Magyarság, 1926. február (7. évfolyam, 26-48. szám)

1926-02-02 / 26. szám

4 fel vette a miniszterelnök rendeletét, azonban annak eleget nem tett. Mi lett a famisítványostal? A hamisítványok számát és sorsát, bármennyire kívánatosnak és szükségesnek mutatkoznék is, még megközelítő pontossággal sem lehetett kideríteni. E tekintetben legmegbízhatóbbnak, szakértelménél fogva, Gerő vallomása látszik, amelyet Rába is megerősít. Gerő szerint a Windischgraetznek átadott hamisítványok száma a M—25.000-ret semmiesetre sem haladta meg. Windischgraetz azt adta elő, hogy a hamisítványok számát előtte 29.370-nek mondták be, de e szám keletkezésére semmiféle bizonyító adat nem volt beszerezhető. Rába szerint a számolás rendszertelenül folyt és arról feljegyzés nem készült, úgy hogy a számolás befejeztével sem tudták megállapítani a pontos mennyiséget, amelyet csak hozzávetőleg lehetett körülbelül 25.000-re becsülni. Ebből a 25.000 darabból 8000-et átadtak Jankovichnak és Osehváry Ödönnek. Ezenkívül 1000-et Schwetz Tibornak, mintegy 150 Jankovich György és hét Kovács Gáspár kezéhez került, úgy hogy ennek az összesen 9157 darabot kitevő mennyiségnek levonásával a visszamaradt hamisítványok száma körülbelül 15.000. A herceg és Rába körülbelül 5—6000 darabot a herceg lakásán egy kályhában elégettek. Körülbelül ugyanennyit égetett el Rába és Osehváry, úgy hogy csak az a mennyiség maradt vissza, amelyet Szörtsey József rejtett el. Zadravetz püspök védekezése A vádirat ezután azzal foglalkozik, hogy mivel védekeznek a terjesztők, majd áttér Zadravetz István tábori püspök szerepére. A püspök azt állítja, hogy pénzhamisításról csak akkor szerzett tudomást, mikor már néhány embert felesketett és akkor azonnal tiltakozott is az ellen és ettől fogva nem is esketett fel senkit. Az ügyészség azonban Hampel Ferenc és Rába Dezső vallomása alapján, valamint abból a körülményből, hogy a hamisítványokat a Térképészeti Intézetből először egyenesen Zadravetz lakására vitték, azt következteti, hogy Zadravetznek, magáról a hamisításról is tudomása volt, ha abban nem vett is részt. Rábának különben van egy másik vallomása is, amely szerint a püspök részt vett a hamisítványok értékesítése céljából tartott megbeszélésen, sőt ott össze is hasonlította a hamis bankókat egy igazival. Zadravetz első, később módosított vallomásában maga mondta, hogy Windischgraetz akkor, mikor a püspök követelte, hogy a hozzászállított francia pénzt megszámlálva adják át, megmondotta neki, hogy a bankók hamisítványok. Az eskü szövegéből is tudomást kellett szereznie Zadravetznek arról, hogy meg nem engedett dologról van szó. Mindezek alapján bizonyítható, hogy Zadravetz a bűncselekményt, amellyel vádolják, elkövette. Szörtsey szerepe után az indokolás az út- levélhamisítással és a futárigazolvány megszerzésével foglalkozik a vádirat, pénzen kiválthassák az elzálogosított frankhamisítványokat. Ezen az alapon vádolja őt az ügyészség bűnpártolás vétségével. Bűnsegédi bűnrészesség címén nem lehetett ellene vádat emelni azért, mert bizonyítható ugyan, hogy a hamisítványok forgalombahozásáról tartott több tanácskozáson részt vett, de törekvése arra irányult, hogy Windischgraetzet és társait a bűncselekmény folytatásától visszatartsa és e célból úgy maga, mint Elischer bankár, állandóan azt hangoztatták, hogy a hamisítványok nem alkalmasak a forgalombahozatalra és egyáltalán helytelenítették Nádosy és Windischgraetz minden részlettervét. Windischgraetzék azonban ekkor már annyira belelovalták magukat az ügybe, hogy végzetes útjukon nem lehetett őket megállítani. A vádirat indokolása ismerteti ezután a Kovács Gáspárra, Kovács Gáspárnéra vonatkozó nyomozati adatokat és azoknak vallomásait, továbbá Mankovits Béla vallomását a Tűzhely Banknál elhelyezett frankhamisítványok elzálogosításáról és kiváltásáról és részletesen indokolja, hogy miért kellett ellenük vádat emelni, majd