Magyarság, 1929. december (10. évfolyam, 274-297. szám)
1929-12-07 / 279. szám
Vita Hollandiában a magyar irodalomról Leiden, december hó Rendkívül tanulságos és megszívlelendő az is két cikk, amely a magyar irodalomról a közelmúltban jelent meg a hollandiai Vragen van den Dag (A Nap kérdései) című elterjedt és kitűnő színvonalú folyóiratban. Az egyik szerzőről nem lehet kideríteni, hogy tud-e magyarul, a másikat igen jól ismerjük: a magyar nyelvet bámulatos fokban bírja, tökéletesen ír és olvas, eléggé könnyen beszél is, végtelenül sokat tett Magyarországért s kétségtelenül nagyon megérdemelte, hogy a Petőfi-Társaság tagjává választotta. Ez az utóbbi Beetsné asszony, hazánknak régi, lelkes pártfogója. Ez alkalommal azonban nem ő kezdte a vitát. Max van Wesel úr írta az első cikket, Moderne Hongaarsche Letterkunde (Modern magyar irodalom) címmel. A hatoldalas cikk visszapillantással kezdődik. Már itt azonnal meglátszik, hogy a nagy jóakarat mellett, bizony, sajnálatosan kevés a helyes ismeret. Van Wesel ur szerint az 1820 előtti magyar irodalom „legjobban hasonlítható a vándordalosok (minstreelen) krónikáihoz és a hollandiai rederijker-kor (mesterdalnok, nyelvcsinosító a XV. században) java műveihez“. Hát ez szomorú lenne, ha így lenne. Ezután következik egy-két szó a Rákoczilied-ről, ami bizonnyal a Rákóczi-induló akar lenni. Megtudjuk, némi ugrással, hogy Börösmarty „,hasztalan próbálkozott“, míg Eduard Czigligeti darabjai ugyan jók voltak, de „ma már nem lehet őket játszani“. Ezután egészen meglepő reveláció jön, amelyet érdemes szószerint lefordítani: „A forradalmi Sturm-und- Drang-kor 1848-ban, amely más országokban oly nagy megindulást okozott mind társadalmi, mind irodalmi téren, a büszke magyar népet teljesen érintetlenül hagyta“. Nem, ezt nem hittük volna. A visszapillantásban még csak azt halljuk meg, hogy Az Ember tragédiája az „jelentős filozófiai költemény, amely francia és német fordításban is nagy föltűnést keltett, bár sok ellenféllel is találkozott“. Az utóbbi kitételt nem értem és rábízom az olvasóra, hogy törje rajta a fejét. Mikszáthtal kezdődik az „új" magyar irodalom, ami manapság kissé különösen hangzik, no de igen szépen is róla van Wesel úr, valamint Gárdonyiról is kilenc sort. Ezután, rejtelmes módon, Révész Béla kerül sorra (!), aki után Tömörkény Istvánról van néhány szava. A legszebben Herczeg Ferencről ír, akinek számos művét nevezi meg címmel, bár nem merném állítani, hogy Herczeg Ferenc megértésében sokkal tovább jutott volna, mint egyebütt. Móricz Zsigmondot a fiatalok egyik legérdekesebb alakjának nevezi, de csak két regényéről tud: a Tündérkertről és a Sáraranyról. Néhány szó következik Kosztolányi Dezsőről, majd ezután Ambrus Zoltánról, akit precieznek minősít. A cikk igen meleg hangon ajánlja végül a magyar irodalommal való közelebbi megismerkedést, ami, írja van Wesel úr, sajnos, csakis a német vagy francia fordítások útján történhetik. E legutóbbi kijelentés fájt a legjobban a mi nagy barátunknak, Beetsné asszonynak, aki két oldalon válaszol van Wesel úrnak. Rámutat arra, hogy Petőfi versei, Madách tragédiája, több kötet Mikszáthtól, Gárdonyitól és Herczegtől, nemkülönben Rákosi Viktortól és Tormay Ceciltől igenis megjelentek hollandus fordításban. A közelmúltban