Magyarság, 1929. november (10. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-01 / 249. szám
Árainkat leszállítottuk! Cipőink minősége változatlan Női fekete és barna pántoscipők P 17. — Női divatszinti pántoscipők 19.50 P 17.— Női lakk pántoscipők.. .. 24.50 PS2.— Női magas ekete fűzöscipők.. P22. — Női magas barna fűzöscipők.. P2®.§6 Férfi fekete magas és félcipők P 19.50 Férfi barna magas és félcipők P 22.— Gyermek fék fűzős 20—22 23—26 barna 20—22 23—26 4.30 6.— 5 —0.50 Leány ás Bú fekete fűzős 26—30 31—35 36—39 12 50 15.50 16.50 Leány és Bú burns fűzős 28-30 31—35 36-39 13.80 HitsO ló.ító Turul Cipőgyár Rt. VII., Rákóczi Út 14. VI., Király ucca SO. II., Tűrök ucca 2. Cum" ’midiim címzetes hatfalának irigysége, az ántant ébersége, a megkínzott és kifáradt nép renyhe kvietizmusa, a fegyverhiány, a nyomorúság, az első balsiker, ó, mindegyik egy-egy mély verem lehet a titáni vállalkozás útján. Mint szultánt alereső megindítja a forradalmat Most kezdődik a hős eposza, összegyűjti azt a húszezer veteránt, akik akkora területen vannak szétszórva, mint a történelmi Magyarország háromszorosa. Azután a szultán nevében parancs megy minden faluba, hogy szolgáltassák be a fegyvereket. írják össze a hadviselt lakosságot és évfolyamként rukkoljanak be hadgyakorlatra azokba a gócpontokba, ahol a szultáni alterego (a „Basa“) már eleve helyi szervezetekbe tömörítette híveit. Élelmiszereket és hadianyagot rekviráltat, a meglazult és megrendült seregben helyreállítja a tekintélyt, a fegyelmet és a hierarchiát. Igaz, nem kesztyűskézzel dolgozik, de aki történelmet csinál, annak tudnia kell, hogy az ő anyaga a csiklandós emberi bőr. Az európai Törökországból százával és ezrével zarándokolnak hozzá a leszerelt tisztek, a foglalkozás nélkül lézengő intelligensek. Előbb Livászban, majd Angolában üli fel tanyáját, e sivatagi városka néhány hónap alatt a törökség spártája lett, szemben a dekadenciát, és elpuhultságot árasztó Bizánccal. Az egész megszállatlan Kisázsia egyetlen óriási hadiműhellyé vált. Kisiparosok, kovácsok és lakatosok szuronyokat, kardokat, puskaagyat gyártanak és golyót öntenek. A konstantinápolyi szervezet segítségével ismételten lefoglaltatja azt a dús hadianyagot, amelyet az antánt küldött a Dardanellákon keresztül Denikin és Wrangel ellenforradalmi haderői részére. Ügynökei a szovjettel tárgyalnak Batumban és Moszkvában. Egy sokáig vitatott területsávot könnyűszerrel enged át a szovjetnek, hogy az viszont szemet hunyjon az örmény papirosköztársaság lerombolása előtt, hogy lőszert szállítson és ágyút, amiért cserébe az Internacionálé nem kér mást, mint a bolsevik propaganda szabadságát. A kétségbeesett ember gyakran köt szerződést a Belzebubbal, de az okos ember tud vigyázni, hogy az el ne vigye magával az alvilágba. És ez mind hónapokon keresztül a sztambuli padisah nevében történik. Ki hihetné, hogy a szultáni helytartó valójában rebelis? De az öreg szakállas nagyvezérek és divánpasák szimatja valami nem jót érez akörül, ami Sivaszban és Angolában megy végbe. Ennek a titokzatos embernek túl sok a katonája a rend föntartására és túl kevés az ellenség kiűzésére. Vájjon nem lesz-e belőle egy új mars a boldogtalan és elhagyott Yldizkioszk ellen? Az antant megbízottjai is gyanút fognak. Összekötő tisztjeik és kémjeik hónapok óta azt jelentik, hogy valami bűzlik Kisázsiában. Minek a sorozás, a rengeteg redif, a rekvirálások, a rend fentartására? Nem furca-e, hogy ez a török condottiere elpusztította az antant védelme alatt álló örmény köztársaságot? Nem kelthet-e jogos nyugtalanságot, hogy a szovjet követei szakadatlanul járnak-kelnek Angola és Moszkva között? Nem ébreszthet-e bizalmatlanságot, hogy ez az új török hatalom mindenünnen kizsuppoltatja — igaz, a legudvariasabb formák között, — az ántáni egész katonai és polgári pereputtyát és minden panaszt nem utasít be a sztambuli sóhivatalhoz? Pethő