a vádiratban felsoroltak előzetes letartóztatásának fenntartása rövid indokolásával zárul. Woldosy kölcsönt kér Baross Gábortól Mankovits György 1925 november 7-én a Tűzhely Bank gazdasági és kereskedelmi részvénytársaságnál háromszázötvenmillió korona kölcsön ellenében letétbe helyezett 150 darab ezerfrankost és a kölcsön biztosítására fivérével, Mankovits Bélával együtt váltót is adott. Mankovits Béla, mikor olvasta, hogy fivérét Amsterdamban letartóztatták, felkereste Windischgraetzet és az ő segítségét kérte a kompromittáló letét kiváltásához. Windischgraetz Nádosyhoz küldte, aki aztán Baross Gáborhoz fordult pénzért. Baross megtagadta a kölcsön kiutalását, mire Nádosy rendkívül izgatottan arra hivatkozott, hogy itt beláthatatlan fontosságú belpolitikai ügyről van szó és ő, mint a belügyminisztérium főtisztviselője kéri a segítségét. Baross érdeklődött a részletek iránt, de Nádosy azt felelte, hogy azok közlésére nincsen jogosítva és kijelentette, hogy a pénz, melyet egy Mankovits Béla nevű egyén fog átvenni, csak három napra kell. Baross erre az összeget kiutalta. Baross az ügyészség szerint bűnpártolást követett el Baross Gábor nem ismerte el vétkességét és hosszabb időn át tagadásban volt. Január 14-én, az ügyészség előtt tett vallomásában azonban elismerte, hogy augusztus végén már megtudta Nádosytól, hogy hamis ezerfrankosok készültek, sőt beismerte azt is, hogy ettől kezdve többször jelen volt a forgalombahozásról folytatott tanácskozásokon. Vallomásában végül elmondta azt is, hogy ő volt az, aki ,Elischer János, Horváth Lóránt, illetve Kozma Miklós útján a bűncselekményről feljelentést tett és akinek lakására azután a hamisítványok egy részét rövid időre elszállították. Mindezek alapján Baross tagadása ellenére is bizonyítható, hogy ő a négyszázmilliót tudva abból a célból utalta ki, hogy ezen a mmnswMnsMGt 1926 február 2. kedd A terheltek még nem döntöttek a kifogásokról Az ügyészség vádiratát a büntetőtörvényszék vádtanácsa vasárnap délután kézbesítette ki a terhelteknek. Ottrubay Dezső dr. a vádtanács elnöke a Markó utcai fogház irodájában maga elé vezettette Windischgraetz Lajos herceget, Nádosy Imrét és a többi terheltet és mindeniküknek átadta a vádirat egyegy példányát. A huszonegy terhelt közül még egy sem döntött arról, hogy kifogásokat tesz-e a vádirat ellen vagy sem. A védők közül néhányan megjelentek az ügyészségen, hogy a vádiratból egy-egy példányt kérjenek, de az ügyészség ezt a kérést megtagadta, mert nincs annyi példány, hogy azokból a védőknek is jusson. A védők sem tudják még, hogy kifogásokat nyújtanak-e be a vádirat ellen, mert a bűnpör aktáiba a mai napig nem tekintettek be. Az újságírók ma kérdést intéztek Sztrache Gusztáv dr. főügyészhez, hogy a franciák kívánságára elrendelt pótnyomozás a most kiadott vádiratot mennyiben befolyásolja. Sztrache főügyész kijelentette, hogy a pótnyomozásra vonatkozó terjedelmes megkeresést vasárnap küldötte át a rendőrségre, utasítást adva, hogy azt soron kívül folytassák le. A frankhamisítási ügy nyomozásának eddigi eredményei egy — mondta a főügyész — teljes egészet alkotnak és így a pótnyomozás elrendelése nem gátolhatta meg a vádirat elkészítését. Ha a pótnyomozás újabb bizonyítékokat produkálna, akkor pótvádiratot fog az ügyészség benyújtani. A rendőrség a letartóztatott terhelteket a Markó utcai fogház irodájában fogja kihallgatni, hogy ne kelljen azokat folytonosan ide-oda szállítani. Azoknak a szabadlábra helyezett terhelteknek az ügyében, akik minden bizonnyal kifogással élnek a vádirat ellen, a vádtanács még ezen a héten tárgyalást tűz ki. Ha ez megtörténik, akkor az ügyet átteszik a büntetőtörvényszékre. Az ügyészség vádiratában mindössze húsz tanú kihallgatását indítványozta. Ennek az az oka, hogy a terheltek ténybeli kérdésekre vonatkozóan beismerő vallomást tettek. A vádirat, természetesen, nem öleli fel a külföldön