Magyarság, 1926. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-01 / 197. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK. FÉLÉVRE 300.000 K, NEGYEDÉVRE 150.000 K EGY HÓRA 50.000 KORONA. EGYES SZÁM­ára hétköznap 2000 k, vasárnap 0000 k AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 50 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS 3 al­­t,'7V­ FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VIII. JÓZSEF-KÖRÚT 5. SZÁM TELEFON» JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68.« LEVÉLCÍM» BUDAPEST 741, POSTAFIÓK !» MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP» BUDAPEST, 1926 SZEPTEMBER 1. SZERDA , VII. ÉVF­OLY­AM 197. (1670.) SZÁM Trianoni konföderáció A következő levelet kaptuk: Tisztelt Szerkesztő Úr! A kormányzó mohácsi beszéde, mint egy lehetőséget, felvetette az úgynevezett jugoszláv barátság esz­méjét. Úgy látom, hogy a magyar politi­kai közvélemény akár tájékozatlanság­ból, akár az érdeklődés hiánya miatt, vagy talán azért, mivel minden államfői nyilatkozatot kritikai tilalom alatt való­nak tart, nem foglalkozott azokkal az esélyekkel, amelyek a magyar külpolitika elmozdulását követhetik a megfigyelés és várakozás semleges zónájából. Ha talán nem is szabad messzemenő követ­keztetéseket és találgatásokat fűzni­e egy udvarias meghajláshoz és egy konkrét tartalmat nélkülöző­­célzáshoz, azért a kormányzó beszédének legalábbis azzal a következménnyel kellett volna járnia, hogy a magyar közgondolkodásban kiin­duló pontja, témája legyen egy cse­lekvő magyar külpolitika problémalátá­sainak és célkitűzéseinek. Ma már a legmagasabb és legzárkó­­zottabb diplomácia is kény­telen állandó tekintettel lenni a közvéleményre. Ha meg is maradt a wilsoni ábrándok tör­vénybefoglalása ellenére a titkos diplo­mácia, olyan társadalom, amely nagy célok és nagy feladatok kötelességét érzi magában, egy percig se hagyhatja ellen­őrzés nélkül a maga kormányát, amikor az az állam létét érintő elhatározásokat mérlegeli A kormány sem művelhet ered­ményes külpolitikai irányzatot a nép­szerűség ható erői nélkül. A mostani demokráciák közvéleménye elutasítja ma­gától a kabinet-diplomácia finom kis ravaszkodásait, amelyekre gyakran leg­fontosabb érdekeivel fizetett rá. A köz­vélemény szankciója nélkül nincs többé épkézláb külpolitika. Sőt nem volt már a­ világháború előtt sem. Az osztrák— német diplomácia végzetes tévedése abban állott, hogy túlontúl nagy fontosságot tulajdonított a kabinetekkel­ és az ural­kodókkal való szerződéseknek. Az olasz és a román példák győzték meg azután, hogy kész, írott egyezmények se érnek többet papírrongynál, mert hiányzott róluk a nemzeti közvélemény jóváhagyá­sának és szankciójának pecsétje. Sajnos, a magyar közönség ma se törődik eleget a külpolitikával. A külpolitika tekervé­­nyes ösvényein és nagy, nyílegyenes országútjain most se hall mást, mint az érzelmi elemek motorának zúgását. Vagy egyáltalában nem törődik vele, mi fej­lődik és történik körülötte, minő diszkrét és halk mozzanatokból tevődik össze egy külpolitikai rendszer irányzata, milyen érdekek futnak párhuzamosan vagy üt­köznek össze egymással s micsoda hatá­sokban rezeg tova ezeknek az érdekeknek viszonya a mi nemzeti céljainkhoz. A Magyarság mai cikke néhány szem­ponttal világította meg egy szerb-barát magyar külpolitika vonatkozásait és eshetőségeit. Nem tehetem egészen ma­gunkévá