Sándor Nyomtatvány, áruminta, üzleti papír küldeményeiben személyes vonatkozású írásbeli közleményt ne küldjön, mert az jövedéki kihágás. A római egyetem betöltetlen magyar tanszékét az oláhok román tanszékké akarják átszerveztetni Róma, október hó (A Magyarság tudósítójától.) Közel három éve annak, hogy Mussolini és Bethlen Rómában aláírták az olasz—magyar barátsági szerződést, melynek megkötése után a magyar kultuszkormányzat is akcióba lépett, hogy az olasz nemzettel a kulturális kapcsolatokat ismét felvegye és azok kiépítésével hozzájáruljon a két nemzet közötti bensőséges baráti viszony elmélyítéséhez. Törekvéseink megvalósulásánál igaz barátra találtunk az akkori olasz kultuszminiszter, Pietro Fedele személyében, aki segítőkezet nyújtott ahhoz, hogy a magyar kultuszkormány Rómában Collegium Hungaricumot létesítsen, sőt a Duce intencióinak megfelelően, Róma ősi egyetemén törvényhozásilag megszerveztél a magyar katedrát, melynek jelentőségét akkor értékelhetjük igazán, ha tudjuk azt, hogy a Sapienzán eddig rendes katedrával csak kimondott világnyelvek rendelkeznek. A tanszékre az egyetem szenátusa a magyar kultuszkormány meghallgatásával Gerevich Tibor dr. budapesti egyetemi tanárt jelölte, aki hajlandónak mutatkozott itteni keresztény archeológiai tanszékét a római egyetem magyar nyelvi és történelmi tanszékével felcserélni, annyival is inkább, mert Gerevich akkor már a római Collegium Hungaricum igazgatói állására s ezáltal a római egyetemre kiküldött magyar ifjak irányítására is ki volt szemelve. A tervezett kettős kinevezés közül ez utóbbi meg is történt, a római egyetem magyar tanszéke azonban — bár az olasz kultusztárca költségvetésében eddig évrőlévre szerepelt — előttünk érthetetlen okokból a mai napig is betöltetlen. A magyar katedra betöltésének három év óta vajúdó ügye római egyetemi és politikai körökben egyaránt feltűnést keltett, mert köztudomás szerint eme tanszék felállítása — meghaladva a magyar nyelv tanításának kereteit — tulajdonképpen a két nemzet politikai érdekközösségének kimélyítését célozta. Amióta Mussolininek Trianon-ellenes szavai az olasz szenátusban elhangzottak, a kisántant államai közül különösen Románia rendkívül intenzív ellenakciót indított Rómában, melynek eredményei részben a román nyelvrokonság ügyes kihasználása, főként azonban a hagyományos magyar nemtörődömség miatt már eddig is mutatkoznak. A román kultuszkormány mindenekelőtt a Római Román Történelmi Intézethez Erdélyből magyarul is beszélő dákoromán tanárokat küldött le, akik tervszerű intenzív munkával szorítják háttérbe a magyar törekvéseket és sajátítják ki a magyar kulturális értékeket. Első eredményes térfoglalásuk a római és a torinói Keleti Akadémiák magyarnyelvi tanszékeire való befészkelődésük volt, mely előidézte azt a páratlanul álló kulturbotrányt, hogy dákóromán tanárok magyarnyelvi tanszéken nyelvünk terjesztésének cégére alatt éveken keresztül zavartalanul végezhették céltudatos munkájukat. Ugyanezen román intézet vezetősége kezdeményezte a magyar törekvések ellensúlyozására a római oláh Collegium felállítását is, mely a Collegium Ilungaricumnál sokkal kedvezőbb anyagi körülmények között létesül, amennyiben a dákóromán propaganda most épülő fészke részére az oláh élelmesség Róma legszebb részén ingyen telket tudott kieszközölni. A magyar érdekeket azonban legjobban veszélyezteti az oláhok által tervbe vett román tanszék felállítása, mégpedig a római egyetem betöltetlen magyar tanszékének átszervezése útján, mely törekvés a magyarbarát Fedele olasz kultuszminiszter bukása után került szőnyegre. Ezt az akciót Vlad Aurél román kultuszminiszter indította meg Rómában, minthogy azonban a tárgyalások főként financiális okokból nem vezettek eredményre. Belazzo olasz kultuszminisztert sikerült megnyerniök olyan irányban, hogy a római egyetem már évek óta megszervezett, de betöltetlen