Magyarság. 1928. június (9. évfolyam, 123-146. szám)
1928-06-22 / 140. szám
Agyonlőtte magát a Saturnus gépkereskedelmi részvénytársaság igazgatója Csütörtökön délelőtt a Margit-szigeten, a romok körül, egy padon egy 40—45 év körüli jólöltözött férfi forgópisztolyával mellbelőtte magát. A revolverdörrenésre összesereglett szigeti sétálók már vérző mellel, eszméletlenül találták. Rendőr érkezett, majd kihívták a mentőket, akik az életuntat életveszélyes állapotban a Rókus-kórházba vitték. Az öngyilkos este hét órakor a Rókus-kórházban, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, meghalt. Este hét óra tájban megjelent a rendőrségen Hollón Miklósné dr.-né, a Saturnus gépkereskedelmi részvénytársaság igazgatójának a felesége és elmondotta, hogy férje szerdán este eltűnt és neki az a gyanúja, hogy az a margitszigeti öngyilkos férfi, akiről a lapokban olvasott, az ő férje. Hollón dr.-nét azonnal kivitték a Rókus-kórházba, ahol a néhány perccel azelőtt meghalt férfiben minden kétséget kizáróan felismerte f férjét. Hollón Miklós dr. jómódú, igen vidámkedélyű, negyvenegyéves férfi volt. A Rudolf tér 5. számú házban lévő pazar berendezésű négyszobás lakásban lakott feleségével és tizenhétéves mostohaleányával. A Saturnus részvénytársaságnak vezetője volt, öngyilkosságának okairól sem a részvénytársaság személyzete, sem családja nem tudnak felvilágosítást adni. Levelet nem hagyott hátra s igy senki sem tudja, hogy miért ölte meg magát, öngyilkossága városszerte nagy feltűnést keltett. A rendőrség megindította a nyomozást az öngyilkosság okainak felderítésére. n Hudovernig Károly dr. temetése. Csütörtökön délután temették a kerepesi úti temetőben a főváros által adományozott díszsírhelyen Hudovernig Károly dr. egyetemi magántanárt, a Szent János-kórház elmeosztályának elhunyt vezető főorvosát. A gyászszertartáson nagyszámú közönség vett részt. Ott voltak többek között a főváros részéről Ripka Ferenc dr. főpolgármester, Lamotte Károly tanácsnok, továbbá Hültl Hümér, Winternitz Arnold, Gerlóczy Zsigmond, Minnich Károly dr., Szinnyey József, Sarbó Artúr, Gerlóczy Géza, Okolicsányi■ Kúthi Dezső, Horváth Mihály egyetemi tanárok, Szerb Zsigmond, Jusztus Zsigmond dr. főorvosok, Győry Tibor, Takács Mihály, Kovács Károly igazgatók és még igen sokan A gyászszertartást Krizs Árpád dr. apátplébános végezte, a sírnál pedig Ember dr., az elhunyt tanítványa, mondott búcsúztatót a kórházi orvosok nevében. — A kispesti építési szerencsétlenség. A kispesti építkezési szerencsétlenség ügyében csütörtökön délelőtt folytatta a pestvidéki törvényszék Aarton-tanácsa a tárgyalást. A felek meghallgatása után elrendelték Czakó Adolf dr. műegyetemi tanár és Sándy Gyula dr. műegyetemi tanár szakértőként való meghallgatását, mert az eddig meghallgatott szakértők szakvéleményével nem látják teljesen tisztázottnak a tényállást. A vádlottak ugyanis két ellenőrző szakértőt jelenthetnek be és ha az újonnan meghívott szakértők elkészítették szakvéleményüket, a pestvidéki törvényszék a tárgyalás folytatásáról határnapot fog kitűzni. — Szerencsétlenség Hévizen. Tegnap Hévizfürdőn megrendítő szerencsétlenség történt. Egy fiatal kereskedő versenyúszást rendezett barátjával a hévizi tóban. Úszás közben elmerült, barátja azonban nem sietett segítségére, mert azt hitte, hogy csak tréfából bukott le. Nyugodtan kiúszott s csak későn vette észre ő is és a szerencsétlenül járt kereskedő családja is, hogy bizony nem került elő. Másnap vetette ki a víz hulláját. Ez a szomorú eset intő jelül szolgálhat. Ne kockáztassa könnyelműen