Magyarság, 1926. július (7. évfolyam, 145-171. szám)

1926-07-01 / 145. szám

ELŐFIZETÉSI AIA KI FÉLÉVRE 300.000 K, NEGYEDÉVRE 150.000 K EGY HÓRA 50.000 KORONA. EGYES SZÁM AI: HÉTKÖZNAP 2000 K, VASÁRNAP 4000 K AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS FELELŐS SZERKESZTŐ! MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIA­D­Ó HI­V­AT­AL, BUDAPEST, VIII. JÓZSEF­ KÖRÚT 5. SZÁM TELEFONI JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68.9S LEVÉL CÍMI BUDAPEST 741, POSTAFIÓK IS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1926 JÚLIUSI, CSÜTÖRTÖK & VII. ÉVFOLYAM, 145. (1618.) SZÁM Caillaux Jövetele írta: Ajtay József dr. Nemcsak a francia belpolitikában, de nemzetközi vonatkozásban is nagyjelentő­ségű esemény, hogy az új Briand-kor­­mány Caillauxt ítélte alkalmas embernek arra, hogy megbirkózzék a frankromlás fenyegető rémével. Ezzel oly egyéniség kezébe kerül Franciaország pénzügyi újjáépítésének nagy feladata, aki köz­tudomásúlag nem a tünetek orvoslásával akar pepecselni, hanem el van szánva arra, hogy kérlelhetetlenül lehatol a ba­jok gyökeréig és hazáját radikális kúra alá veti. Caillaux korántsem tartja ele­gendőnek a francia államháztartásnak, a francia pénzügyeknek formális rendbe­hozatalát. Tisztában van vele, hogy ko­moly és tartós eredményeket a pénzügyek terén is csak úgy érhet el, ha sikerül egyúttal a gazdasági életet és Francia­­ország nemzetközi helyzetét is szanálni. A kiszivárgott hírek világosan jelzik, hogy Caillaux célkitűzései és kibontako­zási tervei összetettek, messzetekintők és átfogóak, sőt hatásukban egyenesen nem­zetközi jellegűek. Az új pénzügyminiszter ama kevesek közé tartozik honfitársai nagy tömegében, akik felül tudnak emel­kedni az elfogult francia nacionalizmus szűk korlátain és hazájuk válságában csupán egyik részét látják a nagy, egye­temes európai válságnak. Caillaux már a háború előtt világosan látta, hogy a nemzetközi munkamegosztá­son és a kapitalisztikus termelési rend­szeren alapuló gazdasági fejlődés az összekötőkapcsok egész hálózatával szo­rosan egymáshoz fűzte Európa államait és kialakította azt az európai szolidari­tást, amely a világgazdaság élén állva, egyre inkább szembekerült más világ­részek gazdasági érdekeivel. Épp ezért a francia-német közeledés és kibékülés nagy gondolatának bátor hívévé szegődött, mert felismerte, hogy a nagy európai államok között mutatkozó régi ellentétek hová­tovább elhomályosodnak az Európa és a többi világrészek között jelentkezni kezdő érdekösszeütközések mellett és így Európa népei többé nem engedhetik meg maguknak azt a fényűzést, hogy egymás ellen törjenek és ezzel veszélyeztessék Európa életbevágóan fontos hegemonikus állását a világgazdaságban. A háború alatt is tisztán látta, hogy a „jusque au bout“ esztelen politikája nem vezethet jóra és élete kockáratevésével küzdött Clemenceau és Poincaré ellen a meg­egyezéses béke és Európa pacifikálása érdekében. Csak természetes ezek után h­ogy Caillaux ma a szerencsétlen fegy­veres békében látja a legnagyobb akadá­lyát a francia pénzügyek szanálásának. A francia pénzügyminiszter program­ját részleteiben nem ismerjük. Talán a közeljövőben sem fogja egészében dobra­­verni. De eddig vallott elvei és a helyzet tárgyilagos diagnózisa bizonyos mértékű útmutatással szolgálnak arra nézve, minő irányban és minő eszközökkel fog próbál­kozni, hogy a nagy feladatot megoldás felé vigye. A helyzet súlypontja a frank beteg­ségén nyugszik, amely nem