Magyarság, 1929. november (10. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

Árainkat leszállítottuk! Cipőink minősége változatlan Női fekete és barna pántoscipők P 17. — Női divatszinti pántoscipők 19.50 P 17.— Női lakk pántoscipők.. .. 24.50 PS2.— Női magas ekete fű­zöscipők.. P22. — Női magas barna fű­zöscipők.. P2®.§6 Férfi fekete magas és félcipők P 19.50 Férfi barna magas és félcipők P 22.— Gyermek fék­ fűzős 20—22 23—26 barna 20—22 23—26 4.30 6.— 5 —0.50 Leány ás Bú fekete fűzős 26—30 31—35 36—39 12 50 15.50 16.50 Leány és Bú burns fűzős 28-30 31—35 36-39 13.80 Hi­tsO ló.ító Turul Cipőgyár Rt. VII., Rákóczi Út 14. VI., Király ucca SO. II., Tűrök ucca 2. Cum" ’midiim címzetes hatfalának irigysége, az ántant éber­sége, a megkínzott és kifáradt nép renyhe kvietizmusa, a fegyverhiány, a nyomorúság, az első balsiker, ó, mindegyik egy-egy mély verem lehet a titáni vállalkozás útján. Mint szultánt al­ereső megindítja a forradalmat Most kezdődik a hős eposza, összegyűjti azt a húszezer veteránt, akik akkora terüle­ten vannak szétszórva, mint a történelmi Ma­gyarország háromszorosa. Azután a szultán nevében parancs megy minden faluba, hogy szolgáltassák be a fegyvereket. írják össze a hadviselt lakosságot és évfolyamként rukkol­janak be hadgyakorlatra azokba a gócpon­tokba, ahol a szultáni alterego (­a „Basa“) már eleve helyi szervezetekbe tömörítette hí­veit. Élelmiszereket és hadianyagot rekvirál­­tat, a meglazult és megrendült seregben helyreállítja a tekintélyt, a fegyelmet és a hierarchiát. Igaz, nem kesztyűskézzel dolgo­zik, de aki történelmet csinál, annak tudnia kell, hogy az ő anyaga a csiklandós emberi bőr. Az európai Törökországból százával és ezrével zarándokolnak hozzá a leszerelt tisz­tek, a foglalkozás nélkül lézengő intelligensek. Előbb Livászban, majd Angolában üli fel ta­nyáját, e sivatagi városka néhány hónap alatt a törökség spártája lett, szemben a dekaden­ciát, és elpuhultságot árasztó Bizánccal. Az egész megszállatlan Kisázsia egyetlen óriási hadiműhellyé vált. Kisiparosok, kovácsok és lakatosok szuronyokat, kardokat, puskaagyat gyártanak és golyót öntenek. A konstanti­nápolyi szervezet segítségével ismételten le­foglaltatja azt a dús hadianyagot, amelyet az antánt küldött a Dardanellákon keresztül Denikin és Wrangel ellenforradalmi haderői részére. Ügynökei a szovjettel tárgyalnak Ba­­tum­ban és Moszkvában. Egy sokáig vitatott terü­letsávot könnyűszerrel enged át a szov­jetnek, hogy az viszont szemet hunyjon az örmény papirosköztársaság lerombolása előtt, hogy lőszert szállítson és ágyút, amiért cse­rébe az Internacionálé nem kér mást, mint a bolsevik­ propaganda szabadságát. A kétség­beesett ember gyakran köt szerződést a Bel­zebubbal, de az okos ember tud vigyázni, hogy az el ne vigye magával az alvilágba. És ez mind hónapokon keresztül a sztambuli padisah nevében történik. Ki hihetné, hogy a szultáni helytartó valójában rebelis? De az öreg szakállas nagyvezérek és divánpasák szimatja valami nem jót érez akörül, ami Sivaszban és Angolában megy végbe. Ennek a titokzatos embernek túl sok a katonája a rend föntartására és túl kevés az ellenség ki­űzésére. Vájjon nem lesz-e belőle egy új mars a boldogtalan és elhagyott Yldiz­kioszk ellen? Az antant megbízottjai is gyanút fognak. Összekötő tisztjeik és kémjeik hónapok óta azt jelentik, hogy valami bűzlik Kisázsiában. Minek a sorozás, a rengeteg redif, a rekvirá­­lások, a rend fentartására? Nem furca-e, hogy ez a török condottiere elpusztította az antant védelme alatt álló örmény köztársaságot? Nem kelthet-e jogos nyugtalanságot, hogy a szovjet követei szakadatlanul járnak-kelnek Angola és Moszkva között? Nem ébreszthet-e bizalmatlanságot, hogy ez az új török hata­lom mindenünnen kizsuppoltatja — igaz, a legudvariasabb formák között, — az ántáni egész katonai és polgári pereputtyát és min­den panaszt nem utasít be a sztambuli sóhiva­talhoz? Pethő Sándor