Magyarság, 1929. december (10. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-07 / 279. szám

Vita Hollandiában a magyar irodalomról Leiden, december hó Rendkívül tanulságos és megszívlelendő az is két cikk, amely a magyar irodalomról a közelmúltban jelent meg a hollandiai Vragen van den Dag (A Nap kérdései) című elterjedt és kitűnő színvonalú folyóiratban. Az egyik szerzőről nem lehet kideríteni, hogy tud-e magyarul, a másikat igen jól ismerjük: a ma­gyar nyelvet bámulatos fokban bírja, tökéle­tesen ír és olvas, eléggé könnyen beszél is, végtelenül sokat tett Magyarországért s két­ségtelenül nagyon megérdemelte, hogy a Pe­­tőfi-Társaság tagjává választotta. Ez az utóbbi Beetsné asszony, hazánknak régi, lelkes párt­fogója. Ez alkalommal azonban nem ő kezdte a vitát. Max van Wesel úr írta az első cikket, Mo­derne Hongaarsche Letterkunde (Modern ma­gyar irodalom) címmel. A hatoldalas cikk visszapillantással kezdődik. Már itt azonnal meglátszik, hogy a nagy jóakarat mellett, bi­zony, sajnálatosan kevés a helyes ismeret. Van Wesel ur szerint az 1820 előtti magyar irodalom „legjobban hasonlítható a vándor­dalosok (minstreelen) krónikáihoz és a hol­landiai rederijker-kor (mesterdalnok, nyelv­­csinosító a XV. században) java műveihez“. Hát ez szomorú lenne, ha így lenne. Ezután következik egy-két szó a Rákoczilied-ről, ami bizonnyal a Rákóczi-induló akar lenni. Meg­tudjuk, némi ugrással, hogy Börösmarty „,hasztalan próbálkozott“, míg Eduard Czig­­ligeti darabjai ugyan jók voltak, de „ma már nem lehet őket játszani“. Ezután egészen meglepő reveláció jön, amelyet érdemes szó­­szerint lefordítani: „A forradalmi Sturm-und- Drang-kor 1848-ban, amely más országokban oly nagy megindulást okozott mind társa­dalmi, mind irodalmi téren, a büszke magyar népet teljesen érintetlenül hagyta“. Nem, ezt nem hittük volna. A visszapillantásban még csak azt halljuk meg, hogy Az Ember tragé­diája az „jelentős filozófiai költemény, amely francia és német fordításban is nagy föltűnést keltett, bár sok ellenféllel is találkozott“. Az utóbbi kitételt nem értem és rábízom az ol­vasóra, hogy törje rajta a fejét. Mikszáthtal kezdődik az „új" magyar irodalom, ami manapság kissé különösen hangzik, no de igen szépen is róla van Wesel úr, valamint Gárdonyiról is kilenc sort. Ez­után, rejtelmes módon, Révész Béla kerül sorra (!), aki után Tömörkény Istvánról van néhány szava. A legszebben Herczeg Fe­rencről ír, akinek számos művét nevezi meg címmel, bár nem merném állítani, hogy Herczeg Ferenc megértésében sokkal to­vább jutott volna, mint egyebütt. Móricz Zsigmondot a fiatalok egyik legérdekesebb alakjának nevezi, de csak két regényéről tud: a Tündérkertről és a Sáraranyról. Né­hány szó következik Kosztolányi Dezsőről, majd ezután Ambrus Zoltánról, akit preciez­­nek minősít. A cikk igen meleg hangon ajánlja végül a magyar irodalommal való közelebbi megismerkedést, ami, írja van Wesel úr, sajnos, csakis a német vagy fran­cia fordítások útján történhetik. E legutóbbi kijelentés fájt a legjobban a mi nagy barátunknak, Beetsné asszonynak, aki két oldalon válaszol van Wesel úrnak. Rámutat arra, hogy Petőfi versei, Madách tragédiája, több kötet Mikszáthtól, Gárdonyi­tól és Herczegtől, nemkülönben Rákosi Vik­tortól és Tormay Ceciltől igenis megjelentek hollandus fordításban. A