amaz érvüket, amelyet belpoli­tikai érdekből hoztak fel „déli bajtár­sainkkal“ való megegyezés lehetősége ellen. A belpolitika nem­ lehet feltétele, sőt még mérvadó szempontja se egy alapjában érdekeinknek megfelelő kül­politikának. Ha az oroszszovjettel való szövetség azzal az eredménnyel járna a trianoni Magyarországra nézve, mint aminővel járt Kemal basa Törökorszá­gára: egy pillanatig sem haboznék — összes belpolitikai veszedelmeinek meg­fontolása dacára — propagandát csi­nálni az orosz—magyar közeledés érde­kében. És ha a jogfolytonosságra nézve bizonyos kockázatot jelentene a Habs­­burg-restaurációtól remegő jugoszláv barátság, nem ismernék tétovát, ha általa területi és nemzeti aspirációink útját látnám egyengetve. Elvégre is, a politikában senki se dolgozhatik az örökké­valóság számára. El tudnám képzelni a jogfolytonosság jövőjének megóvását is, még egy szerb—magyar ántantban is, ha diplomáciánkban lenne egy kis körül­tekintés, egy kis erély s egy törtszámnyi abból a ravaszságból, amellyel „déli baj­társaink“ rendelkeznek. Nekem nem is jogfolytonossági aggályaim vannak a szerb—magyar „érdekközösség“ ellen, hanem egészen más természetűek. A szerb—magyar érintkezések tekin­télyes és változatos múltra tekinthetnek vissza. Voltunk velük jóbarátságban,­­de legalább annyiszor kellett összemérnünk kardunkat is, ezzel a vitéz, kemény, te minden hájjal megkent fajtával. A szerb—magyar viszony még a közel­múltban is azon a felfogáson alapult, hogy a magunk érdekében pártfogolnunk kell őket,­­ ha reánk is veszedelmes erő támadja őket, de nem riadtunk vissza a fegyveres megleckéztetéstől sem, vala­hányszor déli végeinken felkísértett Du­sán cár megülhetetlen álma, a Balkán uralmára törő nagy-szláv birodalom, amely ragadozó étvágyát kiterjesztette a magyar szent korona testére is és nyíl­tan vagy titokban az északi szlávsággal való nemzeti egyesülés fantomja után loholt. Akármennyi elleni mondán válto­zat és viszontagság van is a szerb— magyar kapcsolatok történetében, a szerb nemzeti függetlenség fenntartásának eszméje s létünkre veszedelmes Nagy- Szer­bia megakadályozásának ösztöne egyetlen véres fonálként húzódik át az Anjouk és a Hunyadiak, s legutóbb a XIX. században, az idősebb Andrássy keleti politikájának menetrendjén. Mi­kor az ötvenes években a száműzött Kossuth Canini­val egyetértésben kidol­gozta a dunai konföderáció tervét, ő, aki szinte magára volt hagyatva kimerít­hetetlen fantáziájának gigászi ötleteivel s aki az eget és a poklot is mozgásba hozta Ferenc József Ausztriája ellen: a délszlávokkal való államszövetséget is csupán a teljes egyenjogúság és egyen­rangúság koncepciójában tartotta meg­, valósí­thatónak. A protektorból tehát egyenlő osztályrészű szövetséges lettünk volna a dunai konföderációban, meg­fejelve a magyarság politikai és műve­lődési szellemének kétségbevonhatatlan és behozhatatlan f­elsőbbségével. Kossuth terve szerint súlyos áldozatokat hoztunk volna, de kézzelfogható nagy nemzeti ér­dekek biztosítása fejében. A mostani jugoszláv „orientáció“ ötle­tével szemben az az aggodalmam van, hogy a protektori és az egyenrangúsági viszonyból függőségi viszonyba sülyed­­nénk. Ha a régi szerb—magyar kapcso­latok felélednének, ebben a kombináció­ban ezúttal a szerb az erősebb, az öntuda­­tosabb, a ravaszabb, a fölényesebb, a jobb hatalmi pozícióban levő. Mindig óriási kockázattal jár