Magyarság, 1926. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)
1926-09-01 / 197. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK. FÉLÉVRE 300.000 K, NEGYEDÉVRE 150.000 K EGY HÓRA 50.000 KORONA. EGYES SZÁMára hétköznap 2000 k, vasárnap 0000 k AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 50 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS 3 alt,'7V FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VIII. JÓZSEF-KÖRÚT 5. SZÁM TELEFON» JÓZSEF 68-90, JÓZSEF 68-91, JÓZSEF 68.« LEVÉLCÍM» BUDAPEST 741, POSTAFIÓK !» MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP» BUDAPEST, 1926 SZEPTEMBER 1. SZERDA , VII. ÉVFOLYAM 197. (1670.) SZÁM Trianoni konföderáció A következő levelet kaptuk: Tisztelt Szerkesztő Úr! A kormányzó mohácsi beszéde, mint egy lehetőséget, felvetette az úgynevezett jugoszláv barátság eszméjét. Úgy látom, hogy a magyar politikai közvélemény akár tájékozatlanságból, akár az érdeklődés hiánya miatt, vagy talán azért, mivel minden államfői nyilatkozatot kritikai tilalom alatt valónak tart, nem foglalkozott azokkal az esélyekkel, amelyek a magyar külpolitika elmozdulását követhetik a megfigyelés és várakozás semleges zónájából. Ha talán nem is szabad messzemenő következtetéseket és találgatásokat fűznie egy udvarias meghajláshoz és egy konkrét tartalmat nélkülözőcélzáshoz, azért a kormányzó beszédének legalábbis azzal a következménnyel kellett volna járnia, hogy a magyar közgondolkodásban kiinduló pontja, témája legyen egy cselekvő magyar külpolitika problémalátásainak és célkitűzéseinek. Ma már a legmagasabb és legzárkózottabb diplomácia is kénytelen állandó tekintettel lenni a közvéleményre. Ha meg is maradt a wilsoni ábrándok törvénybefoglalása ellenére a titkos diplomácia, olyan társadalom, amely nagy célok és nagy feladatok kötelességét érzi magában, egy percig se hagyhatja ellenőrzés nélkül a maga kormányát, amikor az az állam létét érintő elhatározásokat mérlegeli A kormány sem művelhet eredményes külpolitikai irányzatot a népszerűség ható erői nélkül. A mostani demokráciák közvéleménye elutasítja magától a kabinet-diplomácia finom kis ravaszkodásait, amelyekre gyakran legfontosabb érdekeivel fizetett rá. A közvélemény szankciója nélkül nincs többé épkézláb külpolitika. Sőt nem volt már a világháború előtt sem. Az osztrák— német diplomácia végzetes tévedése abban állott, hogy túlontúl nagy fontosságot tulajdonított a kabinetekkel és az uralkodókkal való szerződéseknek. Az olasz és a román példák győzték meg azután, hogy kész, írott egyezmények se érnek többet papírrongynál, mert hiányzott róluk a nemzeti közvélemény jóváhagyásának és szankciójának pecsétje. Sajnos, a magyar közönség ma se törődik eleget a külpolitikával. A külpolitika tekervényes ösvényein és nagy, nyílegyenes országútjain most se hall mást, mint az érzelmi elemek motorának zúgását. Vagy egyáltalában nem törődik vele, mi fejlődik és történik körülötte, minő diszkrét és halk mozzanatokból tevődik össze egy külpolitikai rendszer irányzata, milyen érdekek futnak párhuzamosan vagy ütköznek össze egymással s micsoda hatásokban rezeg tova ezeknek az érdekeknek viszonya a mi nemzeti céljainkhoz. A Magyarság mai cikke néhány szemponttal világította meg egy szerb-barát magyar külpolitika vonatkozásait és eshetőségeit. Nem tehetem egészen magunkévá amaz érvüket, amelyet belpolitikai érdekből hoztak fel „déli bajtársainkkal“ való megegyezés lehetősége ellen. A belpolitika nem lehet feltétele, sőt még mérvadó szempontja se egy alapjában érdekeinknek megfelelő külpolitikának. Ha az oroszszovjettel való szövetség azzal az eredménnyel járna a trianoni Magyarországra nézve, mint aminővel járt Kemal basa Törökországára: egy pillanatig sem haboznék — összes belpolitikai veszedelmeinek megfontolása dacára — propagandát csinálni az orosz—magyar közeledés érdekében. És ha a jogfolytonosságra nézve bizonyos kockázatot jelentene a Habsburg-restaurációtól remegő jugoszláv barátság, nem ismernék tétovát, ha általa területi és nemzeti aspirációink útját látnám egyengetve. Elvégre is, a politikában senki se dolgozhatik az örökkévalóság számára. El tudnám képzelni a jogfolytonosság jövőjének megóvását is, még egy szerb—magyar ántantban is, ha diplomáciánkban lenne egy kis körültekintés, egy kis erély s egy törtszámnyi abból a ravaszságból, amellyel „déli bajtársaink“ rendelkeznek. Nekem nem is jogfolytonossági aggályaim vannak a szerb—magyar „érdekközösség“ ellen, hanem egészen más természetűek. A szerb—magyar érintkezések tekintélyes és változatos múltra tekinthetnek vissza. Voltunk velük jóbarátságban,de legalább annyiszor kellett összemérnünk kardunkat is, ezzel a vitéz, kemény, te minden hájjal megkent fajtával. A szerb—magyar viszony még a közelmúltban is azon a felfogáson alapult, hogy a magunk érdekében pártfogolnunk kell őket, ha reánk is veszedelmes erő támadja őket, de nem riadtunk vissza a fegyveres megleckéztetéstől sem, valahányszor déli végeinken felkísértett Dusán cár megülhetetlen álma, a Balkán uralmára törő nagy-szláv birodalom, amely ragadozó étvágyát kiterjesztette a magyar szent korona testére is és nyíltan vagy titokban az északi szlávsággal való nemzeti egyesülés fantomja után loholt. Akármennyi elleni mondán változat és viszontagság van is a szerb— magyar kapcsolatok történetében, a szerb nemzeti függetlenség fenntartásának eszméje s létünkre veszedelmes Nagy- Szerbia megakadályozásának ösztöne egyetlen véres fonálként húzódik át az Anjouk és a Hunyadiak, s legutóbb a XIX. században, az idősebb Andrássy keleti politikájának menetrendjén. Mikor az ötvenes években a száműzött Kossuth Caninival egyetértésben kidolgozta a dunai konföderáció tervét, ő, aki szinte magára volt hagyatva kimeríthetetlen fantáziájának gigászi ötleteivel s aki az eget és a poklot is mozgásba hozta Ferenc József Ausztriája ellen: a délszlávokkal való államszövetséget is csupán a teljes egyenjogúság és egyenrangúság koncepciójában tartotta meg, valósíthatónak. A protektorból tehát egyenlő osztályrészű szövetséges lettünk volna a dunai konföderációban, megfejelve a magyarság politikai és művelődési szellemének kétségbevonhatatlan és behozhatatlan felsőbbségével. Kossuth terve szerint súlyos áldozatokat hoztunk volna, de kézzelfogható nagy nemzeti érdekek biztosítása fejében. A mostani jugoszláv „orientáció“ ötletével szemben az az aggodalmam van, hogy a protektori és az egyenrangúsági viszonyból függőségi viszonyba sülyednénk. Ha a régi szerb—magyar kapcsolatok felélednének, ebben a kombinációban ezúttal a szerb az erősebb, az öntudatosabb, a ravaszabb, a fölényesebb, a jobb hatalmi pozícióban levő. Mindig óriási kockázattal jár szerződést kötni, vagy szövetségbe lépni olyan nemzettel, amelynek kevesebb és kisebb jelentőségű érdekei javallják a közeledést, szemben azzal a nemzettel, amely a maga gyengébb és védtelenebb állapotában nagyobb célokat akar amazzal elérni. Félő, hogy egy szerb—magyar kapcsolat politikai tartalmát teljesen a szerb érdekek merítik ki. Végtére az új Szerbiának legfontosabb célja mégis a meglevő biztosítása, azoknak a foglalásoknak diplomáciai megszilárdítása, amelyet rovásunkra ért el. Sokkal súlyosabb és érzékenyebb érdekei kívánják a mai szövetségi rendszerben való megmaradását, semhogy radikális következményeket vonhatna le azokból az apró-cseprő osztályos perekből és családi viszálykodásokból, amelyek a kisántantban hébe-hóba előfordulnak. A Magyarországgal való megegyezés bizonyára nagy előnnyel járna reánézve, mert nagy belső politikai feszültségeket vezetne le és semlegesíthetné északi határainak bizonytalan és veszedelmes állapotát. Egyáltalában nem hiszek abban, hogy az úgynevezett utódállamok bármelyikével a trianoni Magyarország érdekeinek megfelelő politikai vagy gazdasági egyezményt tud kötni belátható ideig. Ha már a magyar külpolitika cselekvésre szánta el magát, nézetem szerint, sokkal helyesebben járna el, ha ellenségeink ellenségeivel való szövetség, vagy megegyezés kombinációját keresné. Kiváló tisztelettel: egy régi politikus. Spanyolország nem engedett követeléseiből Íraié és angol kormány átadta jegyzékét Madridban Genfbben, a Németország felvételét előkészítő tanulmányi albizottság ülésén ma Spanyolország delegátusa ismét meglepetést okozott. Nyíltan kijelentette, hogy Spanyolország Tanger fejében hajlandó lemondani állandó tanácstagságáról. A spanyol kormány képviselőinek ez a nyilatkozata okozta most az első felfordulást Genfben. Parisban és Londonban valószínűleg úgy döntöttek, hogy Spanyolországot valamely módon a népszövetség állandó tanácstagsághoz juttatják és ezzel egyszersmind elintézik a tangeri problémát is. A tanulmányi bizottság már ily értelemben tanácskozott, amikor a nevezetes bejelentés történt. He figyelembe vesszük azt, hogy a spanyol kormány Tangerre vonatkozó követeléseire ma kapott elutasító választ a francia és angol kormánytól, és