Magyarság, 1937. november (18. évfolyam, 249-272. szám)
1937-11-03 / 249. szám
Ara képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 10 FiLL, VASÁRNAP 20 Filél, AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28!)!I0 LEVELEIM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 55. SZÁM FŐSZERKESZTŐ: EPETHŐ SÁNDO FŐMUNKATÁRS: AJTAY JÓZSE SZERKESZTŐSIG ÉS KIADÓHIVATAL: II., HUNYADI JÁNOS UT 2. TELEFON: *15 60 1# (25 MELLEKÁLLOMASSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐSEG VI., ARADI UTCA 8. TELEFON: I 54-61,11-54 62. HIRDETÉSI OSZTÁLY IV. VÁCI UTCA 34. TELEFONI •1888 66. MENETJEGY IRODA, UTAZÁSI ÉS KÖNYV. OSZTÁLY IV. ESKÜ-UT 6. TELEFON: 1812-10 BUDAPEST, 1937 NOVEMBER 3. SZERDA XVIII. ÉVFOLYAM, 249 (4978) SZÁM . Egy szerkesztőváltozás (p. s.) Vészi József elhagyta a Pester Lloyd főszerkesztői székét. Nyugalomba ment s önként tett pontot egy érdekes, hullámzó, ellentmondásokban és következetlenségekben gazdag, de mindenképpen magas színvonalú és a belső értékek fényétől csillogó publicisztikai pályára. Nyolcvanéves korában távozott el a közéleti porondról, ahol több mint félszáz esztendőn át vitézkedett az első vonalban a maga eszméjéért és céljaiért, amelyek karrierjének leghosszabb évében megegyeztek a kiegyezési és a liberális Magyarország céljaival és eszméjével. Egy félszázados korszak utolsó mohikánja vonult el, átadva helyét a háború utáni generáció egyik legtehetségesebb és legműveltebb politikai írójának, kire az a feladat hárul, hogy a Pester Lloyd tradícióiból átmentse azt, ami korszerű, ami életrevaló, ami maradandó, ami e nagymultú német nyelvű magyar világlap alapításának és fenntartásának gondolata volt egykor s amelyet annyira más körülmények és szükségletek képére és hasonlatosságára kell átreformálni, ha meg akarják óvni a külföldi közvélemény felé világító szellemi fárosznak fényét, jelentőségét, magyarságát s napjaink problémáira utaló s ezeket híven és tárgyilagosan képviselő szemléletének európaiságát. Vészi Józsefnek nincs oka rá, hogy keserűséggel és csalódottan gondoljon viszsza az Íróasztalánál eltöltött munkájára s bánattal vonuljon el jól megérdemelt vdiumába. Ha politikai pályája egyenetlen volt is s ha nélkülözte is az elvi és világnézeti egység és állhatatosság vastartalmát, azért nemcsak a liberális, de a keresztény Magyarország is megadta tehetsége részére a kibontakozás s az érvényesülés lehetőségeit és napsütéses térségeit. Volt képviselő, volt sajtófőnök, ismételten is főszerkesztő, ma felsőházi tag. Volt egy nagy, népszerű és valamikor mindent jelentő irányzat harcos szelleme, volt barátja és ellenfele két emberöltő nagyjainak, híven szolgálva amazokat, tüzesen hadakozva emezek ellen. Fiatalabb éveiben, amikor lobogó temperamentumának szertelenségeit nem fékezte meg a kor, a tapasztalat és a bölcsesség, e’észi harci kedve alaposan kiéldelhette magát a tiszakálmáni ószabadelvűség langyos atmoszférájából a századvégi liberalizmus kép- és tradicióromboló hevének lelki izzásaiig. Szolgálta Széll Kálmánt, Szilágyi Dezsőt, Fejérváry Géza bárót és Tisza Istvánt. Egyéniségében és publicisztikájában egy különös fejlődési erőnek szinte szételemezhetetlen ellentétei és zavarai találkoztak a hazai zsidó értelmiség nemzedékváltásának időszakában, Fáik Miksa és Jászi Oszkár generációja között. Az előbbinek