Nyomtatvány, áruminta, üzleti papír kül­deményeiben személyes vonatkozású írás­beli közleményt ne küldjön, mert az jöve­déki kihágás. A római egyetem betöltetlen magyar tanszékét az oláhok román tanszékké akarják átszerveztetni Róma, október hó (A Magyarság tudósítójától.) Közel három éve annak, hogy Mussolini és Bethlen Rómá­ban aláírták az olasz—magyar barátsági szer­ződést, melynek megkötése után a magyar kultuszkormányzat is akcióba lépett, hogy az olasz nemzettel a kulturális kapcsolatokat ismét felvegye és azok kiépítésével hozzá­járuljon a két nemzet közötti bensőséges ba­ráti viszony elmélyítéséhez. Törekvéseink megvalósu­lásánál igaz ba­rátra találtunk az akkori olasz kultuszminisz­ter, Pietro Fedele személyében, aki segítő­­kezet nyújtott ahhoz, hogy a magyar kultusz­­kormány Rómában Collegium Hungaricumot létesítsen, sőt a Duce intencióinak megfele­lően, Róma ősi egyetemén törvényhozásilag megszerveztél­ a magyar katedrát, melynek jelentőségét akkor értékelhetjük igazán, ha tudjuk azt, hogy a Sapienzán eddig rendes katedrával csak kimondott világnyelvek ren­delkeznek. A tanszékre az egyetem szenátusa a magyar kultuszkormány meghallgatásával Gerevich Tibor dr. budapesti egyetemi tanárt jelölte, aki hajlandónak mutatkozott itteni keresz­tény archeológiai tanszékét a római egyetem magyar­ nyelvi és történelmi tanszékével fel­cserélni, annyival is inkább, mert Gerevich akkor már a római Collegium Hungaricum igazgatói állására s ezáltal a római egyetemre kiküldött magyar ifjak irányítására is ki volt szemelve. A tervezett kettős kinevezés közül ez utóbbi meg is történt, a római egyetem magyar tanszéke azonban — bár az olasz kultusztárca költségvetésében eddig évről­­évre szerepelt — előttünk érthetetlen okok­ból a mai napig is betöltetlen. A magyar katedra betöltésének három év óta vajúdó ügye római egyetemi és politikai körökben egyaránt feltűnést keltett, mert köztudomás szerint eme tanszék felállítása — meghaladva a magyar nyelv tanításának kereteit — tulajdonképpen a két nemzet po­litikai érdekközösségének kimélyítését cé­lozta. Amióta Mussolininek Trianon-ellenes sza­vai az olasz szenátusban elhangzottak, a kis­­ántant államai közül különösen Románia rendkívül intenzív ellenakciót indított Rómá­ban, melynek eredményei részben a román nyelvrokonság ügyes kihasználása, főként azonban a hagyományos magyar nemtörő­dömség miatt már eddig is mutatkoznak. A román kultuszkormány mindenekelőtt a Római Román Történelmi Intézethez Er­délyből magyarul is beszélő dákoromán ta­nárokat küldött le, akik tervszerű intenzív munkával szorítják háttérbe a magyar törek­véseket és sajátítják ki a magyar kulturális értékeket. Első eredményes térfoglalásuk a római és a torinói Keleti Akadémiák magyar­nyelvi tanszékeire való befészkelődésük volt, mely előidézte azt a páratlanul álló kultur­­botrányt, hogy dákóromán tanárok magyar­nyelvi tanszéken nyelvünk terjesztésének cé­gére alatt éveken keresztül zavartalanul vé­gezhették céltudatos munkájukat. Ugyanezen román intézet vezetősége kezde­ményezte a magyar törekvések ellensúlyozá­sára a római oláh Collegium felállítását is, mely a Collegium Ilungaricumnál sokkal kedvezőbb anyagi körülmények között léte­sül, amennyiben a dákóromán propaganda most épülő fészke részére az oláh élelmes­ség Róma legszebb részén ingyen telket tu­dott kieszközölni. A magyar érdekeket azonban legjobban veszélyezteti az oláhok által tervbe vett román tanszék felállítása, még­pedig a római egye­tem betöltetlen magyar tanszékének átszer­vezése útján, mely törekvés a magyarbarát Fedele olasz kultuszminiszter bukása után került szőnyegre. Ezt az akciót Vlad Aurél román kultuszminiszter indította meg Rómá­ban, minthogy azonban a tárgyalások fő­ként financiális okokból nem vezettek ered­ményre. Belazzo olasz kultuszminisztert si­került megnyerniök olyan irányban, hogy a római egyetem már évek óta megszervezett, de