Magyarság, 1929. november (10. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

SHMICK SIMMIN­EK­­­­ / FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294-32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 71. POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1929 NOVEMBER 1, PÉNTEK X. ÉVF­OLY­AM, 249. (2612.) SZÁM ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FELL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS Diktátora, Hadik János gróf a régi magyar köz­élet ama vezéralakjai közé tartozik, aki hosszú politikai pályáját megkoszo­rúzó tekintélyét csaknem hiánytalanul mentette át az új korszakba. Különö­sen a gazdasági közéletben játszik sze­repet, s egyike azoknak a férfiaknak, akik nyolc esztendő óta — ha eltitkolhatatlan aggodalommal is néha, egyet-egyet nyelve­n■— mindig rendelkezésére bocsátották tu­dásukat és tapasztalatukat az új hatalmi rendszernek. Igen nehéz és válságos időkben Hadik János gróf tartaléktala­­nul odakölcsönözte a maga erkölcsi ere­jét a Bethlen-rendszernek, fontos meg­bízatásokat vállalt el tőle, sőt akár a háttérben, akár az első arcvonalon nem egyszer súlyos befolyást gyakorolt a kormányzat gazdaságpolitikai irá­nyára is. Annál meglepőbb, hogy ez az óvatos és megfontolt régi politikus most egyszerre és váratlanul nyíltan óvást emelt egy diktatúra-kísérlet lehetősége ellen, ami — mint tudjuk — néhány hét óta begyulladt idegek szórakozása és kávéházi mende­mondák tárgya, ami valójában csak e­gyennu­lyuka? ••­galmukat veszített kedélyek hisztériája,­ vagy olyan obszkurus politikusok ma­lomalatti játéka, amelyet senki sem vett és nem is vehetett komolyan a magyar közéletben. Azzal a ténnyel azonban, hogy Hadik gróf súlyos egyénisége nyil­vánosságot, sőt némi jelentőséget adott ezeknek a pesti kávéházakban füstölgő politikai meséknek, a diktatúra lehető­ségéről, vagy bekövetkezéséről tudó hí­resztelések bizonyos hitelt kaptak és ezzel kiszámíthatatlan mértékben hoz­zájárultak az ország megtépázott gaz­dasági rendjének aláásásához s az úgy­nevezett bizalmi válság pszichológiai fo­kozásához. Nem hisszük, hogy a frank-ügy óta egy politikai nyilatkozat akkora kárt okozott volna az ország hírnevének, a konszolidáció tekintélyének s a gazda­sági és politikai közélet eleven kon­strukciójának, mint most Hadik vihar­­ágyúzása a diktatúra felhői ellen. Úgy látszik, Hadik János gróf bizonyos mértékben áldozatává lett közvetetlen politikai környezete páni rémületének és nem tudta magát kivonni ama rém­­hirterjesztők agyrémei alól, akik vad és esztelen túlzásaikkal már a forgács­ból is erdőt tudnak varázsolni s a gyufa­­tüzben is forradalmi lángoktól ijedez­­nek. Hogy Hadik János gróf annyira hatása alá került ezeknek a holdkóros látomásoknak, ez annál csodálatosabb jelenség, mert éppen ő tizenegy eszten­dővel ezelőtt akkor se tudott hinni egy felfordulás és összeomlás lehetőségé­ben, amikor a forradalom már a pesti utcán üvöltötte jelenlétét és életerejét, s amikor már a miniszterelnökségi palo­tán dörömbölt. Akkor Hadik János grófot nem nyugtalanította a forradalom éjszakája, ráhagyott mindent arra a csodatevő programra, amelynek reform ígéretei majd megnyugtatják a lógós katonák hadi neurózisát s az Astoria forradalmányinak­­tekintélyt és hatal­mat forrt­­­­ó tevékenységét. Akkor — u'gy’átszik — tulsá e­ ~r­­ég­re' : ’ pm túlságosan n»á.»polgári idegei voltak Hadik Jánosnak, s nem lehetett elhi­tetni vele, ha ugyan valaki hozzáfér­hetett volna ama nevezetes éjnek évad­ján, hogy nem reformpontokkal kell megfékezni a hullaférgek nyüzsgését Magyarország feloszló tetemén, hanem több éberséggel, mondjuk a karhatalom erejével és kíméletlenségével. Most vi­szont túl korán mondták fel idegei a szolgálatot s ágyúval lövöldöz azokra az otromba birkacsákra, amelyek hetek óta ott úszkálnak a malomalatti politizálá­sok tömérdek vizenyősségén, s ame­lyekre politikai kocavadászok annyi kedvteléssel s buzgalommal, de annyi vaktöltéssel is vadászgatnak. Ha csak egy morzsája lett volna meg Hadik Já­nos lelkében 1918 őszén mostani nyug­talanságának és idegességének, akkor talán ... De ne találgassuk és ne fir­tassuk