Mai Nap, 1989. április (1. évfolyam, 44-66. szám)

1989-04-01 / 44. szám

Lógás után repet. Ha valaki tegnap délután négy óra körül betoppan a Dózsa György úti palota nagy tanácstermébe, a Parlament legszebb napjait idéző, bohó­­kás jelenetnek lehetett volna tanúja: állva szavaztak a SZOT-honatyák. Az ered­mény persze így is ugyanaz volt, mint ülve, egy kézzel, így aztán a jelenlévők fölte­­hették a másik kezüket is, megadván magukat a hely­zetnek: a SZOT-plénum ha­tározatképtelen. A szavazásra jogosult 198 SZOT-tagból csak 117 jelent meg. Pardon, ez így nem pontos. Reggel ugyanis még hússzal többen voltak. Csak hát, ugye, tegnap gyönyörű­en sütött a nap, közel a Vá­rosliget... Meg aztán, a sze­gény vidéki SZOT-küldött mi­kor nézzen egy jó cipő után a Váci utcában, ha nem most, amikor úgyis fel kellett jönnie. Apropó: milyen csekélység miatt is? Ja, hát megvitatni a magyar szakszervezetek jö­vőben alakuló országos szö­vetségének alapokmányát. Mondhatni: mindazon szak­­szervezetek jövőbeni alkot­mányát, amelyek majd a szövetséghez (amely a SZOT-ot váltja kei) csatlakoz­nak. S hogy csatlakoznak-e, az többek között ezen az alapokmányon múlik. Voltak, akik azt javasolták e patthelyzetben, hogy mivel már átvitatkozták az egész napot, s mivel az alkotmány­­tervezet úgyis társadalmi vi­tára megy, bocsássák útjára így, a jelenlévők támogató szavazataival. Nagysándor, a SZOT főtitkára azonban - véleményünk szerint nagyon helyesen - ellenezte ezt. S helyette azt indítványozta: ma - április 1 -jén - az ágaza­ti szakszervezetek szavaz­tassák meg a most elfogott képviselőket. Ha nem sikerül, a SZOT- plénum a jövő hét végén ugyanebben a tárgyban még egyszer összeül. Ha kell, szombaton. Ilyent még nem éltünk át - mondta valaki a közelemben. Ha így van, az nagy szó, hi­szen vannak ebben a testü­letben néhányan, akik meg­lehetősen szép korral dicse­kedhetnek. Például az a fel­szólaló, aki a május 1-jei jelszavak vitáján az „Össze­fogással az összeomlás el­len!" szövegű jelmondatot kritizálta, mondván, azt, hogy mi az összefogás, tudja, de hogy mi az összeomlás, azt nem. Azt kívánjuk neki, s egyút­tal a SZOT plénumának, hogy ne is tudja meg soha... (vigh) LÁGY MELÓDIÁK VIRTUÓZ MŰVÉSZÉNEK TOMBOLT A BUDAPEST SPORTCSARNOK KÖZÖNSÉGE. A FRANCIA ROMANTIKUS ZONGORISTA, RICHARD CLAYDERMANN. A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL 301 FELLÉPÉSE UTÁN TEGNAP MÉG EGY RÁADÁS KONCERTET TARTOTT. KONCZ GYÖRGY FELVÉTELE Requiem Zitáért Az utolsó magyar ki­rályné, Zita emlékére, megkoronázása helyszí­nen, a Mátyás-templom­­ban Paskai László bíbo­ros cerebrál misét és re­­quiemet. A hétfő délelőtt 10 órakor kezdődő szer­tartáson részt vesz a ki­rályné fia, Habsburg Ot­tó is feleségével, Regi­nával, és két gyermek­ével. Ideiglenes vezetőség a Kisgazdapártban Az előzmények ismeretében nem volt meglepő, hogy teg­nap éjszakába nyúlt a Független Kisgazdapárt intézőbizott­ságának ülése. A végére viszont kialakult azoknak a névso­ra, akik kizárólag jogosultak két intézőbizottsági ülés között fellépni a pártközpont nevében, s Vörös Vince elnökön kí­vül a sajtónak nyilatkozni. Ennek az ideiglenes operatív bizottságnak a tagjai: Dr. Be­­reczky Ferenc, Dr. Boross Imre, Dr. Böröcz István, Faludi Sándor, Hardy Péter, Dr. Nagy Csaba, Dr. Pálos György és Repeliczai István. Az ülésen szabályozták továbbá, hogy a megyékben és a fővárosban működő alapszervezetek milyen módon hozza­nak létre csúcsszervezeteket. 