Hettyey Vilma fordításában pedig megjelent egy vaskos kötetnyi magyar népmese. Az sem áll, írja Beetsné asszony, hogy a magyarok sem tudnak semmit a holland irodalomról. Fölsorol egy csapatnyi magyar fordítást, amelyet mi még meg tudnánk másokkal toldani. (Multatuli, Couperus, Coster.) Mindezek után hol van az igazság? Bármily végtelenül nagy hálával kell tartoznunk Beetsné asszonynak (de, persze, van Wesel urnak is), amiért a magyar irodalomért síkra szállnak, sajnos, mégis valahol ott van az igazság, hogy a magyar irodalom csaknem tökéletesen ismeretlen Hollandiában. Kezdjük azon, hogy az Ember tragédiája fordítása teljesen élvezhetetlen, ósdi úgynevezett „nyolcvanas*“ stílusban van fordítva. Folytassuk azzal, hogy a többi fordítás legnagyobb része kis kiadóknál, kis példányszámban jelent meg. Reklámot nem csaptak neki, senki se vette. El is ment a hollandus könyvkiadó kedve attól, hogy magyar könyvet fordíttasson. Hiába sorolunk föl egész csapat könyveimet, ha senki se olvassa, senki se vette kezébe azokat a könyveket. Minden intelligens hollandus kitűnően tudja, hogy ki volt X Y másod- vagy harmadrangú német, francia, vagy angol költő, de én még olyan intelligens hollandussal több mint kétévi itt tartózkodásom alatt nem találkoztam, aki egyetlenegy magyar költőnek vagy írónak a nevét tudta. (Beetsnét kivéve, persze.) Főképpen egyetemi körökben forgok, de még olyan tanárt nem találtam, aki Petőfinek, Madáchnak, vagy Aranynak a nevét hallotta volna. Tehát hiába jelentek meg Petőfi versei. Hiányzik hozzá a propaganda. A múltkor a leideni egyetem egyik intézetében, ahol mindenféle nyelvű folyóiratot láttam, megkérdeztem, hogy ezt meg ezt a magyar tudományos folyóiratot nem akarnák-e megkapni. „Ugyan kérem, ki érti azokat a szláv nyelveket is“ — felelt az intézet igazgatója, világhírű tudós. Ilyen körülmények között lefordítom ide azt, amit az egyik hollandus lapba írtam, amikor a múlt nyáron megjelentek a magyar népmesék: „Mint valami áthidalhatatlan kínai faj, úgy áll Magyarország és a Nyugat között több mint ezer esztendeje a magyar nyelv különállósága. Csak igen kevés ismeretes a magyar irodalomból a nyugati nyelveken, holott ez irodalom nyugati ismerői már ismételten állították, hogy ez a legkülönb nyugati irodalmakkal egy színvonalon áll s igen értékes kincseket rejt. Hiányzik tehát még valaki, aki ebben az ügyben mértékadó hangját megszólaltatja, úgy, ahogyan az például az orosz irodalom dolgában De Vogüé gróf által történt Mert De Vogüé gróf előtt Nyugateurópában az orosz irodalom úgyszólván teljesen ismeretlen volt.“ Sajnos, ez a mértékadó valaki, aki úgyszólván fölfedezi a magyar irodalmat, még nem jelent meg. Addig pedig hálával és ragaszkodással kell gondolnunk azokra a mi jóbarátainkra, akik — mint Beetsné és van Wesel úr — néha-néha megragadják az alkalmat, hogy egy jó szót szóljanak értünk. Fábri K. L. dr. A képviselőház bizottsága letárgyalta a fővárosi törvényjavaslatot Kétszer ismét leszavazták a belügyminisztert A képviselőház közigazgatási bizottsága pénteken délelőtt folytatta a fővárosi törvény részletes tárgyalását. A 95. szakasznál, amelyet folytatólagosan tárgyalt a bizottság. Szilágyi Lajos csatlakozott Wolff Károlynak a megelőző ülésben ehhez a szakaszhoz benyújtott indítványához. Petrovácz