Magyarság, 1940. február (21. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-01 / 25. szám

. /• . ---- > r *■ • " jy* ( • >• • •.* ! * " Á V» • ' • V ' -L. *•’ ’ • / . l Hl. _ ... i K!ADÓTUIAJDONOS) MAGYARSÁG LAPKIADÓ Bt. ^ ^ ^ V­A­R­W* «IHIÓS SZERKESZTŐ« mmumuum AfluA NEMZETI SZOCIALISTA /&*?!$*’) «ttrwr A­Uikm TÖHERKBK­Ö­B FEIHÖS KUDO. M­O­Z­G­A­L­O­M N­AP­I­L­A­P­J­A ’ ■ " t , . . fTV'i'ö', „ , 1FJ VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR F­I­A­L­A FERENC Budapest, 1­940 - ------0­_^—m----- XXL évfolyam 25 (5­4­9­9) szám. Hitler beszélt írta Stak­suasovszky Hornél Amilyen feszült figyelemmel várta az egész világ Hitler vezér és kancellár be­szédét a nemzetiszocialista párt gyűlésén, éppen olyan figyelemmel és érdeklődéssel várta a beszéddel kapcsolatos hatást, a vi­lágsajtó állásfoglalását és megjegyzéseit. A francia és az angol lapok már a beszé­det követő órákban foglalkoztak Hitler be­szédével és bevallják azt, hogy a beszéd szövegezésében és irányában egyaránt csa­lódást keltett bennük. Különös az, hogy a francia és az angol lapok azt írják, hogy ez a beszéd semmiféle meglepetést nem hozott, semmi új nem volt benne, hanem csupán makacs ismétlése volt azoknak a követeléseknek, annak az álláspontnak, amelyet a nemzetiszocialista Németország immár esztendők óta hangoztat. Rámutat az ellenséges sajtó arra, hogy öt éven ke­resztül körülbelül mindig ugyanazt mond­ja a német nép vezére, s ezért erre a be­szédre érdemben válaszolni nem is lehet, hiszen százszor vitatott kérdéseket ismétel. Csodálatos dolog, hogy a demokrata ál­lamok sajtója,­­ amely látszatra nem áll egységes irányítás alatt és nem is jelenti mindenben és mindenkor az illető nemze­tek közvéleményét, — mégis valami kö­zös szellemi rokonságban,­­*»* szinte vala­milyen titkos irányító akarat hatása alatt ismétli el kenetteljes és moralizáló hangon azokat a vádakat a harmadik birodalom­mal s a birodalom külpolitikai céljaival szemben, amelyeket öt esztendővel ezelőtt már hangoztatott. Ezeket a vádakat talán megsokszorozva és megerősítve kürtölte azonban a demokráciák sajtója őszkor, a háború kitörése előtt. Azóta öt hónap múlt el, öt háborús hó­nap és ha a háború méretei és tempója a szárazföldön nem is hasonlítható a világ­háborúéhoz, mégis ezernyi és ezernyi ha­lott fekszik a csatatereken eltemetve és pihen a tenger mélyén. Ha ezeket a halot­takat kérdezné meg a francia és az angol sajtó arról, hogy vájjon a háborús célok terem­­tétében kinek van igaza, melyik ol­­­dalon van az igazság, és vájjon észszerűek-e, igazságosak-e azok a követelések, amelye­ket Németország olyan konzekvensen és oly komoly indokolással sürget esztendők óta, s ezek a halottak bizonyára mást ír­nának, mint a demokrata államok sajtója. Az öt háborús hónap, amely nemcsak a hadviselő felek gazdasági, társadalmi és er­kölcsi életét teszi súlyos próbára, hanem a semleges államokban is bizonyos zava­rokat, nehézségeket okoz, már meggyőzhet­te volna a demokrata sajtót arról, hogy a háború semmiképen sem eszköz nemzet­közi ellentétek tisztázására és a népek egy­más közötti életkérdésének elrendezésére. A megértés teljes hiányára vall ez a süket közönyösség, ez az érthetetlen makacsság, amellyel ez a sajtó a német nép vezérének abszolút igazságait fogadta. Hitler beszélt. Nem először és nem utol­jára. Roppant történelmi felelősségének tudatában, a tőle