annyira a belső vásárlóerő romlásában, mint a frank külföldi árfolyamának ijesztően következetes hanyatlásában nyilvánul. A drágaság csak kétszerese-háromszorosa a békebelinek, ellenben a külföldön a fran­kot régi értékének csak egyhatodára be­csülik. A francia nép tehát még bízik pénzének értékében, e'Tlvisben a külföldön nagy bizalmatlanság uralkodik a frank­kal szemben, sőt egyesei m­sszerint egyene­sen ellenséges, támadó az indulat az angol és amerikai pénzügyi körök részéről. A külföldi pénzügyi körök teljesen tisztá­ban vannak azzal, hogy a francia állam­­háztartást állandóan nagy veszedelmek fenyegetik, nem is egy, de három oldal­ról. Az óriási létszámú francia hadsereg és a kisántant anyagi támogatása roppant összegeket emésztenek fel, amelyek a béke­beli hadügyi kiadásokat jelentékenyen meghaladják. Ezek mindaddig nem csök­kenthetők, míg Franciaország továbbra is kitart a fegyveres béke és a háborút foly­tató imperializmus eddigi politikája mel­lett. A külföldi adósságok még ennél is végzetesebb súllyal nehezednek a francia államháztartásra, különösen amióta kide­rült, hogy ezeknek csupán kisebbik részét lehet Németországtól behajtani. Ezeknek az adósságoknak méltányos rendezésére Anglia és Amerika részéről Franciaország csak az esetben számíthat, ha hajlandó Európa békéjének helyreállításában ko­molyan, még áldozatok árán is, közre­működni. De még a lecsökkentett hábo­rús terheket is Franciaország csak úgy tudja elviselni, ha termelése és külkeres­kedelme erőteljesen fellendül. Harmadik ólomsúlyként jelentkeznek az óriásira duzzadt belső adósságok, amelyeknek egy része minduntalan lejáró függőtartozás. A francia költségvetés háromszorta na­gyobb a békebelinél és a kiadásoknak háromötöde kamatfizetésre megy el. Íme tehát a feladat pénzügyi része már egymagában is rendkívül súlyos, mert a francia államháztartás nagy szervi bajokban szenved. Külföldi kölcsönnel legfeljebb átmenetileg lehet biztosítani a költségvetés egyensúlyát, tartósan csak úgy, ha a francia hadsereg létszámát je­lentősen leszállítják, a kisántant anyagi támogatását abbahagyják és a külső és belső adósságokat rendezik. Az első három meg nem valósítható az igazi béke meg­teremtése nélkül. A háborús terhek arányos szétosztását és viselését, illetve a háborús tartozások kölcsönös törlését csak úgy lehet elérni, ha az államok an­nak ellenértékét a tartósan biztosított békében megkapják. Igen kemény dió a francia belső adós­ságok likvidálása. Ez a teher egészen más természetű, mint a békebeli államadósság, amely hasznos befektetésre fordított köl­csön volt és amelynek kamatai az emel­kedő termelésben fedezetet találtak. Ez a mostani roppant adósság tulajdonképpen a háború pusztításait jelképezi számok­ban. A háborús kiadások fedezésére a hazafias tőkések önként odaadták ingó­­vagyonukat, amely a háborúban teljesen megsemmisült, tehát e követelésnek ellen­értéke a gazdasági életben nincsen meg. Ezt a veszteséget le kell írni a nemzet háztartásában és meg kell szüntetni az államkötvények inflációját, mert ezeknek törlesztése és kamatozása felesleges óriási apparátust igényel. Erre kétféle mód kínálkozik. A malomalatti pénzügyi poli­tikusok szerint ezt az adósságot a pénz devalválásának megengedésével, az inflá­cióval egyszerűen meg kell semmisíteni, azaz a háború egész terhét a kölcsönt adó becsületes tőkésekre kell hárítani. Ezt ná­lunk és Amerikában meg lehetett tenni, de Franciaországban, a kistőkések hazá­jában, ez