Magyarság, 1928. július (9. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-01 / 147. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRARA FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741. POSTAFIÓK 19 FELELŐS SZERKESZTŐ* MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG­ BUDAPEST VI. ARADI­ U. 10. TEL.: T. 252-30, 252-31 FŐKI­AD­ÓHIVATAL: BUDAPEST. V. KERÜLET BANK-UTCA 7. TELEFON: TERÉZ 294-31, 294-32 FIÓKKIADÓHIVATAL: BUDAPEST. VI. KER., ANDRÁSSY­ UT 8. SZ. TELEFON: TERÉZ 234-32 BUDAPEST, 1928 JÚLIUS 1. VASÁRNAP IX. ÉVFOLYAM, 147. (2215.) SZÁM . Magyarok és nem-magyarok A kövekező levelet kaptuk: Igen tisztelt Szerkesztő Úr! A Magyarság pünkösdi számában Milotay Istvántól megjelent egy cikk, s szóvá tett egy oly kérdést, melyet a so­rok között már előzőleg is érintett a Magyarság egyik-másik cikkírója. A pünkösdi cikk azt a kérdést vetette fel, i mi a magyarság álláspontja a nemzeti­ségekkel szemben? — és főképpen: mi lesz az álláspontja, ha a ma idegen ura­lom alatt levő területek visszakerülnek Magyarországhoz? Erről a kérdésről sem hivatalos, sem nem­ hivatalos nyi­latkozat még eddig nem történt s ez a probléma a magyar közvéleményt egy­általán nem látszik foglalkoztatni. Min­denesetre történő jelenség, mikor en­nek a közvéleménynek minden rétege egyaránt kívánja az ország területi visz­­szaállítását, mikor egyaránt magától­­értetődőnek tekinti, hogy előbb vagy utóbb, ilyen vagy olyan módon, de föl­tétlenül és elmaradhatatlanul be fog következni. Eközben azonban feledi, úgy látszik, hogy ez az integer Magyar­­ország — még Horvátország nélkül is — nemzetiségeket is tartalmazott az el­szakadás előtt és fog következésképpen tartalmazni a visszacsatolás után is. Hogy a tíz és félmillió magyarral szem­ben, — akiknek száma időközben talán még csökkent is, — nyolcmillió nem magyar fog a helyreállítandó Magyar­országba kerülni, — talán közben vala­mivel több is. Tehát akkora tömeg, amelyet figyelmen kívül hagyni nem lehet, hanem vele együttműködve fog kelleni fönntartani — és főleg fenntar­tani akarni — az uj Magyarországot. Nyilvánvalóan nem minden jelentő­ség nélkül való probléma — s annál meglepőbb, hogy a cikknek a kérdés jelentőségéhez mérten csekély visszhangja támadt s hogy a magyar közvélemény egyetlen tényezője sem látta szükséges­nek felőle véleményt nyilvánítani. Ha csak annak nem vesszük azt a másik cikket, mely véletlenül ugyancsak ép­pen piros Pünkösd napján jelent meg egy másik magyar lapban. Ez a máso­dik cikk fölpanaszolja, hogy „ott, ahol a 100%-os magyarok mellett negyed, fél és háromnegyed magyarok szalad­gálnak a magán és közéletben, ott, hogy is lehetne egységes nemzeti közvéle­mény? A száz percentes, teljes honsze­retetnek állandóan és minden téren ne­gyed-, fél- és háromnegyed­ hazafiságnak közönyével, megalkuvásával és habozá­sával kell küzdenie . . . Félemberek, gyászmagyarok, rosszul megemésztett magyarok, akikben még az apjuk, nagyapjuk idegen vére ágaskodik s a döntő percekben lebeszéli, paralizálja a bennük levő magyar vért: ne okvetet­­lenkedjék! . . .“ Lehetetlenség ezzel a cikkel .Egyet nem érteni s el nem ismerni, hogy ez bizony nagy kár, nagy hátrány s a nemzeti közvélemény egységes voltának nagy akadálya. Vegyük elő­ a magyar történelmet, lapozzuk át és jegyezzük föl szép sorjában mindazokat a neve­ket, amelyek annak lapjairól tisztább vagy homályosabb glóriával ragyognak elő. Kezdjük a legendák ködétől már egészen mentes Gézán, aztán Szent Ist­vánon, Lászlón, Kálmánon át haladjunk tovább Nagy Lajoshoz, Hunyadi Já­noshoz és Mátyáshoz; ne hanyagoljuk el a kisebb alakokat sem, mint Mar­tinuzzi, Zrínyi, Zápolya, Rakócz, míg végül Rákóczin, Széchenyin, Kos­suthon, Petőfin át elérkezünk Prohászka Ottokárig. Azután pedig vegyük elő azt a pszichikai lakmuszpapírt, mellyel meg lehet állapítani a jellemekben a magyarság