megszokott éles logiká­val, igenis, elmondotta ismételten, talán ép­pen századszor az ő igazságának morális és etikai indokolását. Megcáfolhatatlanul egy magasabbrendű igazságra hivatkozott, amikor a világ javainak igazságos elosztá­sát követelve népe számára is életjogokat kért. Mert váljon ma igazságtalansággá válik-e az, ami tegnap igazság volt, és igazság lesz-e valamikor is az igazságta­lanságból? Kételkedik-e ma elfogulatlan és­ józan politikus abban, hogy a páriskör­­nyéki békék a maguk esztelen túlzásaiban nem voltak igazságosak? Van-e valaki­ —­ persze nem az érdekel­tek között — aki azt merné állítani, hogy a világ javai igazságosan vannak elosztva? Kételkedik-e abban valaki, hogy a világtör­ténelem folyamán mindig­ voltak olyan né­pek és a népeknek olyan vezetőik, akik háborúval akartak gyakran igazságtalan célokat elérni. És ha valaki esztendőkön s egy életen keresztül folyton a magasabb­­rendű igazságra hivatkozik, és mindig ugyanazokkal az érvekkel és bizonyítékok­kal támasztja alá a maga megállapításai­nak a helyességét s amikor ezek a megálla­pítások még hozzá egy nyolcvanmilliós nemzet élet­jogaira és igazságára vonatkoz­nak, vájjon mondhat-e öt év alatt és tíz év alatt és egy életen át mást, és újabbat, mint amit először mondott? Vájjon a mi magyar igazságunkat is nem úgy hirdetjük-e húsz esztendő óta a trianoni igazságtalansággal szemben, ki­sebbségi sérelmeinket, mint ahogy 1921- től kezdve a világ fórumain, a magunk, ba­rátaink, sőt ellenségeink sajtójában is hir­detjük? Mert az igazság csak abszolút le­het. A kereszténység tanai, Krisztus igéi kétezer esztendő óta vájjon nem ugyan­­azok-e a maguk változhatatlanságában s a maguk abszolút igazságában. Soha senkinek nem jutott eszébe azt mondani a történelem folyamán, hogy az evangélium semmi újat nem mond, ezt már hallottuk sokszor, gyermekkorunk óta folyton olvas­suk mindig ugyanazt, tehát újat kérünk, bizonyítékokat kérünk, másképen és újó­lag megfogalmazott érveket ahhoz, hogy az abszolút és egyetlen igazságot elhigy­­jük ... Ez történt a hitlerbeszéddel. Hogy en­nek a hátterében a demokrata sajtó csaló­dottságát láthatjuk,­­mert a háborús célok a közelebbi hadicélok tekintetében­ vártak megnyilatkozást) — ez egy pillanatig séta kétséges. Ezt maga ez a sajtó is elismeri. Kérdéses csupán, hogy azon népek több­ségének, azok közvéleményének, — ame­lyek számára ez a sajtó ezt a közönyös pár szót a német birodalom fejének beszédével kapcsolatban így leírta: — elegendő-e ez a magyarázat? Nem fogják-e valamikor, egy későbbi időpontban, amikor ez a szörnyű háború már talán jóvátehetetlen pusztítá­sokat és károkat okozott a népek életében — felelősségre vonni ezt a sajtót. Nem fogják-e szemére lobban­tani ezt a süket és cinikus közönyösséget, amellyel megállapította, hogy: „nem mondott sem­mi újat, százszor elmondott dolgok ezek, amelyekre megadtuk a választ.” Vájjon ez a válasz azonban mindenkor és mindenben megfelelt-e az igazságnak? Hiszen példá­kat tudnánk felhozni arra, hogy egy idő­ben az angol sajtó tekintélyes része, köz­tük a Daily Mail határozottan támogatta például a német gyarmati követeléseket. Maga Rothermere lord és lapjainak külpo­litikai szerkesztője Ward Price számos cik­ket írt és egész sajtó­kampányt folytatott a Németországgal szemben elkövetett sú­lyos igazságtalanságok megszüntetésére. Kétségtelen, hogy az angol közvélemény a