Mai Nap, 1990. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-14 / 11. szám
Utazás önmagunk körül • Nyolcvan nap alatt - páros rendezés Színházi vérátömlesztés Vasárnap este mutatja be a Radnóti Színház az Utazás a Föld körül nyolcvan nap alatt című, gyerekkorunkból ismert Verne-regény színpadi változatát. A darabot ketten rendezték: Márton András - aki nemcsak színészként, hanem rendezőként is ismert - és Virágh Csaba mozgásművész, akinek neve eddig csak az amatőr színházak, a pantomimesek sajnos eléggé zárt világában forgott. Kettejükkel beszélgettem a darabról, a közös munkáról, az amatőr és a profi színház találkozásáról. - Miért nyúl ma egy rendező ehhez a darabhoz?- kérdeztem Márton Andrást a legutolsó próbák egyikén. - Ürügyet kerestünk egy, a szokottól eltérő játékmódhoz. Egy nem realista színdarabot szeretnénk bemutatni. Olyat, ami nem a szokásos képeskönyv, romantikus regény, hanem tisztán színházi eszközökkel megvalósított játék. Tulajdonképpen ez indokolja a választásunkat. Kellően semleges a történet ahhoz, hogy egy ilyen kísérletnek alávethessük. - Hogy nevezné ezt a bizonyos játékstílust? - Olyasmi, amit nálunk nem nagyon lát a néző. A színészek itt nem csinálnak úgy, mintha a dolog igazi lenne, hanem vállalják, hogy színházban vannak. Ugyanakkor ennek a játéknak szintén van, sőt talán mélyebb az igazságtartalma. - A nézők mindenképpen fel fogják tenni a kérdést: miért érdekes számukra ez a Föld körüli történet? - Ha ezt a kérdést valóban felteszik, már elértünk valamit. Egyébként azért érdekes, mert az utazás mindig izgalmas, mindig egyfajta kísérlet, ugrás az ismeretlenbe. Számunkra pedig utazást jelentett a színház s önmagunk körül. Körülbelül nyolcvan napig próbáltuk a darabot, ezalatt körbejártuk saját személyiségünket, összevesztünk, kibékültünk, eljutottunk valahonnan valahová. Miként Phileas Fogg is eljutott valahová, valami történt vele. - Tehát jó volt utazni egyet? - így van, végre jó volt a gyakran hallott, sőt úgyszólván egyeduralkodó színházi nyelvtől eltávolodni. Ha másért nem, azért, hogy átmozgassuk az agyunkat, izmainkat, mert a mai színházi gyakorlat bizony zsibbasztó egy kissé. Lassan már huszonöt éve űzöm ezt a mesterséget, s engem mindig is érdekelt - hogy is mondjam? - az igazságnak egy másik, talán érdekesebb, a színházhoz méltóbb szelete. De sajnos a magyar színházművészet egésze nagyon nehezen tűr bármiféle másságra való törekvést, kísérletet. - A kísérlet kifejezésnek van bizonyos mellékzöngéje. Általában az érdekes, de nem igazán sikerült vállalkozásokat minősítjük ekként. Ilyen értelemben kerülném is a kísérlet szót, mert én is úgy vélem, hogy valami olyasmit jelent, aminek a végeredményében nem vagyunk biztosak. Itt erről szó sincs. Ami létrejött, azt pontosan így képzeltük, ez az, amit az első perctől szerettünk volna. Az már más kérdés, hogyan fogadja mindezt a közönség. Szóval inkább maradjunk az utazás szónál ebben az összefüggésben is. Ezt a bizonyos másságot megvalósítandó kerestünk valakit, aki profi színházban még nem dolgozott, s friss szellemet képes lopni a darabunkba. Tükröt tart a mi profizmusunk elé, ami egyébként nagyon sokszor csak álprofizmus. - Miként tehet egy darabot kettesben rendezni? - Ha én nagy, szuverén rendezőegyéniség volnék, valószínűleg azt mondanám, pokolba minden munkatárssal, megcsinálok mindent magam. De én magát