közelmúltban­ Hettyey Vilma fordításában pedig megjelent egy vaskos kötetnyi magyar népmese. Az sem áll, írja Beetsné asszony, hogy a magyarok sem tudnak semmit a holland irodalomról. Fölsorol egy csapatnyi magyar fordítást, amelyet mi még meg tudnánk másokkal toldani. (Multatuli, Couperus, Coster.) Mindezek után hol van az igazság? Bár­mily végtelenül nagy hálával kell tartoz­nunk Beetsné asszonynak (de, persze, van Wesel urnak is), amiért a magyar irodalo­mért síkra szállnak, sajnos, mégis valahol ott van az igazság, hogy a magyar irodalom csaknem tökéletesen ismeretlen Hollandiá­ban. Kezdjük azon, hogy az Ember tragé­diája fordítása teljesen élvezhetetlen, ósdi úgynevezett „nyolcvanas*“ stílusban van for­dítva. Folytassuk azzal, hogy a többi for­dítás legnagyobb része kis kiadóknál, kis pél­­dányszámban jelent meg. Reklámot nem csaptak neki, senki se vette. El is ment a hollandus könyvkiadó kedve attól, hogy magyar könyvet fordíttasson. Hiába sorolunk föl egész csapat könyv­eimet, ha senki se olvassa, senki se vette ke­zébe azokat a könyveket. Minden intelligens hollandus kitűnően tudja, hogy ki volt X Y másod- vagy harmadrangú német, francia, vagy angol költő, de én még olyan intelligens hollandussal több mint kétévi itt tartózkodá­som alatt nem találkoztam, aki egyetlenegy magyar költőnek vagy írónak a nevét tudta. (Beetsnét kivéve, persze.) Főképpen egyetemi körökben forgok, de még olyan tanárt nem találtam, aki Petőfinek, Madáchnak, vagy Aranynak a nevét hallotta volna. Tehát hiába jelentek meg Petőfi versei. Hiányzik hozzá a propaganda. A múltkor a leideni egyetem egyik intézetében, ahol mindenféle nyelvű folyóiratot láttam, megkérdeztem, hogy ezt meg ezt a magyar tudományos folyóiratot nem akarnák-e megkapni. „Ugyan kérem, ki érti azokat a szláv nyelveket is“ — felelt az intézet igazgatója, világhírű tudós. Ilyen körülmények között lefordítom ide azt, amit az egyik hollandus lapba írtam, amikor a múlt nyáron megjelentek a magyar népmesék: „Mint valami áthidalhatatlan kí­nai faj, úgy áll Magyarország és a Nyugat között több mint ezer esztendeje a magyar nyelv különállósága. Csak igen kevés ismere­tes a magyar irodalomból a nyugati nyelve­ken, holott ez irodalom nyugati ismerői már ismételten állították, hogy ez a leg­­különb nyugati irodalmakkal egy színvona­lon áll s igen értékes kincseket rejt. Hiány­zik tehát még valaki, aki ebben az ügyben mértékadó hangját megszólaltatja, úgy, aho­gyan az például az orosz irodalom dolgában De Vogüé gróf által történt Mert De Vogüé gróf előtt Nyugateurópában az orosz iroda­lom úgyszólván teljesen ismeretlen volt.“ Sajnos, ez a mértékadó valaki, aki úgy­szólván fölfedezi a magyar irodalmat, még ne­m jelent meg. Addig pedig hálával és ra­gaszkodással kell gondolnunk azokra a­ mi jóbarátainkra, akik — mint Beetsné és van Wesel úr — néha-néha megragadják az al­kalmat, hogy egy jó szót szóljanak értünk. Fábri K. L. dr. A képviselőház bizottsága letárgyalta a fővárosi törvényjavaslatot Kétszer ismét leszavazták a belügyminisztert A képviselőház közigazgatási bizottsága pénteken délelőtt folytatta a fővárosi tör­vény részletes tárgyalását. A 95. szakasznál, amelyet folytatólagosan tárgyalt a bizottság. Szilágyi Lajos csatlako­zott Wolff Károlynak a megelőző ülésben ehhez a szakaszhoz benyújtott