percentarányát. Analizáljuk ki, hány százalékig volt magyar a görög—német—olasz, sőt francia Ár­­pádság, a dalmata Martinuzzi, a horvát Zrínyi, az „oláh“ Hunyadiak, a „len­gyel“ Zápolya, a tót — sőt esetleg „rus­nyák“ — Rákóczi a „német“ Széchenyi, a „tót“ Kossuth, a „szerb“ Petőfi. Az eredmény talán nem lesz érdekesség híján és talán azt bizonyítja, hogy egy hasonfajtaságú vérrel való keveredés időnként szükséges és nélkülözhetetlen szer a faj stagnálása, sőt visszaesése ellen. A múll tanúsága szerint, úgy látszik, a magyarságnak nincs oka félni a beol­vasztástól. Úgy látszik, hogy a száz szá­zalékos magyarság olyan nép-kovász, melynek nemesség dolgában aligha le­hetne párját találni a világon,­­ csak éppen kenyeret nem lehet belőle sütni, mint általában a tiszta kovászból, úgy látszik, hogy a természet bölcsesége a száz százalékos magyar vétségnek vég­telenül értékes szerepet juttatott a nem­zettest fönntartásában, konzerválásá­ban, míg a nemzettest fejlődésében, nö­vekedésében, előhaladásában éppoly fontos és nem mellőzhető szerepet szánt a félvéreknek, az öszvér-magyaroknak, úgy látszik, hogy abban a tréfás mon­dásban, mely nem ismeri el igazi ma­­­gyaroknak azokat, akik nem tutajon jöttek Pestre, a tréfán kívül van egy, szemernyi igazság is. Ennek megállapítása nem látszik fö­löslegesnek akkor, mikor a magyarság s a nemzetiségek jövendő viszonyáról van szó Kétségtelen, hogy sokkal elő­nyösebb volna az integer Magyarorszá­got a nemzetiségek nélkül kapni vissza; csakhogy, sajnos, ez lehetetlenség. A dolgok ily állása mellett pedig nem fö­lösleges legalább megkísérelni a ma­gyar közvélemény megnyugtatását, hogy, vérségi és egyéb felsősége, kultúrája ércének nemessége eddigelé biztosíték­­­nak bizonyult az asszimiláció esetleges káros hatásai ellen s így valószínű, hogy, annak fog bizonyulni a jövőben is. Ez pedig fontos, mert az asszimilációhoz is kettő kell: egy, aki asszimilálódni hajlandó, de egy másik is, aki meg asz­­szimilálni hajlandó. A múltban pedig igen sok esetben azért nem sikerült ez a processzus, mert a magyarság zárkó­zol el előle s túlságos szőrszálhasoga­­tással alkalmazta azt a bizonyos lak­muszpapírt. Pedig nemzetiségi kérdések végleges és tökéletes megoldására eddigelé sem a történelmi, sem a politikai tudomány, nem ismer több módot, mint kettőt. a Versek A titokkeresők ... Néha csak úgy közte­ köztem, Hétköznapi beszéd közben Emitt egy napot — — Hétfő, vagy kedd volt, azért is! ... Mégis érzi, hogy a vér is Arcába csapott. A szeme is beleretten. * Mert nem tudja, hétfőn-kedden Mi történt vele? Talán meghalt egyszer, régen Valakije, avagy éppen Majd ő halt bele. Vigasság, vagy öröm érte? Vagy valaki, egyszer érte Sirt és jajgatott... Ej! Hétfő, kedd volt azért is! Az egészből mit se ért is S temet egy napot. ... Ajka reszket, szive dobban, Arca rejtett fátyolokban, Gyász, vagy nász jegye? De rám tekint s visszatéved. .. Mint az elmúlt napok, évek Titkos özvegye. Miklós Jenő Sok söpredék nép veszteden vetekszik. De nem volt még soha végtelen éj... — Én nemzetem, ne félj ... Ezer éves múltadba’ semmi félt, Vétked csak önmagaddsal szembe volt. Nemes voltál az önfeláldozásig, S ez ellened kuszt? kígyók marásait Most a világ túl látná?... Isten él, — Én nemzeten ne félj! Ne félj, mert hasztalan temetnek el, Nagypéntekedre husvét napja kel! S pribékjeid majd rémülten, riadtan Mert az igazság a földben is él Futnak el­­ szét, ha sírköved lepattan ... Mert az igazság a sírban is él... — Én hemeztem, ne félj! Szabolcska Mihály Isten él! — Sötét napok kéziratos verseiből. — Van Isten, holtig vallom és hiszem, Kinek nevéhez nem fér semmi szenny. S mig e világon mindent­­ igazgat: Az Igazság marad mindig igaznak. Az ámítás rongy utszéli személy .... »— Én nemzetem, ne félj! Most vak sötétbe szállt alá napod. Magadra vagy, kifosztott, elhagyott, S kik