ennek ellenére Genfben felkínálta az állandó tanácstagságot a protektorátusért, akkor megértjük az angol lapok elkeseredett kérdését. Tulajdonképpen mit akar Spanyolország valójában? Alig néhány óra áll még a francia és az angol diplomáciarendelkezésére, hogy a spanyol kívánságokat — Németország felvételének legkomolyabb akadályát —leszerelje. Szeptember 2-án kezdődik a népszövetségnek talán világtörténelmi nevezetességű ülése. Chamberlain, Briand, Ramek kancellár, Benes, a svédek részéről Anden volt külügyminiszter már Genfbe utaztak. Csak Németország nem jelölte eddig ki delegációját, ők csak akkor indulnak, ha Németország felvétele teljesen biztos. A spanyol delegátus bejelentette, hogy Tangerért Spanyolország lemond az Adandó tanácstagságról Genf, augusztus 31 (A Magyarság tudósítójától) A népszövetségi tanács átszervezése ügyében kiküldött tanulmányi bizottság által megalakított albizottság ma tartotta első ülését, amelyet a nyilvánosság teljes kizárásával tartottak. Az ülésről csupán annyi szivárgott ki, hogy a spanyol kormány megbízottja a tangen kérdés ügyében hivatalos nyilatkozatot tett s minden kertelés nélkül bejelentette, hogy Spanyolország készséggel lemond tanácstagsági igényéről, ha ennek fejében a tangeri zóna spanyol protekturátus alá kerül. A tanulmányi bizottság tagjait a spanyol kormánynak ez a nyilatkozata rendkívül kínosan érintette, annál is inkább, mert a nyilatkozat oly időpontban történt, amikor a népszövetségi tanácstagok körében a spanyol tanácstagság kérdésében már oly megoldási tervezeteken tanácskoztak, amelyek a spanyol kormány tanácstagsági igényét mindenképpen kielégíthették volna. Az angol és francia kormány elutasította a rangeri konferencia tervét Páris, augusztus 31 (A Magyarság tudósítójától) A francia és az angol kormány válaszjegyzékét a spanyol kormány memorandumára ma este adták át Parisban és Londonban a spanyol követnek. A francia jegyzék, hír szerint, csodálkozásának ad kifejezést afölött, hogy a spanyol kormány a tangeri kérdésben oly követelésekkel lépett fel, amelyekről sem az 1923. évi marokkói egyezményben, sem a marokkói háború tartama alatt, valamint a spanyol király és Primo de Rivera párisi tartózkodása alatt folytatott tanácskozások során a spanyol kormány sohasem tett említést. Franciaország ugyan hajlandó a spanyol kormány jogos kívánságait beható vizsgálat tárgyává tenni, véleménye szerint azonban egyáltalán nem tartja célszerűnek, hogy a tangeri kérdést a népszövetség elé vigyék. Az angol jegyzék nagyjában véve hasonlótartalmú, mint a francia válaszjegyzék és átlat csupán annyiban tér el, hogy sokkal erélyesebb formában utasítja vissza a nemzetközi konferencia tervét. A nem állandó tanácshelyek számát halról kilencre emelik Genfből jelenti a Svájci Távirati Iroda. A Népszövetség tanácsának újjászervezésével foglalkozó bizottság nyolc tagú albizottsága ita este több órán át ismét tanácskozott. Fromageot francia megbízott előterjesztette tervezetét. Részletes vita után sikerült teljes megegyezésre jutni. A Svájci Távirati Iroda értesülése szerint a megegyezés pontjai a következők : 1. A nem állandó tanácshelyek számát hatról kilencre emelik. A nem állandó tanácstagok időtartama három év. 2. A nem állandó tanácstagok közvetlenül megválasztásuk után lépnek hivatalba. 3. Elvben a nem állandó tanácstagok a három következő évben nem választhatók meg újra, kivéve, ha első hivatali idejük lejárta után vagy a három következő évfolyamán a tanácstagok kétharmad többséggel hozott határozattal közvetlenül újra megválaszthatónak jelentik ki. 4. A nem állandó tanácshelyek egyharmadát évente megújítják a tervbevett turnusrendszer bevezetésével. E célból az idei választásoknál három államot három évre, három államot két évre és három államot egy évre választanak meg. Ebben a kérdésben tehát nem sorsolás útján döntenek, mint az eredeti terv kívánta. 5. Az idei választások alkalmával kivételesen három államot nyomban megválasztásukkor újra választhatónak jelentenek ki. Ez azonban nem a szavazólapon tett megjegyzéssel történik, hanem a nemzetek szövetsége közgyűlésének háromnegyed többségével hozandó külön határozatával. 6. Véglegesen elejtették azt a Lord Cecil eredeti tervében számbavett lehetőséget, hogy bizonyos okok esetén egyes államokat a tanácsból úgy hívnak vissza, hogy valamennyi nem állandó tanácstagra elrendelik az új választást. Holnap délelőtt a bizottság teljes ülést tart. . Ára 2000 kor