Mai Nap, 1990. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1990-06-01 / 126. szám

CSÚCSPAROLA NYÍLT LEVÉL VITRAYNAK Ma reggel nyílt levél érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyben kajak-kenusok a Telesport adásait bírálták. Részlet a levélből: „Hétfő este óta élénk figyelemmel kísértük a Telesport valamennyi adását, és lehangolva állapíthatjuk meg: az Ön által irányított tévésportosztály volt szinte az egyetlen magyarországi médium, amelyik (Folytatás a 24. oldalon) Intenzíven vigyázzák Budapest minden be- és kijáratát a géppisztolyos rendőrök, keresve a hét elején elkövetett gyilkosság tettesét. Amit Apró János valószínű gyilkosáról, a huszonéves Rieschl Gáborról eddig tudni lehet: egy szen­tendrei üzletember által Apróra bízott Porsche autó potenciális vevőjeként ölte meg áldozatát. A fővárosi kijáratokat őrző rendőröktől és taxisok­tól ma reggel sikerült megtudni: a tettesről már fotó is rendelkezésre áll, ezért szűkült egysávos­ra például az M7-es is, a rendőrök minden autóba benéznek! Állítólag a Porschétől szabadulva, Zsi­gulival próbál közlekedni a gyilkos. Reméljük, nem lesz szerencséje. HAZA ES HALADAS FÜGGETLEN KEPES HÍRLAP 1990. VI. 1., péntek MOST ZSIGULIVAL MENEKÜL A PORSCHÉS GYILKOS? Foci: Honvéd és Vidi Alapos erősítésre készül a labdarúgó NB I-ben osztá­lyozoni kényszerült Hon­véd. Minden bizonnyal a fő­városiakhoz tart Petry, a Vi­di kapusa, s a kispestiek állítólag Vanceát, a román vendégmunkást is kinéz­ték maguknak. Csucsánszkyt azonban jó fél éve nem sikerült meg­szerezniük, s ráadásul a középpályás most újabb két évre aláírt a Videoton­hoz. A székesfehérváriak szenzációs bejelentést he­lyeztek kilátásba az edző személyét illetően. Úgy tudjuk, a mester Romániá­ból érkezik. Ára: 8,50 Ft

Next