva a béke és nyugalom őrének szerepét játszhatná Szíriájában. A balpárti Kurjer Poranny számos cikkben foglalkozott Lengyelországnak a csetiekhez és Oláhországhoz való viszonyával s mig a csehekhez való közeledésnek ellene van, az Oláhországgal való szövetséget melegen propagálja. E lap egyik cikkében (VII. 15.) foglalkozott a Magyarság-nak »A Duna, Visztula és a Pó« c. cikkével is, mely Erdély önállósításáról ír, de megjegyzi, hogy lengyel részről nehéz ily ajánlatot tenni az oláhoknak. Sokkal alaposabban foglalkoznak e kérdéssel a krakói és lwówi (lembergi) lapok. Az osztrák uralom alatt a galíciai lengyeleknek igen nagyfokú politikai szabadságuk volt, őnekik van tehát a legnagyobb politikai iskolázottságuk. A krakói Czas-ban jelennek meg az összes lengyel lapok közül a legtartalmasabb s legmagasabb színvonalú cikkek. A kisántánt kérdésével is e lap foglalkozik legtöbbet s legalaposabban. A számos cikk közül csak a legújabbakkal foglalkozunk, így azzal, mely az oláh királyi pár krakói tartózkodása alatt jelent meg a lengyel-oláh viszonyról (VII. 28), s mely egyrészt kimutatva a cseh politika perfid és veszedelmes voltát Lengyelországra nézve másrészt kifejti a lengyel-oláh szövetség szükségét a keleti határok védelme szempontjából. E cikk ama hő óhajának ad kifejezést, hogy bárcsak mielőbb jönne létre valami megegyezés Magyarország és Oláhország közt, mert arra úgy Lengyelországnak, mint Oláhországnak és Magyarországnak szüksége van. E tekintetben a lengyel diplomáciára várna igen hálás, de egyúttal igen nehéz feladat. Ugyancsak e lap egy másik cikkében (VII. 4.) igen részletesen foglalkozik Lengyelországnak a kisántánthoz való viszonyával. A cikk így kezdődik: »Az oláh királyi párnak varsói látogatása valószínűleg ismét előtérbe helyezi a kisántánthoz való viszonyunknak kérdését. A francia sajtónak egyrésze, mely különös kegyelettel viseltetik a nagyántánt eme filiálisa irányában és nem szűnik meg sürgetni bennünket, hogy lépjünk be ebbe a középeurópai hármasszövet-Ezelőtt husz-huszonöt esztendővel élt a faluban egy Viola Tihamér nevű patikussegéd, aki a gyógyszerészet tudományán kívül a fintázás művészetét is magával hozta a faluba s minthogy a makkegészséges emberek között a méregkeverést nem nagyon sokat gyakorolta, annál több időt szentelhetett a művészetnek. Viola Tihamér személye mihamar elválaszthatatlanul kapcsolódott a fiótáshoz és fiótás Viola, fiótás Tihamér, csak úgy emlegették a faluban. Minthogy azonban az emberi lelket a művészet nem elégítheti ki teljestökéletesen, Viola Tihamér is megunta fiótás magányát a patikában és minthogy öregedő mester mellett dolgozott, akinek már nagyon nagy baja volt a szivével, megbocsáthatóan a falu legmódosabb gazdájának leányát nézte ki magának, akivel a mester esetleges eltávozása után a patika és a flótázás magányát megoszthatná. Gazdaralmiak a patika ellen semmi kifogása nem volt, a kerület első kortese lévén, ki lehetett ezt könnyen Viola úrnak csinálni. Tetszett is neki Tihamér úri és mégis szerény személye, csak azt a fránya flótázást nem tudta sehogysem állni. Mikor aztán az öreg patikus szive utolsót reccsent és Viola Tihamér előállt a nagy kéréssel, gazdáramnak nem volt semmi kifogása, csak a flóta kérdésében mutatkozott állhatatosnak. — Az az egy nem lehet, uramöcsém, hogy az én vöm egész nap furulyázzon. Az én vöm sem nem handle, sem nem cigány, hogy itt napestig a fütyülőt nyakgassa, ségbe, az oláh király lelkes fogadtatásából nagyon is mohón azt a következtetést vonja le, hogy hamarosan beleolvadunk a kisántántba.« A valóságban azonban egészen másképp áll a dolog s ezen nem segítenek Seyda miniszternek, a csehekkel való kiegyezés lelkes hirdetőjének hivatalos kijelentései. Az oláhokkal való szövetség valóban népszerű Lengyelországban és pedig azért, mert a velük való közös érdekek mindenki előtt nyilvánvalóak. Ez érdekszövetség az európai civilizáció védőgátját alkotja a keleti vörös barbárság elárasztása ellen. A közös érdekek e parancsoló szükségessége azonban azt is kívánja, hogy e védőgát megerősítése céljából további szövetségeseket keressünk, kik épp úgy érdekelve vannak s épp úgy veszélyeztetve vannak, mint mi. Ezeket pedig feltétlenül északon kell keresnünk, a hasonló helyzetben levő balti államok sorában, nem pedig délnyugaton az egészen más érdekkörben élő Csehországban és Szerbiában. Ugyan mit adhat nekünk a kisántánt? A kisántántnak egyáltalában nincs németellenes