hagyománytisztelete, a vezető magyar politikai rétegekkel való bensőséges szellemi és erkölcsi kapcsolatának folytonossága, a múlt század magyar életformáiba való áthasonulása teljes mértékben élt, lüktetett és hatott Vészi írásaiban, s talán csak “egy árnyalattal volt erősebb benne a zsidó szellemiség öntudata, mint az előbbi nemzedéknél, amit azonban ő egy pillanatig sem érzett összeegyeztethetetlennek azoknak a vezető férfiaknak, illetve eszméknek szolgálatával, akiket barátainak mondhatott. Talán életének csak egy periódusán érezhette annak az új zsidó értelmiségnek kísértését és szellemi fermentációját, amely utóbb Jászi és Kunfi vezetése alatt nyíltan is pártot ütött a magyarság történelmi gondolata ellen. Amikor a darabont-korszak sajtófőnöke volt s amikor bizonyos translattániai okkult erők segítségével meg akarták dönteni egy inparlamentáris rendszer által a „szociális elnyomás“ magyar alkotmányát, Vészi mint szellemi feje ennek a kísérletnek, olyan radikalizmus felé akarta a magyar fejlődés vonalát erőszakolni, amelynek végpontján a ferencferdinándi szellem misztikus törekvései találkoztak az Anker-közi doktor urak gyökértelen zsidó forradalmiságával és fanatizmusával. Ne felejtsük el, hogy a szabadkőművesség abban az időben vált igazi nagyhatalommá a magyar közéletben. Vészi hajlékony, éles ösztönisége és magyar politikai kultúrája súlyosabb megrázkódtatások nélkül vészelte át pályájának ezt a viharzónáját. Egy-két esztendei külföldi tanulmányútának tanulságán és eredményén visszatükröződött már a világszerte éledő nacionalista és konzervatív visszahatás s temperamentumának egész szilajságával s szellemének és tetterejének a veszéllyel növekvő feszültségével és elszántságával szállott viadalba Tisza István oldalán. Erkölcsi bátorságának válik becsületére, hogy elhelyezkedésének ezen a frontszakaszán mindvégig kitartott s talán akkor viselte magát legférfiasabban, amikor a forradalomban azok a radikális és szocialista erőcsoportok támadtak ellene, amelyekhez látszólag egy évtizeddel azelőtt ő maga is tartozott. De miként Vázsonyi, ő is hiába óvta a fiatal zsidó értelmiséget a patkánylázadásban való részvétel szörnyű következményeitől. Vészi József előre érezte a keresztény társadalomban felgyülemlő reakció légnyomását, a zsidókérdés ellokosodásának veszélyeit, a nagy vérvádat, amelynek árnyéka el fogja sötétíteni a zsidóság napját, melynek egy része oly példátlan hálátlansággal fizetett a gazdanép nagylelkűségéért, szabadelvűségéért és türelmességéért. Mert Vészi — miként Vázsonyi Vilmos — jó magyarnak s egyúttal jó zsidónak érezte magát, következőleg szörnyű tragédiát látott abban, hogy a nálánál egy nemzedékkel fiatalabb zsidó értelmiség lázadása következtében olyan szakadék nyílt meg, amelyet nemzedékek munkájával is nehéz lesz betemetni. Ami öregségének óráit megkeserítette, az az élmény volt, amelyben kikerülhetetlenül részességet kellett vállalnia minden olyan magyarrá vált zsidónak, aki ártatlannak érezte magát az igaz vér ontását.! 1918-ban saját hitsorsosainak egy része hagyta cserben. 