Magyarság, 1967 (43. évfolyam, 1-48. szám)
1967-01-06 / 1. szám
EURÓPA - VÁLASZOL írta MARSCHALKÓ LAJOS MÜNCHEN, 1967. jan. 1. Mióta a vietnami háború az amerikai külpolitika figyelmét elterelte a főhadszíntérről, Európáról, és sokszor úgy tűnik fel, hogy Európa kiesett a világérdeklődés középpontjából. Az amerikai sajtó közismert része, de talán maga a Fehér Ház is, egyre több bizalmatlansággal tekint Európa felé, ahol De Gaulle-k, Adenauer-ek és újabban Joseph Strauss-ok is nem túlzottan nagy lelkesedéssel tekintenek az USA felé. — Valami történt! — Valami megváltozott! — Európában kezdik másként kiértékelni a dolgokat, mint azt az amerikai nagy sajtó szeretné, Vietnamban immár 325, vagy 375 ezer amerikai GI vérzik egy reménytelen és ostoba háborúban, rosszul választott harctéren a kommunizmus ellen. És ezalatt Európában nemcsak az történt, hogy uralomra került a fekete-vörös koalíció s ma Willy Brandt, egykori norvég partizán Nyugat-Németország külügyminisztere, hanem az is, hogy szépen csendesen, minden búcsúcsók és fáklyásmenet nélkül a legyőzhetetlen, nagy és dicsőséges Szovjet Unió Németország keleti zónájából “kivont” 13 elit divíziót. — A rettenthetetlen szovjet emberek ma az Amur partján állomásoznak, ahol a Gehlen-szervezet, a legmegbízhatóbb német elhárító alakulat szerint, ugyanekkor egy milló kínai vörös katona vonult fel. — Nem ugyan azért, hogy a kínai atombomba birtokában kirobbantsák a harmadik világháborút. Sokkal inkább azzal a “tancéllal”, hogy egy kedélyes partizánháborúval megszakítsák a transzszibériai vasútvonalat és Kharkov, valamint a nagy kelt-ázsiai szovjet iparvidéken megkeserítsék az ő marxista-leninista elvtársaik életét. A Szovjet Uniót az a veszély fenyegeti, hogy az Amur partján egy új Vietnam keletkezik, ahol majd a Singkiangba küldött kínai hősök és a Távol-Keletre telepített szovjet úttörők fognak orvlövész háborúban szépen és csendesen kivérezni. Egyik német lap igen szellemesen forgatta ki az öreg Karl Marx kommunista kiáltványának záró mondatát: “Világproletárjai egyesüljetek!” — Ma, az Amur partján úgy hangzik mindez: “Világ proletárjai váljatok szét!” Miután a 730 milliós Vörös Kína 1,5 milió négyzetkilométernyi területet követel vissza a dicsőséges Szovjet Uniótól, a vita többé nem ideológiai tréfa és a marxista-leninizmus kínai és szív értelmezése. A mese meghalt! A kínaiak, akik nem tudnak többé dél felé tertszekedni, kénytelenek ferdevágású szemüket rávetni a szovjet-orosz ipari és atomvidékre, amelyeket a cári imperialisták kb. száz év előtt hasítottak ki Kína testéből, s amelyet a marxista-leninista imperialisták most Podgorny szovjet elnök elvtárs szavai szerint ‘ életükkel és vérükkel megvédelmeznek“. Bár egyáltalán nem hiszünk abban, a magyar körkben terjesztett babonában, hogy Vörös Kína valamiféle faji alapon segítse meg budapesti és kiskunhalasi fajtestvéreit, •— egyáltalán nem látszik valószínűtlennek, hogy 1967 Európa számánra is sorsdöntő esztendő lesz, vagy inkább lehet... A Kreml urai két dologtól félnek leginkább: — a kétfrontos háborútól és a partizánharctól, amelynek ők a tulajdonképpeni feltalálói. Most mindkét veszély fenyegeti őket és nem tűnik fel tréfának sem az egyik karikatúra, amelyen komor szovjetmarsallok állanak a szovjet-kínai határ térképe előtt s a derék Malinovszki azt mondja: “Sokkal kevesebb gondom van a háborús uszító USA imperialistáik, mint a békeszerető kínai testvérek miatt . . A Szovjet Unió harmadik gondja, hogy az okvetlenül elkövetkező válságban miként fognak viselkedni a “szocialista testvérek”? A legnagyobb német magazin, a “Der Spiegel” amely koránt sem mondható jobboldalinak, de elég szoros kapcsolatban állhat a Gehlen-szervezettel, most hozza nyilvánosságra, hogy — éppen Budapesten — Leonid Bresnyev, eddig igen nagy titokban tartott beszédet mondott az összes kelet-európai kommunista elvtársak előtt s ebben bejelentette, hogy a Távol-Keleten naponta növekedő kínai veszélyre, a Szovjet Unió kénytelen minden figyelmét a kínai határokra összpontosítani és mind kevesebb figyelmet szentelni az európai kérdéseknek. Európa