indítványá­hoz. Petrovácz Gyula rámutatott arra, hogy az autonómia költségvetési joga teljesen illu­­zóriussá válnék, ha a bizottság nem fogadná el Wolff Károly indítványát. Scitovszky Béla belügyminiszter kijelentette, hogy a benyúj­tott indítványok közül csak Buday Dezsőjé­hez járulhat hozzá, bár az abban foglaltakat a végrehajtási utasítás is rendezhetné. A fel­ügyeleti jogot ténylegesen és intenzíven csak úgy gyakorolhatja a belügyminiszter, ha a szakasz 8. bekezdésében foglalt rendelkezések változatlanul maradnak. Meg kell adni a bel­ügyminiszternek a lehetőséget arra, hogy a főváros költségvetésének egyes tételeit leszál­líthassa, felemelhesse, vagy törölhesse. A szavazás következett ezután. A bizottság nagy többsége a javaslatnak ennél az egyik legfontosabb szakaszánál ismét leszavazta a belügyminisztert és a szakaszt Wolff Károly indítványa értelmében fogadta el. A belügy­miniszter kijelentette, hogy a szakasz harma­dik bekezdésének eredeti szövegét fentartja a plénumban. A 96. szakasznál György Imre indítvá­nyozta, hogy a polgármester a zárszámadás előterjesztésekor tartozzék jelentést tenni arról is, hogy azokat az összegeket mire for­dították. A belügyminiszter hozzászólása után a bizottság ilyen értelemben fogadta el a sza­kaszt. A 97. szakasznál Buday Dezső kérte annak a rendelkezésnek törlését, amely szerint az üzemeknek részvénytársaság­ alakban való folytatásához a belügyminiszter és a pénzügy­­miniszter engedélye szükséges. A bizottság az eredeti szöveggel szemben Buday Dezső indít­ványa értelmében fogadta el a szakaszt, mire a belügyminiszter — mivel ismét leszavazták — kijelentette, hogy az eredeti szöveget fenn­tartja a plénumban. A 99—102. szakaszokat kisebb módosí­tásokkal fogadták el. A 100. szakasz ki­mondja, hogy „a törvény életbeléptetése után elsőizben a törvényhatósági választá­sokat legkésőbb 1930 december 31-én kell megtartani. Az elsőizben megalakítandó ke­rületi választmányok tagjainak számát ren­delet állapítja meg“. . Szigorúan kell ellenőrizni a galíciaiak letelepítését A 103. szakasznál, amely a hatáskörök módosításáról intézkedik, Usetty Béla elő­adó szerkezeti módosítást javasolt, Szilágyi Lajos pedig a szakasz c) pontjának törlé­sét kérte. E pont szerint a külföldiek tar­tózkodási és lakhatási ügyeiben az állam­­rendőrség jár el s ez mintegy 300.000 pen­­gőnyi kárt jelent a fővárosnak. Buday De­zső csatlakozott Szilágyi Lajos fejtegetésé­hez Wolff Károly rámutatott arra, hogy a javaslat elveszi a fővárostól az idegenek lak­hatási ügyeinek intézését, holott ez a joga megvan a főszolgabírónak. Hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök nyíltan kifejezést adott annak, hogy a galíciaiak letelepülését ellenzi A galíciaiak letelepülése a hazai zsidóság érdekével is ellentétben áll, kérte tehát a belügyminisztert, hogy az egész vo­nalon ellenőriztesse ezt a kérdést. Hasonló­képpen ellenezte az idegen munkások be­jövetelét is. Scitovszky Béla belügyminiszter kijelen­tette, hogy az idegenek lakhatási és letele­pülési engedélyeinek intézése mindenütt, ahol rendőrség van, a rendőrség kezében van, mert egységes kezelést kíván meg ez a kérdés. A galiciaiakkal szemben igyek­szik a legszigorúbban végrehajtani a maga elvi álláspontját. Razziákat is tartottak és megállapították, hogy a vidéki hatóságok nem