magyar tanszékét, mint „feleslegeset“, román tanszékké szervezzék át. A terv megvalósítására azonban, egyelőre, nem kerülhet sor, mert Mussolini néhány héttel ezelőtt az olasz kultuszminisztériumot Népnevelési Minisztériummá szervezte át, melynek váratlan személyi változás ismét késlelteti az oláh törekvések megvalósulását. Ismerve tehát az oláhok térfoglalásának eddigi eredményeit, a római egyetem magyar tanszékét minden percben a megszüntetés veszélye fenyegeti, ha a magyar kultuszkormány haladéktalanul meg nem teszi a szükséges intézkedéseket a katedra gyors bettöltése iránt. Ma, amikor a békerevízió előkészítése szempontjából minden kínálkozó eszközt és alkalmat meg kellene ragadnunk arra, hogy a külföldet felvilágosítsuk a bennünket ért igazságtalanságról, amikor csak a szó, az ész, a lélek és az igazság meggyőző erejével tudjuk a magyar kérdés felé terelni a világ közvéleményét, rendkívül fontos szerep vár a római egyetem régóta vajúdó magyar tanszékének várományosára, akinek kinevezését azonban évek óta hiába várja a magyar közvélemény! Amikor nap-nap mellett azt látjuk, hogy a magyar kultuszkormány minden eszközt felhasznál arra, hogy a magyar—német kulturális kapcsolatokat minél jobban elmélyítse, joggal felmerül a kérdés, hogy vájjon ez a Berlin felé tekintő germanofil politika nincs-e ellentétben Róma érdekeivel és vájjon nem volt-e csak szalmalánk az Olaszország felé való orientálódás megindítása, mely orientáció tökéletes kiépítése éppen a magyar és olasz érdekeket egyaránt fenyegető germán és szláv törekvések miatt, ránk nézve életbevágó fontossággal bírna. Ezeknek a közös érdekeknek kimélyítését és továbbfejlesztését célozta a nemzeti szempontból oly fontos őrhelynek, a római magyar katedrának felállítása, melynek betöltése körül felmerült huzavonát római egyetemi körökben olasz tényezőkön kívülálló okokkal magyarázzák és kíváncsian várják a régóta vajúdó kérdésnek magyar részről való rendezését. Kundzy István dr. dJSSSSB*——«SS-1—"1 'htm Bunda-árverésen Kedélyes kis árverés zajlott le az» Ó utcában, egy szücs-üzlet helyiségében. A postások takarékpénztárában zálogletétre berakott és ki nem váltott holmik kerültek kótyavetyére. A kis bolt már az árverési aktus megnyitása előtt szorongásig megtelt érdeklődőkkel, sőt a később jövők már az utcára szorultak. Ezúttal, kivételesen, a hivatásos árverési hiénák távoltartották magukat és a közönség túlnyomó többsége a privátérdeklődök sorából került ki. Nagy hölgyközönség szorongott az árverező-pult előtt, mert már napokkal ezelőtt híre ment, hogy feltűnő nagytömegű és nagyon olcsó bunda kerül kalapács alá. Valóban így is történt. Egymást érték a szebbnél szebb szőrmebundák és egyik-másik vevő olcsón is jutott hozzá. Némelyiket viszont túlfizették. Rendes és szabályos árveréseken ez így szokott lenni. Első fecske gyanánt egy kékbélésű szilbunda került kikiáltásra. — Mutassa, forgassa, látni akarjuk! — kiabáltak a hátrább állók. A kikiáltónak fel kellett állni egy pad tetejére, hogy szemléltetővé tegye a kezében tartott fekete zsákmányt. — Vegye magára, hadd lássuk, hogy áll! — kiáltotta a tömegből egy hölgy. Kikiáltási ára a kissé megkopott darabnak 50 pengő. — A szil nem divat ma már — jegyzi meg a közbekiáltó hölgy. De azért mégis felverték az árát 95 pengőig. Annyit még a legcsökönyösebb szakértőnek is megért. odern lakásberendezésbenM gg van a Bútorcsarnok Szövetkezet lakásművészeti osztálya Pannónia mellett divatos mama. Rákóczidat 7. szám. 1929 november 1, péntek Női kalap most Fii® fa minőség, utolsó divat.. .. P 6«-» Olcsói VIL, Csányi-utca 12. A következő darab már sokkal értékesebb, valódi divatos pezsaniki és a kikiáltási ára mindössze 100 pengő. A hölgyek jobbról is, balról is csettintget- nek, hogy ez már igen. Mégsem sikerült 205 pengőnél magasabbra fellicitálni. Egy merész vállalkozású hölgy vette meg és jó haszonnal