szerződést kötni, vagy szövetségbe lépni olyan nemzettel, amelynek kevesebb és kisebb jelentőségű érdekei javallják a közeledést, szemben azzal a nemzettel, amely a maga gyen­gébb és védtelenebb állapotában nagyobb célokat akar amazzal elérni. Félő, hogy egy szerb—magyar kapcsolat politikai tartalmát teljesen a szerb érdekek merí­tik ki. Végtére az új Szerbiának leg­fontosabb célja mégis a meglevő biztosí­tása, azoknak a foglalásoknak diplomá­ciai megszilárdítása, amelyet rovásunkra ért el. Sokkal súlyosabb és érzékenyebb érdekei kívánják a mai szövetségi rend­szerben való megmaradását, semhogy radikális következményeket vonhatna le azokból az apró-cseprő osztályos perek­ből és családi viszálykodásokból, amelyek a kisántantban hébe-hóba előfordulnak. A Magyarországgal való megegyezés bi­zonyára nagy előnnyel járna reánézve, mert nagy belső politikai feszültségeket vezetne le és semlegesíthetné északi hatá­rainak bizonytalan és veszedelmes állapo­tát. Egyáltalában nem hiszek abban, hogy az úgynevezett utódállamok bár­melyikével a trianoni Magyarország ér­dekeinek megfelelő politikai vagy gazda­sági egyezményt tud kötni belátható ideig. Ha már a magyar külpolitika cselekvésre szánta el magát, nézetem sze­rint, sokkal helyesebben járna el, ha ellen­ségeink ellenségeivel való szövetség, vagy megegyezés kombinációját keresné. Ki­váló tisztelettel: egy régi politikus. Spanyolország nem engedett követeléseiből Ír­aié és angol kormány átadta jegyzékét Madridban Genfbben, a Németország felvételét előké­szítő tanulmányi albizottság ülésén ma Spa­nyolország delegátusa ismét meglepetést oko­zott. Nyíltan kijelentette, hogy Spanyolország Tanger fejében hajlandó lemondani állandó tanácstagságáról. A spanyol kormány képvi­selőinek ez a nyilatkozata okozta most az első felfordulást Genfben. Parisban és Londonban valószínűleg úgy döntöttek, hogy Spanyol­­országot valamely módon a népszövetség ál­landó tanácstagsághoz juttatják és ezzel egy­­szersmind elintézik a tangeri problémát is. A tanulmányi bizottság már ily értelemben ta­nácskozott, amikor a nevezetes bejelentés tör­tént. He figyelembe vesszük azt, hogy a spa­nyol kormány Tangerre vonatkozó követelé­seire ma kapott elutasító választ a francia és angol kormánytól, és ennek ellenére Genfben felkínálta az állandó tanácstagságot a pro­tektorátusért, akkor megértjük az angol lapok elkeseredett kérdését. Tulajdonképpen mit akar Spanyolország valójában? Alig néhány óra áll még a francia és az angol diplomácia­­rendelkezésére, hogy a spanyol kívánságokat — Német­ország felvételének legkomolyabb akadályát —­­leszerelje. Szeptember 2-án kezdődik a nép­­szövetségnek talán világtörténelmi nevezetes­ségű ülése. Chamberlain, Briand, Ramek kancellár­, Benes, a svédek részéről Anden volt külügyminiszter már Genfbe utaztak. Csak Németország nem jelölte eddig ki delegációját, ők csak akkor indulnak, ha Németország felvétele teljesen biztos. A spanyol delegátus b­ejelentette, hogy Tangerért Spanyol­­ország lemond az Adandó tanácstagságról Genf, augusztus 31 (A Magyarság tudósítójától) A népszövetségi tanács átszervezése ügyé­ben kiküldött tanulmányi bizottság által megalakított albizottság ma tartotta első ülését, amelyet a nyilvánosság teljes kizárá­sával tartottak. Az ülésről csupán annyi szivárgott ki, hogy­ a spanyol kormány meg­bízottja a tangen kérdés ügyében hivatalos nyilatkozatot