letartóztatott négy vádlott ügyét. Sztrache főügyész szerint, Jankovichék ügyében azért nem kérték eddig a kiadatási eljárást, mert erre csak akkor lesz szükség, ha már a hágai ítélet meglesz. Ha az ottani bíróság a vádlottakat nem bünteti meg olyan cselekményekért is, amelyek a magyar bűnvádi eljárás szerint terhükre megállapíthatók, akkor az ügyészség megindíthatja a kiadatási eljárást és igy külön is felelősségre vonják őket. — A Magyarság tudósítójától — A frankügy most közzétett vádirata a politikai világnak is legnagyobb eseménye és kétségtelen, hogy a vádirat új irányt szab az indemnitási vitának is. Az ellenzék, amely egyelőre a frankbizottság tárgyalásaira való tekintettel csak félkézzel nyúlt a frankbotrányhoz, most aligha fogja megtagadni magától azt az élvezetet, hogy kedvére kritizálhassa az ügyészség vádiratát. Egyrészt az ügyészség megállapításait akarja az ellenzék már most kiélezni, másrészt jogászi szempontból akarják szétboncolni a vádiratot, felelőssé téve az igazságügyminisztert azokért a hézagokért, amelyeket egyes ellenzéki ügyvédképviselők a vád megfogalmazásánál és a politikai háttér érintésénél találtak. A miniszterelnök, amint válságos időkben előszeretettel szokta cselekedni, hozzájárulván a vádirathoz, elutazott három napra vadászni. Bethlen gróf ezzel ország-világnak tudtára akarta adni, milyen kitűnő idegekkel rendelkezik és mennyire nem érdeklik őt ezek a franknyugtalanságok és válsághírek Ennek ellenére most már az egységes pártban is mint befejezett tényről beszélnek Bethlen István gróf lemondásáról, amely a frankbizottság jelentésének tudomásulvétele után történik meg. Beavatott körökben azt beszélik, hogy Bethlen távozását nyomós külpolitikai szempontokon kívül más belpolitikai okok is szükségessé teszik. Ezek szerint az információk szerint Bethlen István, amikor Baross Gábortól tudomást szerzett a hamis frankgyártásról és megírta Perényi Zsigmondhoz címzett baráti figyelmeztető levelét, az egész ügyről és Baross feljelentéséről nem tett jelentést az illetékes magasabb alkotmányos tényezők előtt. Ez a mulasztás Bethlen Istvánnal szemben olyan kedvezőtlen hangulatot idézett elő, hogy ezek után a miniszterelnök nem támaszkodhatik arra a feltétlen bizalomra, amely eddig főerőssége volt, így most már kevésbé számolnak politikai körökben azzal a lehetőséggel, hogy a miniszterelnök felhatalmazást kap a nemzetgyűlés elnapolására addig az időpontig, amíg bírói ítélet zárja le a frankhamisítás ügyét. A miniszterelnöki állás betöltésénél változatlanul Foss József személye áll előtérben, azonban mellette emlegetik a Keresztény Gazdasági Pártnak egy másik vezető politikusát, aki a kormányzó bizalmát teljes mértékben bírja és aki eddig miniszteri tárcát még nem kapott. A válság természetesen még nincs abban a stádiumban, hogy a végleges döntés megtörténhetett volna, azonban az előkészítő tárgyalások Foss József múlt heti kormányzói kihallgatása óta állandóan tartanak. A szerdai nemzetgyűlési ülés, amelyen többek között Rabovszky István is felszólalásra készül, alighanem kifejezője lesz már a feszült politikai helyzetnek és élesebb összeütközéseket várnak a kormány és az ellenzék között. Független építészek vizsgálják felül a Bethlenudvar építkezését Petrovácz Gyula nemzetgyűlési képviselő a Herminauti Homéros mozgó helyiségében vasárnap délelőtt hatalmas közönség előtt beszámolót tartott, amelyen a keresztény nemzeti gazdasági párt képviselőtagjai közül Ernst Sándor, Wolff Károly és Csilléry András jelentek meg, a keresztényszocialisták részéről pedig Szabó József vett részt. Petrovicz Gyula hangsúlyozta, hogy a keresztény párt a parlamenti botrányok közepette sem feledkezett meg programjáról és kitartással harcolt az igazi demokrácia meg,valósításáért. Érintette beszámolójában azt az akciót is, amelyet a Bethlen-udvar körüli visszaélések tisztázására indított és bejelentette, hogy