életét az, akinek családja, gyermekei vannak. S főleg, mielőtt bármit is tenne, ami esetleg életét veszélyeztetné, biztosítsa életét családja javára Kisebb a szerencsétlenség, ha anyagi gond nem jár vele. A Magyarság legjobb tanácsa olvasóihoz, hogy kössenek életbiztosítást. Mindenki, aki életét kiadóhivatalunk útján a Magyar Élet és Járadék Biztosító Intézetnél legalább 2400 pengőre biztosítja, annak újságunkat egy évig ingyen küldjük. Akik újságunkat példányonként vásárolják, azok általunk kötött életbiztosításának első évi díjába a biztosított tőke 2%-áig a bonok értékét betudjuk. melyet a magyar Élet- és Jávadék Biztosító intézet Budapest, VI., Andrássy út 8. 20 fillér értékben az életbiztosítás első évi díjából a biztosított tőke 2%-ig legfeljebb a díj 50%-ig készpénzben bevált a Magyarság előfizetőjének wiewBSK, 1928 június 22, péntek Bottka Sándor rendőr főtanácsos meghalt. Bottka Sándor dr., a budapesti rendőrfőkapitányság bűnügyi osztálya sérülési csoportjának egyik legtevékenyebb és legnépszerűbb tisztviselője csütörtökön este az Üllői-irts Bálint-klinikán meghalt. Szegedről került Budapestre, ahol a rendőrség államosítása előtt Szeged város rendőrfőkapitánya, majd az államosítás után a szegedi kerületi főkapitányság helyettes vezetője volt. Hosszabb ideje szenvedett szívbajban, de ennek ellenére a legutóbbi időkig is pontosan ellátta nehéz rendőrmunkáját. Állapota körülbelül egy hét előtt rosszabbodott annyira, hogy családja beszállította a Bálint-klinikára, ahol csütörtökön este hét órakor szívburokgyulladásban halt meg. Bottka Sándor dr. a régi európai hírnevű rendőrgárda egyik kiváló tagja volt. Hosszú ideig szolgált Szegeden, ahol olyan rendkívüli népszerűségnek és szeretetnek örvendett, hogy a legutóbbi polgármesterválasztás alkalmával, válaszképpen arra, hogy az előléptetésnél mellőzték, a szegedi polgárság egy tekintélyes csoportja a polgármesterségre akarta jelölni. Bottka Sándor dr. azonban nem akart megválni a rendőrségtől és elhárította magától ezt a kitüntetést. Nem sokkal később Budapestre helyezték, ahol fontos megbízatásokat kapott és nagy bűnügyi nyomozásokat irányított. Mindössze negyvenkétéves volt. Halála általános és nagy részvétet keltett. Felesége és két gyermeke gyászolják. Temetése iránt még nem történt intézkedés. — Mikes püspök elindult világjáró útjára. Szombathelyről jelentik. A székeskáptalan szerdán délelőtt tisztelgett és búcsúzott el Mikes János gróf megyéspüspöktől, aki még délután automobilon elindult világjáró útjára. Kedden este még a püspökvár előtt a cserkészek lampionos szerenádot adtak a püspök tiszteletére. Mikes János püspök most Franciaországba ment, ahol meglátogatja a magyar telepeket, innen Kanadába hajózik. Útjának további célja Új-Zéland és Ausztrália. A Sidneyben tartandó eucharisztikus kongresszus után a Szentföldön és Rómán keresztül tér vissza Magyarországba. — Új vasúti összeköttetés a Balatonhoz. Évek óta kérték a balatoni érdekeltek azt, hogy a Délivasút pályaudvaráról kiindulva, Szabadbattyánon át létesítsen a MÁV gyorsabb balatoni összeköttetést. Samarjay Lajos, a MÁV elnökigazgatója, aki az elmúlt hetekben többször személyesen is járt a Balaton mellett a közlekedési viszonyok tanulmányozása végett, most rendszeres összeköttetést létesített a MÁV, illetve a Duna— Száva—Adria Vasút és a Balaton közt. Rekordot j dent az eddigi állapothoz képest az, hogy a Budáról induló vonat most 165 perc alatt jutel Szabadbattyánon át Balatonfüredre. A 165 perces vonat először június 30-án indul és hetenként háromszor közlekedik innen, úgy