1919-től fogva pedig az a keresztény társadalom nem akart hinni többé neki, amely a forradalmi idők pszichózisában nem igen ért rá elmélyedni finom disztinkciókban s amelyet egy lármás demagógia vezetett az orránál fogva a zsidóságnak ama részével szemben is, amely sose ingott meg nemzethűségének állhatatosságában. Az utóbbi öt-hat esztendő impressziói még csak növelték azt az aggodalmát, hogy a középen állók igazságát egyik szélsőség se hajlandó alaposan megvizsgálni, megfontolni és méltányolni. Férfikorának szebb szakán elért sikerei kárpótolhatták-e azért az örömtelen vénségért, amelyben megérte küzdelmeinek végső hiábavalóságát, olyan lelkiállapotban, amelyről Goethe azt mondotta, hogy az öreg emberben mindig van valami Lear királyból? Utóda Ottlik György műveit, emelkedett, férfias szellemű közíró, aki számára a Pester Lloyd tradíciója ha iránymutató is, de nyilván a saját utján fog járni, a maga lábán, egy teljesen átalakult világ életérzésében s a magyar problémák korszerű szemléletében s akit a magyar közönség bizalma és reménye övez nehéz és felelősségteljes pozíciójának elfoglalása alkalmából. De bizonyára megnyugvást talál utóda személyében Vészi József is, aki élete utolsó negyedszázadát azon tradíciók és eszmék tisztes szolgálatában töltötte el, amelynek folytatása és megreformálása ma Ottlikra vár. A távozónak kívánjunk bölcs, derűs és hosszú éveket, az eljövendőnek friss erőt, lelkesedést, sikert, egészséget és tevékeny energiát. Eden angol külügyminiszter drámai erejű nyilatkozata az európai helyzetről »Senki sem gátolhatja Rómát abban, hogy a békeszerződések tarthatatlanná vált rendelkezéseinek revízióját követelje« — Vansittart angol külügyi államtitkár hír szerint Budapestre jön —■ A bolgár király Londonban a fegyverkezési egyenjogúság megvalósításáról tárgyal — Szerdán ül össze Brüsszelben a kilenc* hatalmi értekezlet — A Tatarescu-kormány mégis lemond Megegyezés készül Londonban a spanyol kérdésben VANSITTART az angol külügyminisztérium állandó államtitkára — mint a 8 Órai Újság jelenti — november 12-én Budapestre érkezik. A lap megjegyzi, hogy a külügyminisztériumban lényeges fordulatnak tekintették, hogy nemrégiben a háború óta először Vansittart megjelent a londoni követség egyik estélyén. Budapesti látogatásához, jóllehet „szigorúan magánügyben“ érkezik háromtagú kíséretével, messzemenő kombinációkat fűznek. A lap rámutat, hogy Vansittart látogatásának különös súlyt ad, hogy előzőleg két másik angol államférfi járt Budapesten, Sassoon közmunkaügyi miniszter, Éden egyik legbizalmasabb barátja és Leith-Ross az angol kormány pénzügyi tanácsadója, aki bécsi tanácskozása után Budapesten Darányi miniszterelnökkel, Kánya külügyminiszterrel és Fabinyi pénzügyminiszterrel folytatott beható megbeszélést. Leith- Rross kijelentette, hogy Anglia szívesen nyújt segítséget ahhoz, hogy Magyarország és Ausztria erőteljesebben bekapcsolódjék a világgazdaságba. EDEN angol külügyminiszter az alsóházban nagy beszédet mondott. Azzal kapcsolatban, hogy Olaszország támogatja a német gyarmati követelést, kijelentette: „nem engedhetjük meg, hogy valamely kormány a közös áldozathoz való hozzájárulásra szólítson fel minket, amikor semmi sem mutatja, hogy az illető kormány maga is hajlandó résztvenni a hozzájárulásban.