1989. április­­szombat M­I ÚJSÁG ? Dr. Komárik Dénes - Ön, idézem: „az építészettörténet és a műemlék­­védelem terén kifejtett tudományos tevékenységéért, életművéért” ma Ybl Miklós-díjat vett át a Magyar Épí­tőművészek Szövetsége székházában. Tudományos pályaképét hosszú dolgozat rajzolja meg. Szíve sze­rint mit emelne ki belőle? - Pályakezdő tervezői tevékenységem mellett hivatali munkám részeként és azon túlmenően építéstörténeti ku­tatással foglalkoztam. A Magyar Tudományos Akadémia műszaki tudományok osztálya 1953-ban ,A romantika és eklektika építőművészetének története’’című, Hoher Mik­lóssal közösen előterjesztett témánkat akadémiai ösz­töndíjjal támogatta. E munka során én a pesti Szépítő Bi­zottmány tervanyagát dolgoztam fel 1845-től 1862-ig. 1965-ben jelent meg Fülep-bibliográfiám a korszakos je­lentőségű művészettörténész és művészetfilozófus mun­kásságáról.­­ E tudományszervező és -irányító tevékenység­gel párhuzamosan kutatásokat végzett hazánk XIX. századi építészete, különösen a romantika területén. Monográfiákat, tanulmányokat írt építészekről, épü­letekről, az építő munkaszervezetről stb. A MÉSZ épí­tészeti tanulmánypályázatán ezek közül kettővel első díjat nyert. - Előmunkálataimra támaszkodva 1978-ban kandidá­tusi disszertációként a magyarországi romantikus építé­szet addig hiányzó korszakmonográfiáját készítettem el. Feszt Frigyes halálának százéves évfordulójára 1984- ben kezdeményeztem és megrendeztem a Budapesti Történeti Múzeumban a centenáris - egyben első - Feszl-kiállítást. A kiállításhoz írt katalógusom kiindulása egy készülőben lévő Feszl-nagymonográfiának... P. Horváth Gábor Zobák akna ÉHSÉGSZTRÁJK Hírt kaptunk még egy éh­­ségsztrájkolóról. Benkő Gyu­la Csabai Mecseki Szénbá­nyák Komlói Bányaüzemé­nek Zobák aknájában dolgo­zó bányász, már kedd óta nem eszik, csak kávét és vi­zet fogyaszt. Vállalatával kö­tött első szerződésében 150 ezer forintot kért lakásépítési támogatásként. Nem kapta meg, mert állítólag mire sorra került, elfogyott a pénz. Ek­kor még nem vesztette el hi­tét, kötött egy újabb szerző­dést, de már 250 ezer forint­ra. Várt türelemmel, mégsem történt semmi. Közben meg­tudta, hogy apad a támogatá­sokra szánt keret. Érdeklő­dött, de nem kapott választ. Mindennap megjelenik munkahelyén, de az aknába nem hajlandó leszállni. Lap­zárta előtt kaptuk a hírt, hogy Benkő Gyulát a bánya veze­tőinek kérésére a rendőrség kényszereszközöket alkal­mazva eltávolította éhség­­sztrájkja színhelyéről. Idő­közben fölmondták neki, és arra szólították föl, hogy szombat délig hagyja el a munkásszállót is. - Ha kell, igazamért meg is halok - mondta. Persze annyira naiv nem vagyok, hogy ne tudnám, ebben meg­gátolhatnak. Mint eddig is. (Iván) 3 Naptár A Parlamentben átadják az idei év művészeti kitünte­téseit A Vigadóban a művé­szeti középdíjakat adják át A Magyar Építőművészek Szövetségében az idei Ybl Miklós-díjakat adják át Megnyitják az Invest­­centert, Nyers Rezső rész­vételével, a Dorottya utcá­ban Várossá avatják Balaton­almádit - beszédet mond Pozsgay Imre Doktorrá avató nyilvá­nos ünnepi tanácsülést tart a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem

Next