frontja, de annál határozottabb annak magyarellenes iránya. Ma már teljesen bizonyos, hogy Lengyelország határainak elismerése dacára is egy Oroszországgal való konfliktus esetén nem számíthatunk sem Csehországra, sem Szerbiára. E nemzetek már régi idő óta kizárólag szlavofil politikát követve, feltétlenül Oroszország felé gravitálnak és az örökös oroszlengyel konfliktusban sohasem rokonszenveztek velünk s nem is rokonszenvezhetnek soha. Nekünk viszont ezzel szemben nincs érdekünkben, hogy okvetlenül fennálljon egy magyarellenes blokk és hogy a mi Egy szerencsétlen fiótál története Írta: Szegedi István (utemnyomás tilos) — Bandi teee! Hüűü Bandi, Bandi Byeee! Azt a... Kocsisbeszéd volt, nem lehet tovább tűrni. Hiába buzgólkodott azonban Cseresznyés Péter fuvaros atyámfia, aki a járási székhelyről vitt fel az isten háta mögé az elveszett falucskába, a kocsikerék menthetetlenül megrekedt e kátyúban. Bandi, kicsit elnyűtt lovacska, rántott egy keserveset a rozoga alkotmányon. A kocsi ugyan nem mozdult meg, de megunván a sok nógatást, öreg csontja valahol a tengely táján végérvényesen megrepedt. Cseresznyés uram elmondta mindazt, amit kocsisok ilyen alkalommal elmondani szoktak. Nem tudtam nagyon felháborodni e bőbeszédűségen, mert magam sem voltam túlságosan elragadtatva a gondolattól, hogy órák hosszat kell az ismeretlen falu kellős közepén vesztegelnünk. A hamarosan előkerült bognármester kezelésbe vette a kocsit, míg mi hárman, Cseresznyés uram, én meg a Bandi kicsit ostobán álltuk körül a megsérült homokfutót. Én hamarosan eluntam a várakozást és hűtlenül elhagyva társaságomat, rövid sétára indultam a faluba. Közel balesetünk színhelyéhez nagy káváskút állott, lányok verődtek össze a kútnál, arra igyekeztem én is, hátha megindul valami vidám terefere, amivel felütöm az időt, míg a kocsimat rendbe- hozzák. Amikor a lányokhoz közeledtem, erős szélroham indult meg a hegyek felől. A szél fütyülése szinte ijesztő volt, ahogy erősödve, majd ellanyhulva jött le a széles völgybe, mintha skálázott volna valaki valamely gigászi hangszeren. Ahogy a lányokhoz érek, látom, hogy ugyancsak sűrűn vetik magukra a keresztet. Nono, — gondoltam magamban, — eléggé bűnös lélek volnék, de azt mégsem hittem voltul magamról, hogy ilyen nagy baj van fejém. Hiszen ezek engem itten az ördögnek néznek. Nem álltam meg a dolgot, odaszóltam a lányoknak : — Hé, lányok, mit csináltok ? Nem vagyok én az ördög! Jámbor utas vagyok, ahol csinálják a szekeremet. — Legyek békességben a tekintetes úr, nem hallja a Viola Tihamér flótáját ? Ebben a pillanatban még hevesebben viharzott alá az orkán és valóban pokoli muzsika viharzott fel a sziklahágón. A lányok félrefordultak és buzgón imádkoztak. A dolog nagyon különös volt. Mi köze van Viola Tihamérnak a szélviharhoz és miért, hogy csak a lányok tartják annyira tiszteletben a szélvész fütyülését. A falu főutcáján öregasszonyok és férfiak haladtak és a vihar indultán összefogták a nyakukon a ruhát, de egyébként közömbösen mentek a dolguk után. A heves lökéssel a vihar kiadta mérgét. A leányok megcsillapodtak, szakgatott előadásukból a következőket sikerült aztán kihámoznom. Minthogy pedig gazdájam komoly férfiú volt, nem kért az semmi ígérgetést Viola Tihamértól. Hóna alá vette a megszeppent kérőt, kimerd vele a malomrugóhoz és ott a folyóba lékelte vele a flótát. — Látod, fiam, — szólt a megrökönyödött Violához, — most lettél komoly ember. A patikaügyedet rendbehozattam odafent, két hónapra megtarthatjuk az esküvőt, így lett a fiótás Tihamérból gazdag patikus és élt boldog házasságban három esztendőt. A negyedik tavaszon aztán megtalálták a malomrugónál Viola Tihamér kalapját és kabátját. A kabát zsebében rövid levél volt. »Ne haragudj rám, — írta a levélben fiatál Viola a feleségének, — nem tudok a flótám nélkül élni. Felejts el és légy boldog, hiszen még fiatal vagy.« Violáné azonban nem feledett és a temetést követő vasárnap ugyanott halásztuk ki, ahol az urát, a fiatal patikust. A vioám terefere kissé mélabúsan sikerült. Elköszöntem a lányoktól és visszasiettem a kocsinkhoz. A tengely már elkészült, Bandit is megetettek. Hamar felugrottam a kocsiba. — Hajtson, Péter bácsi! — szóltam oda a kocsisnak és Bandi ujult erővel, vidáman ügetett lefelé a völgybe. Napszálltakor újra meglendült a szél, sikongva, fütyülve vágott a fülem mellett Viola Tihamér fiolája! — jutott az eszembe, torrongva fogta rá szorosabbra bö köpenyemet