Gyula rámutatott arra, hogy az autonómia költségvetési joga teljesen illuzóriussá válnék, ha a bizottság nem fogadná el Wolff Károly indítványát. Scitovszky Béla belügyminiszter kijelentette, hogy a benyújtott indítványok közül csak Buday Dezsőjéhez járulhat hozzá, bár az abban foglaltakat a végrehajtási utasítás is rendezhetné. A felügyeleti jogot ténylegesen és intenzíven csak úgy gyakorolhatja a belügyminiszter, ha a szakasz 8. bekezdésében foglalt rendelkezések változatlanul maradnak. Meg kell adni a belügyminiszternek a lehetőséget arra, hogy a főváros költségvetésének egyes tételeit leszállíthassa, felemelhesse, vagy törölhesse. A szavazás következett ezután. A bizottság nagy többsége a javaslatnak ennél az egyik legfontosabb szakaszánál ismét leszavazta a belügyminisztert és a szakaszt Wolff Károly indítványa értelmében fogadta el. A belügyminiszter kijelentette, hogy a szakasz harmadik bekezdésének eredeti szövegét fentartja a plénumban. A 96. szakasznál György Imre indítványozta, hogy a polgármester a zárszámadás előterjesztésekor tartozzék jelentést tenni arról is, hogy azokat az összegeket mire fordították. A belügyminiszter hozzászólása után a bizottság ilyen értelemben fogadta el a szakaszt. A 97. szakasznál Buday Dezső kérte annak a rendelkezésnek törlését, amely szerint az üzemeknek részvénytársaság alakban való folytatásához a belügyminiszter és a pénzügyminiszter engedélye szükséges. A bizottság az eredeti szöveggel szemben Buday Dezső indítványa értelmében fogadta el a szakaszt, mire a belügyminiszter — mivel ismét leszavazták — kijelentette, hogy az eredeti szöveget fenntartja a plénumban. A 99—102. szakaszokat kisebb módosításokkal fogadták el. A 100. szakasz kimondja, hogy „a törvény életbeléptetése után elsőizben a törvényhatósági választásokat legkésőbb 1930 december 31-én kell megtartani. Az elsőizben megalakítandó kerületi választmányok tagjainak számát rendelet állapítja meg“. . Szigorúan kell ellenőrizni a galíciaiak letelepítését A 103. szakasznál, amely a hatáskörök módosításáról intézkedik, Usetty Béla előadó szerkezeti módosítást javasolt, Szilágyi Lajos pedig a szakasz c) pontjának törlését kérte. E pont szerint a külföldiek tartózkodási és lakhatási ügyeiben az államrendőrség jár el s ez mintegy 300.000 pengőnyi kárt jelent a fővárosnak. Buday Dezső csatlakozott Szilágyi Lajos fejtegetéséhez Wolff Károly rámutatott arra, hogy a javaslat elveszi a fővárostól az idegenek lakhatási ügyeinek intézését, holott ez a joga megvan a főszolgabírónak. Hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök nyíltan kifejezést adott annak, hogy a galíciaiak letelepülését ellenzi A galíciaiak letelepülése a hazai zsidóság érdekével is ellentétben áll, kérte tehát a belügyminisztert, hogy az egész vonalon ellenőriztesse ezt a kérdést. Hasonlóképpen ellenezte az idegen munkások bejövetelét is. Scitovszky Béla belügyminiszter kijelentette, hogy az idegenek lakhatási és letelepülési engedélyeinek intézése mindenütt, ahol rendőrség van, a rendőrség kezében van, mert egységes kezelést kíván meg ez a kérdés. A galiciaiakkal szemben igyekszik a legszigorúbban végrehajtani a maga elvi álláspontját. Razziákat is tartottak és megállapították, hogy a vidéki hatóságok nem jártak el mindig a