jártak el mindig a legrigorózusabban ebben a kérdésben. Az idegen honos mun­kásoknál figyelemmel kell lenni a viszonos­ságra is, mert sokkal több magyar munkás él kint, mint idegen nálunk. Kijelentette végül, hogy a külföldiek letelepülésével és tartózkodásával kapcsolatban fizetendő dí­jakat a főváros fogja kapni. A bizottság a szakaszt az előadó módosí­tásával fogadta el. Az ügyrendre vonatkozó szakaszok azonnal életbelépnek A 106. szakasznál Csetty Béla előadó mó­dosítást javasolt, amelynek értelmében a tör­­vény életbelépésének idejét a belügyminiszter állapítja meg, a törvénynek az ügyrendre vo­natkozó szakaszai azonban azonnal életbelép­nek. Peyer Károly ellenezte a módosítást, úgyszintén Györki Imre is, aki kijelentette, hogy az ügyrendre vonatkozó rendelkezések azonnali életbeléptetése a főpolgármester kí­vánsága. Szilágyi Lajos semmi szükségét sem látja az előadó meglepetésszerűen előterjesztett in­dítványának. Kérte a minisztert, hogy tekint­sen el ettől az indítványtól, amely elmérgesíti a helyzetet a plenáris tárgyalás előtt. Petrovácz Gyula hangsúlyozta, hogy a ja­vaslatnak az ügyrendi szakaszai a legsikerül­tebbek, ezeket üdvös volna mielőbb életbe­léptetni. Wolff Károly rámutatott arra, hogy a bizottság az ügyrendre vonatkozó szakaszo­kat már elfogadta, lényegében tehát mindegy, hogy ezek pár hónappal hamarabb, vagy ké­sőbb lépnek életbe. Scitovszky Béla belügyminiszter tiltakozott az ellen a beállítás ellen, mintha ezt a rendel­kezést becsempészték volna a javaslatba. Nem osztja azt a felfogást, hogy e szakasznak meg­szavazása a békét felborítaná. A bizottság a szakaszt az előadó módosításával fogadta el. A bizottság végül megállapította azt, hogy az egyes közigazgatási és üzemi tisztviselők és alkalmazottak közül kiknek kinevezése tartozik a belügyminiszternek, a törvényható­sági bizottságnak, a törvényhatósági intéző­tanácsnak, a polgármesternek és a főpolgár­mesternek hatáskörébe és ezzel a javaslat részletes tárgyalását befejezték. As­ omaiMo 1929 december 7. számba! A Nemzeti Blokk jelöltjei a magánalkalmazott választáson Az egész magánalkalmazott-társadalom és a nemzeti közvélemény is feszült érdeklő­­déssel várja a Magánal­kalm­azottak Biztosító Intézetének december 15-iki önkormányzati választását, amely nemcsak az alkalmazottak hatalmas szociális intézményének jövő sor­sát dönti el, hanem megmutatja majd azt is, hogy a magánalkalmazottak sorában a nemzeti gondolat erősebb-e vagy pedig a szo­ciáldemokrata világfelfogás. Az utolsó na­pokban megtartott alkalmazottgyűlések azt mutatták, hogy a szavazásra jogosult pénz­intézeti és kereskedelmi alkalmazottak, ma­­gántisztviselők, művezetők és egyéb bizto­sítóintézeti tagok, úgy mint az általános tár­sadalombiztosítói választásoknál is, túl­nyomó többségben a Nemzeti Blokkhoz csatlakoznak, amely párt- és felekezeti kü­lönbség nélkül az alkalmazottak valamennyi nemzeti érzésű szervezetét magában foglalja. Azok is, akiket kezdetben megtévesztett a szociáldemokrata egyesületek által felvett Demokrata Blokk elnevezés, most, mikor meggyőződtek arról, hogy az úgynevezett Demokrata Blokkban mérsékelt és polgári elemek szóhoz sem juthatnak és a jelöltek is szónokok egyaránt a szociáldemokrata párt vezéreiből és pártalkalmazottaiból kerülnek ki, hátat fordítottak ennek az erősen