hogy délután indul és másnap kora délelőtt érkezik vissza. Samarjai elnök teljesíteni kívánja a balatoni üdülőközönségnek azt az óhaját is, hogy más környékbeli fürdőhelyeket könnyebbszerrel meglátogathassanak és új motorosvonatot indíttat, amely Kenese és Tapolca között olyformán közlekedik, hogy minden állomáson megáll és lehetővé teszi, hogy a különböző fürdőhelyek vendégei egymást meglátogathassák s jobban megismerjék az egész Balatonvidéket. Ezt a reformot mindenütt szívesen fogadják. «— Terjed az antwerpeni kikötőmunkások sztrájkja. Brüsszelből jelentik: Az antwerpeni kikötőmunkások sztrájkmozgalma egyre jobban terjed. A hajógyárak háromezer előmunkása szerdán reggel szintén beszüntette a munkát. A sztrájkolók száma most már több mint tizenkétezer. A Schelde torkolatában horgonyzó hajók nem tudnak kifutni a tengerre. A Lukács-fürdőben borotvával akarta megölni magát egy ismeretlen ember. Csütörtökön délután egy 55—60 éves, kereskedőnek látszó férfi bérelt elsőosztályú kabint a Lukács-fürdőben. Az ismeretlen férfi bezárkózott a 12-es számú kabinba. A személyzetnek feltűnt, hogy az ismeretlen hoszszu ideig nem jön ki a kabinból s ezért dörömbölni kezdtek az ajtón s mert semmiféle nesz sem hallatszott belülről, feltörték a kabin ajtaját. A kabinban hatalmas vértócsában találták az ismeretlen férfit, aki beretvával vágta át nyakát és ütőereit. A mentőket hívták, akik a még életben lévő férfit bevitték a Rókus-kórházba. Kihallgatni azonban nem lehetett, mert pillanatra sem nyerte vissza eszméletét. Nem találtak nála semmiféle írást és így kilétét sem tudták megállapítani. — Villamoselgázolás a Lipót-körúton. Csütörtökön délelőtt a Lipót-körút 1. számú ház előtt Készler Katalin 20 éves házileány menetközben fel akart ugrani egy 4-es jelzésű villamosra, de visszaesett, a villamos kerekei alá került, amelyek jobblábát elvágták. — A középiskolás tanulók szüleinek kellemetlen meglepetése. Kellemetlen meglepetésnek írtuk, de a kínos jelző talán még inkább illik az esetre, amely a középiskolás tanulók szüleit most legújabban érte. Az alig megemésztett évnegyedes lakbér kiverejtékezése után a nagyon gondterhesnek és nélkülözésesnek ígérkező nyári szezon előtt, a jól, vagy kevésbé jól megúszott iskolai vizsgák elmúltával, egész váratlanul újabb nagy gondok szakadtak sok középiskolás tanuló szülőire. A vizsgák után ugyanis most a beiratkozási kötelezettségnek is eleget kellett tenni. A beiratkozás pedig fizetési kötelezettségekkel jár. A többgyermekes szülőknek szeptemberben is mindig nehéz gondot okozott a beiratkozás, de ez a nyaralás előtti beiratkozás még igen sok szülőnek az anyagi beosztását és számításait is megzavarta. Még tetézi a kínos helyzetet, hogy ez idén az eddigi megszokottnál jóval több beiratási díjat kell fizetni minden középiskolás tanulónak. Meglepően és eléggé érthetetlenül a középiskolában éppen most még fel is emelték a beiratási díjakat. Eddig köztisztviselők tanuló gyermekeinek középiskolai beiratási díja körülbelül tizenhat pengő volt, most pedig minden megokolás nélkül huszonhét pengőt kell fizetni. A többi más szülők meg mostantól harmincnégy pengőt fizetnek, beiratási díjat. Igazán érthetetlen, hogy száz meg száz, ezer gondterhes apának miért kellett szerezni ezt a kínos nyári meglepetést? De nem kevésbé érthetetlen, hogy amikor a kultúrfölényt hirdetjük, amikor az utolsó gyufaszál ára is maholnap megsokszorozódik, miért kellett még a középiskolás tanulóink beiratási díját is felemelni? — Jövő év májusban leszállítják az autóbusz-szakaszjegy árát. A fővárosi