az eljárás könnyen forrada­lomra vezethet. Marad tehát a másik mód: egy koncepciózus vagyonváltsággal a háborús adósságok terhét az egész országban minden vagyonra arányosan szétosztani. Ez esetben a vagyonváltság jó része a kötvényekkel nyervén kiegyen­ílést, a háborús adósságok automatikusan elapadnak A vagyonváltság azonban könnyen azzal a veszedelemmel járhat, hogy a szocialisták a vagyonok elkobzá­sára próbálja felhasznál­ni. A rendes szükséglet fedezésére az inflációs korszakban nem lehet az egyenes­adók felemelésének eszközéhez nyúlni, mert ez a tőke meneküléséhez vezet. A kormány kénytelen a fogyasztási- és for­galmi adókkal próbálkozni, amelyek ellen bizonyára felvonulnak a szocialisták, a radikálisok és Caillaux békebeli pénzügyi politikájának emlékei. A frank stabilizálása is kettős problé­mát rejt magában. Nem elég a frank árfolyamának hanyatlását megállítani, de ezenfelül a gazdasági élet kára nélkül egymással egyensúlyba kell újra hozni a három tényezőt: a frank belső vásárló­erejét, külföldi árfolyamát és a forgalom­ban levő bankjegymennyiséget. A frank belső vásárlóereje magas szinten van, szemben annak mélyrehanyatlott kül­földi árfolyamával. Hol, milyen ponton találkozzék ez az egymástól elrugasz­kodott két valutáris tényező? Ha a frank belső vásárlóerejét próbálják lejjebb szállítani, megindul a drágulás folya­mata, az állami kiadások emelkednek, sőt a frank külföldi árfolyama is lejjebb ta­­szítódik. Viszont, ha a frank valutáris árfolyamát emelik, azaz javítják a fran­kot, akkor ezt a francia export sínyli meg. Valószínűleg valahol a középen találkozik majd a két tényező, de nem minden ráz­­kódtatás elkerülésével. A francia pénzügyek talpraálltásának útja tehát örvények és szirtek között ve­zet és alaposan próbára teszi majd a fran­cia pénzügyi szakemberek tudását és ügyességét, nemkülönben a francia nép fegyelmezettségét és türelmét. Caillaux e súlyos feladat mellett még nagyszabású gazdasági terveket is forgat agyában: a francia és német nagyipari termelés kö­zös alapra hozását. Lehet-e mindezekre még csak gondolni is anélkül, hogy Európa pacifikálása komolyan tervbe ne i­ vétessék? Caillaux jövetele tehát minden valószínűség szerint fordulópontot jelent. Vagy megi­ndítja a fejleményeket a béke­kötések divíziójának irányában, vagy el­bukik nagyszabású, a sikert egyedül biz­tosítani képes terveivel és akkor Francia­­országra a pénzügyi, gazdasági és politi­kai válság hármas hulláma fog törni. Bármelyik eshetőség következzék is be, mindegyik döntően fog hatni a nemzet­közi helyzetr­e és ebben rejlik Caillaux jövetelének külpolitikai jelentősége. Csak július elsejével szüntetik meg részben a nyug­­díjkorlátozásokat — A Magyarság tudósítójától . A szanálási akció befejeztével véget ért a szanálási törvény végrehajtásának ellenőrzé­sére kiküldött nemzetgyűlési bizottság mun­kája is. A bizottság ma tartotta utolsó ülését, amelyen egyebek között letárgyalta a szaná­lási nyugdíjkorlátozások megszüntetéséről szóló kormányrendeletet. A rendelet újabb csalódást jelent a nyugdíjasok részére. A kor­mány ugyanis több ízben ígéretet tett arra, hogy a tíz évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasoknál 1926 január 1-ig visszamenő hatállyal szünteti meg a korláto­zásokat, ezzel szemben a szanálási bizottság elé terjesztett rendelet úgy intézkedik, hogy csak a tizenöt évnél hosszabb szolgálati idővel bíró nyugdíjasoknál szűnnek meg a tizenöt, tíz és öt százalékos