ennek eredményeképp Foss József népjóléti miniszter az építkezés ügyét felülvizsgálatra egy, a népjóléti minisztériumtól független építészekből álló szakzsűri elé utalta, ami mindenesetre megnyugtató módon fogja a kérdést tisztázni. Utána Ernst Sándor a frankhamisítás ügyével foglalkozott s egyebek között kijelentette, hogy azok, akik ebből az ügyből kifolyóan baloldali elemeket próbálnak az aktív kormányzásba emelni, nagyon tévednek, mert a keresztény tömegek mindenre elszánva felveszik a harcot s a parlament keresztény többsége semmi néven nevezendő balra való eltolódást nem fog megengedni. Wolff Károly a frankhamisítás ügyéről úgy nyilatkozott, hogy az nem nemzeti ügy, tehát ne is beszéljünk róla. Valaki a frankhamisítással kapcsolatosan azt a fenyegetésnek szánt kijelentést tette, hogy kisöpri a keresztény irányzatot. Ennek a bátor embernek azt üzeni, vigyázzon, mert a seprű nyelét könnyen meg lehet fordítani. Szabó József azt fejtegette, hogy elérkezett az ideje a keresztény koncentráció megvalósításának. Nem defenzívára, hanem offenzívára van szükség a belső ellenséggel szemben. Csilléry András a hazafiatlan sajtó üzelmeiről beszélt. A beszámoló gyűlés a Himnusz eléneklésével ért véget. Még nem történt döntés, ki kap megbízást kormányalakításra Bethlen István lemondása után BUDAPESTI VEMZETKÖZIVRSáR 1926. április 17—26 Rendezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Szállítási, utazási és vizumkedvezmények Képviseletek Magyarország és a külföld összes nagyobb városaiban Központi Iroda, Budapest, V. Szemere utca 6. sz. TELEFON 161-22. Amikor Napóleon rettenetes oroszországi hadjáratába indult, Vilnában valami vándorszínésztrupp nagy díszelőadást rendezett a tiszteletére. Egy alkalmi drámát adtak elő, amelyben egyebet sem tettek a szereplők, mint szidták és csúfolták a menekülő muszkákat. Nemsokára azonban fordult a kocka. Napóleont visszavonulásra kényszerítette a könyörtelen moszkvai tél s az oroszok is visszatértek Vilnába. A színigazgató négy alázattal jelentkezett az orosz tábornoknál s szolgálatkészen ajánlotta fel, hogy mivel van egy alkalmi darabja, amelyben Napóleont és a futó franciákat teszik tönkre, engedje meg annak előadását. — Szó sincs róla, — mondta az orosz vezér. — Azt a darabot fogjátok előadni, amelyben minket gyaláztatok. De ha egy szót kihagytok belőle, száz kancsukát kap valamennyi ripacs. Estére orosz tisztekkel telt meg a színház. A sugólyukban orosz auditor foglalt helyet s ügyelt rá, hogy mindent elmondanak-e a színészek, ami a darabban van? .Aztán az történt, hogy valahányszor egyegy rettentő csúfságot mondtak az oroszokra, a tisztek rendületlenül tapsoltak és brávóztak, mialatt a szegény ripacsokat a nyavalya törte félelmükben. A tábornok hahotázott. Legjobban akkor, amikor szemtől-szembe mindennek, elmondták a színpadról. (Koletich Sándor közlése) * Híres tanára volt a nagyenyedi Bethlenkollégiumnak az igen magas kort megért Herepey Károly. Halála előtt igy szólt egyik ismerőséhez: — Öreg vagyok, nem ugrom magasan, nem fütyülök hangosan... Huszonnégy óra múlva meghalt. (Székelyhidy Viktor közlése) *. A Correspondant jóizű történetkét mondott el az amerikai milliárdosok versengéséről. Vanderbilt és Gould, két amerikai milliárdos, mindkettő számos vasúti vonal tulajdonosa, versenyeztek azon, hogy melyikük szállítsa olcsóbban Nyugatról Newyorkba az állatokat. E konkurrencia alkalmával a tarifa Gould vonalain vagononként 125 dollárról egy dollárra esett le. Gould megelégedetten moslygott, abban a reményben, hogy vetélytársától minden állatszállítást elhalász. Vanderbilt erre azzal felelt, hogy Vadnyugat összes eladó barmait ő maga vásároltatta ősze és konkurrensének olcsó tarifájú vasútján szállíttatta el Newyorkba. Vanderbilt ilyenformán ez új üzletág révén nem számított nagy jövedelemre tett szert. Gould pedig nem nevetett többé. tfSárváry Etzsö körlitt)