rögtön továbbadta egy urnak, aki örömtől sugárzó arccal cipelte el az édes terhet. Most megint egy szil-bunda következett, 50 pengős kikiáltási árral. A pult mögött álló benfentesek nagy igyekezettel 110 pengőig nyomták fel az árát. A változatosság kedvéért ezután néhány darab szőnyeg került bemutatóra. Például egy 225X130 cm. nagyságú keleti perzsa, melynek kikiáltási ára 100 pengő. — Molyos, molyos — kiabálták összevissza. — Legyenek nyugodtak — felel vissza & kikiáltó — ha nem volna molyos, nem is kapnák meg ennyiért. . A végén mégis megadtak érte 225 pengőt. Egy 350X270 nagyságú szmirna szőnyegnél meg lefelé kezdtek licitálni, mert bizony kissé már viseltes volt és alapos stoppolásra szorult, így is felverték azonban 217 pengőig. — No, ez nem éri meg — mondja egy szőnyegszakértő. — Az árverési csarnokban sokkal olcsóbban meg lehet kapni. Egy barnásszinü makett sezlontakarónak 10 pengő a kikiáltási ára és a végén 50 pengőt adtak érte. Az olcsó és divatos bundákra váró hölgyek erre kifogytak a türelemből és szinte kórusban kiabálták: — Nem érdekel a szőnyeg. Bundát kérünk. Perzsát és pezsanikit a népnek. Az erélyes felszólítás azonban úgy hangzott el, mint kiáltó szó a pusztában. A napirenden továbbra is szőnyegek forogtak. Még pedig a többek között egy nagy, barna futószőnyeg. Olyan nagy, hogy ketten is alig bírják felemelni. Kikiáltási ára 200 pengő és könnyűszerrel 300 pengőig verték fel. — Ez már megéri —- állapítja meg a szőnyegszakértő. — Bár én annyit se adtam volna érte, mert nem tetszik a mintája. Én csak a markáns figurákat szeretem. Egy kis hibás makett szőnyegért mindössze 22 pengőt adtak és egy rikító mintás gépszőnyeg árát 106 pengőig verték fel, minden különösebb indok nélkül. — Most következik egy közönséges szőnyeg — igy konferálják be a soron következő darabot és a hivatalos becsértéke mindössze 10 pengő. Talán éppen ez hatott és ezért sikerült 120 pengőig feltornászni. _ A bundakedvelő hölgyek ,is megkapták, végre a magukét. Egy zöldes bélésű szil-bunda következett. Igaz, hogy kissé kopottas és a fazonja már nem a legutolsó divat szerinti, de azért bármelyik jótermetű pesti kisasszony büszkeséggel elviselhetné. Tekintettel arra, hogy csak vékonypénzű hölgyek reflektáltak rá, csupán 55 pengőig verték fel az árát és valamelyik benfentes vette meg a leendő menyasszonya számára. Most következett azután az árverési aktus fénypontja: egy bogárfekete perzsaláb. A bélése rikítóan virágos, de a bunda maga igen reprezentatív darab. Amikor elhangzott a kikiáltó ajkáról, hogy a gyönyörű szép darabnak a kikiáltási ára mindössze 100 pengő, az összes jelenlévő hölgyek egyszerre akcióba léptek és megindult az ár felfelé licitálása. De még milyen lendülettel. A hivatásos árverési hiénák eljöhettek volna ide licitáló lendületet tanulni. Hamarosan mutatkozott is eredménye, mert az ára 380 pengőn akadt meg. .Egy kékkalapos hölgy volt a boldog és szerencsés halandó, aki ezért a potomságért birtokába juthatott a szép, divátos darabnak. Egy tömöttbajszú bundaszakértő nyomban konstatálta, hogy ennek az ára a belvárosi szücsüzletben 1200 pengő. Node nem kápé, hanem kellemes részletfizetés mellett. A változatosság kedvéért most megint egy szildarab következik, világos, hamis gallérral és a végén 145 pengőt adtak érte. Ezt már drágálják a helyszíni szakértők. Tisztán a hamis gallérjának köszönhette a szép karriert. Hogy pedig a feltűnő kisebbségijén jelenlévő férfiaknak is jusson valami a raktáron tartott örömökből, egymásután két jóállású városi bunda következik. Mind a kettő szürke és annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha édestestvérek volnának. A nutriabélésük egészen bizalomgerjesztő. Az egyikért 136, a másikért 106 pengős ár folyt be. A szakértők erről is megállapították, hogy nagyon megérte. Más kérdés azonban, hogy mit szólna hozzá a szürke bunda régi tulajdonosa?... (d-i-l