nagy órája — ismét csak valószínűleg — elkövetkezett. — Illetőleg elkövetkezhetik, ha a Szovjet Unióval együtt az USA megszálló erőket is sikerül, (huszonkét évvel a 2. világháború befejezése után) kimanővírozni a számukra “téridegen” Európából. — Odaát, túl a nagy vizen, jó magyarok lelkében is él a hit, hogy a világbolsevizmussal szemben ma is az itt állomásozó öt amerikai hadosztály a pajzs, amely ápol, eltakar és megvéd. — Holott ez aztán nem igaz! — Európában eddig 2235 nagy iparvállalatot vásárolt fel a nagyobb adók elől menekülő jólismert, amerikai liberális nagytőke. — A kelet-német zónában és Magyarországon állomásozó, még megmaradt szovjet-divíziókat pontosan az öt amerikai hadosztály vonzza és tartja itt, mint mágnes a vasat, amely mögött, — akármilyen furcsán hangzik is, — a nagykapitalista imperializmus, az amerikanizálás,— s mind ebbe belebújtatva, egy kisebbségi nép világhódító akarata masíroz előre! — Olykor csodálatosnak tűnik fel, hogy az amerikai világlapok, — sőt a magyarnyelvű, újságok is, — miért átkozzák ki a világból De Gaulle-t? Azért, mert egy független, az Uraiig terjedő Európáról álmodik? Azonban ez az Európa, — akár akarják a tengeren túl, akár nem, — megszületni készül és akar. E szülési fájdalmakat nem ismervén, sokan elfeledkeznek Franz Joseph Strauss-ról, az új Kiesinger kormány pénzügyminiszteréről, akinek egész bizonyosan szerepe lesz még az új Európa kiformálásában. Strauss konok bajor, a Keresztény (hat.) Demokrata Párt vezére. Soha nem volt “nézi”, de minden kétséget kizárólag ma Nyugatnémetország legjobb koponyája. (Azonfelül a magyarság őszinte barátja is. ( Szerk.) Nos, Strauss József, aki talán nem is nagyon sokára Nyugat-Németország kancellárja lehet, vagy lesz. A legnagyobb ellenfelének, a Der Spiegel magazinnak adott nyilatkozatában megmagyarázta, hogy a bajorországi és hesseni választásokon miért törhetett előre, a nacionalszocializmussal gyanúsított National Demokratische Partei. — "Mi vagyunk a világ ostobái. (Depp.) Köztünk és a gyalogszázad világhíres ostobája között csupán egyetlen különbség létezik. — A század ostobája elhozza a sört és ezért kap egy Brotzeietot. (Tízórait.) — Mi elhozzuk a sört és fizetjük még a Brotzeitot is.” — Strauss József mindezzel arra célzott, hogy Nyugat-Németország ma a világ fejőstehene. A német nacionalisták, főként a német ifjúság megsokalták kissé, hogy eddig ötven milliárd DM-et kellett kifizetni a zsidó kártalanításra, hogy milliók és százmilliók jutnak az olasz, jugoszláv, lengyel partizánoknak, akik a második világháború alatt németkatonákat gyilkoltak halomra, hogy júniusig 4,6 milliárd márka deviza kiegyenlítési alapot kell fizetni Mr. Johnsonnak és újabb milliádot a rajnai angol megszálló hadsereg eltartási költségeire. Az egymillió "nászi” szavazat, melynek 70%-át nem az öreg párttagok, hanem a munkás és egyetemi ifjúság tagjai adták le, azt bizonyítja, hogy a német nép, — élén olyan nagy koncepciójú és remek vezetőkkel, — mint Strauss — megunták az örök zsarolást. — És mikor Izrael miniszterelnöke kijelenti, hogy a zsidók anyagi vesztesége 113 milliárd márka volt a hitleri idők alatt, akkor a német vezetők azt mondják: “Elég volt!” Európa útja úgy látszik, megnyílik Kelet felé. Nem úgy, mint a kommunisták szeretnék, hanem a kínai “nagy testvér" tehermentesíti Európát és esetleg Magyarországot is . . . A kérdés csupán az, hogy igaza van-e Maonak, aki azt állítja, hogy Amerika és a Szovjet Unió bekerítési politikát folytatnak Vörös Kínával szemben. S ha igaza van, akkor az elkövetkezendő években megérjük-e az USA és a Szovjet Unió felújhodott szövetségét, az "one world” nagyszerű sztálini és roosevelti új világát. — Vagy meglátunk-e egy új Európát, amely tovább építi a maga civilizációját, évezredes kultúráját? Nem vitás, hogy Joseph Strauss szavaival .— Európa válaszolt. — Az amerikai politikai okosságtól, vagy oktalanságtól függ, hogy a nagyon is érthető válaszra mit és hogyan fog felelni. "Magyar birnok" PO Box 27 New Brunswick nr 08903 Vol. XLIII. évfolyam. PITTSBURGH, PA., 15207. — U. S. A. 1967. január 6. No. 1. szám.