emlékeink céltalan felidézésével azt a múltat, ami úgyse térhet vissza többé, se forradalom, se diktatúra for­májában. Hadik gróf félelmei és gyanakvásai — nem akarjuk azt írni, hogy előrelátásai­k egy ponton se érintik a valóság, vagy a valószerűség felületét. Komoly em­ber egy percig se hihet Magyn egy . diktap^MU sí eleiben, különö^n tiszti most, egy nehéz, sőt feszült gaz­­­dasági válság tetőpont­já... fp . -y r^r eszmés politikus még Magyarországon sincs, aki elhinné, hog úgynevezett alkotmányos rendszer felfüggesztése és diktatúrával való behelyettesítése orvo­solná a gazdasági bajokat. A szurony sok mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy reá lehessen építeni egy gazdasági konszolidációt. A szurony és a pénz viszonya ősidők óta az, hogy ahol a szurony megjelenik, onnan a pénz ré­mülten menekül. Ezt azok tudják leg­jobban, akik az úgynevezett alkotmá­nyos Magyarország politikai vezetését irányítják. Csak nem gondolja Hadik János, hogy Bethlen azért telepítette haza Garamiékat, hogy menten egy diktatúra igájába hajtsa őket. És alap­jában mi szükség lenne arra, hogy a rendszer egy diktatúra zsákutcájába fusson? Nem egy diktatórikus akarat intézi-e idestova nyolc esztendeje az or­szág sorsát? Minek szakítani a nagy­szerű formaságokkal és megtévesztő parlamenti színfalakkal? Miért kellene kicserélni ezt az úgynevezett alkotmá­nyos diktatúrát egy címezetes diktatú­rával? Nyolc esztendő óta működik ez az alkotmányos gépezet fényesen, meg­bízható pontossággal és tökéletességgel. Soha Bethleneknek, komoly nehéz­ségeik nem voltak se a parlamenttel, se a pártokkal. Lojális ellenzékük van és mamelukhűségü többségük, holott a lé­nyeg a pártabszolutizmus. Ennek a szol­gálatában, vagy támogatásában buzgól­­kodott Hadik János gróf is nyolc esz­tendő óta. Igazán csodálkozunk rajta, hogy az ő agyvelejében egy pillanatig is megcsirázhatott az a gondolat, hogy ezt a kényelmes, ezt a célszerű, kifelé alkot­mányos, befelé diktatórikus rendszert Bethlenek majd elcserélik olyannal, amely felbőszíthetné, vagy pánikba ker­gethetné azokat a gazdasági és pénzügyi tényezőket, amelyeknek akkora szavuk van Magyarország gazdasági és politikai életében. Ezt az ostobaságot még Hadik "orunkvása se tételezheti fel Bethlen Ist­ván grófról. A­Z ISMERETLEN ORSZÁG — DUNÁNTÚLI LEVELEK — ÍRJA: MILOTAY ISTVÁN XI. A Hanságon, szeptember végén Én még láttam valamit gyerekkorom­ban az ecsedi láp nádrengetegeiből. Lát­tam az élő lápot, amely mérföldeket bo­rított, községeket rejtett el vadvizei kö­zött, ismertem a pákászokat s azokat a vizi embereket, akik csikkal, hallal, piócával járták a homokos nyírségi fal­vakat s borért, gyümölcsért, gabonáért váltották be a lápon szerzett zsákmá­nyukat. Ismertem a lápi ember másik típusát, azt, amelyik vásárról-vásárra járt s a vizek és nádasok madárvilágá­nak ékességeit árulgatta, a darvak, gé­mek és kócsagok szárny- és farktollait a legények kalapja mellé daliás bokrétá­nak. Ezek az emlékek elevenednek föl bennem, ahogy Sarródon keresztül me­gyünk. Ha nem is tudná az ember, akkor is megérezné, hogy Sarród is úgy ma­radt itt a szárazon a nagy vizek lecsa­­polásta után, mint arra nálunk Ecsed és •i. \ yi.-'i és nádi világ eltűnt ■nVgpAu»* a • flé,k­etrein rajta masztolt le­tör éhet rí ler bén—..­­. • Néna úgy ...-zi «z caio-r. u'.vnlh­» a Hortobágyon járna, körös kör­ül tágas, fa­­lan fii vette» pusz­ták, kiszáradt zsombékosok, amelyeken itt-ott fehérszőrű magyar gulya legel, a híres hercegi ősgulyának ideszorult ma­radékai. Az ázsiai szarvasmarha utolsó képviselői itt a pinzgauiak és szimentá­­liak között. Milyen nehéz számot adni róla, miért támad az emberben egy ilyen kép nyomán valami keleti, ázsiai me­lankólia, amely jön iszonyú, felmérhe­tetlen messzeségből, a lélek legeslegmé­lyebb, évezredes emlékeiből s azon vesz­­szük észre magunkat, hogy sóhajt fa­kaszt bennünk és egy kicsit fátyolosan elszomorít. Sarródon egy-egy ház előtt — a há­zaknak is olyan nyírségi—szatmári for­májuk van itten, a cseréptetők mellett még ott hamulnak a régi nádfedelek, — egy-egy öreg akácfához kötve ott búsla­kodik magánosan egy korhadó csónak. Valamikor