Mai Nap, 1989. november (1. évfolyam, 224-249. szám)

1989-11-01 / 224. szám

AKÁR FELÉPÜL, AKÁR NEM. Parlamenti tudósítóink: Andrassew Iván, K. Gyurkó Rita, Fotó: Szigetváry Zsolt Ez történt a Parlamentben Descartes tanította, hogy akiknek a mienkkel egészen ellenkező néze­teik vannak, azért még nem barbá­rok, s nem vademberek, hanem csak más közegben szerezték ismeretei­ket és élik életüket - ezt a sokszor, a parlamenti viták során is elfelejtett gondolatot éreztem az Országgyűlés mai napjához igazán méltónak. Ud­vari László kormánybiztos viszont kihagyta felszólalásából, az eredeti hozzászólásában bukkantam rá. Nem haszontalan idézni, ugyanis a T. Ház mai napja nem az előre jelzett leszámolás jegyében telt. Zsigmond Attila független képviselő bizalmat­lansági indítványra készült, de talán nem gyűlt össze a megfelelő számú aláírás, mert nem került sor rá. Vagy esetleg meggyőzték, nem jó most a környezetvédelmi miniszterből egy­személyes bűnbakot csinálni, hiszen akkor kipakol, és a vízlépcsőügyben nemcsak ő sáros. Zárjuk le inkább botrány nélkül a kérdést. A szakszer­vezeti frakció még az ülésszak előtt javaslatot tett arra, hogy a sokadik, a parlament véleményét csak utólag ki­kérő kormányzat most se hárítsa a képviselőkre a szakmai döntés fele­lősségét. A kormány, bölcsen, hogy elkerülje a miniszterelnök és külügy­miniszter tavaly őszi, a maitól lénye­gesen különböző véleményének nyil­vános ismertetését, a szakszervezeti frakció javaslatát elfogadva tegnap már nem a döntést, hanem a kor­mány bős-nagymarosi beszámolójá­nak elfogadását javasolta. Ettől füg­getlenül a vízlépcsőcsapda marad. Udvari László­ kormánybiztos ki­mondta: mind a nagymarosi vízlép­cső elhagyása, mind pedig a víz­lépcsőrendszer program szerinti továbbépítése veszteséges. Marad a tanulság és a bizalom: a kormány a kisebbik rossz mellett dönt. A bizottsági ülések miatt többször volt­ szó a köztársaságielnök-válasz­­tás és a Szabad Demokraták Szövet­sége által kezdeményezett népsza­vazás időpontjáról. A parlament végül is úgy határo­zott, az SZDSZ négy kérdésében a népszavazást november 26-án, a cí­mer kiválasztására vonatkozó nép­szavazást és köztársaságielnök-vá­­lasztást 1990. január 7-én kell meg­tartani. Ha az állampolgárok a köztár­sasági elnök népszavazással történő megválasztása mellett voksolnak és az sikeres lesz, a törvény értelmében áprilisban tartják meg az általános választásokat. A REANAL Finomvegyszergyár Budapest XIV., Telepes u. 58-60. alatti telephelyén működő PC hálózatához váltó műszakba azonnali belépéssel ADATRÖGZÍTŐT keres. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: 163-5873-as telefonon vagy személyesen a vállalat személyzeti osztályán (XIV., Rákospatak u. 37-41.). 4 Kiegyensúlyozó elnök Személyeskedések jeles napokon Szűrös Mátyás, köztársaságunk ideiglenes elnöke tegnap délutánra összehívta a pártok képviselőit. Azt kérdeztük tőle: miért van erre szük­ség? - Az összejövetelt abból az alka­lomból szerveztük meg, hogy kikiál­tottuk a köztársaságot. Célunk az, hogy lássák egymást a különböző pártok vezetői, találkozzanak a köz­társaság ideiglenes elnökével. Sze­retnénk, ha kötetlen beszélgetés ala­kulna ki. Az ország mai helyzetében ugyanis megértésre, összefogásra van szükség. - Tehát nem előadást, beszédet akar tartani? - Nem, ez csupán alkalom a pár­beszédre. - Továbbra is járja eddigi útját, a békés átmenet biztosítását? - Igen, a kiegyensúlyozó szerepét akarom vállalni. Politikai életünkben túltengenek az érzelmek, a hangulati elemek, s máris vannak szélsőséges megnyilvánulások. Ez a válságos helyzet velejárója, ami bizonyos jeles napokon személyeskedésekben,­­ irigységben tör felszínre. - Önt is nyíltan köpönyegforgató­nak nevezték. - Erre nem akarok válaszolni, mert övön aluli ütés volt. - „Az úriember nem csibész’’elve alapján? - Igen. Éppen most kell a legjob­ban vigyáznunk, hogy ne szabadulja­nak el az indulatok. 1989. november 1., szerda

Next