“ Rámutatott, hogy a nyoni egyezmény óta a spanyol köztársaság több külföldi hadianyagot kap. Ha Spanyolországban a nemzetiek győznek, az új kormány aligha tanúsít majd ellenséges magatartást Anglia iránt. Visszautasítja az ellenzéknek azt a vádját, hogy az angol kormány nem tesz meg mindent az Egyesült Államokkal való együttműködésért. Anglia a mai nagyon válságos európai helyzetben a békét akarja, meggyőződése, hogy minden viszályt békésen is el lehet intézni, de soha sem fog meghajolni egy hatalom diktatúrája előtt, sem pedig meghátrálni diplomáciai fenyegetése elől. Az egyik interpellációra azt felelte, hogy Olaszország líbiai katonai készülődése miatt nem tett lépést Rómában, de tanácskozik az egyiptomi kormánnyal. Eden beszédét Londonban úgy kommentálják, hogy az drámai erejű figyelmeztetés Olaszország felé. Itt említjük meg, hogy az alsóházban Simon kincstári kancellár bejelentette, hogy a Földközi-tengeri angolellenes rádiópropagandával szemben Anglia ellenpropagandát indít, egyelőre spanyol-, portugál- és arabnyelvű rádióelőadásokkal. Németés olasznyelvű ellenpropagandára nem feltétlenül kerül sor. Az olasz sajtó erélyesen tiltakozik Eden beszéde ellen. A Messaggero kijelenti, hogy Olaszországnak joga van a német gyarmati kérdésben is javaslatot tenni, ezt a jogot a népszövetségi alkotmány 19. revíziós szakasza is biztosítja. A Giornale d’Italia is azt írja: Rómát senki sem gátolhatja abban, hogy a békeszerződések tarthatatlanná vált rendelkezéseinek revízióját követelje. Az Informazione Diplomatica, az olasz külügyminisztérium szócsöve hivatalos közleményben válaszolt Eden alsóházi beszédének ama részére, amely burkoltan szemére veti Olaszországnak, hogy „miután a világháború következtében tekintélyes földterületet nyert Európában és Afrikában, most a német gyarmatok visszaadásának harcosává lett.“ Olasz felelős körökben erre megjegyezték, hogy Olaszország a világháború utáni osztozásnál nevetséges ellenszolgáltatást kapott: Angliától 91.000 négyzetkilométeres kétesértékű területet és Franciaországtól 114.000 négyzetkilométeres -futóhomokot. Etiópiát viszont ő maga hódította meg,a szövetségesei akaratával szemben. Eden érvei tehát értéktelenek. Olaszország síkra szállhat Németországért, annál inkább, mert semmit sem vett el gyarmataiból. Franciaországban különösen azt emelik ki a jobboldali lapok, hogy Eden szavai elsöpörték a beavatkozásról terjesztett bolsevista hazugságokat. A Temps megállapítja, hogy Eden világosan beszélt és kijelentései kétségtelenül új hangot vittek bele a nemzetközi politikába. ★" A BE NEM AVATKOZÁSI BIZOTTSÁG elnöki albizottsága kedden délután négy órakor ült össze Londonban. Eredetileg délelőtt akarták megtartani az ülést, de Eden, aki négy nap óta igen fontos diplomáciai tanácskozásokat folytatott, hogy rákényszerítse Szovjetoroszországot az angol tervezet elfogadására, még nem kapott választ Moszkvából s igy az ülést délutánra halasztották. Ezt megelőzően Grandi gróf olasz nagykövet az angol külügyi hivatalban hosszabb megbeszélést folytatott Cimmberlain miniszterelnökkel, aki a kabinet albizottságának ülésén elnökölt Az ülést Plymouth lord elnök rövid beszéde nyitotta meg, amelyben felszólította: Majszki szovjetorosz megbízottat, tegyen újabb nyilatkozatot. Majszki megismételte azokat az állításokat, hogy Németország és Olaszország nyíltan támogatják a Francokormányt, majd abban foglalta össze a szovjetorosz álláspontot, hogy Szovjetoroszország nem fogadhatja el fenntartás nélkül az angol tervezetet, de ellene sem fog szavazni. Hozzátette, hogy ezzel Szovjetoroszország félreáll, de nem csapja be az ajtót.