háború előtt pár hónappal a német igények tekintetében még megoszló véleményen volt. De fel tudnánk hozni erre francia pél­dákat is. A francia jobboldal lapjai és a francia jobboldali mozgalmak éppen úgy, mint a belga rexista mozgalom németba­rátságot és német szimpátiát tanúsítottak és bizony nem egyszer kifejezés adtak an­nak, hogy a Németországgal szemben el­követett igazságtalanságokat jóvá kell tenni. Igaz, hogy kaptak érte elég sok szemrehányást és üldözést, mégsem lehet azt mondani, hogy ezek mögött a lapok és mozgalmak mögött nem állott a nemzeti közvélemény egy része. * Hitler tehát beszélt. Nemcsak a maga, hanem a német nép nevében. És az a kö­zöny, az a süketség, amellyel a demokrata sajtó beszédét fogadta, még nagyon sok vérébe és aranyába kerülhet Európának, sőt talán az egész világnak. A háború min­dig feltámasztja az esztelenség és ostoba­ság szellemeit. Pedig ennek a szinte eszte­len és gonosz süketségnek az ára nagyon nagy lehet volt fin­siai ragaszkodik harájaihoz Olasz értesülés szerint erre kér garanciát a belgrádi értekezleten A szovjet hiderő nagy támadásba kezdett A német repülők újabb hét angol hajót süllyesztettek el Hitler vezér és kancellárnak kedden este a Sportpalast­ban elmondott beszéde, jelen­tőségének megfelelő mértékben foglalkoz­tatja a világsajtót. A német lapok lobogó lelkesedéssel kommentálják a beszédet, amelyet Németország élni fog”, általá­nos leszámolás a plutokratákkal”. A Führer célja jogaink egyöntetű érvényesítése” és más hasonló című cikkekben méltatnak. A cikkek írói megállapítják, hogy egyezke­déstől mentes, szilárd és erős volt e beszéd, s az a német nép életjogának és szociális jóléte megoldásának biztos záloga. Az olasz lapok azt tartják Hitler legfon­tosabb megállapításának, hogy a németség hatalmas, új fegyverkezési programot va­lósított meg és teljesen felkészült a háború hamarosan megkezdődő második szakaszá­ra. A római lapok szerint ez a beszéd volt Hitler legreálisabb és leghatásosabb szó­noklata. A semleges államok sajtója azt emeli ki, hogy" Németország a háború első 5 hónap­jában nagyobb erőfeszítéseket tett, mint a legutóbbi hét esztendő alatt. Kiemelik to­vábbá az elkeseredett hangot és győzelmi akaratot. Az antantsajtó persze kicsinyíteni­ igyek­szik a Vezér beszédét, de minden írásukból kiérződik az a vélemény, hogy e beszéd után számolni kell a totális háború gyors megindulásával. Hitler beszédével kapcso­latosan egyébként Parisban félhivatalos kommentár jelent meg. Ez a kommentár a német propaganda ismert eszközeinek ne­vezi Hitler érveit és azt állítja, hogy e be­széd bizonysága szerint Németország be­látta, hogy Franciaországot nem lehet el­választani Angliától. A francia sajtó nem kommentálja a beszédet, csak azt hangoz­tatja, hogy Hitler kijelentéseit csak­ kö­zömbösséggel lehet fogadni. * A Balkán-konferencia pénteken kezdődő ülésszakára már elindultak a delegátusok Jugoszlávia fővárosa, Belgrád felé. A vár­ható események mérlegelésében nem esünk abba a hibába, hogy a konferencia jelentő­ségét túlozzuk. Viszont kétségtelen hogy az európai helyzet mai alakulása folytán, a Balkán­ Szövetség ülése kiemelkedik az évente megtartani szokott rendes ülések keretéből. Sőt , az sincs kizárva, hogy a konferencia hozzásegíthet olyan problémák tisztázásához, amelyek több-kevesebb hatás­­sal lehetnek a világpolitika későbbi alaku­­lására. Hogy a magyar-román problémát egyál­talán tárgyalni fogják-e, arra vonatkozólag különbözők a vélemények. Egyes sajtó­­értesülések szerint a konferencia tárgy­­sorozatán is szerepelni fog a kérdés, mások szerint csak a tárgysorozaton kívüli megbeszéléseknek lesz a tárgya. (O. F.) Románia garantáltatni akarja határait Róma, január 30. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Tribuna belgrádi jelentése szerint hire jár, hogy Románia a belgrádi értekezleten azt kérné, hogy Jugoszlávia, Görögország és Törökország garantálja határait Magyarországgal és Bul­gáriával szemben. Úgy látszik azonba­n, hogy a három állam nem hajlandó a balkáni egyezményen túlmenő kötelezettséget vállalni. ­ Corriere della Sera szerint: Magyarországnak nincs szüksége közvetítőre Milánó, január 3. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Corriere della Sera budapesti tudósításában az alábbi megállapítást teszi: Rendkívül fontos hangsúlyozni a jelenlegi kényes nemzetközi helyzetben, az­az a német-román tárgyalások idején és a belgrádi értekezletet megelőzően a követ­kező ténykörülményt: Magyarország számára nem áll fenn sem szüksége, sem hasz­nossága bármely hatalom vagy hatalmak közvetítésének ahhoz, hogy megoldja im­már húszéves problémáit. Magyarországnak továbbra is az az álláspontja, hogy ilyen közvetítés senkinek sem válnék előnyére. Ez természetesen a magyar-román vi­szonyra vonatkozik, amelyben jelenleg semilyen közvetlen érintkezés nem áll fenn, nem zárja ki azt, hogy erőfeszítések ne tör­ténjenek arra, hogy a veszélyt legalább egy­előre eltávolítsák. Rom­ánia csapatmegerősítésejtet küldött Desszarábia határára Róma, január 30. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Figyelem­reméltó körülmény, hogy néhány nappal a belgrádi értekezlet összeülése előtt Románia csapatmegerősítéseket küldött Besszarábia és Bukovina határára és befejezte védelmi mun­kálatait a dobrudzsai határon is. Románia ezekkel az intézkedésekkel nyilván azt akarja kifejezésre juttatni, hogy területéből semmit sem hajlandó átadni más hatalmaknak és eleve elutasítja Belgrád és Ankara főtanácsait? Tény az, hogy az előző napok nagy remény­kedése lényegesen alábbhagyott. Egyre job­ban látűnik, hogy a román probléma olyan tüskés kérdés, amelyhez ha valaki hozzányúl, felvérezi a kezét. De talán jobb is, ha a Bal­kán közvéleménye tiszta képet alkot magá­nak a helyzetről és világosan látja, hogy mi­lyen nehéz dolog a magyarokat és a bulváro­kat kibékíteni Romániával. A Balkán-értekez­let így tehát elveszti elsőrendű célját, de ez ÁRA: 10 FILLÉR trafóitól lesz a belgrádi értekezlet elnöke Belgrád, január 31. Beavatott körök értesülése szerint a belg-­­rádi Balkán-konferencián újra Gafencu ro­mán külügyminiszter elnököl, aki a múltért értekezletnek is elnöke volt. Ennek az a magyarázata, hogy elnöksége csak február 9-én jár le, mivel annak idején a Balkán­ Szövetség február 9-én alakult meg. A múlt évben az értekezletet márciusban tartották és akkor már Gafencu volt az elnök, az idén az elnöki tisztet Szaradzsoglu török külügy­miniszter veszi át, de éppen ezért tették az értekezlet időpontját korábbra, hogy ne a török külügyminiszter legyen a belgrádi kon­­ferencia elnöke, tekintettel arra, hogy Török­ország szoros szövetségre lépett a nyugati hatalmakkal és így nem­­ lehetett volna any­­nyira kihangsúlyozni a Balkán­ Szövetség semleges jellegét.

Next