betöltetlen magyar tanszékét, mint „fe­leslegeset“, román tanszékké szervezzék át. A terv megvalósítására azonban, egyelőre, nem kerülhet sor, mert Mussolini néhány héttel ezelőtt az olasz kultuszminisztériumot Népne­velési Minisztériummá szervezte át, melynek váratlan személyi változás ismét késlelteti az oláh törekvések megvalósulását. Ismerve tehát az oláhok térfoglalásának eddigi eredményeit, a római egyetem magyar tanszékét minden percben a megszüntetés veszélye fenyegeti, ha a magyar kultusz­kormány haladéktalanul meg nem teszi a szükséges intézkedéseket a katedra gyors bet­­töltése iránt. Ma, amikor a békerevízió elő­készítése szempontjából minden kínálkozó eszközt és alkalmat meg kellene ragadnunk arra, hogy a külföldet felvilágosítsuk a ben­nünket ért igazságtalanságról, amikor csak a szó, az ész, a lélek és az igazság meggyőző erejével tudjuk a magyar kérdés felé terelni a világ közvéleményét, rendkívül fontos sze­rep vár a római egyetem régóta vajúdó ma­gyar tanszékének várományosára, akinek ki­nevezését azonban évek óta hiába várja a magyar közvélemény! Amikor nap-nap mellett azt látjuk, hogy a magyar kultuszkormány minden eszközt felhasznál arra, hogy a magyar—német kul­turális kapcsolatokat minél jobban elmélyítse, joggal felmerül a kérdés, hogy vájjon ez a Berlin felé tekintő germanofil politika nincs-e ellentétben Róma érdekeivel és vájjon nem volt-e csak szalmalánk az Olaszország felé való orientálódás megindítása, mely orientá­ció tökéletes kiépítése éppen a magyar és olasz érdekeket egyaránt fenyegető germán és szláv törekvések miatt, ránk nézve életbe­vágó fontossággal bírna. Ezeknek a közös érdekeknek kimélyítését és továbbfejlesztését célozta a nemzeti szempontból oly fontos őr­helynek, a római magyar katedrának felállí­tása, melynek betöltése körül felmerült huza­vonát római egyetemi körökben olasz ténye­zőkön kívülálló okokkal magyarázzák és kí­váncsian várják a régóta vajúdó kérdésnek magyar részről való rendezését. Kundzy István dr. dJSSSSB*——«SS-1—"1­­ 'htm Bunda-árverésen Kedélyes kis árverés zajlott le az» Ó­ utcá­ban, egy szücs-üzlet helyiségében. A postások takarékpénztárában zálogletétre berakott és ki nem váltott holmik kerültek kótyavetyére. A kis bolt már az árverési aktus megnyi­tása előtt szorongásig megtelt érdeklődőkkel, sőt a később jövők már az utcára szorultak. Ezúttal, kivételesen, a hivatásos árverési hié­nák távoltartották magukat és a közönség túlnyomó többsége a privátérdeklődök sorá­ból került ki. Nagy hölgyközönség szorongott az ár­verező-pult előtt, mert már napokkal ezelőtt híre ment, hogy feltűnő nagytömegű és na­gyon olcsó bunda kerül kalapács alá. Valóban így is történt. Egymást érték a szebbnél szebb szőrmebundák és egyik-másik vevő olcsón is jutott hozzá. Némelyiket vi­szont túlfizették. Rendes és szabályos árveré­seken ez így szokott lenni. Első fecske gyanánt egy kékbélésű szil­bunda került kikiáltásra. — Mutassa, forgassa, látni akarjuk! — kiabáltak a hátrább állók. A kikiáltónak fel kellett állni egy pad tetejére, hogy szemlél­­tetővé tegye a kezében tartott fekete zsák­mányt. — Vegye magára, hadd lássuk, hogy áll! — kiáltotta a tömegből egy hölgy. Kikiáltási ára a kissé megkopott darabnak 50 pengő. — A szil nem divat ma már — jegyzi meg a közbekiáltó hölgy. De azért mégis felverték az árát 95 pen­gőig. Annyit még a legcsökönyösebb szakértő­nek is megért. odern lakásberendezésbenM gg v­an­ a Bútorcsarnok Szövetkezet­­ lakásművészeti osztálya Pannónia mellett divatos mama. Rákóczidat 7. szám. 1929 november 1, péntek Női kalap most Fii® fa minőség, utolsó divat.. .. P 6«-» Olcsói VIL, Csányi-utca 12. A következő darab már sokkal értékesebb, valódi divatos pezsaniki és a kikiáltási ára mindössze 100 pengő. A hölgyek jobbról is, balról is csettintget-­ nek, hogy­ ez már igen. Mégsem sikerült 205 pengőnél magasabbra fellicitálni. Egy merész vállalkozású hölgy vette meg és jó