egyol­dalú pártérdekeket szolgáló alakulatnak. A Nemzeti Blokk a december 15-iki vá­lasztáson az 1-es jelzésű listával indul, min­den szavazásra jogosult alkalmazott tehát az 1-es lista feletti kockába tegye majd a ke­resztet. A Magánalkalmazottak Biztosító In­tézetének választási főbizottsága az egyes beadott jelölt­ listákat már átvizsgálta és a Nemzeti Blokk jelöltjeit elfogadta. A MABI biztosított tagjai — amint ismeretes — hat csoportban szavaznak. Ezek közül az első, közüzemi, csoportban a Nemzeti Blokk két jelöltje, Pirovich Zoltán dr. és Tuboly György, máris megválasztottnak tekinthető, mert a Demokrata Blokk még csak ellenje­löltet sem mert nekik állítani. A pénzintézeti csoportban a Nemzeti Blokk listavezetői Cselényi Pál dr. és Énekes Imre, a magántisztviselőknél, akik huszonkét tagot választanak a közgyűlésbe, Kedvessy György és Breinbach Béla, a kereskedelmi alkalma­zottak listavezetői Gally Árpád és Facher Zoltán, a művezetői csoportban listavezetők Vodráska Béla és Ecker Ferenc, a vegyes csoportban Telcsik László és Szerencsés Sán­dor. A vidéki alkalmazottak egy csoportban szavaznak. Hl a Lista élén Storm­er Béla (Pécs) és Brunkala Tamás (Szombathely) áll. A listavezetők és mindazok, akiket a Nemzeti Blokk a többi tagsági helyekre je­lölt, valamennyien népszerű és értékes tagjai az alkalmazott­ tábornak, akik évtizedek munkáját áldozták kartársaik érdekeiért és akiket mindenki megnyugvással lát majd a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének önkormányzati vezetésében. Ha mindenki, akinek szavazati joga van, december 15-én megteszi kötelességét, nem is kétséges, hogy a Nemzeti Blokk megismétli a társadalom­­biztosítóintézeti választáson elért ragyogó eredményt és magának biztosítja a mandá­tumok túlnyomó többségét. ­SBBSSSaSSBSSSSSSSSBSSSSSSSSS. A dorpati egyetem jubileuma Tallmból jelentik. Hétfőn ünnepelte a dor­­pati egyetem tízéves évfordulóját annak, hogy észt nemzeti egyetemmé átszervezték. Mivel 1932-ben lesz háromszáz esztendeje, hogy Gusztáv Adolf svéd király a dorpati egyetemet megalapította, most csak szűkebb körű ün­nepséget rendeztek, melyre mindössze a két szomszédos államnak, Finnországnak és Lett­országnak hívták meg az egyetemeit. Az újjá­­alakítás ünnepsége azonban így is jóval túl­nőtt a tervezett kereteken mert nemcsak a helsinki, turkui és rigai egyetemek küldötték el rektoraikat és képviselőiket, de megjelent a vilnai egyetem nevében Seymanski professzor, a lengyel szenátus marsallja, akit elkísért a tallini lengyel követ, továbbá jelen volt Bry­­niewicki professzor, a varsói egyetem volt rektora, aki valamikor a dorpati egyetemen tanár volt. A hindi svéd egyetemet Kjellin tanár képviselte. A magyar egyetemek közül a pécsi és a szegedi latin nyelvű üdvözlőirato­kat küldöttek, míg a budapesti egyetem ta­nácsa volt magántanárát, Csekey Istvánt, a dorpati egyetem tanárát bízta meg képvisele­tével. Csekey professzor hatásos beszéddel üdvözölte a tartui-dorpati egyetemet, kiemel­vén, hogy a budapesti egyetemet három évvel későbben alapította Pázmány kardinális, mint Gusztáv Adolf a dorpatit és így mind a két rokon nép három évszázados egyeteme kéz­fogásának élő szimbólumaként állanak a tör­ténelmi nevezetességű aulában Este hat óra­kor díszebéd, majd fényes bál zárta be az ünnepséget.

Next