legrigorózusabban ebben a kérdésben. Az idegen honos munkásoknál figyelemmel kell lenni a viszonosságra is, mert sokkal több magyar munkás él kint, mint idegen nálunk. Kijelentette végül, hogy a külföldiek letelepülésével és tartózkodásával kapcsolatban fizetendő díjakat a főváros fogja kapni. A bizottság a szakaszt az előadó módosításával fogadta el. Az ügyrendre vonatkozó szakaszok azonnal életbelépnek A 106. szakasznál Csetty Béla előadó módosítást javasolt, amelynek értelmében a törvény életbelépésének idejét a belügyminiszter állapítja meg, a törvénynek az ügyrendre vonatkozó szakaszai azonban azonnal életbelépnek. Peyer Károly ellenezte a módosítást, úgyszintén Györki Imre is, aki kijelentette, hogy az ügyrendre vonatkozó rendelkezések azonnali életbeléptetése a főpolgármester kívánsága. Szilágyi Lajos semmi szükségét sem látja az előadó meglepetésszerűen előterjesztett indítványának. Kérte a minisztert, hogy tekintsen el ettől az indítványtól, amely elmérgesíti a helyzetet a plenáris tárgyalás előtt. Petrovácz Gyula hangsúlyozta, hogy a javaslatnak az ügyrendi szakaszai a legsikerültebbek, ezeket üdvös volna mielőbb életbeléptetni. Wolff Károly rámutatott arra, hogy a bizottság az ügyrendre vonatkozó szakaszokat már elfogadta, lényegében tehát mindegy, hogy ezek pár hónappal hamarabb, vagy később lépnek életbe. Scitovszky Béla belügyminiszter tiltakozott az ellen a beállítás ellen, mintha ezt a rendelkezést becsempészték volna a javaslatba. Nem osztja azt a felfogást, hogy e szakasznak megszavazása a békét felborítaná. A bizottság a szakaszt az előadó módosításával fogadta el. A bizottság végül megállapította azt, hogy az egyes közigazgatási és üzemi tisztviselők és alkalmazottak közül kiknek kinevezése tartozik a belügyminiszternek, a törvényhatósági bizottságnak, a törvényhatósági intézőtanácsnak, a polgármesternek és a főpolgármesternek hatáskörébe és ezzel a javaslat részletes tárgyalását befejezték. As omaiMo 1929 december 7. számba! A Nemzeti Blokk jelöltjei a magánalkalmazott választáson Az egész magánalkalmazott-társadalom és a nemzeti közvélemény is feszült érdeklődéssel várja a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének december 15-iki önkormányzati választását, amely nemcsak az alkalmazottak hatalmas szociális intézményének jövő sorsát dönti el, hanem megmutatja majd azt is, hogy a magánalkalmazottak sorában a nemzeti gondolat erősebb-e vagy pedig a szociáldemokrata világfelfogás. Az utolsó napokban megtartott alkalmazottgyűlések azt mutatták, hogy a szavazásra jogosult pénzintézeti és kereskedelmi alkalmazottak, magántisztviselők, művezetők és egyéb biztosítóintézeti tagok, úgy mint az általános társadalombiztosítói választásoknál is, túlnyomó többségben a Nemzeti Blokkhoz csatlakoznak, amely párt- és felekezeti különbség nélkül az alkalmazottak valamennyi nemzeti érzésű szervezetét magában foglalja. Azok is, akiket kezdetben megtévesztett a szociáldemokrata egyesületek által felvett Demokrata Blokk elnevezés, most, mikor meggyőződtek arról, hogy az úgynevezett Demokrata Blokkban mérsékelt és polgári elemek szóhoz sem juthatnak és a jelöltek is szónokok egyaránt a szociáldemokrata párt vezéreiből és pártalkalmazottaiból kerülnek ki, hátat fordítottak ennek az erősen egyoldalú pártérdekeket szolgáló alakulatnak. A Nemzeti Blokk a december 15-iki választáson az 1-es jelzésű listával indul, minden szavazásra jogosult alkalmazott tehát az 1-es lista feletti kockába tegye majd a keresztet. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének választási főbizottsága az egyes beadott jelölt listákat már átvizsgálta és a Nemzeti Blokk jelöltjeit elfogadta. A MABI biztosított tagjai — amint ismeretes — hat csoportban szavaznak. Ezek közül az első, közüzemi, csoportban a Nemzeti Blokk két jelöltje, Pirovich Zoltán dr. és Tuboly György, máris megválasztottnak tekinthető, mert a Demokrata Blokk még csak ellenjelöltet sem mert nekik állítani. A pénzintézeti csoportban a Nemzeti Blokk listavezetői Cselényi Pál dr. és Énekes Imre, a magántisztviselőknél, akik huszonkét tagot választanak a közgyűlésbe, Kedvessy György és Breinbach Béla, a kereskedelmi alkalmazottak listavezetői Gally Árpád és Facher Zoltán, a művezetői csoportban listavezetők Vodráska Béla és Ecker Ferenc, a vegyes csoportban Telcsik László és Szerencsés Sándor. A vidéki alkalmazottak egy csoportban szavaznak. Hl a Lista élén Stormer Béla (Pécs) és Brunkala Tamás (Szombathely) áll. A listavezetők és mindazok, akiket a Nemzeti Blokk a többi tagsági helyekre jelölt, valamennyien népszerű és értékes tagjai az alkalmazott tábornak, akik évtizedek munkáját áldozták kartársaik érdekeiért és akiket mindenki megnyugvással lát majd a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének önkormányzati vezetésében. Ha mindenki, akinek szavazati joga van, december 15-én megteszi kötelességét, nem is kétséges, hogy a Nemzeti Blokk megismétli a társadalombiztosítóintézeti választáson elért ragyogó eredményt és magának biztosítja a mandátumok túlnyomó többségét. SBBSSSaSSBSSSSSSSSBSSSSSSSSS. A dorpati egyetem jubileuma Tallmból jelentik. Hétfőn ünnepelte a dorpati egyetem tízéves évfordulóját annak, hogy észt nemzeti egyetemmé átszervezték. Mivel 1932-ben lesz háromszáz esztendeje, hogy Gusztáv Adolf svéd király a dorpati egyetemet megalapította, most csak szűkebb körű ünnepséget rendeztek, melyre mindössze a két szomszédos államnak, Finnországnak és Lettországnak hívták meg az egyetemeit. Az újjáalakítás ünnepsége azonban így is jóval túlnőtt a tervezett kereteken mert nemcsak a helsinki, turkui és rigai egyetemek küldötték el rektoraikat és képviselőiket, de megjelent a vilnai egyetem nevében Seymanski professzor, a lengyel szenátus marsallja, akit elkísért a tallini lengyel követ, továbbá jelen volt Bryniewicki professzor, a varsói egyetem volt rektora, aki valamikor a dorpati egyetemen tanár volt. A hindi svéd egyetemet Kjellin tanár képviselte. A magyar egyetemek közül a pécsi és a szegedi latin nyelvű üdvözlőiratokat küldöttek, míg a budapesti egyetem tanácsa volt magántanárát, Csekey Istvánt, a dorpati egyetem tanárát bízta meg képviseletével. Csekey professzor hatásos beszéddel üdvözölte a tartui-dorpati egyetemet, kiemelvén, hogy a budapesti egyetemet három évvel későbben alapította Pázmány kardinális, mint Gusztáv Adolf a dorpatit és így mind a két rokon nép három évszázados egyeteme kézfogásának élő szimbólumaként állanak a történelmi nevezetességű aulában Este hat órakor díszebéd, majd fényes bál zárta be az ünnepséget.