úgy ide jártak a vizek, hogy a gazdának, amint a házból kilépett, egyenest a csónakba kellett szállnia. Olyan ez, mint ahogy a régi pusztai csárdáknál valamikor elmaradhatatla­­nul ott búslakodott a betyárnak, a pász­tornak vagy a pandúrnak a lova. Ezek a sarródi csónakok már csak a ló csont­vázát jelentik. Múzeumi relikviát, amelyet a gazda nem tud eldobni, vagy tü­zelőnek fölaprítani, megszokta valami­kor s most is ott tartja, ha egyébnek nem, az elmúlt szép idők emlékének. A sarródiakról azt mondják, hogy egészen másfajta emberek, mint a soproniak ál­talában. Erkölcseikben, hajlamaikban ma is benne él a régi jó szabad hansági halász-pákász világ. Nehezen tértek hozzá az eke szarvához, a vérük most is szívesebben vinné őket a náderdők közé az ingoványok, bujdosó erek, zsombé­kok rejtelmes útjaira, amikor a nagy víz még tulajdonképpen mindenkié volt s halat, vadat, nádat és kaszálót egy­formán adott mindenkinek, aki éppen hozzáférhetett. Valamikor a Fertő hal­bősége majdnem akkora volt, mint a Tiszáé vagy a Balatoné. A kilencvenes években aztán mint az öreg Tóth Mi­hály beszélt nekünk, egy roppant száraz nyárra gyilkos, kemény tél következett. A Fertő nagyon megapadt s aztán fe­nékig befagyott. Mikor a fagy engedett, a tó halai mind kivesztek. A tavaszi víz a döglött halak olyan tömkelegét vetette partra, hogy külön egészségügyi intéz­kedéseket kellett foganatosítani eltaka­rításukra. A rothadó halhóz kilométer távolságokra elhatott. Azóta aztán a fertői halászatnak be is fellegzett, pedig valamikor —­­ mondja Tóth uram só­hajtva — még a Mária Terézia asztalára is került hal a fertői halászok hálójából. Azóta a Fertőnek csak a csücske maradt magyar, Trianonban Ausztriának ítél­ték a többit, így maradtak a sarródiak szárazon a 6400 holdas határral, amely­ből 4600 hold, tehát közel hetven száza­lék uradalmi birtok. A hallal és a vízzel együtt abban a mértékben, ahogy a Fertőt lecsapolták, egyre szűkebb területre szorult a Fertő­­vidék két másik legfontosabb terméke, a nád és a sziéna.­ Régenis a Fertő ingo­­ványainak 6®s* 'Ős. ná verin­ést'f teurner. i »cin tudtak a hogy a tTiűieVk ..kiH*?.tnS- janak a learatatlan és gyökéren elkor­hadt növényektől, felgyújtották az óriási táblákban álló nádasokat. A nádasok tüze sokszor hetekig eltartott s éjszakán­­kint a füst és tűz gyönyörű panoraórá­­jába vonta az őslápok világát. Mérföld­­nyi hosszúságban lángtenger úszott ilyenkor a magyar holttenger fölött, mint Berényi Pál írja. A sarródiaknak még a kilencvenes években is ezek a ná­dasok nyújtották egyik legfőbb kereset­forrásukat. A nádat menyezetnádnak metszették, másrészt mint nádgyékényt hozták forgalomba. Tóth Mihály uram azt mondja, hogy valamikor két kraj­cárért olyan kéve nádat kapott a sarródi paraszt, hogy három ember kellett egyet­len kévének szekérre rakásához. Ennek a fertői sarródi nádnak neve volt mesz­­sze külföldön is. Eljutott bajor-, német- és franciaországi nádgyárakig. Egy Rüll Pál nevű német gyáros nádgyékénygyárat létesített Fertőszentmiklós közelében és ezzel kapcsolatban nádkiviteli üzletet alapított. Évi nádkivitelét csak Sopron­­megyéből hatszázezer kévére becsülték, de a sarródiak olyan ügyesek voltak a sás- és nádfonásban, még a Balaton vi­dékére is eljártak gyékénysás után. Annak idején tízezerre mondták az éven­ként Sarródon földolgozott gyékénysás­­kévék számát. Hát ez után sóhajtanak még most is a sarródiak és talán azért tartják még mindig odakötve a csónakot a kapufélfához, hogy hátha megjön egyszer a viz s akkor megint lóra lehet kapni. Az oslibeliek viszont ugyanilyen só­hajtva emlegetik a régi Fertő széna­­áldását, mert őnekik a széna jelentette azt, amit a sarródiaknak a nád és a gyékény. A hansági turfás talajban ter­mett ez a híres, savanyu széna, amely gazdaggá tette Oslit és a körülötte fekvő községek lakóit. Egy-egy darabka föl­dön a Fertő áradásai jóvoltából annyi szénát termeltek, hogy egész Bécset el­látták vele, sőt messze Németországba és Svájcba is szállították. Átlag négy—öt­millió méter mázsára becsülték azt a mennyiséget, amit évente exportáltak. A katonaszállítók, a nagyvárosi fuvarosok Ára 24 fillér

Next