haszonnal rögtön továbbadta egy urnak, aki örömtől sugárzó arccal cipelte el az édes terhet. Most megint egy szil-bunda következett, 50 pengős kikiáltási árral. A pult mögött álló benfentesek nagy igyekezettel 110 pengőig nyomták fel az árát. A változatosság kedvéért ezután néhány darab szőnyeg került bemutatóra. Például egy 225X130 cm. nagyságú keleti perzsa, melynek kikiáltási ára 100 pengő. — Molyos, molyos — kiabálták össze­vissza. — Legyenek nyugodtak — felel vissza & kikiáltó — ha nem volna molyos, nem is kapnák meg ennyiért. . A végén mégis megadtak érte 225 pengőt. Egy 350X270 nagyságú szmirna szőnyeg­nél meg lefelé kezdtek licitálni, mert bizony kissé már viseltes volt és alapos stoppolásra szorult, így is felverték azonban 217 pengőig. — No, ez nem éri meg —­ mondja egy­ szőnyegszakértő. — Az árverési csarnokban sokkal olcsóbban meg lehet kapni. Egy barnásszinü makett sezlontakarónak 10 pengő a kikiáltási ára és a végén 50 pengőt adtak érte. Az olcsó és divatos bundákra váró höl­gyek erre kifogytak a türelemből és szinte kórusban kiabálták: — Nem érdekel a szőnyeg. Bundát ké­rünk. Perzsát és pezsanikit a népnek. Az erélyes felszólítás azonban úgy hang­zott el, mint kiáltó szó a pusztában. A napi­­renden továbbra is szőnyegek forogtak. Még pedig a többek között egy nagy, barna futószőnyeg. Olyan nagy, hogy ketten is alig bírják felemelni. Kikiáltási ára 200 pengő és könnyűszerrel 300 pengőig verték fel.­­ — Ez már megéri —- állapítja meg a sző­nyegszakértő. — Bár én annyit se adtam volna érte, mert nem tetszik a mintája. Én csak a markáns figurákat szeretem. Egy kis hibás makett szőnyegért mindössze 22 pengőt adtak és egy rikító mintás gép­szőnyeg árát 106 pengőig verték fel, minden különösebb indok nélkül.­­ — Most következik egy közönséges szőnyeg — igy konferálják be a soron következő darabot és a hivatalos becsértéke mindössze 10 pengő. Talán éppen ez hatott és ezért si­­került 120 pengőig feltornászni. _­­ A bundakedvelő hölgyek ,is megkapták­, végre a magukét. Egy zöldes bélésű szil-bunda következett. Igaz, hogy kissé kopottas és a fazonja már nem a legutolsó divat szerinti, de azért bár­melyik jótermetű pesti kisasszony büszkeség­­­gel elviselhetné. Tekintettel arra, hogy csak vékonypénzű hölgyek reflektáltak rá, csupán 55 pengőig verték fel az árát és valamelyik benfentes vette meg a leendő menyasszonya számára. Most következett azután az árverési aktus fénypontja: egy bogárfekete perzsaláb. A bé­lése rikítóan virágos, de a bunda maga igen reprezentatív darab. Amikor elhangzott a kikiáltó ajkáról, hogy a gyönyörű szép darabnak a kikiáltási ára mindössze 100 pengő, az összes jelenlévő höl­gyek egyszerre akcióba léptek és megindult az ár felfelé licitálása. De még milyen lendü­lettel. A hivatásos árverési hiénák eljöhettek volna ide licitáló­ lendületet tanulni. Hamarosan mutatkozott is eredménye, mert az ára 380 pengőn akadt meg. .Egy kékkala­pos hölgy volt a boldog és szerencsés ha­landó, aki ezért a potomságért birtokába jut­hatott a szép, divátos darabnak. Egy tömöttbajszú bundaszakértő nyomban konstatálta, hogy ennek az ára a belvárosi szücsüzletben 1200 pengő. Node nem kápé, hanem kellemes részletfizetés mellett. A változatosság kedvéért most megint egy szildarab következik, világos, hamis gallérral és a végén 145 pengőt adtak érte. Ezt már drágálják a helyszíni szakértők. Tisztán a hamis gallérjának köszönhette a szép karriert. Hogy pedig a feltűnő kisebbségijén jelen­lévő férfiaknak is jusson valami a raktáron tartott örömökből, egymásután két jóállású városi bunda következik. Mind a kettő szürke és annyira hasonlíta­nak egymáshoz, mintha édestestvérek volná­nak. A nutriabélésü­k egészen bizalom­­gerjesztő. Az egyikért 136, a másikért 106 pengős ár folyt be. A szakértők erről is megállapították, hogy nagyon megérte. Más kérdés azonban, hogy mit szólna hozzá a szürke bunda régi tulajdonosa?... (d-i-l

Next