sarudat sem oldhatták meg eddig. Balaton írta: P. Ábrahám Ernő 1. Huszár Béláné levele Huszár An­dorhoz. Balatonalmádi, 1927 juli 10. Kedves Bandi! Megint itt a levél, melyet évről-évre pontosan megírok, de amelyet évről­­évre hiába küldök el, mert te csak ígé­red, hogy jössz ,s hiába várunk nyárról­­nyárra. De az idén semmiféle kifogást nem fogadok el. Soha még ilyen állandó pompás időnk nem volt, soha nem volt még kelemesebb a Balaton s te rád csakugyan rád fér egy kis pihenés. Már be is rendeztettem a szobádat, a Bala­tonra néz s a két gyerek szobája a villa ellenkező oldalán van s különben is szigorúan meg lesz tiltva nekik, hogy még csak a tájékára is menjenek. De nem is volna idejük, hogy zavarjanak, mert egész nap a Balatonon hancúroz­­nak s este olyan fáradtak, hogy le se teszik a fejüket, már alusznak, így, ha éppe­n akarsz, dolgozhatsz is, sőt még jobban, mint Pesten, ahol most átkozott meleg lehet. Szóval várlak és nincs ki­fogás, ölel szerető nénéd: Irén. 2. Böszörményi Klári levele Böször­ményi Pálnéhoz. Balatonalmádi, 1927 jul. 11. Aranyos anyucskám. Mégis küldd el a kis rózsaszín batiszt ruhámat is és a liberty selymet is, még pedig azonnal, amint ezt a levelet meg­kapod. Ha van valami igazítani való rajta, Irén néni megígérte, hogy segíteni fog s tudod, hogy néki milyen jó ízlése van. Elég volna ugyan, ami ruhát ma­gammal hoztam, de képzeld, anyucskám, Irén néni fejébe vette, hogy minden áron ő adjon férjhez s erre az igen kockázatos szerepre az öccsét szemelte ki. Mutatta is arcképét, csinos fiatal em­ber s máris igen szép pozíciója van, egyetemi magántanár s az idén fogják kinevezni nyilvános rendes tanárnak. Amiket Irén néni mesél róla, azok után kétségtelen, hogy egy született férj. Tu­dod, egy aféle tudós, egy könyvmoly, aki idáig soha még rá is mert nézni egy nőre s csak a tanulmányainak él. Szóval nem lesz nehéz elcsavarni a fejét, bár igen nehéz versenytársakkal kell meg­­küzdenem: az összes görög istennők­kel és múzsákkal és chargaládokkal, mert a görög a szakmája s most is va­lami hatalmas, kétkötetes munkán dol­gozik, amelynek címe: „A dór és az ión stílus szerkezeti és díszítő formái.“ Rettenetes unalmas lehet, de ebből is láthatod, hogy pompás férjet lehetne belőle nevelni s lehet, hogy megpró­bálom. Mindenesetre eredj el valame­lyik könyvkereskedésbe s küldjél egy­ pár jó könyvet a görög mythologiáról és a görög építészetről, mert az intézeti ta­nulmányaimból alig maradt meg más az emlékezetemben, mint Myron disz­koszvetője, aki igazán szép férfi ideál. Ne haragudj, anyucskám, hogy még in­nen is dolgot adok, de ezt csak annak köszönheted, hogy te vagy a világon a legaranyosabb anyucska, akit milliószor csókol az ő kis clkapatos Kláricája. 3. Huszár Andor levele Gergely Béla egyetemi magántanárhoz. Balatonalmádi, jul. 23. Kedves Bélám! Ha azt akarod, hogy valaha is meg­bocsássam, hogy rábeszéltél erre a ba­latoni nyaralásra, azonnal eredj el a könyvkereskedőmhöz s küldesd el cí­memre postafordultával Collignon His­­toire de la sculpture Grequejének leg­utolsó kiadását és­ a Marquand-féle gö­rög architektúrát. Bár be kell vallanom, hogy tartok tőle, nem foglalkozhatom velük annyit, mint szeretném. Rettene­tes egy helyre jöttem. A szobám egy er­­kélyes toronyszoba s a két gyerek, tu­dod, a két unokaöcsém, Karcsi és Lali, kinevezték rablóvárnak s egy létrát tá­masztottak az ablakomhoz, azon járnak fel, mint rablófőnökök. Ha*­­ vol­nának olyan aranyosak, igaz hara­gudnék rájuk.. Ha fejükbe vés­s­, hogy velem akarnak vizicsatázni, akárhogy benne is vagyok a munkában, velük* kell mennem s olyankor félnapokra bú­csút mondhatok az én kedves görög templomaimnak. Ha látnád, milyen si­ralmas állapotban vannak a könyveim. Hol várépítésre használják fel őket, hol pedig vasúti kocsiknak kötözik őket ▲ Ara a képes melléklettel együtt 32 fillér

Next