autóbuszüzem igazgatósága most készült el az üzem jövő évi költségvetésével, amelyet letárgyalás végett beterjesztett a tanácshoz. A költségvetés 8.700.000 pengő bevétellel számol, a tiszta nyereséget azonban csak 15.000 pengőre számítja. Az igazgatóság javasolja, hogy jövő év májusban a szakaszjegy árát huszonnégy fillérről húsz fillérre szállítja le a főváros. A Hadirokkantak kerti ünnepe. A m. kir. Hadirokkant Otthon igazgatósága e hó 21-én, csütörtökön este 7 órai kezdettel a Timótutca (IX. ker.) 3. szám alatti intézet parkjában fényes, érdekes műsorral kerti ünnepélyt rendez az Otthon-alap javára. Az ünnepségen a honvédzenekar, a budapesti leventék és a ferencvárosi egységes párt vigalmi bizottsága is közreműködnek. A Gyilkosságért négyévi súlyos börtönre ítéltek egy őrvezetőt. Szombathelyről jelentik: Ez év április elején a Nagykanizsáról Szombathelyre érkező személyvonaton szóváltás közben Ágoston István őrvezető leszúrta Virágh István tizedest, aki a helyszínen meghalt. A szombathelyi honvédtörvényszék egynapi tárgyalás után az enyítő körülmények figyelembevételével Ágostont négyévi súlyos börtönre ítélte. Az ügyész felebbezett. — Negyvenmilliárdos lakásper. Hosszú idő óta nem fordult elő a bárói gyakorlatban olyan érdekes lakásügyi per, mint amely most került a királyi törvényszék Csalay-tanácsa elé. Az ügy nemcsak azért érdekes, mert lakáspereknél szokatlan vagyoni érdek, negyvenmilliárd, fűződik hozzá, hanem azért is, mert a lakók és a háztulajdonosok között fenforgó jogvitát ez a per dönti el bizonyos vonatkozásban. Még a koronaromlás ideje előtt történt, hogy Gillány József báróné egy Baross-téri ötemeletes bérpalota tulajdonosa ötven évre főbérletbe adta az egész bérpalotát Kis Gyula vállalkozónak. Az évi bért nyolcvanezer koronában állapították meg, úgy, hogy a bérleti időre kerek számban negyvenmilliárd korona bér esik. Minthogy az utóbbi időben a házbérek mindjobban közelednek az aranyparitáshoz, sőt az üzleteknél már meg is haladták azt, a háztulajdonos a „kivételes“ rendelet egyik pontja alapján fölmondta a bérletet, azzal az indokolással, hogy a megváltozott viszonyok mellett a bérleti szerződés már nem felel meg az ő üzleti érdekeiknek. Ezzel szemben a bérlő azt vitatta, hogy igen nagy áldozatokkal szerezte meg a bérletet, a szerződéses bér teljes aranyértékét fizeti, „kivételesen" tehát nem lehet neki felmondani, annál kevésbé üthető el szerzett jogaitól a háztulajdonos érdekében, a lakók javára kibocsátott rendelet alapján. Az elsőfokú bíróság annak idején a háztulajdonos javára döntött az érdekes lakásügyi perben. A törvényszék Csalay-tanácsában Szent-Léleky Sándor dr. törvényszéki bíró ismertette a bejelentett perorvoslatokat és a tanács e hét végére tűzött ki határnapot ítélethirdetésre a negyvenmilliárdos lakásperben. — Gyermeknap az Állatkertben. A múl héten kitűnően sikerült gyermeknapot közkívánatra június 22-én, pénteken délután öt órakor megismétlik az Állatkertben. Ez alkalommal Oszkár bácsi mesél, lesz csokoládésorsolás is. REPÜLÉS Kaszala Károly megérkezett Rómába Rómából jelentik: Vitéz Kaszala Károly A Műegyetemi Sportrepülők kis aeroplánján ma délben Rómába érkezett. Kaszala, aki szerdán startolt a lorettói repülőtérről, délután Foggiában szállott le. Innen ma reggel Capuába repült, hogy az ottani aeronautikai akadémia parancsnokának meghívására bemutassa kis repülőgépét. Capuában három óra hosszat tartózkodott és 10 órakor továbbrepült Nápoly felé. Repülőgépe ragyogós napfényes időben érkezett Nápolyba, ahol a füstölgő Vezúv felett néhány kört