tett s minden kertelés nélkül bejelentette, hogy Spanyolország készséggel lemond tanácstagsági igényéről, ha ennek fejében a tangeri zóna spanyol protekturá­­tus alá kerül. A tanulmányi bizottság tag­jait a spanyol kormánynak ez a nyilatko­zata rendkívül kínosan érintette, annál is inkább, mert a nyilatkozat oly időpontban történt, amikor a népszövetségi tanácstagok körében a spanyol tanácstagság kérdésében már oly megoldási tervezeteken tanácskoz­tak, amelyek a spanyol kormány tanácstag­­sági igényét mindenképpen kielégíthették volna. Az angol és francia kormány elutasította a rangeri konferencia tervét Páris, augusztus 31 (A Magyarság tudósítójától) A francia és az angol kormány válasz­jegyzékét a spanyol kormány memorandu­mára ma este adták át Parisban és London­ban a spanyol követnek. A francia jegyzék, hír szerint, csodálkozá­sának ad kifejezést afölött, hogy a spanyol kormány a tangeri kérdésben oly követelések­kel lépett fel, amelyekről sem az 1923. évi marokkói egyezményben, sem a marokkói háború tartama alatt, valamint a spanyol ki­rály és Primo de Rivera párisi tartózkodása alatt folytatott tanácskozások során a spanyol kormány sohasem tett említést. Franciaország ugyan hajlandó a spanyol kormány jogos kí­vánságait beható vizsgálat tárgyává tenni, vé­leménye szerint azonban egyáltalán nem tartja célszerűnek, hogy a tangeri kérdést a nép­­szövetség elé vigyék. Az angol jegyzék nagyjában véve hasonló­tartalmú, mint a francia válaszjegyzék és átlat csupán annyiban tér el, hogy sokkal erélyesebb formában utasítja vissza a nemzetközi konfe­rencia tervét. A nem állandó tanácshelyek számát halról kilencre emelik Genf­ből jelenti a Svájci Távirati Iroda. A Népszövetség tanácsának újjászervezésével foglalkozó bizottság nyolc tagú albizottsága i­ta este több órán át ismét tanácskozott. Fro­­mageot francia megbízott előterjesztette terve­zetét. Részletes vita után sikerült teljes meg­egyezésre jutni. A Svájci Távirati Iroda érte­sülése szerint a megegyezés pontjai a követ­kezők : 1. A nem állandó tanácshelyek számát hat­ról kilencre emelik. A nem állandó tanács­tagok időtartama három év. 2. A nem ál­landó tanácstagok közvetlenül megválasztá­suk után lépnek hivatalba. 3. Elvben a nem állandó tanácstagok a három következő évben nem választhatók meg újra, kivéve, ha első hivatali idejük lejárta után vagy a három következő év­­folyamán a tanácstagok két­harmad többséggel hozott határozattal köz­vetlenül újra megválaszthatónak jelentik ki. 4. A nem állandó tanácshelyek egyharmadát évente megújítják a tervbevett turnusrendszer bevezetésével. E célból az idei választásoknál három államot három évre, három államot két évre és három államot egy évre választanak meg. Ebben a kérdésben tehát nem sorsolás útján döntenek, mint az eredeti terv kívánta. 5. Az idei választások alkalmával kivételesen három államot nyomban megválasztásukkor újra választhatónak jelentenek ki. Ez azon­ban nem a szavazólapon tett megjegyzéssel történik, hanem a nemzetek szövetsége közgyű­lésének háromnegyed többségével hozandó külön határozatával. 6. Véglegesen elejtették azt a Lord Cecil eredeti tervében számbavett lehetőséget, hogy bizonyos okok esetén egyes államokat a tanácsból úgy hívnak vissza, hogy valamennyi nem állandó tanácstagra elrende­lik az új választást. Holnap délelőtt a bizott­ság teljes ülést tart. . Ára 2000 kor

Next