a feladatot sokkal fontosabbnak tartom, mintsem hogy a színházrendező pózában tetszelegjek. - Milyen nehézségeik voltak? - Én szívesen használnám a kísérlet szót a darabbal kapcsolatban - veszi át a szót Virágh Csaba-, mert ki tudtam próbálni, hogy a különböző alternatív próbálkozásokból - a kontakt táncból, pantomimből s a magam ötleteiből, tehát mindabból, amit az elmúlt kilenc év alatt tanultam és használtam - mi az, amit be lehet hozni a profi színházba. Kellemesen csalódtam. Bár még érzek hiányosságokat. Az alternatív színház ugyanis önmaga számára „ír" - legtöbbször szöveg nélküli - darabot, itt pedig egy már megírt anyagba kellett valamilyen módon friss kifejezési formákat bevinni. - Ha jól tudom profi-amatőr rendezőpáros közös munkájára nálunk nem volt még példa. - Számomra óriási lehetőség volt ez a munka, s tényleg példátlan az, hogy egy, az amatőrvilágból jött embert profi keretek közt működő, nagy gyakorlattal rendelkező stáb egyáltalán komolyan vesz. Persze arra számos példa akad, hogy a profivilág beszippant tehetséges amatőröket, de csak azért, hogy a használható ötleteit lefölözze. - Hasonlattal szólva - vág közbe Márton András - minden ilyen közös munka arról szól, hogy ha a tehetséges amatőr kabátján szebben csillog egy gomb, akkor azt a profi színház levágja, s magára aggatja. Csakhogy ettől az ő kabátja ugyanolyan szürke marad. - Márton András szerint lesz ennek a közös munkának folytatása? - Nagyon bízom benne, és különféle vad terveket szövök. S nemcsak az eddigi fölállásban. Mindenkinek örülünk, aki csatlakozik ehhez a nyitott színházi munkához. Hangsúlyozni szeretném, a mi vállalkozásunk nem valaki vagy valami ellen szól. Mindenfajta színházra szükség van. Az operettől a mozgásszínházig mindenre. Színészek, nézők egyaránt ki vannak éhezve a sokszínűségre. Zsótér Sándornak, a darab dramaturgjának van erre egy frappáns kifejezése, hogy tudniillik skorbutos a magyar színházi élet. Vitaminhiányban szenved. Vérátömlesztésre van szüksége. Mi ezt póbáljuk nyújtani. Karizs Tamás A Szabadság-hegy Veszprémben Ma este mutatják be a Veszprémi Játékszínben a Szabadság-hegy című darabot. A szerző az a Gáli József, akit a vérbíróság 1957-ben Obersovszky Gyulával együtt halálra ítélt, mert 56 októberében - tollával - a forradalom mellé állt. Nemzetközi nyomásra nem végezték ki őket, de Gáli József beteg szíve nem sokáig bírta a megpróbáltatásokat, viszonylag fiatalon halt meg, úgy tíz évvel ezelőtt. Hogy pontosan mikor és hány éves korában, azt hirtelen nem tudom ideírni, mert egyelőre nincs benne a lexikonokban. A Szabadság-hegyet Rajk László temetésének napján mutatták be először, s nagy sikerrel játszották 1956. október 23- ig. A tetszést garantálta már önmagában a téma is. A cselekmény a Rákosi-érában játszódik. Adva van egy miniszterhelyettes, aki annak akkori rendje-módja szerint a Szabadság-hegyen, egy ávósok védelmezte villában lakik, miközben egyik testvérét szintén ávósok őrzik, csak egy kicsit más körülmények között... Aggódó édesanyjuknak a báty azt hazudja, hogy öccse a Szovjetunióban, illetve Kínában tanul. Mikor az igazság kiderül, a miniszterhelyettestől elfordulnak addigi szerettei, magára marad a Szabadság-hegyen. Az ősbemutatón Gobbi Hilda játszotta az anyát, most, a darab második útnak indulásakor, a Veszprémi Játékszínben Spányik Éva. -vs- 10 1990. január 14., vasárnap