leírva,leszállás nélkül a tengerpart mentén Ostiamare érintésével tovább haladt Róma felé. A kis aeroplán 11 óra 20 perckor tűnt fel Róma felett és 11 óra 35 perckor szállott le a centocellói katonai repülőtéren. Itt közölték vele, hogy eltévesztette a repülőteret, mert nem Cencellóban, hanem a littoriói polgári repülőttéren várják. Kaszala erre a zugó szél ellenére azonnal startolt és tíz perc múlva a szomszédos littoriói repülőtéren az egybegyűltek lelkes éljenzése közben leszállott. Elsőnek Wodianer Andor követségi tanácsos üdvözölte a római magyar követ nevében, majd Favia, a fasiszta párt titkára Turati üdvözletét tolmácsolta, Martini, a nemzetközi diákszövetség elnöke, pedig a főiskolai hallgatók nevében köszöntötte. A kis repülőgép a repülőtéren általános feltűnést keltett. A fotográfusok valósággal megostromolták Kaszalát, aki az egybegyűltek lelkes éljenzése közben szállására hajtatott. A Bremen hősei beírták nevüket Berlin aranykönyvébe Berlinből jelentik. A Bremen utasait csütörtökön reggel a Hotel Kaiserhof előtt óriási néptömeg üdvözölte. A repülőket csütörtökön fogadták a berlini városházán, ahol beírták nevüket Berlin város aranykönyvébe. — Rothermere- és Mussolini-emléktábla a Szabadság-téren. Ma egy esztendeje, hogy Rothermere lord a Daily Mailban megírta az igazság cikkét: „Hungary* place on the Sun“, (Magyarország helye a nap alatt), amellyel belekerült neve a magyar történelembe. A Honvédelmi Párt az évforduló alkalmából elhatározta, hogy a lord nemes tettét a történelem számára megörökíti. A Szabadság-téri szenthalmon épülő szószékes ereklye- és zászlótartó emlékművön márványtáblát helyez el Rothermere lord cikkének feliratával. Hasonlóképpen márványemléktáblába vésett Mussolininek kijelentését: „Egy szerződés nem lehet sírbolt." Az emléktáblák leleplezése Szent István napján lesz, az emlékmű felavatásakor, az Amerikából ideérkező ezer magyar zarándok jelenlétében. A leányárvák részére Fonyódon üdülőtelepet épít a főváros. A főváros már régebben elhatározta, hogy a leányárvák részére üdülőtelepet létesít a Balatonparton. Értesülésünk szerint az üdülőtelep céljaira a főváros 1600 négyszögöles telket vásárolt Fonyódon. A telek vételára 20.800 pengő volt. Az üdülőtelepet rövidesen felépítik. !Aiátttatott Negyvenéves találkozóra kérem volt osztálytársaimat, akikkel 1888 junius havában a soproni evangélikus lyceumban érettségit tettünk. Találkozás Sopronban, a lyceumban, e hó 29-én délelőtt. Berhida, 1928 junius hó 20-án. Szakáts Péter dr. körorvos. — Hét esztendő múltán kerültek kézre a gyilkosok. Hét esztendő előtt Lábatlan község határában meggyilkolták Halasi István szökött fegyencét. Évekig folyt a nyomozás a gyilkosság ügyében, míg végre tavaly Öllő Lajos, egy községben koldus ivás közben elszólta magát. Rövidesen megállapították, h°gy a gyilkosságot Öllő Lajos és Német István, egy vagyonos gazda fia követték el. Kiderült az is, hogy Halasi a fegyházból történt szökése után rablószövetségbe lépett a két gyilkossal, így egyik napon elhatározták, hogy megölik a lábatlani erdőőrt, hogy pénzhez jussanak. Fejszékkel felfegyverkezve indultak útnak, közben elérték az erdőt, ahol Öllé azt a tanácsot adta Németnek, hogy tegyék el láb alól Halasit, a szökött fegyencet, aki romlottlelkű ember s a hatóság tudomására hozhatja hármójuk korábbi rablásait. A két részeg ember csakugyan nekitámadt Halasinak s fejszékkel agyonverték A csütörtöki tárgyaláson a vád és védelem meghallgatása után Német Istvánt ötévi, Öllő Lajost pedig négyévi fegyházra ítélte szándékos emberölés címén.