levonások, azonban nem 1926 január, hanem csupán július 1-től kez­­dődőleg. A rendeletet érthető izgalommal fo­gadták az érdekeltek, különösen azok, akik a létszámcsökkentés folytán voltak kénytelenek tizenöt évnél kisebb szolgálati idővel nyug­díjba menni s most önhibájukon kívül nem találnak elhelyezkedést. A KANSz kötelékébe tartozó nyugdíjasok is megdöbbenéssel érte­sültek a rendeletről, annál is inkább, mert a KANSz már hosszú hónapok óta azért foly­tatott küzdelmet, hogy kivétel nélkül minden nyugdíjasnál szüntessék meg a szanálási levo­násokat. A pénzügyminiszter a Bacher-ügyről A bizottság ülését Ráday Gedeon elnök nyi­totta meg s bejelentette, hogy Rupert Rezső, Hajós Kálmán, Peyer Károly és Farkas Ist­ván napirend előtti felszólalásra kértek en­gedélyt. Rupert Rezső az idei termés kérdését tette szóvá, majd a Bacher-ügy fejleményeivel foglalkozott. Hajós Kálmán a Bacher-üggyel kapcsolatban arra kérte a kormányt, hogy hozzon megfelelő intézkedéseket a kartellek és a trösztszerű­ alakulatok ellen. Peyer Ká­roly aziránt érdeklődött, igaz-e az a hír, hogy Sir William Goode hatszázalékos províziót kapott a Bacher-féle kölcsön körül kifejtett működéséért. Farkas István kifogásolta, hogy a tegnap kibocsátott lakásrendeletet nem ter­jesztették a bizottság elé. A felszólalásokra adott válaszát Bod János pénzügyminiszter azzal kezdte, hogy a kedve­zőtlen időjárás miatt a termés szempontjából nincs aggodalomra ok. A Bacher-ügyben ki­jelentette, hogy most is csak azokat az érve­ket hozhatja fel, amelyeket a Házban már többször felhozott. Véleménye szerint helyte­len lett volna közömbösen napirendre térni a Bacher-ügy fölött, amikor minden oldalról meg akarták ingatni pénzügyi helyzetünket. Ha nem rendezték volna az ügyet, annak a hiteléletre is nagyon káros befolyása lett volna. A kormány nem engedhette meg, hogy megkárosodjanak azok az idegenek, akik az ország hitele iránt régóta jóindulattal visel­tetnek. Amikor a Bacher-ügy felmerült, hu­szonnégy órán belül kellett intézkedni. Nem kétszázmilliárdról van szó, hanem csak 150 milliárdról és az állam ebből is csak száz­­milliárdot fedezett, ötvenmilliárdot a magán­­vállalatok adtak. A Bacher ellen indult bűn­vádi eljárás során derül ki, hogy Bachert mi­lyen büntetőjogi vonatkozású felelősség ter­heli. A miniszter visszautasította a Sir Wil­liam Goode-ot ért támadást azzal, hogy Goode egyáltalában nem­ folyt bele a Bacher-ügybe. A kartellek és trösztökről szólva úgy nyilat­kozott, hogy a kérdést óvatosan kell kezelni és nem lehet ab ovo állást foglalni a kartellek és trösztök ellen. Gazdasági életünkben elke­rülhetetlen a koncentráció, de emellett a fo­gyasztók érdekeit is a legnagyobb mértékben figyelembe kell venni. Végül kijelentette, hogy a késedelmi kamatra vonatkozó törvényjavas­lat már elkészült s nemsokára elkészül az in­gatlan jelzálogokra vonatkozó törvényjavaslat is. Gondja lesz arra is, hogy az ingó jelzálo­gok kérdését is mielőbb dűlőre vigyék. Húszmillió aranykoronába kerülne a régi és új nyugdíjasok közötti különbség megszüntetése Ezután áttértek a napirendre tűzött kérdé­sek tárgyalására. Temesváry Imre előadó is­mertette a nyugdíjasoknál fennálló szanálási korlátozások megszüntetéséről szóló rendele­tet. A rendelet kimondja, hogy azoknál a nyugdíjasoknál, akiket tizenötévi szolgálat után helyeztek nyugdíjba, a szanálási tör­vényben létesített tizenöt-, tíz- és ötszázalékos korlátozások 1926 július 1-től kezdve meg- Ara 2000 kor.

Next